Kőbányaiként és állampolgárként nem hagyott hidegen a szombati, Kossuth téri tüntetés. Különösen nem azon a kellemesen meleg nyárvégi délutánon, amikor a több tízezer ember között végighallgattam a szakszervezetek követeléseit. Megdöbbentő volt számomra, hogy ennyi embert tudtak mozgósítani az érdekképviseleti szervezetek. A Bajcsy-Zsilinszky út mentén kettős sorban álltak a buszok, amelyek vidékről hozták a tiltakozókat. A tüntetés végig békés volt, csupán a dobhártyákat tették próbára a kürtök és a dudák.
A tüntetést a "D-Day" névre keresztelték, amely jelentése a Demokrácia Napja. A számtalan szónoklat közül az volt számomra a legemlékezetesebb, amely azt vetette a kormány szemére, hogy meggyőzés helyett legyőzni próbálja azokat, akik másképpen gondolkodnak. Elhangzott az is, hogy egyes munkaadók retorziókkal fenyegették a tüntetésre kijövőket.
A másik fontos követelés az volt, hogy a kormány tekintse végre partnernek az érdekképviseleteket a munkát érintő törvényalkotásban. Elhangzott az egyik szónok szájából, hogy a Fidesz a „fülkeforradalomra” hivatkozva az emberek egyedüli jogos képviselőjeként tünteti fel magát. Egy másik felszólaló egyenesen azzal vádolta Matolcsy gazdasági minisztert, hogy „kínai típusú” gazdaságot igyekszik építeni Magyarországon, amelyben a jelenlegi munkavállalói jogok és juttatások tovább csökkennek majd.
A szokásos skandáláson kívül a szervezők több kreatív elemmel is gazdagították az eseményt. IIyen volt az, amikor arra kérték a tüntetőket, hogy fordítsanak hátat a Parlamentnek egy percre, ezzel mutatva ki rosszallásukat a tárgyalások elmaradása miatt. A másik elem a narancsleves dobozokból épített halom.
Csak remélni lehet, hogy meghallgatásra találnak a követelések, és változik a kormányzati stílus. Nemet mondani, (például béremelésre), különösen gazdasági válságban, elfogadható válasz egy felelős kormány részéről. Az viszont nem, ha az ország vezetői puszta túlerejükre alapozva igyekeznek keresztülvinni akaratukat, és le sem ülnek tárgyalni más érdekképviselőkkel. Ez a fajta viselkedés könnyen megbosszulhatja magát újra, ahogy az 2002-ben is történt.