Kőbányai Közösségi Hírlap

A+ A A-

Kertváros

Rate this item
(0 votes)

Kőbánya része, amelyen a főváros 1934-ben lakótelepet hozott létre, szegényebb családok részére. Kezdetben Gömbös-telepnek, később Városszéli telepnek nevezték. Több helyi információ alapján állítható, hogy a mellette elhaladó vasútvonalról nézve (Hatvani vonal) a sok száradó pelenka miatt egy időben Pelenka telep gúnynévvel is illették.

1986-ban a Kőbányai Tanács Hivatala az ott élőknek az épületeket és a telkek egy részét eladta. A későbbiek folyamán a Tanács a tulajdonában maradt telekrészekre sorházak építésére alkalmas területeket alakított ki és azokat értékesítette. Ebben az időszakban kapta meg mai arculatát a városrész. Csatorna, új víz-, gáz- és elektromos vezetékrendszerrel modernizálták, a salakkal fedett utcákat aszfaltfelülettel látták el. Iskoláját modernizálták és átépítették, valamint új óvodát kapott. Mai megnevezését 1991-ben kapta.

Határai: Jászberényi út a Kozma utcától – Vadszőlő utca - Eszterlánc utca - az Új Köztemető északi fala - Tarkarét utca - Bogáncsvirág utca - Fátyolka utca - Meténg utca - Kozma utca a Jászberényi útig.

Forrás: Wikipédia

Honlap: www.kobanya-kertvaros.hu


Last modified on Sunday, 01 January 2012 22:00

Hírek

Régi képek, emlékek

Zajlik a munka
Részből egész
Még nincs kész
Régi újhegyi kép
Folyik az építkezés
Már állnak a házak
Épül és szépül
Régi kép
Árkok és házak
Elkészült a lakótelep

Közösségi Hírek

Hogyan védekezzünk a csalások ellen az online vásárlás során?

Hogyan védekezzünk a csalások ellen…

OTP Mobil: az online vásárlók ötöde még mindig nem ellenőrzi...

Helytörténet

Budapesti hírek

Humor

Gazdaság és vállalkozás

Kék hírek

Esemény

Sport

Közösség

Édua Infomédia