Sokan kérdezték tőlem az utóbbi héten, hogy miért választottam az erőszakmentes civil ellenállás eszközét december 23-án, a parlament előtt? Az elmúlt másfél évben a kormány jelentősen korlátozta a parlamenti vita lehetőségét és lecsökkentette az ellenzék rendelkezésére álló parlamenti eszközöket a kormányzat demokratikus ellenőrzésére. Kiderült, hogy a parlamenten belül most már nem lehet leállítani a fideszes pártállam kiépítését. Hiába volt az együttműködési szándék az ellenzék részéről, hiába voltak az ellenzék alternatív javaslatai, ezeket nagyon kevés kivétellel lesöpörték az asztalról. A magyar Országgyűlés 2012-től érdemben nem fog különbözni az 1990 előtti pártállami parlamentétől. Magyarországon Nemzeti Együttműködés Rendszere néven valójában pártállam épül, néhány demokratikus díszlet meghagyásával. Ezért vállaltam a rendőri intézkedést, melyről legközelebb számolok be olvasóimnak. 

Kép forrása: lehetmas.hu

Értelmét vesztette minden parlamenti eszköz arra, hogy az ellenzéki pártok felhívhassák a hatalom figyelmét: rossz irányba vezetik az országot. A Nemzeti Együttműködés Rendszere egyértelmű jelét adta, hogy szerinte a demokrácia lényegét adó parlamenti döntéshozatal drága is, időpazarló is, felesleges is. Ezért tehát ki kell iktatni. Egyidejűleg a jelenlegi rendszer célul tűzte ki a társadalmi összefogás felszámolását és az autonóm közösségek elsorvasztását is. Ezen körülmények között felértékelődik az egyéni felelősség szerepe, szükségessé válik a civil kiállás jogainkért, az igazságosságért és ennek egyre nagyobb méreteket kell öltenie. 

Az emberek, úgy tűnik, nem látják jogaik csökkentését, vagy ha látják is, nem ismerik fel ennek jelentőségét. Azt is mondják, hogy a szavazókat nem a jogállami kérdések foglalkoztatják, hanem a pénztárcájuk. Csakhogy az új választási törvény, vagy a szegényeket büntető egykulcsos adó sokba kerül az átlag állampolgároknak is. Az első olyan pártokat tarthat tartósan hatalomban, melyek rá sem hederítenek a gazdasági racionalitásokra: eladósítják az országot, mint az előző kormányok, vagy éppen növelik állampolgáraik kiszolgáltatottságát és szembemennek az ország szövetségeseivel, mint a jelenlegi. 

Azért vállaltam a részvételt a blokádban, hogy felhívjam az emberek figyelmét: merjenek kimenni az utcára és vállalják nyíltan véleményüket, mert ha vakon megbíznak a politikusaikban és hagyják, hogy a kormány csökkentse az állampolgárok demokratikus jogait, akkor hozzájárulnak saját jólétük csökkentéséhez is. 

Részben a felháborodás vitt az utcára egy olyan politikai viselkedés miatt, amely számára a célhoz vezető egyetlen eszköz az erő. Amely visszaélve a választók túlzott bizalmával és felhatalmazásával, elfoglalt minden demokratikus intézményt. Amely nem viseli el sem a kritikát, sem a tanácsot, jöjjön az akár belföldi, vagy külföldi politikai partnereitől. Amely a parlamenti döntéshozatalnak csak a látszatát tartja fönt, teljesen kiküszöbölve a vitát, a különböző vélemények ütköztetését. Amely az ellenzéki padsorokban látja az ellenségeket, nem az egyre növekvő szegénységben és kilátástalanságban. Amely az erő pozíciójában nem a közös nevezőket keresi, nem gesztusokat igyekszik tenni, hogy csillapítsa a politikai szembenállást, hanem inkább tovább élezi azt. A választási rendszer átalakításával, amely ezután még inkább kizárja majd új kispártok belépését a parlamentbe, azt is elárulta, hogy jobban aggasztja a következő választás eredménye, mint a jövő generációkért érzett felelősség. A Fidesz képviselőinek viselkedése arra utal számomra, hogy állásuk megőrzése minden mást megelőz számukra, nyilván azért, mert képviselői fizetésük nélkül képtelenek lennének biztosítani életszínvonalukat.

Egyre inkább úgy tűnik nekem, hogy a miniszterelnök urat a vak küldetéstudat és düh vezeti a bölcsesség helyett. Nem kételkedve abban, hogy céljai között ott van az ország felemelése is, ez sajnos nem fogja megmenti az országot a politikai fafejűség okozta bajtól, ami felé haladunk. 

Cselekedetemmel azoknak is üzenni szerettem volna, akiknek elég volt az eddig zajló manipulációból és komolyan gondolták azt tavaly tavasszal, hogy LEHET MÁS A POLITIKA iránya és üres nyilatkozatok helyett, IGEN, LEHET nemzeti együttműködéssel kormányozni ebben az országban! 

Az új ellenállás nem csak a politikai hatalom jobb belátásra térítését jelenti számomra, hanem az ország szétszakított közösségének helyreállítását is. Ma oda jutottunk, hogy ebben az országban minden szolidaritási akció lázadásnak számít. 

Ennek ellenére azt hiszem, a miniszterelnök úr - igaz, akaratán kívül - maga is sokat tesz a magyar demokrácia, a polgári öntudat és a közösségi szolidaritás kialakulásáért. Politikájával nem tesz egyebet, mint ráébreszti a magyar embereket, hogy milyen jogaik vannak (voltak), és hogy ezekért igenis érdemes küzdeni. Amit ingyen kaptunk a rendszerváltáskor, azt akkor nem becsültük, de amiért most ki kell állnunk az utcán, az értékké fog válni a jövőben.

Hajrá Magyarország, hajrá demokraták!

A magyar közoktatási rendszer egyike a legigazságtalanabbaknak Európában, mivel nem kínál valódi kiemelkedési lehetőséget a hátrányos helyzetből induló diákok számára. Erre a problémára az újonnan elfogadott “köznevelési” törvény sem nyújt megoldást. Így foglalható össze Osztolykán Ágnes parlamenti képviselő asszony meghívásával tartott vitaest a Kőbányai Szabadidő Központ kávézójában. 

Az Országgyűlés Oktatási, tudományos és kutatási bizottság LMP-s alelnöke, aki maga is kőbányai lakos, lépésről lépésre osztotta meg hallgatóságával, hogy milyen erőfeszítéseket tett a kormánypárti kétharmad meggyőzésére a "köznevelési" törvény vitája során. A zöldek képviselőcsoportja számtalan módosító javaslattal próbálta javítani a tervezetet. Mikor már úgy látszott, hogy sikerülni fog néhány ponton megváltoztatni a Hoffmann Rózsa-féle törvényjavaslatot, akkor derült ki, hogy a Fidesz sem egységes, és a belső nézeteltérések miatt nemcsak az LMP-s javaslatok nem épülhettek be a rohamtempóban összekalapált törvénybe, de a fideszes képviselők által beadott törvénymódosítások is kimaradtak. Ez a hirtelen fordulat rávilágított arra is, hogy valójában nemcsak az ellenzékkel nincs együttműködés, de a kétharmadon belül sincs egyetértés. Minden látszat ellenére jelentős nézetkülönbségek húzódnak meg a Fidesz-KDNP pártszövetségen belül, melyeket csak a miniszterelnök személyes közbelépése volt képes eddig elfojtani.

Osztolykán Ágnes, a kép forrása: Lehetmás.hu

Az alapvető probléma a közoktatással, hogy a költségvetés továbbra sem tud elég vonzó pedagógusbéreket biztosítani, így a tanítói és tanári pályára ezután sem a legtehetségesebbek jelentkeznek majd. Továbbra sem lesz forrás jelentős számú speciális fejlesztő pedagógus képzésére, akik pedig nélkülözhetetlenek lennének a különböző tanulási nehézségekkel küzdő tanulók felzárkóztatásához. Hiába mutatja számunkra Finnország példája, hogy érdemes az oktatásra költeni, mert a következő generációk tudása alapozza meg a jövőbeni gazdasági sikereket.

Az új törvény ellenben jelentős változást hoz a korábbi oktatási törvénnyel szemben az iskolák önnállóságának csökkentésében, az egységes tankönyvek használatának előírásában, valamint a tekintélyelvű, poroszos szemléletű iskolarendszer kiépítésében. Osztolykán Ágnes szerint azonban ezek rossz irányba tett lépések; a valódi problémát, iskola és iskola közötti jelentős minőségi különbséget ezek nem fogják megváltoztatni. Az elitiskolák továbbra is képesek lesznek kitűnően felkészült pedagógusaikkal és jobb anyagi lehetőségeikkel tovább növelni diákjaik “hozott előnyét”, míg a kevésbé szerencsések kénytelenek lesznek megelégedni azzal, ami számukra elérhető. Amíg a tanító- és tanárképzés terén nem történik jelentős beavatkozás, addig nem lesz esélyegyenlőség a magyar közoktatásban, márpedig a gyermekek felnőttkori sikeressége már az általános iskola első néhány évében eldőlhet. A képviselőasszony azt is elárulta, hogy kisfia, Zsombor, jövőre megy első osztályba, így az iskolaválasztás nem kis feltörést okoz számára.

Az országgyűlés egyetlen kőbányai nőtagja elmondta, hogy rövidesen országjárásra indul, mely során a törvényhozásban végzett munkájáról közvetlenül is beszámol az érdeklődőknek és népszerűsíti az LMP közoktatási elképzeléseit. Ígéretet tett arra, hogy januárban újabb vitesten lesz az LMP helyi szervezetének vendége.

Kőbányaiként és állampolgárként nem hagyott hidegen a szombati, Kossuth téri tüntetés. Különösen nem azon a kellemesen meleg nyárvégi délutánon, amikor a több tízezer ember között végighallgattam a szakszervezetek követeléseit. Megdöbbentő volt számomra, hogy ennyi embert tudtak mozgósítani az érdekképviseleti szervezetek. A Bajcsy-Zsilinszky út mentén kettős sorban álltak a buszok, amelyek vidékről hozták a tiltakozókat. A tüntetés végig békés volt, csupán a dobhártyákat tették próbára a kürtök és a dudák.

A tüntetést a "D-Day" névre keresztelték, amely jelentése a Demokrácia Napja. A számtalan szónoklat közül az volt számomra a legemlékezetesebb, amely azt vetette a kormány szemére, hogy meggyőzés helyett legyőzni próbálja azokat, akik másképpen gondolkodnak. Elhangzott az is, hogy egyes munkaadók retorziókkal fenyegették a tüntetésre kijövőket.

A másik fontos követelés az volt, hogy a kormány tekintse végre partnernek az érdekképviseleteket a munkát érintő törvényalkotásban. Elhangzott az egyik szónok szájából, hogy a Fidesz a „fülkeforradalomra” hivatkozva az emberek egyedüli jogos képviselőjeként tünteti fel magát. Egy másik felszólaló egyenesen azzal vádolta Matolcsy gazdasági minisztert, hogy „kínai típusú” gazdaságot igyekszik építeni Magyarországon, amelyben a jelenlegi munkavállalói jogok és juttatások tovább csökkennek majd.

A szokásos skandáláson kívül a szervezők több kreatív elemmel is gazdagították az eseményt. IIyen volt az, amikor arra kérték a tüntetőket, hogy fordítsanak hátat a Parlamentnek egy percre, ezzel mutatva ki rosszallásukat a tárgyalások elmaradása miatt. A másik elem a narancsleves dobozokból épített halom.

Csak remélni lehet, hogy meghallgatásra találnak a követelések, és változik a kormányzati stílus. Nemet mondani, (például béremelésre), különösen gazdasági válságban, elfogadható válasz egy felelős kormány részéről. Az viszont nem, ha az ország vezetői puszta túlerejükre alapozva igyekeznek keresztülvinni akaratukat, és le sem ülnek tárgyalni más érdekképviselőkkel. Ez a fajta viselkedés könnyen megbosszulhatja magát újra, ahogy az 2002-ben is történt.

A kerületünkben és környékén egyre szaporodó élelmiszer üzletláncok és a bennük árult, egyre több bizonytalan eredetű, messziről jött élelmiszer láttán egyre aktuálisabb kérdéssé válik: a várost ellátó falu helyébe végleg a mindenkit ellátó multik lépnek? És mi lesz a piacokkal? És azokkal, akik a piacra termelésből éltek meg? Van–e kiút ebből a helyzetből? 

A piacok problémájára a Lehet Más a Politika is felfigyelt, mivel sejthető, hogy a nem túl távoli jövőben a minőségi élelmiszerekhez való hozzájutás egyre nehezebbé válik. Ahogy a Föld népessége gyorsan növekszik, egyre nagyobb verseny lesz a tiszta földért, vízért, egyre drágábbá válnak majd az élelmiszerek is. Autó nélkül lehet élni, de enni mindenkinek kell. És nem mindegy, hogy mit. A Németországból, Marokkóból, Dél-Afrikából és máshonnan érkező dioxinnal fertőzött tojás és hús, az E. coli által okozott hasmenéses járvány jogos kérdéseket vetettek föl az élelmiszerek biztonságával kapcsolatban. Hol kell tehát keresni a probléma okát? Hogyan lehet megakadályozni a helyi gazdaság elsorvadását, a magyar őstermelők és kiskereskedők piacvesztését? 

A kereskedelmi központok drasztikus hatást gyakorolnak városaink, falvaink gazdasági és természeti környezetére. Az érintett településeken a hagyományos kisboltok, a piacok forgalma visszaesett, majd bezártak, a kistermelők ellehetetlenültek, a megnövekedett járműforgalom, vagy a városközpontok kiürülése alapvetően befolyásolják az életminőséget. A hagyományosan termelt élelmiszereket és a tájfajtákat lassan kiszorítják az áruházak polcairól az iparszerű élelmiszergyártásban gazdaságosan termelhető, az utaztatást jól bíró fajták. Ráadásul, ez a fajta „modern” élelmiszeripar egyre kevesebb embert foglalkoztat. A kereskedelmi láncok számára a külföldön előállított termékek behozatalát tovább segítik az olcsó szállítási költségek is, melyet Magyarországon a teherforgalom alacsony úthasználati díja tesz lehetővé. 

A Lehet Más a Politika nézete szerint Magyarország felemelkedéséhez elengedhetetlen a helyi termelésen, feldolgozáson és fogyasztáson alapuló gazdaság megerősödése, a magyar őstermelők és kiskereskedők helyzetének javítása, a fogyasztói piacvédelem szemléletének elterjesztése. A fenti problémákra adott válaszként az LMP frakciója a kereskedelmi rendszer teljes újragondolása és a helyi gazdaság fellendítése érdekében törvényjavaslatot nyújtott be idén az országgyűlés elé „Plázastop” címen, mely építési tilalmat hirdetne a plázákra és hipermarketekre bizonyos méret fölött. Az LMP célja a javaslattal az, hogy olyan szabályozás jöhessen létre, amely megóvja a települések városszerkezeti, közlekedési és kereskedelmi viszonyait. Olyat, amely védi a helyi termelőket és kiskereskedőket a túlzott erőfölénytől és a tisztességtelen versenytől, helyreállítja a helyi termelés és kereskedelem versenyképességét, a beruházók számára pedig kiszámítható környezetet teremt. A zöld párt saját javaslataival és az érintett lakosság véleményének megkérdezésével járul hozzá a jó szabályozás kialakításához. 

Az LMP el akarja érni, hogy Budapest minden kerületében működjenek az állandó piacok mellett, őstermelők részére fenntartott, időszakos szabadtéri piacok is, és az árusok pedig piacról-piacra vándorolva, a hét különböző napjain máshol állíthassák fel pultjaikat. A nemzetközi élelmiszer-kereskedelem helyett az LMP a hagyományosan termelt, helyi élelmiszereket támogató „helyi termék” mozgalma fontos szerepet szán a termelői piacoknak, és annak, hogy a hatóságok is támogassák ezen piacok működését. 

Fontos az is, hogy mi, vásárlók melyik terméket választjuk a boltok polcairól. Fogyasztóként forintjainkkal „szavazunk” egyik, vagy másik termékre, ennek árával támogatva az adott árut előállító termelőt vagy gyárat. Nem mindegy, hogy a megtermelt és általunk megvásárolt paradicsom ára hova pörög vissza, kinek a zsebében köt ki, hol segíti a megélhetést. Különösen fontos kérdés ez válság idején. A jelenlegi kormány, hasonlóan a korábbihoz, csak a multik Magyarországra csábításában látja a kiutat, akik gyakran szinte éhbérért foglalkoztatják gyáraikban a hazai munkaerőt. Vajon miért olyan fontos sokunk számára a vásárlás gyorsasága és olcsósága, hogy oda sem figyelünk arra, hogy mit (v)eszünk meg? Az ár-érték arányos szemléletnek le kell győznie a pusztán az árak alapján való döntést, melyet a postaládánkba dobott akciós reklámújságok sugallnak nekünk. 

Az LMP „Plázastop” javaslata kapcsán az LMP 10-18-19 kerületi tagjai és aktivistái 2011. július 14-én sajtótájékoztatót tartottak a Kőbánya-Kispesti Metróállomás mellett épülő KÖKI Terminálnál, hogy felhívják a figyelmet az újonnan megnyíló gigapláza által okozott problémákra. Nézetük szerint az újonnan épülő pláza elsősorban külföldről importált gyümölcsök és zöldségek értékesítő helyévé fog válni, mely a magyar termelési költségeknél alacsonyabb áron fogja kínálni ezeket a termékeket. 

Suba Éva pedagógus, az LMP kőbányai csoportjának tagja arról beszélt, hogy szemléletváltásra van szükség. A sétálóutcákon piacnapokat kell rendezni, és fel kell venni a kapcsolatot az őstermelőkkel a kisgyermekes szülőknek is, hogy piaci vásárlás és a termelés élményét meg tudják osztani a gyermekekkel. Fontos, hogy a gyermekeinknek magyar zöldséget és gyümölcsöt tudjunk venni, szükséges az őstermelőknek a hely és térhasználat biztosítása. Lapos Péter az LMP kőbányai csoportjának bloggere, elmondta, hogy a pláza a vasútállomáshoz, a buszmegállókhoz, és a metrókijárathoz közel került megépítésre, óriási előnyt élvezve kitűnő megközelíthetőségével. 

Reményt keltő, hogy Kőbányán, a régi Mázsa téri piactól nem messze új termelői piac nyílt meg a Liget téren, ahol kizárólag magyar gazdák által termelt és feldolgozott termékeket árusítanak. Reméljük, a kőbányai lakosok hamarosan felfedezik és megkedvelik az új piacot, ahol minden nap vásárolhatnak, és amely kedvező helyen van a buszvégállomáson, a Korponai és az Állomás utca sarkánál. 

Talán egy hatékonyabb termelő-kereskedő-vásárló együttműködéssel új erőre kaphatnak a piacok és ezzel együtt az ezekre termelő családi gazdálkodói réteg. A Liget téri piac jelmondatát, mely: „Amit eszel, azzá leszel!” kiegészíthetnénk azzal is, hogy”Amit eszel, azzá teszed országod!”.

Piacot mindenkinek!

Mitől lehet biztonság? Melyek az LMP rövid és a hosszú távú megoldásai a közbiztonsági helyzet javítására? Mik a kormány rendvédelmi válaszai? Mi a helyzet a települési polgárőrségekkel? Megoldás-e a félkatonai szervezetek önbíráskodása? A kötetlen beszélgetésre vendégünk lesz: Dorosz Dávid az LMP képviselője, az Országgyűlés Honvédelmi és rendészeti bizottságának tagja.

Dorosz Dávid

Időpont: május 26, csütörtök, 18 óra
Helyszín: Kő Café (KÖSZI) (Bp. 1105, Előd u. 1.)

Kérdéseket tehetnek fel Kőbánya LMP-s önkormányzati képviselőjének, Tóth Balázsnak is, aki a kerületi polgárőrségekkel kapcsolatban oszt meg információkat a hallgatósággal. Kérdéseiket írásban is eljuttathatják a képviselőnek a This email address is being protected from spambots. You need JavaScript enabled to view it. e-mail címre.

Minden érdeklődőt várunk!

A barátságtalan idő ellenére nagyszerűen sikerült a kőbányai önkormányzat I. Országos Halmajálisa. Jót ettünk, ittunk, szórakoztunk, ismerkedtünk, és mondhatom, hogy élveztük egymás társaságát. Itt vált számomra láthatóvá az is, hogy mégis vannak olyan szigetek ebben az országban, ahol a Nemzeti Együttműködés valósággá válhat.

Az esős idő ellenére jó hangulatban telt a vasárnap az I. Országos Halmajálison, az Óhegy parkban. A jól szervezett rendezvényekért és a profi lebonyolításért köszönet mindenkinek, aki részt vett benne. Egyedüli kritikaként csak az önkormányzati rendezvénysátor hiányát tudom megfogalmazni, ami alá a kilátogató kőbányai polgárok is behúzódhattak volna az eső elől. Az éttermek, halfeldolgozók felvonultatták legjobb, ételeiket, termékeiket és megmutatták, hogy nemcsak a gyorséttermekben lehet jót enni. Emlékeztettek minket arra, hogy Magyarország az élen jár a kulináris élvezetekben. Halászléfőző versenyt is rendeztek, ahová a kőbányai LMP „Lehet Más a Halászlé” néven nevezett be, és ahonnan a második helyet sikerült elhozni a hat nevező csapat közül. A dicsőség ezért a halfőzést bevállaló aktivistánkat illeti, aki mindent megtéve a sikerért, családját is bevonva állította össze az ízek utánozhatatlan harmóniáját.

A kevés, bár egyre növekvő számú budapesti polgár mellett ott volt a kőbányai politikusok legnagyobb része is. Számomra, mint a közéletbe éppen csak belecsöppent politológus ember számára igen érdekes élményt jelentett a majális politikai szempontból is. Azon pártok tagjai, akik hétfőtől péntekig kibékíthetetlen ellenfélként támadják egymást a Parlamentben, egy kerületi rendezvényen magukat elengedve, kedélyesen beszélgetve, egymás mellett ülve töltötték az időt. Mi LMP-sek is, ülőhely hiányában - mivel magunkon kívül egy másik halászléfőző csapatot is beengedtünk a sátrunk alá - a Fidesz sátrában fogyasztottuk el az általunk főzött halászlét, utána pedig az MSZP-sek által szervezett, kb. 20 fős szimultán sakk tornán mérettük meg magunkat a kőbányai polgárok és a többi párt részvételével. Érdekesség volt, hogy egy hét éves forma kissrác volt a „kihívó”, aki igazi nagymesterként egymás után kényszerítette megadásra felnőtt ellenfeleit.

Ezt a kőbányai idillt szemlélve mindenféle gondolataim támadtak. Miért csak hétvégén, vagy egyéb „civil” összejöveteleken van ez a kedélyes viszony a magyar politikusok között? Bár a jelenlegi kerületvezetés hajlandósága az együttműködésre óvatos optimizmusra ad okot, hiszen az ellenzéket is bevonja a fideszes többség az ügyek intézésébe, a tartósan jó kapcsolat feltétele az, hogy nem ismétlődnek meg az előző vezetés idején gyakorlattá vált visszaélések.

Örülünk, hogy tegnap pártpolitika-mentesen tudtunk együtt ünnepelni, de rossz látnunk, hogy ez közel sincs mindig így, különösen országos szinten. Gondolok itt arra, hogy a Médiatörvényhez beadott LMP-s módosítókat leseperték az asztalról, vagy arra, hogy a tavaly május 17-én benyújtott és tárgysorozatba is vett LMP-s törvényjavaslatot a kampányfinanszírozás átláthatóvá tételére, a mai napig nem engedték valakik az Országgyűlés elé kerülni. Vajon miért nem?

Török Gábor az Inforádióban ezt elmagyarázta: "Az, hogy a magyar politika nem megújult 2010-ben, pedig volt erre remény, hanem inkább nagyon ismerősen visszatért a régi vitákba, a régi pozíciókba, a régi logikákba, a régi szembenállásokba, tehát hogy feltámadt, felerősödött ez a klasszikus jobboldali-baloldali, "két tábor" szemlélet, az az LMP számára szinte lehetetlenné tette, hogy befussa azt a pályát, amit ők szerintem 2010 tavaszán tervezték." Magyarul, a Fidesz (központja) nem feltétlenül akarja a „normális” viszonyt a többi párttal, az újak közül a demokratikussal sem. Annak ellenére nem, hogy az LMP világosan kijelentette, hogy önálló ökopolitikai pólus akar lenni a magyar politika palettáján. Olyan párt, amely tagjai alapvetően morális alapon politizálnak.

Legyen hát béke, szabadság és egyetértés. De akkor beszéljünk őszintén egymással. Egy sor dolog felülvizsgálatára volna szükség kerületi szinten is: többek között tisztázásra szorul néhány, az előző kerületvezetés alatt történt dolog. Ahol jók a szabályok, ott nem történhetnének meg olyasmik, amelyek gyaníthatóan megtörténtek Kőbányán. Vagy egyszer és mindenkorra rendbe kell tenni a kőbányai pártirodák körüli helyzetet. Azért is szükség van erre, hogy elkerülhetők legyenek az olyan hírek, miszerint tavaly a Kőbányai Vagyonkezelő Zrt. félmilliónál nagyobb összeggel támogatta a Fidesz pártkasszáját.

Mi rögtön rákérdeztünk az adott tételre és kiderült, hogy a kedvezményes kőbányai pártirodabérlést mutatja így ki az ominózus beszámoló. Mi aránylag gyorsan megtudtuk ezt, de vajon hány kőbányai polgárhoz fog elérni ez a magyarázat és hányhoz csak a hír? Aztán meg csodálkozunk, ha az emberek elfordulnak a pártoktól és a politikától mondván, hogy egyformán lop mindegyik.

Ezeket a dolgokat tisztán kellene látni az együttműködéshez, hiszen azért kezdtünk politizálni, mert tiszta közéletet akartunk.

Sem normálisnak, sem természetesnek nem nevezhető az a puskaporos hangulat, amit a parlamenti üléseket és az Országgyűlés bizottságait is jellemzi, ahol egymás kigáncsolása, ellehetetlenítése látszik a legfőbb célnak. Együtt gondolkodva többet tehetnénk az ország nagy problémáinak megoldásáért, legyen az esélyteremtés, az energiatakarékosság kérdése, vagy a hulladékok és a környezetszennyezés csökkentése. Igen nagy áldozatokkal kell fizetnünk mindannyiunknak a döntéshozók együttműködési készségének, jóhiszeműségének hiánya miatt az országos politikában.

Végezetül csak annyi, hogy szerintem az állampolgároknak nem az a fontos, hogy a jelentős lépések kikhez, mely pártokhoz fűződnek. Véleményem szerint sokkal fontosabb lenne, hogy politikusaink együtt tudjanak működni, pártállástól függetlenül: a közös ügyek és problémák mentén.

Tudom, hogy a fenti célok elérése sok időbe telhet, még ha a szándék meg is van. Mégis el kell indulni az úton, hiszen, csak akkor lehetünk büszke polgárok, ha ez sikerül. Az ország fejlődésének útjában áll a politikai felek egymás felé való mélységes bizalmatlansága. Mutasson hát a kőbányai politika példát a „nagypolitikának” együttműködésből: az emberi párbeszéd a döntéshozók között gyorsan megmutatkozhat a lakosok életszínvonalának emelkedésén és mindennapi közérzetükön.

Az elmúlt 20 év gyakorlata azt mutatja, hogy a kőbányai embereket nem vonták be kellő képen az életüket, adott esetben a lakókörnyezetüket érintő kérdésekbe. Most, hogy a Hofi park kálváriájára záros határidőn belül pont kerülhet, felmerül a kérdés: lesz-e Kőbánya legújabb közparkjának valódi közösségi funkciója? Szolgálja-e majd a környéken lakók és egész Kőbánya testi-lelki jólétét, az összes generációt beleértve? Lesznek-e készségfejlesztő játszóterek a gyerekeknek, bőséges lehetőség a sportolásra és találkozási helyek a környékbeliek számára? Lehet-e más ez a park, mint a többi?

Visszatérek blogom alapkérdéséhez: ki tudja a legjobban, hogy mit szeretnének az emberek? Az emberek maguk, természetesen, hangzik a logikus válasz. Akkor vajon miért gondolják újra és újra azt a városvezetők, hogy tudják ők ezt kérdezés nélkül is? Nem kétlem én városatyáink bölcsességét, de az indokoltnál sajnos jóval kevesebb a társadalmi egyeztetésekre szánt idő, amikor közterület átalakításra kerül a sor. Vajon miért? 

Japán kert, uszoda, üzletsor, sportpályák, szánkódomb, kutyafuttató. Így hangzottak az eddigi ígéretek, amelyeket a kőbányai lakosok kaptak az önkormányzattól valamikor 2002 tájékán a Gergely utca, Sibrik Miklós út, Noszlopy és Harmat utca által határolt 25 hektáros területre, melyet én Hofi parknak hívok. Az elhúzódó rekultivációs munkálatok eredményeként az egykori szemétlerakó valóban kizöldült, ám maga a park továbbra sincs használható állapotban, és néhány kutyasétáltatón kívül nem is megy oda senki. 

Ami azonban további aggodalomra adhat okot, az az, hogy eddig sem látszott, és most sem látszik komoly szándék az önkormányzat részéről a lakosság tényleges bevonására a területen építendő közösségi létesítményekről szóló döntéshozatalba. Pedig csak akkor fogják a környéken lakók magukénak érezni a parkot, ha ők is részesei lehetnek a kialakítás folyamatának.

Örömteli, hogy a kőbányai önkormányzat legutóbbi ülésén, a lakosság megkérdezésére tett javaslatot elfogadta, de az eddigi önkormányzati gyakorlatot ismerve koránt sem lehetünk elégedettek ezzel. Korábbi játszóterek kialakításánál is kész tervekkel álltak a kőbányai lakosság elé egy-egy lakossági fórumon, szemmel láthatóan félve attól, hogy a helyi lakosok majd beleszólnak a már szépen központilag kigondolt tervekbe. 

Szakítani kell a jelenlegi hagyománnyal, amely felülről jövő döntéseket és manipulatív részvételt eredményez az érdemi részvétel helyett a kőbányai várospolitikában. Ezzel a módszerrel ugyanis az a baj, hogy az ilyen módszerrel létrehozott közterületek nem lesznek közösségi helyek, nem fogják a helyieket odavonzani. Csinálhatunk valamit sok közpénzből, (előfordult már olyan is, hogy pártközeli kivitelezőkkel), csak éppen teljesen fölöslegesen. 

Az önkormányzat gyakran olyan típusú beavatkozásokat hajt végre a zöld területeken, amelyeknek a lakosság nem mindig látja az okát, s ebből többnyire csak konfliktus kerekedik. Eddig olyan parkrendezés zajlott, ami nem mindig találkozott az ott lakó többség érdekeivel. Még nagyobb probléma, hogy az illetékes önkormányzati cég, a Kőbányai Vagyonkezelő működése ilyen szempontból meglehetősen átláthatatlan, nem lehet hozzáférni az adatokhoz, sokszor a közvetlen érintettek sem tudják, mit, miért csinálnak a Hofi parkkal. 

Én, mint a Kőbánya-Gergely utca Ingatlanfejlesztő Kft felügyelőbizottságának tagja, semmilyen intézményi garanciát nem látok arra, hogy az előző kerületvezetés alatt, a park rekultivációjával összefüggő visszaélések hogyan lesznek megakadályozva a jövőben. 

Ennek érdekében a civilek és a lakosság bevonását minél teljesebbé kell tenni, az eddig folyó látszategyeztetéseket pedig be kell fejezni. Sokkal nagyobb beleszólást kellene biztosítani a kerület lakóinak, ha egy adott terület rendezése, rehabilitációja kerül szóba. Nem felülről lefelé kell meghozni az intézkedéseket, hanem csakis az érintettek bevonásával. Készíteni kell egy zöldterület-hasznosítási stratégiát, az igények ismeretében és ennek megfelelően végrehajtani a parképítést. Csakis ekkor lehet esély arra is, hogy a park megmeneküljön a vandalizmustól, mivel annak védelmében maguk a parkba járók is segítséget fognak nyújtani.

Fontos lenne többfordulós lakossági fórumot tartani azon lakosok számára, akik igenis beleszólnának a tervezés folyamatába. Meg kell kérdezni azokat, akik már most használják a parkot, a kutyasétáltatókat, a szomszédos sporttelepre járókat, valamint a bringásokat is. Szintén fontos lenne bevonni a legközelebbi általános iskolákat (a Harmat 88, a Fekete István), hiszen a parkok fontos szerepe az egészséges életmódra és a környezettudatosságra való nevelés is.

Figyeljenek a civilek és lakosság véleményére azok, akik állítólag értük és az ő adóforintjaikból munkálkodnak. Ezért arra kérem a polgármestert, a képviselő-testületet és a Főépítészi Irodát, hogy kezdjenek valós párbeszédet a Hofi park berendezésének alternatíváiról, és erre a folyamatra ne sajnálják az erőforrásokat. Akkor töltheti be a park közösségépítő szerepét, csak akkor lesz használva, ha kialakítása a lakosság részvételével történik. Ezúton kérem a Kőbányai Önkormányzatot, hogy a további tervezgetés és a szokásos látszategyeztetés helyett, kezdje el a leendő park körüli utcák lakóinak megkérdezését! 

Tegnap Devecserben és Kolontáron jártam. Bár nem jutottunk nagyon közel a sérült kazettához, mégis megdöbbentő volt a látvány. A Torna patakon átívelő vadonatúj fahíd, az új vasúti töltés, az "utca", ami a kiömlő iszap útjában volt és amelyet a buldózerek már eltüntettek, óriási energiák elszabadulását és pusztító erejét mutatták. A vörösiszap ár útjába történetesen néhány kistelepülés került, fenekestül felforgatva e közösségek megszokott életét és próbára téve az őket egymással összekötő, valamint a köztük és választott vezetőik közötti szálakat. A nagy baj felszínre hoz olyan dolgokat is, amelyek "normál esetben", a mindennapi életben rejtve maradnak. Ezúton osztom meg olvasóimmal, hogy milyen tanulságokkal szolgált e katasztrófa számomra, kőbányai polgár számára. A kérdés ott motoszkál a fejemben azóta is: hogyan vizsgáztunk volna mi, egy hasonló esetben?

A kolontári terepszemle után a Veszprém megyei tagtársak körében ülve, a közeli devecser pizzériájában hallagathattam egy helybeli kötődésű LMP-s kollégánk tapasztalatait a katasztrófa hatósági kezelésével kapcsolatban. Később átballagtunk a kultúrházba, ahol egy lakossági fórum keretében, a helyi polgármester számos orvossal együtt igyekezett megnyugtatni a megjelent helybélieket arról, hogy egészségük teljes biztonságban van. Ez nemhogy nem sikerült, de jelentős indulatok lángoltak fel a megszólaló érintettek részéről. Látszott, hogy nincs meg a bizalom a lakosság és a település vezetése között.

A panaszosok a tájékoztatás hiányosságát, a kártérítés lassúságát, a segítőkészség hiányát kérték számon. Az egészségükért aggódók azt kérdezték: vajon elvégeztek-e rajtuk minden orvosi vizsgálatot? Mit lehet tudni a szállópor koncentrációjáról? Felvetődött még, hogy az osztrák Zöldek 3000 euró adománya visszautasításra talált valami okból, illetve hogy miért kellett vadonatúj házak építésével megváratni a hajléktalanul maradt embereket, amikor jelentős számú ház volt eladó az ötezres kistelepülésen a katasztrófa idején? Érezhető volt a felszólalásokból a pártoktól és a politikusoktól való ódzkodás is.

Azon gondolkodtam, vajon mennyi ezekből a panaszokból a túlzás és mennyi a valóságtartalom? Az az egy biztos, hogy ezek az emberek teljesen ártatlanok abban, hogy ez a szerencsétlenség a nyakukba szakadt, hogy házaik értéke töredékére csökkent és hogy egészségük állandó veszélyben van mérgező por miatt, amit a szél magával sodor. Sokan azok közül, akik elmentek a lakossági fórumra, egyértelműen úgy érezték, hogy az állam nem tesz meg mindent azért, hogy életük a lehető leggyorsabban visszatérhessen a régi medrébe, hogy a a lehető legkisebb maradandó kárt kelljen elviselniük.

Nem vonom kétségbe, hogy Devecser polgármestere derekasan megtett minden tőle telhetőt a károk felszámolására. Mégis valószínűnek tartottam, hogy a lakosság tájékoztatása terén jelentős hiányosságok voltak és vannak. Nem lett volna ennyi megválaszolatlan kérdés az emberekben, ha lett volna például egy állandó panasziroda, ha mindig lett volna hova fordulni a kérdésekkel, ha minden vizsgálati eredményt jól hozzáférhetővé tettek volna a hatóságok, méghozzá közérthető formában.

Nem tételezek fel szándékosságot a polgármester és a vadonatúj egészségügyi központ vezetőinek részéről: ez inkább kulturális kérdés, vagy inkább hiányosság lehetett a részükről. Annak, hogy a lakosok nem voltak teljes körűen felvilágosítva az őket érő szennyezés és mérgezés mértékéről, egyenes következménye volt, hogy rémhírek kaphattak szárnyra, melyek futótűzként terjednek. A kialakuló légkörben szinte természetesek voltak a fenyegetőzések és vádaskodások. Az egyik felszólaló például 300 család távozását jelentette be, amennyiben nem sikerül megnyugtató válaszokat kapniuk a jövőbeli kilátásaikat illetően.

A tegnap este újabb bizonyíték volt arra, amit Kőbányán élve is tapasztaltam, és tapasztalok ma is: hogy a hatóságok és az önkormányzat sok esetben nem kezeli partnerként a lakosságot. Rólunk, de nélkülünk hoznak döntéseket. A régi rendszer bürokratikus hagyományaiból eredő, az embereken atyáskodó államfelfogás érhető tetten, legyen szó akár egy katasztrófa után kialakult helyzet kezelésében, vagy akár egy-egy beruházás, területfejlesztés lebonyolításánál, vagy csak ha betérünk egy hivatalba. Sok helyen érezhető sajnos, hogy nem felnőttként, egyenlő partnerként kezelik az embereket, hanem inkább tudatlan, szófogadatlan gyermekként, akihez lekezelően, hatalmi szóval lehet beszélni.

A devecseri polgármester többek szerint is jól szerepelt a katasztrófa közvetlen hatásainak enyhítésében, ami a lakosság legszükségesebb igényeinek kielégítését illeti. A probléma inkább a katasztrófák megelőzésével van, illetve ha már a baj megtörtént, akkor a következmények hatékony felszámolásával. Miért lehet ez vajon? Talán mert ezekhez huzamosabb idejű, és valódi együttműködés szükséges ember és ember között. Csapatmunka, közösségben gondolkodás.

Együttműködés és hatékony párbeszéd a szakemberek, a politikusok, a civilek és a lakosság között. Ez elengedhetetlen kelléke egy jól működő, országos közoktatási, vagy egészségügyi rendszernek is. Ehhez egyrészt a közügyekben való részvételre kész lakosságra van szükség, másrészt egy erre nyitott államirányításra. Ennek a kettőnek a hiánya talán a legnagyobb gyengesége ennek az országnak és a mi kerületünknek is. Ma még sokan vagyunk olyanok, akik nem önmagunktól, az egymással való összefogástól várjuk életünk, környezetünk jobbulását, hanem sokkal inkább egy-egy jól szónokló vezéregyéniségtől vagy a külvilágtól. Vagy akár a jó sorstól.

Új szemlélet, új felfogás kell! Sok új ember a magyar politikába, és igen, a mindennapi életben nekünk magunknak, egyszerű embereknek is változnunk kell. Aki nem követel magának részt a közügyekből, aki belenyugszik, hogy megkerülik, és nem adnak számára elegendő információt a döntésekhez, az soha nem válik valódi állampolgárrá. Itt nem világrengetően nagy ügyekről beszélek, hanem például a közvetlen környezetünk állapotáról. És még valami: egyedül valóban tehetetlenek vagyunk, de ha összefogunk, akkor bármit el tudunk érni, és nemcsak Devecserben, hanem itt Kőbányán is.

Lapos Péter