Kőbányai Közösségi Hírlap

A+ A A-

Tokody Marcell blogja

Tisztelt kőbányai Honfitársaim! 

Átléptünk a 2011. évbe, januárban járunk. Az új esztendő beköszöntével az ember számot vet az elmúlt év történéseivel. Kötelességemnek érzem, hogy e beszámoló keretében elszámoljak a tavalyi évvel, egészen pontosan azzal az időszakkal, amelyet 2010. október 3. óta – hála Önöknek – képviselőként tölthettem el. Bár egymagam vagyok a testületben jobbikosként, azért bizonyos javaslatokat mégis sikerült keresztülvinnem, amelyek hozzájárulnak Kőbánya fejlődéséhez, a helyi politika nagyobb fokú nyilvánosságához, megteremtve és erősítve a kapcsolatot a választók és a képviselők között. Így tehát hamarosan élő közvetítéseket láthatnak a képviselő-testületi ülésekről, remélhetőleg visszaszorul az ún. etnobiznisz, továbbá örömmel láttam, hogy már két képviselő kolléga is követette a kezdeményezésemet, és már ők is rendszeresen beszámolnak a képviselői tevékenységükről. Nagyon helyes! Az önkormányzat épülete nem holmi melegedő, ahol 4 évre meghúzzák magukat a képviselők, esetlegesen mellette még különféle pozíciókat halmoznak fel maguknak, miközben pedig valójában igazán nem dolgoznak egyik területen sem. Azt vallom, hogy a képviselő folyamatos beszámolással tartozik azoknak, akik őt megválasztották. Nem szeretném a munkámat véleményezni, mert azt gondolom, hogy az értékelés az Önök feladata. Előre is köszönöm, ha pozitívan értékelnek, illetve az eddigi dicsérő szavakért is hálás vagyok. Elnézésüket kérem egyúttal, ha hiányolták a megjegyzések írását a részemről, de én általában egyben szeretek válaszolni minden kérdésre. Nézzék el nekem, de nem vagyok az a „kommentírogatós” fajta. 

Először is itt reagálnék a jegyző úr korengedményes nyugdíjazásával kapcsolatos kérdésre. Megértem az esettel kapcsolatos felháborodásukat. Ahogyan már Tóth Balázs is utalt rá, bizalmas napirendi pont keretében tárgyaltuk az ügyet, ezért – minden akaratom ellenére – én sem tehetem meg, hogy részletes tájékoztatást adjak. A jegyzőkönyvet nekem is meg kell várnom, és amennyiben számot adhatok bizonyos részletekről, úgy egy percig sem fogok habozni, hogy billentyűzetet ragadjak és tájékoztassam Önöket. Első körben annyit, hogy a többségtől nem ezt vártam, és én magam nem támogattam az előterjesztést. 

Érkezett még kérdés azzal kapcsolatban, hogy nem gondolom-e populizmusnak a beszámolóimat, a jótékonysági rendezvényeket és a hasonlókat. A válaszom egyértelműen nem. A választókkal való kapcsolattartás, a köz érdekében való cselekvés nem populizmus, hanem a világ legtermészetesebb dolga (kellene, hogy legyen).

Harmadikként – talán ezzel kellett volna kezdenem – felmerül az elszámoltatás kérdése. Többen tanúsíthatják, hogy nem egyszer emeltem szót annak érdekében, hogy megtörténjen végre a gyanús ügyek kivizsgálása, az elmúlt évek ügyleteinek átvilágítása. Tudni kell, hogy egyedül vagyok a Jobbik részéről, tehát nincs könnyű dolgom, de igyekszem minél erőteljesebben keresztülvinni az elszámoltatás ügyét. Egy-egy kérdésben már sikerült vizsgálatot indíttatni, remélhetőleg végül felelni fognak mindazok, akik az elmúlt években piszkos ügyeik révén jutottak jelentős vagyonhoz. 

Az alábbiakban igyekszem néhány pontban összeszedni az elmúlt egy hónapos időszak legfontosabb történéseit. 

A 2011. év költségvetési koncepciójának tárgyalásakor sajnálatomat fejeztem ki amiatt, hogy a T/1498-as törvényjavaslatban, amely a Magyar Köztársaság 2011. évi költségvetéséről szól, a 2010. év támogatási összegeihez képest (tudják, ez volt a Bajnai-féle, súlyos megszorításokat tartalmazó költségvetés) alig változik az államháztartás önkormányzati alrendszerének támogatása. Ha ugyanaz a nadrágszíj-húzogatós politika folytatódik, akkor hol van itt a forradalmi változás? Tekintettel arra, hogy az Ötv. a helyi önkormányzatok számára felterjesztési (petíciós) jogot biztosít, azt a javaslatot tettem, hogy forduljunk Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter úrhoz, kifogásolván a támogatási összegek alacsony voltát, magasabb önkormányzati támogatást kérve. A kormánypárti többség nem szavazta meg a javaslatomat. A kérdés csak az, hogy most ők akkor kit képviselnek: a kormányt tűzön-vízen keresztül vagy azokat, akik őket megválasztották, vagyis a kőbányai embereket…

A felterjesztési jogról egyébként az Ötv. (1990. évi LXV. törvény) 101. § rendelkezik. 

„101. § (1) A képviselő-testület az önkormányzati jogokat, illetőleg a helyi önkormányzat feladat- és hatáskörét érintő bármely kérdésben - közvetlenül vagy érdekképviseleti szervezete útján - az adott kérdésben hatáskörrel rendelkező állami szerv vezetőjéhez fordulhat, és 

a) tájékoztatást, adatot, szakmai és jogértelmezési kérdésben állásfoglalást (a továbbiakban együtt: tájékoztatás) kérhet; 

b) javaslatot tehet, intézkedés megtételét kezdeményezheti; 

c) az általa irányított szerv működésével, illetőleg az általa kibocsátott jogszabállyal, jogi irányítási eszközzel és egyéb döntésével kapcsolatban véleményt nyilváníthat, kifogással élhet, kezdeményezheti annak megváltoztatását vagy visszavonását. 

(2) A megkeresett szerv a megkeresésre harminc napon belül köteles érdemben válaszolni. 

(3) Ha a tájékoztatás, illetőleg a válaszadás vagy az intézkedés nem a megkeresett szerv hatáskörébe tartozik, az köteles a megkeresést három napon belül áttenni a hatáskörrel rendelkező szervhez, és erről a megkereső helyi önkormányzatot egyidejűleg tájékoztatni.” 

- Sor került a kisebbségi önkormányzatokkal kötendő együttműködési megállapodás tervezetének vitájára a Kulturális, Oktatási és Sport Bizottság ülésén. Annak érdekében, hogy az ún. etnobiznisz jelenségét visszaszorítsuk, szövegszerű javaslatban kértem, hogy a megállapodás preambulumában rögzítsük, hogy a megállapodás célja, hogy a kisebbségi önkormányzatok számára lehetővé tegye az adott kisebbség kultúrájának, hagyományainak, nyelvének ápolását, továbbá azt, hogy a kisebbségek Kőbánya kulturális életének résztvevői legyenek. 

- Történt egy olyan eset, amely miatt komolyan csalódtam a többséget alkotókban, tudniillik egy alapszintű korrektséget mindenkitől elvárok, ám mint azt láttam, sajnos olykor még ez is hiányzik. Tudják, a Kulturális, Oktatási és Sport (röviden: KOS) Bizottság mellett a Kerületfejlesztési és Környezetvédelmi Bizottságban (röviden: KEKÖBI vagy KEBI) is dolgozom. Történt, hogy a két bizottság ülését ugyanaznapra, január hatodikára, ugyanarra az időpontra tették, két eltérő helyszínre. Az egyik ülés (KOS) dátumát már decemberben ismertették, de a másikét (KEKÖBI) január 3-án tűzték csak ki. Ez utóbbi elnökének küldtem egy levelet, és kértem az ülés elnapolását:

Tisztelt Elnök Asszony!

Most olvasom a tegnapi napon 15:34-kor érkezett levelet arról, hogy január 6-án KEKÖBI ülés lesz. 
Miután tegnap kora délután néztem meg az e-mailemet, és akkor még nem volt bent a levél, és ma először látom a bejövő leveleimet, most tudok reagálni a meghívóra. 
Én a KEKÖBI mellett a KOS Bizottságnak is tagja vagyok, mely utóbbi bizottság januári ülésnapjáról már december 22-én értesítettek, a KEKÖBI ülés napját pedig a lenti levélből tudtam meg. Egyfelől későinek tartom az ülésnap meghirdetését, másrészt pedig elfogadhatatlannak tartom, hogy két bizottság ülését azonos időpontban, eltérő helyen tartják, olyan bizottságokét, amelyek esetében van olyan személy, aki mindkét bizottságnak tagja.
Kérem, hogy helyezzék át a KEKÖBI ülést mondjuk a jövő hét csütörtöki napjára, hiszen nem várható el senkitől, hogy egyszerre két helyen legyen jelen fizikailag.
Remélem, hogy csupán egy rossz szervezés eredménye e jelenvaló helyzet, mert amennyiben szándékosan történt ez a számomra elfogadhatatlan kialakítás, úgy azt nem kívánom minősíteni, egyúttal fel fogok lépni a bizottsági munkám ellehetetlenítését célzó lépés ellen.
Bízom benne, hogy nem szándékosan történt így a szervezés, és megoldható az ülésnek a jövő hét csütörtöki napjára való áttétele.

Köszönettel,
Tokody Marcell Gergely

Erre kaptam egy választ azzal, hogy nem volt szándékos a rossz szervezés, egyúttal továbbították a levelemet Kovács Róbert Polgármester Úr részére. 

Másnap bent jártam a polgármesteri hivatalban, és a folyosón találkoztam Kovács Róberttel. Elpanaszoltam neki a problémámat, ám azt mondta, hogy nem tehet semmit, és a szervezési osztályhoz irányított. Odabent közölték, hogy az időpont kitűzésekor jelezték, hogy ütközés áll fenn, de ennek ellenére ugyanakkorra kérték tenni a két bizottsági ülést. Egyedül akkor tehetnének bármit, ha arra kifejezett polgármesteri utasítást kapnak. Ez persze a korábbiakat követően esélytelen volt. Így végül életemben először hiányoztam egy ülésről, noha minden erőmmel azon voltam, hogy jelen lehessek. Nagyon sajnálom, hogy ilyen eszközökkel igyekeznek ellehetetleníteni a munkámat. Csalódott voltam és dühös. Csalódott, mert a minimális korrektséget mindenkitől elvártam volna, egyben pedig dühös, mert nem tehettem semmit a fenti lehetetlen helyzetben. 

Végül egy jó hírrel is szolgálhatok: sikeres étel-és ruhaosztáson vagyunk túl. Január 15-én, az Újhegyi sétány 1-3. szám alatt, a Széchenyi István Általános Iskolában százakat tudtunk megajándékozni ruhával és egy finom ebéddel. Ezúton köszönöm mindenkinek, aki közreműködött annak érdekében, hogy ezt a jótékonysági napot véghezvihessük. Köszönöm a Pensio 17 Kft. támogatását, Sándor Zoltán igazgató úr segítségét, a konyhai személyzet és valamennyi szimpatizánsunk, tagtársunk közreműködését. Alább mellékelek néhány képet az eseményről. 

Elnézésüket kérem, ha ismét hosszúra sikeredett a beszámoló, zárom is soraimat. 

Kívánok minden kedves Honfitársamnak minden lehető jót, szebb jövőt!

Tokody Marcell Gergely

 

Kattintson a képre a nagyobb méretért!

Monday, 17 January 2011 10:04
Read more...

Tisztelt kőbányai Honfitársaim! Ismét eltelt egy hónap, és ígéretemnek megfelelően jelentkezem a munkámról szóló beszámolóval. Csakúgy, mint legutóbb, igyekszem a lehető legrövidebb formában, a leglényegesebb pontokat kiemelve, érthetően és egyszerűen felsorolni az elmúlt időszakban történteket. A közmeghallgatáson többen érkeztek hozzám kérdéseikkel, gratulációikkal. Nagyon sok pozitív visszajelzést kaptam, melyeket ezúton is köszönök! Minden erőmmel azon leszek, hogy olyan munkát folytassak, amely érdemessé tesz az Önök bizalmára a továbbiakban is.

- Támogattam, hogy alkalmas forgalomirányítási rendszer kiépítésével lépéseket tegyünk a közlekedés biztonságának növelésére a Kőbányai út Mázsa tér és Horog utca közötti szakaszán lévő egyes csomópontokon, valamint a Bihari utca – Szállás utca közlekedési csomópontban. Az utóbbi kereszteződésben nagyjából minden két hétre jut egy baleset. Legutóbb 1,5 hete volt egy. Ehhez mellékeltem két képet a balesetről.

 

- Volt egy rossz lakástámogatási rendeletünk, amely az 1/2010 (I.22.) számot viselte, és az első lakásingatlan szerzéséhez nyújtott kamatmentes kölcsön lehetőséget. Több okból kifolyólag sem felelt meg a kitűzött céloknak a rendelet. Rossz volt egyrészt azért, mert kevesek számára szólt, másfelől pedig azért is, mert alig tudtak róla. Feltételezem, hogy a kedves Olvasó sem tudott erről a lehetőségről. A november 18-án megtartott testületi ülésen Weeber Tibor alpolgármester úr előterjesztése arról szólt csupán, hogy helyezzük a céljának nem megfelelő rendeletet hatályon kívül. Nekem az volt a határozott kérésem, hogy egyfelől tűzzük ki célul új rendelet megalkotását, sőt, ehhez az új rendelethez szabjunk határidőt is. Ennek hiányában ugyanis éppen a lényeg maradt volna el: a probléma tényleges megoldása, az emberek lakásgondjainak enyhítése. Szerencsére a kérésemnek megfelelően legkésőbb 2011. március 31-ig új rendelet fog születni, amely remélhetőleg valós megoldás fog nyújtani. Pontosan tudom, hogy mennyi fejfájást okoz a megemelkedett törlesztő részletek fizetése, a folyamatos áremelések elszenvedése úgy, hogy közben a fizetésünk nem, vagy csak alig emelkedik.

- Bizottsági ülésen sor került az Önkormányzat Szervezeti és Működési Szabályzatának (SZMSZ) előzetes vitájára. Az SZMSZ rendelkezései között szerepelt a képviselők távollétére vonatkozóan, hogy aki évente a testületi ülések több mint a felén nem vesz részt, annak a tiszteletdíja 50%-kal, maximum 12 hónapra csökkenthető. Ismételt kötelezettségszegés esetén a csökkentés újra megállapítható. Ez nem alkalmazható, ha a képviselő önhibáján kívül marad távol. Örvendetes, hogy van szankciója a lógásnak, tekintettel arra, hogy a képviselőnek, véleményem szerint, példamutatóan kell viselkednie, ebből adódóan köteles bejárni a munkahelyére, és az önkormányzati munkában aktívan részt vennie. Én felvetettem, hogy mivel a vonatkozó jogszabály (a polgármesteri tisztség ellátásának egyes kérdéseiről és az önkormányzati képviselők tiszteletdíjáról szóló 1994. évi LXIV. törvény) megengedő módban beszél a tiszteletdíjról, azaz nem kötelező adni, ezért javasoltam, hogy aki egy évnek a felét ellógja (ami nem kis dolog), majd pedig ugyanezt ismét eljátssza, annak ne csökkentgessünk, hanem egy az egyben vonjuk meg tőle a tiszteletdíjat 12 hónapra. Ebben sajnos leszavaztak.

- Megkerestek az ügyben, hogy a Népligetben fakivágásokat figyeltek meg, melyeknek nyomán nem történt meg a fák pótlása. 2009. január elsejétől ugyanis a kivágott fák pótlása kötelező. Büszke vagyok rá, hogy a legnagyobb zöldfelülettel rendelkező kerület vagyunk, és szeretném, ha ez így is maradna. Felvettem a kapcsolatot az illetékesekkel, a vizsgálat megkezdődött, és bízom benne, hogy sikerül mielőbb végére járni a történteknek.

- Egy beruházás kapcsán (egy kb. 2000 m2 beépített területű élelmiszerkereskedelmi egységről volt szó) elmondtam, hogy a befektetőt csak akkor várjuk tárt karokkal a kerületbe, ha az idehozott létesítmény által okozott környezeti terhelést megfelelően enyhíti, az itt élők életminőségét nem rontja. Ebbe beletartozik, hogy fákat ültet, játszóteret épít, gondoskodik az általa okozott forgalomnövekedés megfelelő kezeléséről, stb. Ezt minden más esetben ugyanígy fenntartom, továbbá azt is, hogy a szerződésekben szereplő kötbér, amely egy Ptk. szerinti, szerződést biztosító mellékkötelezettség, valóban olyan mértékű legyen, hogy visszatartsa a befektetőt a szerződésszegéstől.

- A jövő évi költségvetés koncepciójában egy defenzív költségvetés képe jelenik meg. Nagyon is indokolt az óvatos tervezés, ugyanis számos makrogazdasági változás lesz 2011-ben, amely kihat az önkormányzatok működésére. Ilyen például az SZJA változása. Ez azért fontos, mert az SZJA bevételek 40%-át (8% + 32%) kapják meg az önkormányzatok. A kormány jelenlegi gazdaságpolitikájának az eredménye meglehetősen kiszámíthatatlan, megjósolhatatlan. Ha nagyon egyszerűen akarom megfogalmazni: vagy bejön vagy nem. Meg merem kockáztatni, hogy nincs olyan komoly szaktekintély, aki pontosan és egyértelműen meg tudná mondani, hogy mit hoz 2011. az önkormányzatok gazdálkodásának tekintetében. Éppen azért, nagyon körültekintően kell a jövő évi gazdálkodást megtervezni. A saját véleményem, hogy a kormány 2010-es költségvetési törvényjavaslata sajnálatos módon érintetlenül hagyja a központi költségvetés önkormányzati alrendszerét. A törvényjavaslatban az önkormányzatokat érintő alapnormatívák, normatívák, kiegészítő normatívák, stb. megvizsgálása alapján megdöbbentő, hogy ezeknek az összegeknek megközelítően 90%-a fillérre megegyezik az előző évi összegekkel. Ez annál is inkább sajnálatos, mivel előző évben a normatívák csökkentése következményeképpen, összességében 150 milliárd forinttal jutott kevesebb az önkormányzatok támogatására. Ezen az összegeknek előző évi szinten hagyása reálérték csökkenést jelent a már bejelentett és előre prognosztizálható – az önkormányzati intézményeket is sújtó – rezsiköltség-emelkedések miatt. Emellett megemlítendő, hogy bár nominálisan az előző évi juttatásokkal megegyező összegek fognak az önkormányzatokhoz kerülni, mégis jelentős reálérték csökkenés fog bekövetkezni, hiszen nemcsak a rezsiköltségek emelkedésével, hanem az infláció általános mértékével és hatásaival is számolnunk kell. Rendkívül sajnálatos, hogy több, gyermekeket érintő normatíva csökken.

---

Hosszúra nyúlt ez a beszámoló is, noha még számtalan apróbb dolgot említhetnék. Búcsúzom tehát, egyúttal köszönöm, hogy megtisztelt a figyelmével!

Áldott, békés Karácsonyt és Boldog Új Évet Kívánok!

Tokody Marcell Gergely

Kattintson a képre az ünnepi prezentáció megtekintéséhez!

Sunday, 12 December 2010 16:49
Read more...

Tisztelt kőbányai Honfitársaim! Egy hónap telt el azóta, hogy az Önök bizalmából megnyílt számomra annak lehetősége, hogy önkormányzati képviselőként tevékenykedjek, s azt gondolom, hogy illő számot adnom az eddigi munkámról. Ezt a jövőben rendszeressé kívánom tenni. Amint arról már értesülhettek, a Kulturális, Oktatási és Sport Bizottságban, valamint a Kerületfejlesztési és Környezetvédelmi Bizottságban dolgozom. Igyekszem a lehető legrövidebb formában, a leglényegesebb pontokat kiemelve, érthetően és egyszerűen felsorolni az eddigi tevékenységemet.

- A kerület óvodáinak téli nyitvatartási rendjével kapcsolatban kértem, hogy az ügyeletes intézmények kijelölése a szülők előzetesen felmért igényeihez a lehető legnagyobb mértékben igazodva történjen meg. Ennek eredményeként az eredeti terven sikerült pozitív irányban változtatást eszközölni. Köszönöm a hajlandóságot és a rugalmasságot!

- Támogattam, hogy 2011-ben ne emelkedjen se a telekadó, sem pedig az építményadó.

- Támogattam a térfigyelő kamerarendszer bővítését. A közbiztonság azonban olyan kulcskérdés, elodázhatatlanul fejlesztendő terület, ahol ennél sokkal komolyabb erőfeszítések szükségesek. Remélem, hogy nagy hangsúlyt kap a jövőben ez a terület.

- Támogattam a Kőbányai Vagyonkezelő Zrt. vezérigazgatójának leváltását. Aki szeretne olvasni róla, hogy ki is volt ő, az ezen a hivatkozáson keresztül elérhető helyeken talál némi információt.

- Határozottan kiálltam amellett, hogy Kőbányára soha többé nem tekinthetnek úgy, mint egy olyan kerületre, ahová a főváros odahordhatja a szemetét. Ennek érdekében a jövőben sem vagyok hajlandó támogatni semmiféle kezdeményezést, amely arra irányul, hogy nagy mennyiségű hulladékot hozzanak a kerületbe. Emellett, ha valamelyest a környezetvédelemnél járunk, feltétlenül megjegyeznem, hogy a zöld gondolat elsőbbsége mindig meg kell, hogy legyen. Nem azért vannak az igen tekintélyes kiterjedésű parkjaink, hogy elhanyagoljuk vagy felszámoljuk őket, hanem azért, hogy jó gazdaként gondjukat viseljük, annak érdekében, hogy az itt élők felüdülésére, örömére legyenek.

- Felvetettem, hogy csak azon kisebbségi önkormányzatok kérelmére juttassunk anyagi segítséget, amelyek esetén valóban van képviselt kisebbség, és nem csupán holmi ún. etnobizniszről van szó. A jövőben ki kell dolgozni annak lehetőségét, hogy ellenőrizzük, valóban van-e megfelelő kulturális tartalom, valós kisebbségi képviseleti tevékenység az egyes támogatandó rendezvények mögött.

- Támogattam annak kezdeményezését, hogy korcsolyapálya létesüljön a kerületben. Első körben már vélhetően idén télen, a későbbiek során pedig majd állandó jelleggel. Emellett görkorcsolyázási lehetőség is kialakításra kerülne.

- Intézményi strukturális átalakítások következtében felmerült a Pataky névváltoztatásának lehetősége. Kértem, hogy éljünk a lehetőséggel, egyúttal egy konkrét felvetésem is volt. Tekintettel arra, hogy egy művelődési központnak kell nevet adni, álláspontom szerint olyasvalakiről lehetne azt elnevezni, aki kulturális, népművelő tevékenységével sokat tett a magyar kultúráért. Véleményem szerint Wass Albert lehetne az intézmény névadója. A XX. századi magyar irodalomnak ő olyan alakja volt, aki egész életét a magyarságnak, a magyar kultúra ápolásának szentelte. Tette ezt íróként, közíróként, költőként, derék emberként. Sajnos ő mind a mai napig nem áll megfelelő helyen a köztudatban, ezt a helyzetet pedig orvosolni kell. Kőbánya ilyen módon jó példával járhatna elöl nemcsak Budapestnek, hanem egész Magyarország számára is. Ezzel együtt fontosnak tartom azt is, hogy kérdezzük meg a lakosság véleményét az ügyben. Ha pedig már a kulturális intézményeknél járunk, jöjjön egy jó hír: lesz közösségi ház Újhegyen! Bár nem voltam hivatalos az ezzel kapcsolatos megbeszélésre, így sok részem ebben sajnos nem lehetett, de nagyon örülök neki, hiszen egy régi álom fog valóra válni – reményeim szerint minél előbb.

- A jövő év során teljesen meg fog újulni a Kőbányai Önkormányzat honlapja. A testületi ülésen felvetettem, hogy amennyiben ez megvalósul, úgy határozott kérésem, hogy tegyük lehetővé egyúttal a testületi ülések közvetítését, mert így a választópolgárok figyelemmel kísérhetik a képviselők munkáját, ráadásul úgy, hogy még csak ki sem kell mozdulniuk otthonról. Polgármester Úr támogatásáról biztosított az ügyben, amit ezúton is köszönök neki!

Kissé hosszú lett a felsorolás, noha mindez csak egy része a teljes tevékenységi listának. Igyekeztem a legfontosabb mozzanatokat összeszedni. Remélem, sikerült.

Az eddigiek során a javaslatok nagy részét támogatni tudtam, ám ez nem pártszimpátia alapján volt így, hanem azon egyszerű okból, hogy ezek többségében jó döntések voltak. Pozitívumként értékelem, hogy több kezdeményezésemet is hajlandó volt a többség támogatni, megvan részükről a párbeszédre való hajlandóság. Bízom benne, hogy ez a jövőben is így marad. Összességében azt tudom mondani, hogy pártoktól függetlenül, kész vagyok minden olyan javaslatot támogatni, amely a kőbányai lakosság érdekét szolgálja, de semmi olyat sem vagyok hajlandó megszavazni, amelynek kedvezményezettje nem az ember és a közösség, hanem a pénz, a túlhajszolt profit és az önös érdek. „Mert itt nem az a kérdés, hogy ki vesse el a jó, s a hasznos magot, hanem, hogy el legyen vetve”. (gr. Széchenyi István)


Sunday, 07 November 2010 09:43
Read more...

Hírek

Régi képek, emlékek

Épül a lakótelep
Az iskola
Árkok és házak
Elkészült a lakótelep
Zajlik az éptkezés
Még nincs kész
Átadó ünnepség
Zajlik a munka
Épül és szépül
A Gergely-bánya

Közösségi Hírek

Lomtalanítás Kőbányán

Lomtalanítás Kőbányán

Lomtalanítás Kőbányán májusban! Kerületi körzetek és a lomkikészítés napjának listája Budapest közterületi...

Helytörténet

Budapesti hírek

Humor

Gazdaság és vállalkozás

Kék hírek

Esemény

Sport

Közösség

Édua Infomédia