Tisztelt kőbányai Honfitársaim!
Az elmúlt időszak történéseiről ezúton szeretnék Önöknek beszámolni. Elsőként a hivatali működés problémáira kívánok rávilágítani egy saját példával, melynek ügyében az alábbi panaszlevelet voltam kénytelen megírni márciusban.
Tisztelt Polgármester Úr!
Tisztelt mb. Jegyző Úr!
Azzal kapcsolatban fordulok Önökhöz, hogy a Jobbik Magyarországért Mozgalom részéről közterület foglalási engedélyt nyújtottam be 2011. január 7-én, amelynek intézése nem mondható sem ügyfélbarátnak, sem pedig elfogadhatónak.
Közterület foglalási kérelmünket abból a célból nyújtottuk be, hogy a hideg téli időjárás legfőbb elszenvedői számára a tél folyamán hétvégenként meleg ételt és forró teát oszthassunk, így segítve azokat, akik a leginkább rászorulnak. A január 7-én iktatott kérelem átvételi száma: UGYF-35/2011.
A közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló 2004. évi CXL. törvény (Ket.) 33.§ értelmében az ügyintézési határidő 30 nap, tehát legkésőbb február 7-én el kellett volna intézni az ügyet. Hozzáteszem azt is, hogy előzetesen valószínűsítették számunkra, hogy mivel közhasznú célra adjuk be a kérelmünket, bízhatunk a gyorsabb elbírálásban.
Többször érdeklődtük az ügy állásáról, és a kapott válasz szerint az mindig folyamatban volt, majd végül a tegnap előtti napon, március 7-én adta azt a választ (az eljáró személy nevét töröltem) közterületi ügyintéző, hogy a kérelmünket - éppen aznap - jóváhagyták. Idő közben már igencsak március van, megérkezett a napsütés és a tavasziasabb idő, így tehát okafogyottá vált a kérelmünk. Jelen esetben 60 nap alatt sikerült a Hivatalnak elintéznie az ügyet a maximálisan 30 napos határidő helyett.
Az ügyintéző hölgy kérdésemre elmondta, hogy a kérelmünk formailag és tartalmilag is hibátlan volt. (az eljáró személy nevét töröltem) nem tudott nekem választ adni arra a kérdésemre, hogy ez hogyan, mi okból történt így, ezért - az ő javaslatára is - Önökhöz fordulok.
Kérdéseim tehát a következők:
Általános gyakorlat-e az, hogy a Hivatal kétszeresen lépi túl a határidőt az ügyek elintézésekor vagy csak a mi ügyünkben történt így?
Kinek a felelőssége az efféle hosszadalmas ügyintézés? Tervezik-e a helyzet megoldását? Ha igen, akkor milyen formában?
Be szokták-e tartani a Ket. által biztosított - egyebek mellett az ügyintézési határidőre vonatkozó - garanciális szabályokat?
Levelem nyílt, ahogyan az Önök majdani megtisztelő válasza is. Kérem, válaszukat ennek tudatában intézzék felém! Hiszem, hogy a hibákat nem a szőnyeg alá kell söpörni, hanem nyilvánosságra kell őket hozni, és kísérletet kell tenni a megoldásukra.
Megtisztelő válaszukat előre is köszönöm!
Tisztelettel,
Tokody Marcell Gergely
A válaszlevél is megérkezett, amely itt olvasható. Egyeztettem Jegyző úrral, mert nem szerettem volna, ha egyetlen ilyen eset miatt válnak meg munkatársaktól. Jegyző úr biztosított róla, hogy hosszú ideje fennálló, komoly problémák voltak a történtek okai.
Közben egy másik „érdekességgel” is szembesültem. Egy kedves ismerősöm hozott nekem három levelet. Mindhárom levél egyazon napon lett feladva, a Polgármesteri Hivatal ugyanazon szervezeti egységétől, ugyanannak a címzettnek. Bár az illető bátran vállalta a nevét, amit ezúton is köszönök neki, mégis úgy gondolom, hogy nem hozom azt nyilvánosságra. Nem szeretném, ha az ügy miatt bármilyen hátránya származna. Összességében azt gondolom, hogy roppant ésszerűtlen dolog három borítékba tenni, és külön-külön, egyenkénti díjfizetéssel feladni azt, amit egy borítékban is fel lehetett volna adni. Ez legalább annyira idegesítő látvány, mint amikor kapunk egy számlát 5, azaz öt forintról. Sokkal többe kerül a csekk nyomtatása, a boríték, a küldemény feladása, mint az a pénzösszeg, amit az ügyféllel kifizettetnek. Tekintettel arra, hogy a Hivatal közpénzből működik, ez a közpénzzel való felelőtlen gazdálkodásnak az egyik formája. Bízom benne, hogy be fog következni valamiféle racionalizáció, melynek nyomán ésszerű és ügyfélközpontú működés fog kialakulni.
A Kerületfejlesztési és Környezetvédelmi Bizottság ülésén szóba került a Kőbánya-Kispest MÁV állomás fejlesztése. Érdeklődtem, hogy a bevásárlóközpontot építtető beruházóval településrendezési szerződés keretében sikerült-e a MÁV-nak valamiféle szolgáltatást kieszközölnie. Sajnos úgy tűnik, hogy nem. Remélhetőleg sikerül majd úgy elvégezni a felújítást, hogy az minden helyi igényt kielégítsen.
Tárgyaltunk játszótér építéséről is, ahol egy cég pályázatot hirdetett, melynek keretében az önkormányzat kifizeti az ár 60%-át, 40%-ot pedig a cég fizet. Feltűnt nekem, hogy igen drága lenne a játszótér, vittem is magammal néhány konkurens cég ajánlatát. Igazat adtak nekem abban, hogy valóban jóval olcsóbban is kihozható. Ha az ajánlat szerinti árból leszámítjuk a pályázaton elnyerhető összeget, és csak az önrészt vesszük, akkor nagyjából piaci átlagár közeli összeget kapunk. Hangot adtam annak a fajta nemtetszésemnek, hogy itt tulajdonképpen arról van szó, hogy meghirdet a cég valamit 40%-kal drágábban, mint amennyiért amúgy odaadhatná, és azt mondja, hogy 40%-ot pályázaton meg lehet nyerni. Így tehát végül az történik, hogy úgy adja el a vállalkozás kínált termékét, hogy a vevő (az önkormányzat) garantáltan lecsap rá, mert azt hiszi, hogy itt lehetősége van egy pályázaton nyerni. Valójában egy marketingfogás az egész, ráadásul olyan üzenete van, hogy „buta fogyasztónak” nézik a képviselőket, akikkel ezt meg lehet etetni.
A Kulturális, Oktatási és Sport Bizottság ülésén az egyik napirendi pont egy roma rádióműsor támogatásáról szólt. Elmondtam, hogy eddig hihetetlen mennyiségű közpénz ment már el az ún. roma-integrációra, azonban az eredmény összességében nem sok. Javasoltam, hogy ha ilyen műsor készül, akkor abban beszéljenek a társadalmi együttélés alapvető szabályairól, hívjanak meg olyan cigány embereket, akik a társadalom hasznos tagjai, munkájukkal hozzájárulnak a közös teherviseléshez. Szerepelt ugyan az anyagban, hogy meghívnak olyan cigányokat, akik sokra vitték (pl. LL Juniort), azonban célszerűbbnek látnám, ha az átlagember kategóriájából hívnának meg dolgos cigányokat. Míg az előbbi meghívottak távolinak tűnnek a cigányság többsége számára, addig egy dolgozó átlagember mégiscsak közelebb áll hozzájuk. Miért is gondolom ezt? Van nekem egy kedves cigány ismerősöm, Kolompár a vezetékneve, tehát különösebb magyarázatra nem szorul a dolog. Nos, az illető diplomás egészségügyi dolgozó, és semmivel sem áll rosszabb kulturális szinten, mint a társadalom többsége. Ő elérhető példaként szolgálhat, és előnyösnek találnám, ha egy rádióműsorban vele, és a hozzá hasonlókkal beszélgetnének a munka világáról, valamint kulturális kérdésekről. Elmondtam az ülésen, hogy az ún. cigánykérdés nem faji kérdés, ellenben egy rendkívül összetett és mielőbbi orvoslást igénylő szociokulturális kérdés. A világ számos országában adnak ki különféle kiadványokat, amelyekben lefektetik az együttélés alapvető szabályait. Ilyen kiadványokat vittem magammal az ülésre, s az idő szűke miatt nem mentem bele mindegyikbe részletesen, de egyet érintőlegesen említettem, bemutatván, hogy bizony a civilizált, fejlett világban is van ilyen. Az említett dokumentumot Ausztráliában adták ki 2010-ben. Ausztrália az ott élő emberek és kultúrák sokféleségében talán egyedülálló. Ezzel együtt azonban rendkívül jó a közbiztonság, nem jellemző, hogy a kulturális sokféleség problémák, feszültségek forrása lenne. Miért? Mert nyíltan deklaráltak, és jogosan elvártak a társadalmi együttélés szabályai. Néhány szemelvény a vonatkozó (központilag, az állam által kiadott) dokumentumból: ha kérünk valamit, használjuk a „kérem” szót, ha pedig valamit kapunk, akár segítséget, akkor azt mondjuk, hogy „köszönöm”; ha valaki ismeretlent megszólítunk, akkor használjuk az „elnézést...” kifejezést; az orrunkat zsebkendőbe fújjuk és nem a járdára, ugyanez igaz a köpésre is; nem végezzük a dolgunkat a nyílt utcán, stb. Lényeg tehát az, hogy ami nekünk evidencia, az nem biztos, hogy mindenki számára az. Attól, hogy bizonyos szabályokat egyértelműen és határozottan lefektetünk, s azokat megköveteljük, még nem leszünk rasszisták. Persze vannak olyan megélhetési rettegők, ügyeletes csomagolók, akik mindezek után még mindig kirekesztést kiáltanak, és vagonírozásokat vizionálnak, holott erről szó nincs. Soha eszembe nem jutna bárkit csupán a származása alapján megítélni. Ha már az előítéleteknél járunk: a bizottsági ülésen flegmán kijelentette az egyik bizottsági tag, hogy nem nézi ki belőlem, hogy valaha is hallgattam volna a Rádió C-t. Erre adott válaszomban elmondtam, hogy igazán „remek”, hogy a kolléga jobban tudja nálam, hogy én mit hallgatok vagy mit nem, egyúttal egy kérdésem is volt hozzá. Most akkor – ezek alapján – ki is az, aki előítéletes másokkal szemben? Ki az, aki bélyegeket ragasztgat a másikra? Ugye-ugye... Egyébként melléfogott az illető, mert elmondtam, hogy bizony hallgattam már a Rádió C műsorát, sőt, még a kifejezetten arra gyártott Matáv-reklámot is hallottam anno. Ez meghallgatható itt. Hogy lássák, nem viccelek, egy vonatkozó cikk olvasható a témában itt.
A fenti témáról hosszasan lehetne írni, könyveket is meg tudna tölteni, azonban a beszámolóm hosszúságára való tekintettel most zárom soraimat. Két héten belül itt a húsvét, így előre is Áldott Húsvéti Ünnepeket Kívánok!
Tokody Marcell Gergely
