Kőbányai Közösségi Hírlap

A+ A A-

Tokody Marcell blogja

Tisztelt kőbányai Honfitársaim!

A nyár végéhez közeledve, néhány héttel ezelőtt megérkezett a napsütés és a meleg. Szükség volt már rá, hiszen meglehetősen őszies nyarunk volt eddig. Itt van tehát a jó idő, de messze még a szebb jövő… Pedig bizony az is eljöhetne már.

Az elmúlt testületi ülésre készített anyagomban indítványoztam, hogy egészítsék ki a kerület közigazgatási határainál elhelyezett helységnévtáblákat egy, az eredeti feliratokkal megegyező, a székely-magyar rovásírás betűivel rögzítő táblával, vagyis szerettem volna, ha Kőbánya is azon helységek sorába emelkedett volna, amelyek nem szégyellik megmutatni ősi magyar kultúránk részét, Kárpát-medencei birtoklevelünket, a rovásírást az arra járóknak. Az indítványom erre irányult, azonban mire előterjesztés lett belőle, addigra már csak arról szólt a határozati javaslat, hogy készüljön látványterv és költségbecslés a rovásos helységnévtáblák kihelyezéséről. Jelentősen felpuhították a javaslatot, de még ezt sem fogadták el végül. Hogyan lehetséges ez? – kérdezhetik joggal. Nos, úgy, hogy a magát forradalminak és nemzetinek kikiáltó kormányzó többség által összeállított szervezeti és működési szabályzattal kivették a képviselők kezéből annak lehetőségét, hogy napirendi pont előterjesztői lehessenek. Képviselői indítvány készülhet csupán, amelyből előterjesztést írnak, ami vagy visszaadja a képviselő szándékát, vagy nem. Az már csupán hab a tortán, hogy a kétoldalas határozati javaslat indoklásom olvashatatlan, homályos formában került a képviselő kollégák elé, feltehetően valamilyen furcsa, véletlen beolvasási, feldolgozási hiba folytán, így képviselőtársaim nem ismerhették meg az indítványom tartalmát annak teljes terjedelmében. A Képviselő-testület döntése a témában az volt, hogy nem támogatják a rovásos helységnévtáblák kihelyezését, ám ugyanakkor meg kívánják vizsgálni, hogy esetlegesen az iskolákban milyen módon lehetne oktatni a rovásírást. A szokásos Fidesz-módi: nem mondunk egyértelműen A-t vagy B-t, hanem szépen maszatolunk és elkenegetünk dolgokat. Előre borítékolható, hogy ebből is csupán annyi fog megvalósulni, mint ami a Fidesz programjából megvalósult: CSAK A FIDESZ.

Jó hír, hogy elfogadtuk az Újhegyi sétány 16. szám alatti körzeti megbízotti iroda kialakításához szükséges napirendi pontban szereplő határozati javaslatot, így feltehetően már október végén meglehet a KMB iroda.

Az elmúlt szombaton, augusztus 27-én jobbikos családi napot tartottuk a Széchenyi István Általános Iskola udvarán, az Újhegyi sétány 1-3. szám alatt. Nagyon szép és élményekkel teli esemény volt. Ezúton is köszönöm mindenkinek, aki segédkezett annak érdekében, hogy a program létrejöhessen, és köszönöm a látogatóknak is, hogy eljöttek. Ahogy a tavalyi évben, idén is én osztottam ki a tombola ajándékokat. Elmeséltem közben egy történetet, ami a 2010 augusztusában megrendezett családi naphoz kapcsolódott. Egy kislány, aki jelen volt a 2010-es családi napon, látta októberben, hogy képviselő lettem, és megkérdezte az anyukájától, hogy nem én voltam-e, a tombolás fiú. Az édesanyja a következőt találta mondani neki: „Igen, ő volt, de mivel ügyesen tanult, ezért képviselő lett belőle.” A gyermek pedig azóta jó és szorgalmas tanuló.

 

Zászlók és ugrálóvár a családi napon

A következő, szeptemberi testületi ülésre benyújtottam egy indítványt, amelynek a célja, hogy Újhegy kapjon részönkormányzatot. Tekintettel arra, hogy Újhegyen egy adott területen, relatíve nagy népsűrűség mellett, hasonló – lakótelepi – környezetben élő lakossággal találkozunk, akiknek igen hasonló problémáik, igényeik vannak, a jelenleginél sokkal eredményesebb és hatékonyabb helyi érdekképviselet valósítható meg. Több alkalommal felmerült már erre a lakosság igénye. A képviselőnek pedig az a feladata, hogy meghallja a választók hangját, és az ő érdekükben tevékenykedjen. Indítványomban javasoltam, hogy a településrész önkormányzata – miután a törvény erre lehetőséget biztosít – ne csupán a településrészen lakó képviselőkből, hanem a helyi lakosság széles körű véleményét figyelembe véve, a településrészen lakó polgárokból is álljon. Fontosnak tartom a civil szféra bevonását, részükre betekintési lehetőség megadását az önkormányzati ügyekbe. Persze már előre látom, hogy le fogják söpörni a javaslatomat valami jó kis alibi-indokkal, esetleg a jól bevált és Jolly Jokernek számító, három szóból álló indoklással: nincs rá pénz.

Az internetes naplóm oldalán (tokodymarcell.blogspot.com) – más kérdések mellett – a fenti témában is szavazhatnak, ugyanis több internetes szavazást indítok. Kíváncsi vagyok az Önök véleményére.

Tokody Marcell Gergely

Thursday, 01 September 2011 21:56
Read more...

Tisztelt kőbányai Honfitársaim!

Az elmúlt időszak eseményeiről szeretnék Önöknek ezúton beszámolni. 

A júniusi testületi ülésen sor került a Wolf Polgárőr Egyesülettel kötött megállapodás módosítására. Sok helyen pontosításra, egyértelműsítésre szorult a dokumentum. A változtatások remélhetően átláthatóbb és a korábbinál sokkal inkább célhoz kötött finanszírozást eredményeznek, így takarékosabbá válik a közpénzzel való gazdálkodás. 

Az ülésen érkezett egy állampolgári levél is, éppen a polgárőrség témakörében. Tekintettel arra, hogy a téma nem először merült fel, azt a határozati javaslatot tettem, hogy vizsgálják ki a levélben szereplő valamennyi állítást. Röviden: egy vizsgálatot kezdeményeztem annak érdekében, hogy kiderüljön az igazság. Érthetetlenül álltam azelőtt, hogy alig jutott át a javaslatom, ám szerencsére megkapta a szükséges támogatást, sikerült elfogadtatnom. Furcsának találtam, hogy a FIDESZ megosztott volt a kérdésben. Vajon miért van az, hogy az igazság kiderítésének igénye nincs meg mindenkiben? A kérdés persze költői volt... Az igazság fontos, és tudjuk: az igazság szabaddá tesz. Június végén Weeber alpolgármester úr irodájában megbeszélés folyt, melynek témája az volt, hogy az önkormányzat milyen módon segítse a lakáshoz jutást, illetőleg a lakhatási problémákat hogyan orvosolja. 

Álláspontom szerint három irányban kellene lépéseket tenni. Két azonnali, mondhatni tűzoltás-jellegű intézkedésre, valamint egy hosszabb távú megoldásra lenne szükség.

Jelenleg számos adós, sok család szenved a deviza alapú hitelek miatt, közülük sajnos nem kevés azoknak a száma, akiknek bármelyik pillanatban elárverezhetik a házát, lakását. Bár a devizahiteleseknek való segítségnyújtás központi kormányzati feladat lenne, de szomorú tény, hogy az Orbán-kormány nem segített rajtuk. A jelenlegi ”megoldásuk” csak átmenetileg jelent könnyebb légzést a hiteleiktől fulladozó devizahitelesek számára. Nem elhárítja, hanem csupán késlelteti a katasztrófát: a hitel bedőlését, a lakástulajdon elvesztését. Az önkormányzatnak éppen ezért igyekeznie kellene annak érdekében, hogy a krízishelyzetben lévő devizahiteleseknek segítséget nyújtson. Ez egy valóban tűzoltás-jellegű intézkedés, és sajnos nagy szükség lenne rá. A másik rövid távon megvalósítható eleme a támogatási rendszernek az albérlethez nyújtott önkormányzati támogatás lenne. Vannak, akik még – vagy rosszabb esetben már – nem rendelkeznek saját lakással, ezért albérletbe kényszerülnek. Adott esetben – példaként egy fizetésképtelenné vált és kilakoltatott család esetében – a kaució letétele is komoly gondot jelenthet. Ez pedig általában szükséges egy albérlethez. Itt a kaució kifizetéséhez nyújthatna támogatást az önkormányzat. 

A hosszabb távon megvalósítható megoldást pedig önkormányzati bérlakások nagy számban történő építése jelentené.

A júliusi rendkívüli ülésen nem tudtam részt venni, mert előre tervezett szabadságomat töltöttem. Ez volt az első – és remélhetőleg az utolsó – testületi ülés, amin nem tudtam megjelenni, ettől függetlenül figyelemmel kísértem az eseményeket.

Egyebek mellett elfogadták, hogy a felvidéki Párkány városával kezdeményezzük testvérvárosi kapcsolatok kialakítását. Ezt várhatóan a párkányi vezetés is támogatni fogja. Már van egyfajta együttműködés Kőbánya és Párkány között: a Havasi Gyopár Alapítvány szoros és jó kapcsolatot ápol a párkányi Új Évszázad Nyugdíjas Klub Egyesülettel.

Volt több bizalmas minősítésű napirendi pont, amelyeknek a vitája nagyon érdekelt volna, azonban sajnos a zárt ülésbe nem lehet betekinteni (a felvételen sem), a hozzá tartozó jegyzőkönyvet pedig még nem kaptam meg.

Végezetül egy jó hír: a tavalyihoz hasonló családi nappal készülünk Önöknek az idei évben is. A belépés most is ingyenes lesz. Tartalmas programokkal várunk kicsiket és nagyokat, gyermekeket és felnőtteket egyaránt. Lesz zene, légvár, tombola, íjászat, állatsimogató, bohócműsor, büfé, és sok más érdekes program. Helyszín és időpont: Széchenyi István Általános Iskola udvara (Újhegyi sétány 1-3.), 2011. augusztus 27. szombat 10:00-tól 18:00-ig. 

Addig is kellemes nyarat kívánok Önöknek!
Tokody Marcell Gergely

Tokody Marcell a 2010-es Családi Napon

Thursday, 28 July 2011 11:54
Read more...

Tisztelt kőbányai Honfitársaim!

Az elmúlt hetekben rengeteg dolog történt, amelyekről ezúton szeretnék beszámolni Önöknek.


A májusi testületi ülésen ismét kértem Alpolgármester Urat, hogy erősítse meg korábbi kijelentését, mely szerint nem kívánnak a kétmilliárd fontos hitelkeretből gazdálkodni, valóban kizárólag vésztartalékként fogják kezelni. Áprilisban azért kérdeztem rá erre, mert az akkori előterjesztés megfogalmazásában az szerepelt, hogy valószínűleg fel kell majd használni a keretből. 

A gazdasági programról egyeztető tárgyalást folytattunk az ülést követő héten, ahol is javasoltam, hogy kerüljön bele a programba az, hogy az önkormányzat főszabály szerint nem vesz fel hitelt, erre kizárólag akkor kerülhet sor, ha az önkormányzati törvényben szereplő kötelező feladatainak ellátása kerülne veszélybe nélküle, vagy olyan pályázaton való részvételhez szükséges a forrás, ahol a támogatási intenzitás a 60%-ot meghaladja. Utóbbi esetben a lényeg, hogy mi többet kapunk annál, mint amennyivel a beruházáshoz, korszerűsítéshez, fejlesztéshez magunk hozzájárulunk. Úgy tűnt, hogy ezt sikerül elfogadtatnom, azzal a kiegészítéssel, hogy legyen kivétel a komoly megtérülést jelentő energetikai korszerűsítésre szóló pályázatok köre is. Nagyon bízom benne, hogy belekerül majd a végső változatba ez a szabály, amely akadályt állíthat a felesleges és ésszerűtlen hitelfelvételnek. Hitelből bárki képes „villantani”, de ennek a későbbiek során minden esetben megvan a böjtje…

Az ülésre megérkezett a tájékoztató az 1/2010. (I. 22.) önkormányzati rendelet alapján az első lakásingatlan megszerzéséhez biztosított kamatmentes kölcsön folyósítására kiírt pályázattal kapcsolatban. Az anyag szerint minden rendben zajlott, nem merültek fel visszásságok. Javasoltam, hogy a többi időszakot is vizsgáljuk meg. Jelezték, hogy ez igen nagy terhet ró a hivatalra, ezért javasoltam, hogy gondolkozzunk olyan megoldásban, mely szerint frakcionáltan, féléves időszakokra bontva történnek meg a visszamenőleges vizsgálatok. Ezt végül nem támogatták. 

A Kőrösi Csoma Sándor Kulturális Központnak új igazgatója lett Joós Tamás személyében. Bízom benne, hogy a kőbányai hagyományoknak, Kőbánya kulturális örökségének megfelelően, magyar szívvel fogja vezetni az intézményt. Munkájához ezúton is sok sikert kívánok!

Felmerült egy napirendi pont kapcsán, hogy egyes önkormányzati ingatlanok esetében (pl. a Kis-Pongrác lakótelepen, a Hős utcában) nagyobb mértékű felújításra van szükség, mert a korábbi bérlők olyan mértékben okoztak jelentős károkat, hogy arra is volt példa, hogy a nyílászárók eltűntek a lakásból. Erre érdeklődtem, hogy miután a nyílászáró nem eltűnik vagy felszívódik, hanem azt bizony valakik – feltehetően bodzázástól és vasazástól felindult állapotban – elviszik onnan, megpróbáltuk-e a kárigényünket érvényesíteni. A kérdésemet hangos kacagás kísérte, és volt, aki bekiabált, hogy „ugyan már…”. Ez a szomorú valóság. Úgy látszik, vannak, akik szabadon rongálhatnak, vadállatok módjára rombolhatják szét azt a bérlakást, amelyet végső soron a tisztességes adófizetők, dolgozó emberek adójából kapnak meg, és ezekkel a társadalmi együttélésre alkalmatlan, számos esetben a legnagyobb lélekszámú stigmatizált kisebbség szubkultúra alatti tenyészetének bűnözői rétegéhez tartozó személyekkel szemben semmiféle kárigény nem érvényesíthető… Ennek nem lenne szabad így működnie!

Jó hír, hogy a megindított eljárás tovább folytatódik a korábban említett közterület-használattal kapcsolatos ügyben (Salgótarjáni út, ahol véleményem szerint fennáll a szolgáltatás – ellenszolgáltatás feltűnő aránytalansága).

Sor került a díszpolgárok megválasztására is. Jómagam Dénes Jánost ajánlottam. Életének 82. évében járó úriemberről van szó, aki 1936 óta Kőbányán lakik. Iskoláit a kerületben járta, és munkáját is a kerületben végezte az Egis, valamint a Richter gyógyszergyárban. 1956-ban politikai tevékenysége miatt börtönbüntetésre ítélték, 1963-ban az ún. nagy amnesztiával szabadult. 1988-ban az erdélyi falurombolás elleni tüntetési egyik szervezője. Az „átkosban”, amikor ezt finoman szólva nem díjazta a kommunista hatalom, megkoszorúzta Szent László szobrát. 1987-től az Erdélyt Védő Független Magyar Bizottság tagja volt. Antikommunistaként és szabadságszerető magyar emberként a kezdetektől fogva részt vett az ellenzék tevékenységében. 1990-ben az MDF színeiben országgyűlési képviselővé választották. Hamar meglátta, hogy az MDF nem az, aminek akkoriban látszott, és néhány hónap után kiült az MDF frakcióból a függetlenek közé. 1993-tól belépett a rendszerváltásnak hazudott gengszterváltásban, avagy módszerváltásban csalódott MDF-esekből megalakuló MIÉP-be. Állami vagy önkormányzati kitüntetést sohasem kapott. Valószínűleg azon „bűne” miatt, hogy mindenkor magyar mert maradni a maga kemény, kompromisszumot nem ismerő igazságérzetével. 2006-ban, október 23-án éppen egy ’56-os szervezettől vett át kitüntetést, amelyet követően a gyurcsányi böszme állam „rendjének” őreivel találta magát szembe az utcán, akik – mivel rosszkor volt rossz helyen – hasba lőtték. Minden igyekezetem, érveim ellenére a magát nemzetinek és forradalminak kikiáltó többség nem tartotta méltónak Dénes Jánost az elismerésre.

Egy előremutató és nagyon fontos lépés volt az ülésen, hogy sikerült elfogadtatnom az előterjesztésemet, amely reményeim szerint segíti a közélet tisztaságának elérését és fenntartását, felszámolja a mutyikat, és elejét veszi az uram-bátyám viszonyoknak, a képviselők könnyű, ám tisztességtelen meggazdagodásának. Lényege egy nyilatkozat, amelyben az aláíró képviselők vállalnak egy nagy jelentőségű kötelezettséget. A határozati javaslat a következő volt:
Budapest Főváros X. Kerület Kőbányai Önkormányzat képviselő-testülete elfogadja azon nyilatkozat szövegét, amelyben a Budapest Főváros X. Kerület Kőbányai Önkormányzat képviselő-testületének tagjai kötelezettséget vállalnak arra, hogy nem kötnek az önkormányzattal olyan szerződést - az egészségügyi alapellátás biztosítására vonatkozó szerződések kivételével -, amelyben fennáll a saját vagy a Polgári Törvénykönyvről szóló 1959. évi IV. törvény 685. § b) pontja szerinti hozzátartozóik érdekeltsége. Továbbá haladéktalanul bejelentik a Képviselő-testületnek, ha az önkormányzattal szerződéses kapcsolatban álló vállalkozásban vagy non-profit szervezetben érdekeltséget szereznek vagy bármilyen tisztséget vállalnak.

Érkezett egy kérdés arra vonatkozóan, hogy konkrétan hogyan képzelem el a hivatal hatékonyabb működését, melyet ezúton szeretnék megválaszolni. Ahogyan én látom, jelen pillanatban egy jelentős technológiai lemaradással kell a hivatalnak szembenéznie. Az történt, hogy míg a társadalomban lezajlott egy újabb kommunikációs forradalom, addig a közigazgatásban megrekedt a fejlődés. Véleményem szerint ez a közigazgatás két alrendszere közül az önkormányzati szektorban erőteljesebb, mint az államigazgatásban. Ez nemcsak Kőbányán igaz, hanem a legtöbb helyen. Vannak ugyan olyan önkormányzatok, amelyek szépen adaptálják a technika vívmányait, de ezeknek jóval kisebb a száma a lemaradókénál. A mi lehetőségünk az, hogy a sikeresebbektől átvesszük azokat az elemeket, amelyeket ott már kipróbáltak, és egyszer már beváltak. Ezekért nem is kell messzire mennünk, akár a „szomszédban” is találunk jó példát. A XVI. kerületben működik az ún. ePoldi rendszer. Tulajdonképpen egy közterület-felügyeleti rendszerről van szó. Ennek a lényege, hogy bárki kapcsolódhat hozzá, és folyamatosan kapcsolatban lehet a hivatal illetékes munkatársaival, így azonnal jelezheti, ha rendellenességet tapasztal, amely orvoslásra szorul (pl. kátyúval vagy illegálisan lerakott szeméttel találkozik), a hivatal pedig azonnal tud intézkedni. Említésre méltó emellett a mobiltelefonos ügyintézési lehetőségek köre. Ilyet fejlesztett ki például a XVI. kerület, Várpalota, Alsóörs, valamint Belezna és Nemespátró Körjegyzősége. Sőt! A XII. kerületben elindult az ország első videotelefonos okmányirodája. Kényelmesen, otthonról intézhetők az ügyek. Hatékony, egyszerű, korszerű, jó az államnak, a hivatalnak (olcsó), jó az Ügyfélnek (kényelmes).

Mindezek mellett a különféle intézendő ügyek hivatalon belüli kezelése megoldható volna elektronikus úton. A megtérülés gyors lenne, gondoljunk csak a jelentősen csökkenő papírmennyiségre! Ezen kívül ezek a belső nyomtatványkitöltő felületek interaktívak és intelligensek is lehetnek, amely által csökken a hibázás lehetősége, így az egyébként hibajavításra fordított munkaidő megtakarítható. A nagyságrendekkel csökkenő papírmennyiség környezetvédelmi szempontból is kiemelkedő fontossággal bír. Ezzel egyebek mellett egyértelműen tisztázható, hogy miért ki a felelős (elektronikus aláírás, időbélyegző kerülhet a dokumentumokra), a rendszerekhez az adott munkakörhöz tartozó jogosultság-profilok alakíthatók ki. 

Rengeteg más módja is van még a hatékonyság növelésének, a párhozamosságok megszüntetésének, az ügyfélközpontú hivatal megteremtésének, de most nem folytatnám a sort, mert elég száraz lenne és szakmai. Amennyiben bármilyen egyéb kérdés felmerül a témában, szívesen válaszolok.

Végezetül egy jó hír: Trianon gyászos napján, június 4-én, szombaton egy nagyon szép kettős keresztet avattunk a Széchenyi István Általános Iskola udvarán. Vegyesen voltunk: voltak közöttünk egyszerű kőbányai lakosok, akik nem foglalkoznak pártpolitikával, voltak jobbikosok, és voltak a Magyarok Szövetsége részéről is. A kettős kereszt nem pártpolitikai jelkép, hanem olyan hagyaték, ami magyar örökségünk része. Történt ott egy érdekes dolog. Reggel a kettős keresztet két szalaggal kötöztük be: egy nemzeti színűvel és egy fekete gyászszalaggal. A rendezvény alatt az egyik szalagot – a feketét – a szél, noha alig fújt, eloldotta, és a kereszt ezáltal megszabadult. 

A helyszínen készült felvételek itt tekinthetők meg:

http://www.youtube.com/watch?v=KDzwX4u7l8c&feature=related
http://www.youtube.com/watch?v=ZKRMp3ScrBc&feature=related
http://www.youtube.com/watch?v=mD9sY9fKx60&feature=related
http://www.youtube.com/watch?v=-ZptmX6g65w&feature=related
http://www.youtube.com/watch?v=Rh2ENLlc4Wc&feature=related

A szombati nap délutánján 17:00-tól a Magyar Oltárnál tartottuk meg a másik megemlékezésünket. Hosszúra nyúlt a beszámolóm, így most búcsúzom is. Néhány óra múlva indulunk Erdélybe, ugyanis szombaton ellátogatunk a csíksomlyói búcsúba, vasárnap pedig az ezeréves határhoz fogunk elmenni. Javaslom a kedves Olvasónak, hogy ha teheti, egyszer látogasson el oda, mert szavakkal nem lehet leírni mindazt, amit az ember ott érez. Ott kell lenni és meg kell élni.

Búcsúzóul két felvételt mellékelek ezekről az eseményekről:

http://www.youtube.com/watch?v=7FEkYGHihEM&feature=related
http://www.youtube.com/watch?v=seai6KH5u4U&feature=related

Adjon az Isten szebb jövőt!
Tokody Marcell Gergely

Friday, 10 June 2011 11:18
Read more...

Tisztelt kőbányai Honfitársaim!

Az elmúlt időszak történéseiről ezúton szeretnék Önöknek beszámolni. Elsőként a hivatali működés problémáira kívánok rávilágítani egy saját példával, melynek ügyében az alábbi panaszlevelet voltam kénytelen megírni márciusban.

Tisztelt Polgármester Úr!
Tisztelt mb. Jegyző Úr!

Azzal kapcsolatban fordulok Önökhöz, hogy a Jobbik Magyarországért Mozgalom részéről közterület foglalási engedélyt nyújtottam be 2011. január 7-én, amelynek intézése nem mondható sem ügyfélbarátnak, sem pedig elfogadhatónak. 

Közterület foglalási kérelmünket abból a célból nyújtottuk be, hogy a hideg téli időjárás legfőbb elszenvedői számára a tél folyamán hétvégenként meleg ételt és forró teát oszthassunk, így segítve azokat, akik a leginkább rászorulnak. A január 7-én iktatott kérelem átvételi száma: UGYF-35/2011.

A közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló 2004. évi CXL. törvény (Ket.) 33.§ értelmében az ügyintézési határidő 30 nap, tehát legkésőbb február 7-én el kellett volna intézni az ügyet. Hozzáteszem azt is, hogy előzetesen valószínűsítették számunkra, hogy mivel közhasznú célra adjuk be a kérelmünket, bízhatunk a gyorsabb elbírálásban.

Többször érdeklődtük az ügy állásáról, és a kapott válasz szerint az mindig folyamatban volt, majd végül a tegnap előtti napon, március 7-én adta azt a választ (az eljáró személy nevét töröltem) közterületi ügyintéző, hogy a kérelmünket - éppen aznap - jóváhagyták. Idő közben már igencsak március van, megérkezett a napsütés és a tavasziasabb idő, így tehát okafogyottá vált a kérelmünk. Jelen esetben 60 nap alatt sikerült a Hivatalnak elintéznie az ügyet a maximálisan 30 napos határidő helyett.

Az ügyintéző hölgy kérdésemre elmondta, hogy a kérelmünk formailag és tartalmilag is hibátlan volt. (az eljáró személy nevét töröltem) nem tudott nekem választ adni arra a kérdésemre, hogy ez hogyan, mi okból történt így, ezért - az ő javaslatára is - Önökhöz fordulok.

Kérdéseim tehát a következők:

Általános gyakorlat-e az, hogy a Hivatal kétszeresen lépi túl a határidőt az ügyek elintézésekor vagy csak a mi ügyünkben történt így?
Kinek a felelőssége az efféle hosszadalmas ügyintézés? Tervezik-e a helyzet megoldását? Ha igen, akkor milyen formában?
Be szokták-e tartani a Ket. által biztosított - egyebek mellett az ügyintézési határidőre vonatkozó - garanciális szabályokat?

Levelem nyílt, ahogyan az Önök majdani megtisztelő válasza is. Kérem, válaszukat ennek tudatában intézzék felém! Hiszem, hogy a hibákat nem a szőnyeg alá kell söpörni, hanem nyilvánosságra kell őket hozni, és kísérletet kell tenni a megoldásukra.

Megtisztelő válaszukat előre is köszönöm!

Tisztelettel,
Tokody Marcell Gergely

A válaszlevél is megérkezett, amely itt olvasható. Egyeztettem Jegyző úrral, mert nem szerettem volna, ha egyetlen ilyen eset miatt válnak meg munkatársaktól. Jegyző úr biztosított róla, hogy hosszú ideje fennálló, komoly problémák voltak a történtek okai. 

Közben egy másik „érdekességgel” is szembesültem. Egy kedves ismerősöm hozott nekem három levelet. Mindhárom levél egyazon napon lett feladva, a Polgármesteri Hivatal ugyanazon szervezeti egységétől, ugyanannak a címzettnek. Bár az illető bátran vállalta a nevét, amit ezúton is köszönök neki, mégis úgy gondolom, hogy nem hozom azt nyilvánosságra. Nem szeretném, ha az ügy miatt bármilyen hátránya származna. Összességében azt gondolom, hogy roppant ésszerűtlen dolog három borítékba tenni, és külön-külön, egyenkénti díjfizetéssel feladni azt, amit egy borítékban is fel lehetett volna adni. Ez legalább annyira idegesítő látvány, mint amikor kapunk egy számlát 5, azaz öt forintról. Sokkal többe kerül a csekk nyomtatása, a boríték, a küldemény feladása, mint az a pénzösszeg, amit az ügyféllel kifizettetnek. Tekintettel arra, hogy a Hivatal közpénzből működik, ez a közpénzzel való felelőtlen gazdálkodásnak az egyik formája. Bízom benne, hogy be fog következni valamiféle racionalizáció, melynek nyomán ésszerű és ügyfélközpontú működés fog kialakulni. 

A Kerületfejlesztési és Környezetvédelmi Bizottság ülésén szóba került a Kőbánya-Kispest MÁV állomás fejlesztése. Érdeklődtem, hogy a bevásárlóközpontot építtető beruházóval településrendezési szerződés keretében sikerült-e a MÁV-nak valamiféle szolgáltatást kieszközölnie. Sajnos úgy tűnik, hogy nem. Remélhetőleg sikerül majd úgy elvégezni a felújítást, hogy az minden helyi igényt kielégítsen. 

Tárgyaltunk játszótér építéséről is, ahol egy cég pályázatot hirdetett, melynek keretében az önkormányzat kifizeti az ár 60%-át, 40%-ot pedig a cég fizet. Feltűnt nekem, hogy igen drága lenne a játszótér, vittem is magammal néhány konkurens cég ajánlatát. Igazat adtak nekem abban, hogy valóban jóval olcsóbban is kihozható. Ha az ajánlat szerinti árból leszámítjuk a pályázaton elnyerhető összeget, és csak az önrészt vesszük, akkor nagyjából piaci átlagár közeli összeget kapunk. Hangot adtam annak a fajta nemtetszésemnek, hogy itt tulajdonképpen arról van szó, hogy meghirdet a cég valamit 40%-kal drágábban, mint amennyiért amúgy odaadhatná, és azt mondja, hogy 40%-ot pályázaton meg lehet nyerni. Így tehát végül az történik, hogy úgy adja el a vállalkozás kínált termékét, hogy a vevő (az önkormányzat) garantáltan lecsap rá, mert azt hiszi, hogy itt lehetősége van egy pályázaton nyerni. Valójában egy marketingfogás az egész, ráadásul olyan üzenete van, hogy „buta fogyasztónak” nézik a képviselőket, akikkel ezt meg lehet etetni.


A Kulturális, Oktatási és Sport Bizottság ülésén az egyik napirendi pont egy roma rádióműsor támogatásáról szólt. Elmondtam, hogy eddig hihetetlen mennyiségű közpénz ment már el az ún. roma-integrációra, azonban az eredmény összességében nem sok. Javasoltam, hogy ha ilyen műsor készül, akkor abban beszéljenek a társadalmi együttélés alapvető szabályairól, hívjanak meg olyan cigány embereket, akik a társadalom hasznos tagjai, munkájukkal hozzájárulnak a közös teherviseléshez. Szerepelt ugyan az anyagban, hogy meghívnak olyan cigányokat, akik sokra vitték (pl. LL Juniort), azonban célszerűbbnek látnám, ha az átlagember kategóriájából hívnának meg dolgos cigányokat. Míg az előbbi meghívottak távolinak tűnnek a cigányság többsége számára, addig egy dolgozó átlagember mégiscsak közelebb áll hozzájuk. Miért is gondolom ezt? Van nekem egy kedves cigány ismerősöm, Kolompár a vezetékneve, tehát különösebb magyarázatra nem szorul a dolog. Nos, az illető diplomás egészségügyi dolgozó, és semmivel sem áll rosszabb kulturális szinten, mint a társadalom többsége. Ő elérhető példaként szolgálhat, és előnyösnek találnám, ha egy rádióműsorban vele, és a hozzá hasonlókkal beszélgetnének a munka világáról, valamint kulturális kérdésekről. Elmondtam az ülésen, hogy az ún. cigánykérdés nem faji kérdés, ellenben egy rendkívül összetett és mielőbbi orvoslást igénylő szociokulturális kérdés. A világ számos országában adnak ki különféle kiadványokat, amelyekben lefektetik az együttélés alapvető szabályait. Ilyen kiadványokat vittem magammal az ülésre, s az idő szűke miatt nem mentem bele mindegyikbe részletesen, de egyet érintőlegesen említettem, bemutatván, hogy bizony a civilizált, fejlett világban is van ilyen. Az említett dokumentumot Ausztráliában adták ki 2010-ben. Ausztrália az ott élő emberek és kultúrák sokféleségében talán egyedülálló. Ezzel együtt azonban rendkívül jó a közbiztonság, nem jellemző, hogy a kulturális sokféleség problémák, feszültségek forrása lenne. Miért? Mert nyíltan deklaráltak, és jogosan elvártak a társadalmi együttélés szabályai. Néhány szemelvény a vonatkozó (központilag, az állam által kiadott) dokumentumból: ha kérünk valamit, használjuk a „kérem” szót, ha pedig valamit kapunk, akár segítséget, akkor azt mondjuk, hogy „köszönöm”; ha valaki ismeretlent megszólítunk, akkor használjuk az „elnézést...” kifejezést; az orrunkat zsebkendőbe fújjuk és nem a járdára, ugyanez igaz a köpésre is; nem végezzük a dolgunkat a nyílt utcán, stb. Lényeg tehát az, hogy ami nekünk evidencia, az nem biztos, hogy mindenki számára az. Attól, hogy bizonyos szabályokat egyértelműen és határozottan lefektetünk, s azokat megköveteljük, még nem leszünk rasszisták. Persze vannak olyan megélhetési rettegők, ügyeletes csomagolók, akik mindezek után még mindig kirekesztést kiáltanak, és vagonírozásokat vizionálnak, holott erről szó nincs. Soha eszembe nem jutna bárkit csupán a származása alapján megítélni. Ha már az előítéleteknél járunk: a bizottsági ülésen flegmán kijelentette az egyik bizottsági tag, hogy nem nézi ki belőlem, hogy valaha is hallgattam volna a Rádió C-t. Erre adott válaszomban elmondtam, hogy igazán „remek”, hogy a kolléga jobban tudja nálam, hogy én mit hallgatok vagy mit nem, egyúttal egy kérdésem is volt hozzá. Most akkor – ezek alapján – ki is az, aki előítéletes másokkal szemben? Ki az, aki bélyegeket ragasztgat a másikra? Ugye-ugye... Egyébként melléfogott az illető, mert elmondtam, hogy bizony hallgattam már a Rádió C műsorát, sőt, még a kifejezetten arra gyártott Matáv-reklámot is hallottam anno. Ez meghallgatható itt. Hogy lássák, nem viccelek, egy vonatkozó cikk olvasható a témában itt

A fenti témáról hosszasan lehetne írni, könyveket is meg tudna tölteni, azonban a beszámolóm hosszúságára való tekintettel most zárom soraimat. Két héten belül itt a húsvét, így előre is Áldott Húsvéti Ünnepeket Kívánok!

Tokody Marcell Gergely

Monday, 11 April 2011 14:07
Read more...

Tisztelt kőbányai Honfitársaim!

Ígéretemnek megfelelően jelentkezem a legújabb képviselői beszámolóval. Ezúttal Polgármester Úr és Élő Norbert is jelentkezett egy-egy beszámolóval az elmúlt ülés tapasztalatairól. Én mindenekelőtt a testületi ülésről készült felvételt ajánlom az Önök figyelmébe, mely EZEN a linken tekinthető meg:

Igyekszem röviden beszámolni a történtekről. Első napirendi pontként szerepelt a BRFK X. kerületi Kapitányságának beszámolója, melynek keretében bemutatkozott egyúttal Gyetvai Tibor Úr is, aki a tavalyi év harmadik rendőrkapitánya a kerületben Ács Péter és Tóth Béla után. Nem volt könnyű helyzetben, hiszen úgy kellett megtartania a tavalyi évről szóló beszámolót, hogy csak az évnek egy kis részében állt a szervezet élén. Ennek ellenére egy igen színvonalas, részletes tájékoztatót kaptunk kézhez, amely mellé Gyetvai Tibor prezentációval is készült. A beszámolót követően érdeklődtem egy tavalyi évben történt pedofilbotrány részleteivel kapcsolatban, ugyanis számomra több kérdés is felmerült az üggyel kapcsolatban. A választ írásban kértem, tekintettel arra, hogy ezzel Gyetvai úr nem készülhetett az ülésre, illetőleg amikor az eset történt, ő nem volt itt – ebből adódóan elnézését is kérem, amiért tőle érdeklődöm. Elmondtam, hogy bár például nekem jó tapasztalatom volt a kerületi rendőrséggel, amikor a tavalyi évben támadás érte a kerületi Jobbik-irodát, azonban többektől – betörések áldozataitól – hallottam panaszt, amiért nem kellő időben értek ki a rendőrök, illetőleg felkészületlenek voltak. Felhívtam a figyelmet arra a tényre, hogy az ún. kátyú miatt bekövetkezett rongálódások száma a 2009-es 174 esetről 2010-ben 352-re nőtt. Ezek ráadásul csupán azok az esetek, amikor az állampolgár tudatában van annak a lehetőségnek, hogy rendőrt hívhat a helyszínre, majd pedig kárigényét az út kezelője felé érvényesítheti. (megjegyzés: ez is olyan dolog, amint valahogy „elfelejtenek” reklámozni). A kamerarendszer igen pozitív hatást váltott ki Újhegyen, 70%-kal csökkent ott a bűnelkövetések száma, azonban sajnálatos, hogy a bűnözés ezzel együtt áttevődött onnan a kerület más részeire. Szomorú tény, hogy a kerületi rendőrség humánerőforrás-gazdálkodása leginkább humánerőforrás-hiánygazdálkodásnak nevezhető. Hangot adtam némi általános elégedetlenségnek is, többek között azért, mert a belügyminiszter bár a választások előtt azt ígérte, két hét alatt mindenütt rend lesz, ennek ellenére én nem érzékeltem, hogy így történt volna. Ma, az „új országban”, Hagyó Miklósból börtönt elhagyó Miklós lett, közben pedig az, aki bedrogozva, ittasan közlekedési balesetet okoz, az szabadlábon van, mi több, vigyorog ránk a TV-ből. Bár ez utóbbiak a kerület határain túlmutatnak, mégis fontosnak tartottam megemlíteni ezeket a vérlázító tényeket. Mindezzel együtt, megköszönve a kerületi rendőrök munkáját, jeleztem, hogy nem tudom elfogadni a beszámolót. Egyetlenként nyomtam meg a „nem” gombot. 

Javaslatot tettem arra, hogy a következő ülésen vizsgáljuk meg mindazon polgárőr szervezetek elszámolását, amelyek az elmúlt 8 évben önkormányzati támogatásban részesültek.

Az ülésen az egyik napirend az ún. vegyes praxisok megszüntetéséről szólt. Ezekről azt kell tudni, hogy vállalkozó orvos – közalkalmazott asszisztens összeállításban működnek, amely felállás egyébként nem felel meg a törvényi rendelkezéseknek. Érdeklődtem, hogy amennyiben az orvos úgy dönt, hogy a vállalkozásában továbbfoglalkoztatja az asszisztensét, van-e bármiféle garancia arra, hogy nem kap az asszisztens a korábbihoz képest számára jóval kedvezőtlenebb munkaszerződést. Azt a választ kaptam, hogy erre garancia sajnos nincs, de próbáltak megnyugtatni, hogy valószínűleg nem fog ilyesmi bekövetkezni, figyelemmel lesznek a folyamatokra.

Kiírásra kerül egy pályázat közösségi kertek létrehozására, amely nemcsak szebbé teszi a kerületünket, hanem véleményem szerint közösségformáló ereje is van.

Úgy tűnik, hogy végre valóban lesz szép parkunk és szánkódombunk az egykori Gergely bánya helyén. Miután mérhetetlen mennyiségű pénz tűnt el az elmúlt években az ezzel kapcsolatos munkálatokra, igencsak itt lenne az ideje már, hogy a korábban beígért eredményt is láthassuk. Nagyon bízom benne, hogy ezúttal megvalósulnak majd a tervek.

Napirendi pontként szerepelt az önkormányzati média bővítése. Itt elmondtam, hogy nem csupán a többség véleményétől eltérő gondolatok megjelenítése elvárás, hanem a tényszerű, ferdítésektől és csúsztatásoktól mentes tudósítás is. A TV10 felé sokallottam a havi szinten kifizetendő 1 700 000 Ft + ÁFA összeget, viszonyítva ahhoz, hogy a rádióban való megjelenés ezzel szemben 200 000 Ft + ÁFA összegbe kerül. Nyilván az előbbi több emberhez ér el, mint az utóbbi, de ezzel együtt magasnak tartom az összeget.

Egy Salgótarjáni út mellett található, 2 800 m2 nagyságú közterület bérbeadásával kapcsolatban derült fény újabb visszásságra. Az történt, hogy a területet 208 000 Ft + ÁFA/év (!) összegért bérelték ki, majd annak egy részét a bérlő kiadta egy cégnek, méghozzá a Honvédelmi Minisztérium Elektronikai, Logisztikai és Vagyonkezelő Zrt.-nek havonta (!) a teljes terület éves (!) bérleti díjának többszöröséért. Valami egészen elképesztő… Elmondtam, hogy mindenképpen meg kell tennünk a feljelentést az ügyben, hiszen szembetűnő a szolgáltatás – ellenszolgáltatás kirívóan nagy aránytalansága, és véleményem szerint bizonyos Btk. szerinti törvényi tényállások megállnának az ügyben. Sor fog kerülni valamennyi egy éven túli időszakra kiadott közterület használati engedély felülvizsgálatára. Elmondtam az ülésen, hogy „a disznóság, az disznóság”, mindegy, hogy milyen színű, ki követte el. Ki kell vizsgálni minden hasonló esetet, és jogi lépéseket kell tenni, amennyiben szükséges.

Végezetül válaszolok azokra a kérdésekre is, amelyeket hozzám intéztek megjegyzések formájában. A munkaviszonyomról kérdező Olvasónak válaszolom, hogy pénzintézetnél dolgozom, egyúttal szeretném egyértelműen jelezni, hogy magánszemélyként veszek részt a közéletben; közéleti nézeteim a saját, illetve pártom érdekeit, szándékát jelenítik meg, politikai nézeteimhez semmilyen módon nem kapcsolódik a munkáltatóm. Egyebek iránt egyszerű dolgozó vagyok, adminisztratív feladatokat ellátó alkalmazott. Gazdája pedig a kutyának van, nekem nincs. A korábban említett tények nyilvánosak, a tavalyi vagyonnyilatkozatom, valamint az idei is tartalmazza őket, azokba bárki betekinthet. Tizenöt éves korom óta dolgozom, diákmunkákkal kezdtem, majd a későbbiek során rendes alkalmazásban tevékenykedtem. A munkát sohasem szégyelltem, voltam gyorséttermi dolgozó, árufeltöltő, hirdetésszervező és étterem kiszállítási részének vezetője is. Nem tartom helyesnek azt, amikor munkakörük alapján beskatulyázzák az embereket. A helytelen állami oktatási és képzési politika mellett ez is hozzájárul ahhoz, hogy a fizikai szakmának nincs becsülete, sok esetben lenézik a kétkezi munkást.

Érdeklődtek azzal kapcsolatban is, hogy mit gondolok Vona Gábor csapdahelyzet-értékelésével kapcsolatban. Feltételezem, ERRE a videóra gondolt a Kérdező.

Egyetértek vele.

Kérdezték, hogy hol voltam külföldön nemrégiben. Erdélyben jártam, a Nyerges-tetőre és Kézdivásárhelyre voltam hivatalos. Végül válaszolok arra a kérdésre is, hogy kik a felmenőim, bár nem gondolom, hogy ez bármit is meghatározna. A szüleim budapesti születésű, a társadalom alsó-középosztályához tartozó munkásemberek, anyai nagymamám Szabadegyházán (akkor még Szolgaegyháza) született, ahogyan anyai dédnagymamám is. Anyai nagyapám Sepsiszentgyörgyön született, Kovács Jánosnak hívták, székely ember volt. Az ő felmenői szintén. Apai nagymamám Budapesten született, az ő édesanyja (az én dédnagymamám) szintén, édesapja (dédnagyapám), akit Ónodi Vilmosnak hívtak, délvidéki születésű volt, akarata ellenére veszítette el a magyar állampolgárságát a trianoni gyalázat következtében, majd Budapestre jött, és visszahonosítási eljárással újra magyar állampolgár lett. Apai nagyapám felmenői „Tekintetes Nemes Nemzetes és Vitézlő” Tokody Urak voltak, nemesek. Családomnak ezen az ágán található meg Tokody Bertalan lippai királyi kamarai biztos és Tokody György is, aki Bihar Vármegye alispánja volt. A családom nemesség adományozó levelét (a jóval régebbi eredetinek az újra kiállított változatát, melyet költözés miatt kérelmeztek) bárki megtekintheti a Magyar Országos Levéltárban a 6440/2010. OL szám alatt. Alább néhány részletet csatolok belőle. A családom közvetlen elszenvedője volt a trianoni ország-csonkításnak, és nemesi gyökerekkel a kommunista diktatúra alatt sem számíthattunk túl sok jóra.

Remélem, minden érdeklődésre választ nyújtottam, noha ez utóbbi kérdést oly mértékben tartom méltatlan kérdésnek, hogy ilyet talán még a „Pártkeltében” sem szoktak kérdezni… 

 

 

Tokody Marcell Gergely

Wednesday, 23 March 2011 09:28
Read more...

Tisztelt kőbányai Honfitársaim!

A „rendes”, megszokottnak mondható beszámolóm esedékessé válik márciusban, azonban ezúttal egy rendkívüli beszámolóval jelentkezem, tekintettel arra, hogy többen megkerestek személyesen, valamint telefonon keresztül is a Wolf Polgárőrséggel, illetve annak vezetőjével kapcsolatban felmerült aggályaikkal, kételyeikkel.

Azt gondolom, hogy két pont között legrövidebb út az egyenes, így közvetlenül Orosz Tibor Úrhoz, a Wolf Polgárőrség élén álló személyhez fordultam. A vele folytatott levelezés jelenleg nem tekinthető meg, tekintettel arra, hogy a portál szerkesztőségének e levél leközlésével kapcsolatban jogi aggályai merültek fel. Csupán ez az oka annak, hogy a beszámolót korábban nem jelentették meg, tehát itt nem önkényes cenzúráról van szó. Az aggályokat tudomásul vettem, ennek megfelelően levelet intéztem az Adatvédelmi Biztos Úrhoz, aki remélhetőleg mielőbb állást foglal majd az ügyben. Amint a pozitív állásfoglalás megérkezik, a levelezést leközlöm, azt az oldal meg fogja jelentetni.

A február 25-én folytatott levelezést követően Orosz Tiborral március 3-án személyesen beszéltem, egyúttal még aznap ellátogattam a Maláta utcai polgárőr bázisra is. 

A helyszíni szemle alkalmával megbizonyosodtam róla, hogy komoly felújítási munkálatokat végeztek az ingatlanon, emellett számos technikai eszközzel rendelkeznek, valóban úgy működnek, ahogy azt polgárőröktől elvárjuk (szemben az egykori Sibrik Polgárőrséggel, melyre még a későbbiekben visszatérek). Hangsúlyoztam ugyanakkor, hogy véleményem szerint fontos lenne egyértelműen tisztázni a körülményeket és így lezárni a személye körül kialakult vitát. Orosz Úr egy találkozót ajánlott nekem március 9-re, szerdára, amikor is elmentünk volna a X. Kerületi Rendőrkapitányságra, ahol Görbe Attila állítólag tisztázta volna az Orosz Tibor Úr körüli kérdéseket. Abban állapodtunk meg, hogy még a találkozó napján, március 9-én 9:00-kor telefonálok, és egyeztetjük a találkozó részleteit. 9:00-kor telefonáltam is, ám Orosz Tibor Úr jelezte, hogy éppen elfoglaltsága van, és ígérte, hogy visszahív. Azóta sajnos nem jelentkezett. Jelenleg tehát ez az ügy itt áll.

Jelezték nekem, hogy a Wolf Polgárőrség telefonszámán egy profitorientált Kft, egy magánnyomozói iroda van nyilvántartva (amelynek vezetője szintén Orosz Tibor), Maláta utcai címmel. Utánajártam, és a hír igaz. Az alábbi képeken jól látszik, hogy minkét telefonszám esetén ez a helyzet.



A személyes találkozón közöltem az ezzel kapcsolatos észrevételemet Orosz Tibor Úrral, aki azt mondta nekem, hogy itt egy tévedésről van szó, mert egy cím átírása nem történt meg. Minden esetre szeretnék a dolog végére járni, ezért be fogom kérni a Wolf Polgárőrség 2010. évi elszámolását.

Amint korábban említettem, a rossz emlékű Sibrik Polgárőrségre is ki fogok térni még néhány szó erejéig. Aki esetleg nem tudná, miről van szó, az megnézheti az esetről készült műsort itt: http://www.hirtv.hu/?tPath=/view/videoview&videoview_id=4590

Ebben az ügyben is vizsgálódni fogok, mert nem igazán hallottam róla, hogy felelősségre vonások történtek volna. Friss hírek: a tegnap képviselő-testületi ülésen bekértem az elmúlt 8 év valamennyi, Önkormányzatunk által támogatott polgárőr szervezetének elszámolását, egyben javaslatot tettem a Sibrik Polgárőrség körüli anomáliák kivizsgálására, a szükséges intézkedések megtételére. Közben érdeklődtek nálam, hogy én melyik polgárőr szervezet pártján állok. Le kívánom szögezni, hogy kizárólag a rend és az igazság pártján állok. Azt szeretném, ha tiszta kép lenne előttünk minden tekintetben.

Bízom benne, hogy lesz szebb jövőnk, mert a klasszikus vicc után „igény az volna rá”.

Tokody Marcell Gergely

Friday, 18 March 2011 23:03
Read more...

Tisztelt kőbányai Honfitársaim!

Itt a februári beszámoló ideje, így korábbi ígéretemnek megfelelően ismét igyekszem összeszedni az elmúlt időszak néhány fontos mozzanatát. Először is, ezúton szeretnék minden kedves Olvasót meghívni egy víg, újhegyi farsangi bálba, amely 2011. február 26-án 18:00-tól kerül megrendezésre a Széchenyi István Általános Iskolában (Újhegyi sétány 1-3.). A belépőjegy ára 1500 forint, amely a helyszínen lesz megvásárolható. Mindenekelőtt szeretném leszögezni, hogy ez egy vidám bál lesz, amelynek a pártpolitikához semmi köze. Önkormányzati képviselőként jómagam vagyok a rendezvény fővédnöke, de mint egyszerű kőbányai lakos fogok részt venni a rendezvényen. Szeretettel várom Önöket!


A legutóbbi testületi ülés elején történt napirend előtti felszólalást nem kívánom minősíteni. Félek, hogy nem maradnék úriember, ha megtenném. Lenne még bőven hozzáfűzni (kiigazítani) valóm, de az egész nem ér ennyit. A leglényegesebb az, hogy az élő közvetítések megvalósultak. Én komolyan írtam mindjárt a megválasztásom után, hogy „Nem az a kérdés, hogy ki vesse el a jó s a hasznos magot, hanem, hogy el legyen vetve”. Aki esetleg nem követte az ülést, az megtekintheti a történteket itt:

http://onkormanyzatitv.hu/

Remélem, hogy a jövőben az alaptalan vádaskodások és a hiúságtól vezérelt politikai lejáratási kísérletek helyett arra fogják használni a napirend előtti felszólalásokat, amire ez a műfaj ki lett találva. Lehet ezt céljának megfelelően arra is használni, hogy fontos, a kerületünket érintő problémákra hívjuk fel a figyelmet, például az alábbi hivatkozásban látható módon (és itt a dicséretem bizony – nem először – más párt képviselőjének szól, mégpedig azért, mert komolyan veszi a feladatát):

http://www.kobanya-kertvaros.hu/

Elszámoltatás-ügyben örömmel értesültem róla, hogy Polgármester Úr megtette a feljelentést a Bihari út 8/c. felújítási munkálataival kapcsolatos visszásságok okán, mivel vélhetően több Btk.-ban foglalt bűncselekmény törvényi tényállása is megvalósult. Miután magam is áttanulmányoztam a vonatkozó dokumentumokat és a szakértői jelentést, bizton kijelenthetem, hogy amennyiben itt az igazságszolgáltatás nem állapítja meg a tényállás-szerűséget, úgy újabb példa fogja bizonyítani, hogy az igazságszolgáltatásból elveszett az „i”.

Érkezett kritika azzal kapcsolatban, hogy Polgármester Úr miért ismeretlen tettes ellen tette meg a feljelentést, itt azonban – a jogi szakmaiságom és az etika szabályainak megfelelően – meg kell őt védenem, a történtek ellenére is. Egyszerűen így korrekt. A magyarázat a következő: ha nem tudjuk teljes bizonyossággal, bizonyítékokkal felvértezve azt, hogy egy adott bűncselekmény elkövetője XY, és ellene tesszük meg a feljelentést, akkor, amennyiben kiderül, hogy mégsem ő volt az elkövető, vagy nem sikerül a bűncselekményt rábizonyítani, úgy mi felelünk a törvény előtt „hamis vád” bűntettéért, amelyért szabadságvesztés szabható ki (ld. Btk. 233. § - 236. §).

Egy jobbikos párttársammal karöltve vizsgáltunk egy esetet, amely hemzseg annak jeleitől, hogy a korrupció melegágya volt. Az ügy egy részében nem lehetett előrelépni, mert az elévülés lehetetlenné tette a büntetőjogi felelősségre vonást. A Btk.-ban az elévülés büntethetőséget megszüntető okként szerepel (ld. Btk. 32.§ - 33. §). Egy vásárlási ügyletet szerettünk volna megpiszkálni, amely mivel 2002-ben történt, fennáll az elévülés minden esetben. A különösen nagy kárt okozó csalás/hűtlen kezelés elévülése 8 év, amely 2010-ben letelt. Más ügyekben viszont eljárás folyik. Amint lesz eredmény, jelentkezem vele.

Felmerült annak igénye, hogy legyen egy kerületi lehetőség arra, hogy a gyanús ügyek a testület elé kerüljenek, amelyre nem érkezett idáig semmilyen reakció. Szeretnék ebben segítséget nyújtani, és aktívan közreműködni. Akinek bármiféle olyan dokumentum van a birtokában, amely törvénytelenség valószínűsítésére vagy bizonyítására alkalmas, azt kérem, hogy küldje el nekem (akár a feladó nevének mellőzésével), és garantálom, hogy kézbe veszem az ügyet, megalapozottság esetén megindítom az eljárást. A címem: 1104 Budapest, Harmat utca 158. X./63.

Tudom, hogy sajnos sokan nem mernek lépéseket tenni ilyen esetekben, mert félnek a következményektől.

A testületi ülés egyik fontos napirendi pontja volt az Önkormányzat 2011. évi költségvetése. Azt kell mondanom, hogy egy gondosan előkészített, kellő részletességgel megalkotott, komplex munka. A kiadások csökkentésén, racionalizálásán túlmenően jelentős fejlesztések is szerepelnek benne. Mindezzel együtt a 896 millió forintos hitelfelvétel miatt aggódom, és valós veszély adódhat abból, ha a bevételek nem a tervek szerint alakulnak. Erre pedig komoly esélyt látok, hiszen a mai jogalkotás nem a minőségről, hanem a mennyiségről szól. Ezt jól mutatja az is, hogy az idegenforgalmi adó miatt rendkívüli testületi ülésre kellett összejönnünk, vagy például az, hogy a médiatörvény szövege csak a hatálybalépés előtt egy nappal került nyilvánosságra. Mindezek alapján elképzelhetőnek tartom, hogy az önkormányzatok gazdálkodását is érintő törvényekben módosulások következnek be az év során, amely nehéz helyzetet eredményezhet. Felhívtam a figyelmet arra is, hogy az Önkormányzat számára rendelkezésére álló hitelkeretet valóban úgy tervezzük kezelni, hogy az egy végszükség esetén, átmeneti likviditási problémák kezelésére rendelkezésre álló lehetőség. Ha nem nyúlunk hozzá, akkor nincs rendelkezésre állási díja, az Önkormányzatnak pénzébe nem kerül. Ha csupán az esetleges hirtelen fellépő likviditási problémák orvoslására használjuk, a szükség szerinti minimális ideig, akkor hasznos, ellenben folyamatosan abból gazdálkodni gazdasági öngyilkosság lenne. Meglepetten vettem észre, hogy az első lakáshoz jutás támogatásának 2011. évi előirányzata 0, azaz nulla forint. Azért is érdeklődtem, mert az volt a korábbi kérésem, hogy 2011. március 31-i határidő tűzésével alkossunk új rendeletet e célra, amelynek nyilván van forrásigénye. Hogy a támogatási rendelettel mi lesz, hogyan kívánják segíteni az első lakáshoz jutást, arra kitérő választ kaptam.

Mindezekkel együtt nem tudtam támogatni ezt a költségvetést. Tartózkodásommal jelezni kívántam, hogy nem rossz az, ami előttünk van, viszont a benne rejlő komoly kockázatok és hiányosságok miatt nem tudom jó szívvel támogatni.

A Kis-Pongrác lakótelep rendbetételével kapcsolatos előkészületek új állomásához érkeztünk: határoztunk a vonatkozó pályázat 2. fordulós dokumentációjának benyújtásáról, tartva a február 24-re kiírt határidőt. A pályázat értékelése és a kedvező támogatási döntés megszületése esetén a támogatási szerződés megkötésére előreláthatólag 2011 júniusában kerülhet sor.

Sor került az általános iskolák alapító okiratainak körzethatárokat tartalmazó mellékletének módosítására. A módosítást nem támogattam, mert meglátásom szerint félő, hogy koncentráltan fognak problémásabbnak mondható gyermekek egy helyen megjelenni, amely nehézkessé teheti adott intézmény működését. Láthattuk a Cserkesz utcai, majd pedig a Kápolna téri Általános Iskola példáján keresztül, hogy miként tud ily módon tönkremenni egy tanintézmény. Az Önkormányzat honlapján (www.kobanya.hu) az ülésnap anyagai között megtalálhatók az említett körzethatárok, így kérem, nézzék meg azokat, hátha nem csak én gondolom úgy, hogy aggályos a kérdés. Ha ugyanazt az intézményt látják a többinél nehezebb helyzetűnek, mint amelyiket én is, akkor az megerősít a feltételezésemben. Előre is köszönöm, ha bekapcsolódnak a munkámba! A kérdéskör kapcsán elmondtam, hogy fontos lenne az említett problémát kerületi szinten kezelni, hangsúlyoztam annak fontosságát, hogy erősítsük az iskola nevelő funkcióját, amennyire ez kerületi szinten lehetséges.

A képviselő-testület a Felnőttek Általános Iskolájának megszüntetése mellett döntött, amelyet nem támogattam. Sok szempontból zajlott a vita a kérdés körül, azonban tovább erősítette a megtartás melletti szándékomat az, hogy a kerületi iskolák igazgatói is úgy értékelték, hogy az iskola léte segítségükre van.

Szabóné Gerzson Sarolta egyéni képviselői indítványa alapján sor kerül majd az ellopott Liszt Ferenc szobor pótlására, melyet magam is támogattam. Éppen a Liszt Ferenc évben ez igen fontos.

Támogattam, hogy az Önkormányzat járuljon hozzá dr. Maróti Ferenc temetési költségeihez. Idézek vele kapcsolatban az előterjesztésből: „A SICK Főosztály Sakk Szakbizottságának elnöke dr. Maróti Ferenc életének 84. évében, 2011. január 3-án elhunyt. Dr. Maróti Ferenc jogi doktorként dolgozott, mellette 23 éven keresztül társadalmi aktivistaként rendszeresen szervezte és vezette a kőbányai amatőr sakkversenyeket, egyéni- és csapatbajnokságokat a Pataky Művelődési Központban. Bakos Mátyás mellett 15 évig elnökhelyettesként, 8 éve elnökként intézte a sakkal kapcsolatos kőbányai ügyeket, fogta össze kerületi sakkélet versenyzőit. Példaértékű emberi magatartása szerénységgel és szakértelemmel párosult. Halálának körülményei méltatlanok emberi nagyságához - a törékeny alkatú férfit megverték, és lakását kirabolták, ami úgy megviselte, hogy abból felépülni sem fizikailag, sem lelkileg nem tudott. ” A tragikus eset kapcsán felhívtam a figyelmet a közbiztonsági állapotok javításának szükségességére.

Bár a végére hagytam, de kiemelt jelentőséggel bír, hogy új jegyzőt választott a képviselő-testület dr. Szabó Krisztián személyében. A meghallgatásán sajnos nem tudtam jelen lenni, de figyelemmel kísértem a kiválasztási folyamatot, és az a véleményem, hogy kétség sem férhet a kiválasztott jelölt szakmai felkészültségéhez. Megválasztásához ezúton is gratulálok! Kívánom, hogy valóban a törvényesség pártatlan őre legyen, egyben pedig a Polgármesteri Hivatal élén álló jó operatív szakmai vezető.

Sok mindenről tudnék még írni, azonban látva, hogy ezúttal is terjedelmes beszámoló kerekedett, a továbbiakat egy következő beszámolóban jelenítem meg. Addig is kívánok Önöknek minden lehető jót, szebb jövőt!

Tokody Marcell Gergely

Sunday, 20 February 2011 11:17
Read more...

Tisztelt kőbányai Honfitársaim! 

Elsőként szeretném Önökkel megosztani azt a mérhetetlen örömet, amelyet a legutóbbi képviselő-testületi ülésen éreztem, amikor két olyan személy lépett hozzám gratulációjával, akik külső szemlélőként rendszeresen látogatják az üléseket. Ezúton is köszönöm a szívmelengető szavakat, a pozitív visszajelzést. A jövőben is úgy fogok dolgozni, hogy érdemes legyek az elismerésre. Kőbánya fejlődésének előmozdítására, a lakosság érdekeinek képviseletére esküdtem fel, és úgy tevékenykedem, hogy Önöket minden rendelkezésre álló eszközzel óvjam és védjem a nélkülözéstől, és a legszélesebb körű nyilvánosság megteremtésével átlátható, igazságos rendszerért küzdjek. Valahogy elfelejtik reklámozni, hogy a képviselő-testületi ülések nyilvánosak, azokon bárki állampolgári jogon részt vehet. Jó hír, hogy sikerült keresztülvinnem a többségen az élő közvetítések ügyét, s így hamarosan otthonról is követhetővé válnak az ülések. Akinek esetleg kedve van rá, hogy személyesen is jelen legyen, annak ezúton jelzem, hogy a következő testületi ülés 2011. február 17-én lesz.


Szeretnék reagálni arra a kérésre is, hogy rendszeresen kommentáljak az oldalon. Egyrészt azért nem szeretnék ezzel a lehetőséggel élni, mert nem tudok minden percben a számítógép előtt ülni, és változó válaszidővel tudnék reagálni, amiből akár az a sértődés is adódhat, hogy valamikor, valakinek azonnal reagálok, máskor, másnak pedig csak egy-két nap elteltével. Másrészt pedig kommenteket bárki írhat, akár az én nevemben is, ellenben ezeket a beszámolókat a Szerkesztőség tőlem kapja, jól beazonosítható módon.

Ami miatt most ez a bejegyzés megszületett, az elsősorban az a magatartás, amelyet Kovács Róbert, Kőbánya polgármestere tanúsított, és amelyet jómagam mélységesen elítélek. Polgármester Úrnak volt egy ún. online fogadóórája. Ennek keretében a választók kérdéseket tehettek fel neki, ő pedig válaszolt. Helyesebben, nem válaszolt, mégpedig hosszú hónapok óta. Ezt egy választópolgár meg is jegyezte neki a legutóbbi testületi ülésen. Másnap az online fogadóóra lapja úgy, ahogy volt, szőröstül-bőröstül eltűnt. Ahelyett, hogy a felhalmozódott kérdéseket Polgármester Úr megválaszolta volna, letörölte az egészet úgy, ahogy volt. Ezt a húzást még Lendvai Ildikó főcenzor asszony is megirigyelte volna! Jó szándékkal feltételeztem, hogy esetleg csupán addig vették le az oldalt, amíg megválaszolják a kérdéseket, csak éppen ezt elfelejtették kommunikálni. Vártam egy hetet. Letelt, és nem történt semmi. Szégyen… Hát valóban igaz lenne, hogy a narancs csupán egy színárnyalatban tér el a vöröstől? Ezt némiképpen erősíti az a tény is, hogy nem igyekeznek az urak az elszámoltatásban, csak maszatolnak, s közben pedig levitézlett személyeket hoznak vissza a hivatalba dolgozni, köztük akár egykori politikai ellenfeleket is. Forradalom? Nagy nyavalyát! Mit is várjunk attól, aki magát nemzetinek nevezi, de Wass Albert nevét megtagadja?

Elnézést kérek a kemény szavakért, nem kenyerem a sárdobálás, de a fenti magatartási formát nem tudom tolerálni, ahogy velem együtt sokan képtelenek lenyelni az efféle megnyilatkozásokat.

Ami a szakmai munkát illeti, megoldandó problémaként áll előttünk a parkolási lehetőségek bővítésének kérdése. A kerület több részét is érinti a probléma, és a legutóbbi alkalommal a Gyakorló utcai lakóteleppel foglalkoztunk. Felvetették, hogy legyen fizetős a parkolás, ezt azonban én abszolút elutasítom. Szóba került, hogy a helyben lakók egy minimális díj ellenében parkolhatnának, míg a máshonnan érkezők rendes parkolási díjat fizetnének. Ezzel kapcsolatban is komoly aggályaim vannak. Ma elfogadnák ezt a felállást, és onnantól kezdve, hogy a helyieknek egy minimális díjat kell fizetniük, holnap már arról folyhatna a vita, hogy ezt a minimális díjat magasabbra emeljék. Éppen elég terhet rónak az emberekre a különféle sarcok, szó sem lehet újabbak bevezetéséről!

Komoly előrelépés történt az ún. etnobiznisz felszámolásában. Azt javasoltam, hogy ne legyenek elszámolhatók közpénzre az ételről és italról szóló számlák, ám ezt a többség nem támogatta, de előrelépésként annyit sikerült elérnem, hogy maximum a kapott támogatás 15 százaléka költhető el ily módon. Végezetül egy jó hír: elindult saját internetes naplóm, ahol gyakrabban fogok jelentkezni. Címe: http://tokodymarcell.blogspot.com

Igyekeztem ezúttal valóban rövid lenni, remélem, hogy sikerült. Szeretettel várok mindenkit a következő ülésnapon. Jöjjenek el minél többen! Hadd érezzék a képviselők, hogy komolyan a körmükre néznek!

Tokody Marcell Gergely

Sunday, 30 January 2011 22:24
Read more...

Hírek

Régi képek, emlékek

Épül a lego-ház
Épül a Mély tó
Zajlik az éptkezés
Dolgos kezek
Épül a lakótelep
Lakótelep a világ végén
Zajlik a munka
Átadó ünnepség
Építési terv
A Gergely-bánya

Közösségi Hírek

Lomtalanítás Kőbányán

Lomtalanítás Kőbányán

Lomtalanítás Kőbányán május 8-16.! A kerületi körzetek és a lomkikészítés napjának...

Helytörténet

Budapesti hírek

Humor

Gazdaság és vállalkozás

Kék hírek

Esemény

Sport

Közösség

Édua Infomédia