A barátságtalan idő ellenére nagyszerűen sikerült a kőbányai önkormányzat I. Országos Halmajálisa. Jót ettünk, ittunk, szórakoztunk, ismerkedtünk, és mondhatom, hogy élveztük egymás társaságát. Itt vált számomra láthatóvá az is, hogy mégis vannak olyan szigetek ebben az országban, ahol a Nemzeti Együttműködés valósággá válhat.
Az esős idő ellenére jó hangulatban telt a vasárnap az I. Országos Halmajálison, az Óhegy parkban. A jól szervezett rendezvényekért és a profi lebonyolításért köszönet mindenkinek, aki részt vett benne. Egyedüli kritikaként csak az önkormányzati rendezvénysátor hiányát tudom megfogalmazni, ami alá a kilátogató kőbányai polgárok is behúzódhattak volna az eső elől. Az éttermek, halfeldolgozók felvonultatták legjobb, ételeiket, termékeiket és megmutatták, hogy nemcsak a gyorséttermekben lehet jót enni. Emlékeztettek minket arra, hogy Magyarország az élen jár a kulináris élvezetekben. Halászléfőző versenyt is rendeztek, ahová a kőbányai LMP „Lehet Más a Halászlé” néven nevezett be, és ahonnan a második helyet sikerült elhozni a hat nevező csapat közül. A dicsőség ezért a halfőzést bevállaló aktivistánkat illeti, aki mindent megtéve a sikerért, családját is bevonva állította össze az ízek utánozhatatlan harmóniáját.
A kevés, bár egyre növekvő számú budapesti polgár mellett ott volt a kőbányai politikusok legnagyobb része is. Számomra, mint a közéletbe éppen csak belecsöppent politológus ember számára igen érdekes élményt jelentett a majális politikai szempontból is. Azon pártok tagjai, akik hétfőtől péntekig kibékíthetetlen ellenfélként támadják egymást a Parlamentben, egy kerületi rendezvényen magukat elengedve, kedélyesen beszélgetve, egymás mellett ülve töltötték az időt. Mi LMP-sek is, ülőhely hiányában - mivel magunkon kívül egy másik halászléfőző csapatot is beengedtünk a sátrunk alá - a Fidesz sátrában fogyasztottuk el az általunk főzött halászlét, utána pedig az MSZP-sek által szervezett, kb. 20 fős szimultán sakk tornán mérettük meg magunkat a kőbányai polgárok és a többi párt részvételével. Érdekesség volt, hogy egy hét éves forma kissrác volt a „kihívó”, aki igazi nagymesterként egymás után kényszerítette megadásra felnőtt ellenfeleit.
Ezt a kőbányai idillt szemlélve mindenféle gondolataim támadtak. Miért csak hétvégén, vagy egyéb „civil” összejöveteleken van ez a kedélyes viszony a magyar politikusok között? Bár a jelenlegi kerületvezetés hajlandósága az együttműködésre óvatos optimizmusra ad okot, hiszen az ellenzéket is bevonja a fideszes többség az ügyek intézésébe, a tartósan jó kapcsolat feltétele az, hogy nem ismétlődnek meg az előző vezetés idején gyakorlattá vált visszaélések.
Örülünk, hogy tegnap pártpolitika-mentesen tudtunk együtt ünnepelni, de rossz látnunk, hogy ez közel sincs mindig így, különösen országos szinten. Gondolok itt arra, hogy a Médiatörvényhez beadott LMP-s módosítókat leseperték az asztalról, vagy arra, hogy a tavaly május 17-én benyújtott és tárgysorozatba is vett LMP-s törvényjavaslatot a kampányfinanszírozás átláthatóvá tételére, a mai napig nem engedték valakik az Országgyűlés elé kerülni. Vajon miért nem?
Török Gábor az Inforádióban ezt elmagyarázta: "Az, hogy a magyar politika nem megújult 2010-ben, pedig volt erre remény, hanem inkább nagyon ismerősen visszatért a régi vitákba, a régi pozíciókba, a régi logikákba, a régi szembenállásokba, tehát hogy feltámadt, felerősödött ez a klasszikus jobboldali-baloldali, "két tábor" szemlélet, az az LMP számára szinte lehetetlenné tette, hogy befussa azt a pályát, amit ők szerintem 2010 tavaszán tervezték." Magyarul, a Fidesz (központja) nem feltétlenül akarja a „normális” viszonyt a többi párttal, az újak közül a demokratikussal sem. Annak ellenére nem, hogy az LMP világosan kijelentette, hogy önálló ökopolitikai pólus akar lenni a magyar politika palettáján. Olyan párt, amely tagjai alapvetően morális alapon politizálnak.
Legyen hát béke, szabadság és egyetértés. De akkor beszéljünk őszintén egymással. Egy sor dolog felülvizsgálatára volna szükség kerületi szinten is: többek között tisztázásra szorul néhány, az előző kerületvezetés alatt történt dolog. Ahol jók a szabályok, ott nem történhetnének meg olyasmik, amelyek gyaníthatóan megtörténtek Kőbányán. Vagy egyszer és mindenkorra rendbe kell tenni a kőbányai pártirodák körüli helyzetet. Azért is szükség van erre, hogy elkerülhetők legyenek az olyan hírek, miszerint tavaly a Kőbányai Vagyonkezelő Zrt. félmilliónál nagyobb összeggel támogatta a Fidesz pártkasszáját.
Mi rögtön rákérdeztünk az adott tételre és kiderült, hogy a kedvezményes kőbányai pártirodabérlést mutatja így ki az ominózus beszámoló. Mi aránylag gyorsan megtudtuk ezt, de vajon hány kőbányai polgárhoz fog elérni ez a magyarázat és hányhoz csak a hír? Aztán meg csodálkozunk, ha az emberek elfordulnak a pártoktól és a politikától mondván, hogy egyformán lop mindegyik.
Ezeket a dolgokat tisztán kellene látni az együttműködéshez, hiszen azért kezdtünk politizálni, mert tiszta közéletet akartunk.
Sem normálisnak, sem természetesnek nem nevezhető az a puskaporos hangulat, amit a parlamenti üléseket és az Országgyűlés bizottságait is jellemzi, ahol egymás kigáncsolása, ellehetetlenítése látszik a legfőbb célnak. Együtt gondolkodva többet tehetnénk az ország nagy problémáinak megoldásáért, legyen az esélyteremtés, az energiatakarékosság kérdése, vagy a hulladékok és a környezetszennyezés csökkentése. Igen nagy áldozatokkal kell fizetnünk mindannyiunknak a döntéshozók együttműködési készségének, jóhiszeműségének hiánya miatt az országos politikában.
Végezetül csak annyi, hogy szerintem az állampolgároknak nem az a fontos, hogy a jelentős lépések kikhez, mely pártokhoz fűződnek. Véleményem szerint sokkal fontosabb lenne, hogy politikusaink együtt tudjanak működni, pártállástól függetlenül: a közös ügyek és problémák mentén.
Tudom, hogy a fenti célok elérése sok időbe telhet, még ha a szándék meg is van. Mégis el kell indulni az úton, hiszen, csak akkor lehetünk büszke polgárok, ha ez sikerül. Az ország fejlődésének útjában áll a politikai felek egymás felé való mélységes bizalmatlansága. Mutasson hát a kőbányai politika példát a „nagypolitikának” együttműködésből: az emberi párbeszéd a döntéshozók között gyorsan megmutatkozhat a lakosok életszínvonalának emelkedésén és mindennapi közérzetükön.
