Sokan kérdezték tőlem az utóbbi héten, hogy miért választottam az erőszakmentes civil ellenállás eszközét december 23-án, a parlament előtt? Az elmúlt másfél évben a kormány jelentősen korlátozta a parlamenti vita lehetőségét és lecsökkentette az ellenzék rendelkezésére álló parlamenti eszközöket a kormányzat demokratikus ellenőrzésére. Kiderült, hogy a parlamenten belül most már nem lehet leállítani a fideszes pártállam kiépítését. Hiába volt az együttműködési szándék az ellenzék részéről, hiába voltak az ellenzék alternatív javaslatai, ezeket nagyon kevés kivétellel lesöpörték az asztalról. A magyar Országgyűlés 2012-től érdemben nem fog különbözni az 1990 előtti pártállami parlamentétől. Magyarországon Nemzeti Együttműködés Rendszere néven valójában pártállam épül, néhány demokratikus díszlet meghagyásával. Ezért vállaltam a rendőri intézkedést, melyről legközelebb számolok be olvasóimnak.
Kép forrása: lehetmas.hu
Értelmét vesztette minden parlamenti eszköz arra, hogy az ellenzéki pártok felhívhassák a hatalom figyelmét: rossz irányba vezetik az országot. A Nemzeti Együttműködés Rendszere egyértelmű jelét adta, hogy szerinte a demokrácia lényegét adó parlamenti döntéshozatal drága is, időpazarló is, felesleges is. Ezért tehát ki kell iktatni. Egyidejűleg a jelenlegi rendszer célul tűzte ki a társadalmi összefogás felszámolását és az autonóm közösségek elsorvasztását is. Ezen körülmények között felértékelődik az egyéni felelősség szerepe, szükségessé válik a civil kiállás jogainkért, az igazságosságért és ennek egyre nagyobb méreteket kell öltenie.
Az emberek, úgy tűnik, nem látják jogaik csökkentését, vagy ha látják is, nem ismerik fel ennek jelentőségét. Azt is mondják, hogy a szavazókat nem a jogállami kérdések foglalkoztatják, hanem a pénztárcájuk. Csakhogy az új választási törvény, vagy a szegényeket büntető egykulcsos adó sokba kerül az átlag állampolgároknak is. Az első olyan pártokat tarthat tartósan hatalomban, melyek rá sem hederítenek a gazdasági racionalitásokra: eladósítják az országot, mint az előző kormányok, vagy éppen növelik állampolgáraik kiszolgáltatottságát és szembemennek az ország szövetségeseivel, mint a jelenlegi.
Azért vállaltam a részvételt a blokádban, hogy felhívjam az emberek figyelmét: merjenek kimenni az utcára és vállalják nyíltan véleményüket, mert ha vakon megbíznak a politikusaikban és hagyják, hogy a kormány csökkentse az állampolgárok demokratikus jogait, akkor hozzájárulnak saját jólétük csökkentéséhez is.
Részben a felháborodás vitt az utcára egy olyan politikai viselkedés miatt, amely számára a célhoz vezető egyetlen eszköz az erő. Amely visszaélve a választók túlzott bizalmával és felhatalmazásával, elfoglalt minden demokratikus intézményt. Amely nem viseli el sem a kritikát, sem a tanácsot, jöjjön az akár belföldi, vagy külföldi politikai partnereitől. Amely a parlamenti döntéshozatalnak csak a látszatát tartja fönt, teljesen kiküszöbölve a vitát, a különböző vélemények ütköztetését. Amely az ellenzéki padsorokban látja az ellenségeket, nem az egyre növekvő szegénységben és kilátástalanságban. Amely az erő pozíciójában nem a közös nevezőket keresi, nem gesztusokat igyekszik tenni, hogy csillapítsa a politikai szembenállást, hanem inkább tovább élezi azt. A választási rendszer átalakításával, amely ezután még inkább kizárja majd új kispártok belépését a parlamentbe, azt is elárulta, hogy jobban aggasztja a következő választás eredménye, mint a jövő generációkért érzett felelősség. A Fidesz képviselőinek viselkedése arra utal számomra, hogy állásuk megőrzése minden mást megelőz számukra, nyilván azért, mert képviselői fizetésük nélkül képtelenek lennének biztosítani életszínvonalukat.
Egyre inkább úgy tűnik nekem, hogy a miniszterelnök urat a vak küldetéstudat és düh vezeti a bölcsesség helyett. Nem kételkedve abban, hogy céljai között ott van az ország felemelése is, ez sajnos nem fogja megmenti az országot a politikai fafejűség okozta bajtól, ami felé haladunk.
Cselekedetemmel azoknak is üzenni szerettem volna, akiknek elég volt az eddig zajló manipulációból és komolyan gondolták azt tavaly tavasszal, hogy LEHET MÁS A POLITIKA iránya és üres nyilatkozatok helyett, IGEN, LEHET nemzeti együttműködéssel kormányozni ebben az országban!
Az új ellenállás nem csak a politikai hatalom jobb belátásra térítését jelenti számomra, hanem az ország szétszakított közösségének helyreállítását is. Ma oda jutottunk, hogy ebben az országban minden szolidaritási akció lázadásnak számít.
Ennek ellenére azt hiszem, a miniszterelnök úr - igaz, akaratán kívül - maga is sokat tesz a magyar demokrácia, a polgári öntudat és a közösségi szolidaritás kialakulásáért. Politikájával nem tesz egyebet, mint ráébreszti a magyar embereket, hogy milyen jogaik vannak (voltak), és hogy ezekért igenis érdemes küzdeni. Amit ingyen kaptunk a rendszerváltáskor, azt akkor nem becsültük, de amiért most ki kell állnunk az utcán, az értékké fog válni a jövőben.
Hajrá Magyarország, hajrá demokraták!
