Kőbányai Közösségi Hírlap

A+ A A-

Gyakorló utcai lakótelep

Rate this item
(0 votes)

A Gyakorló utcai lakótelep Kőbánya 10 000 fős városrésze az Őrs vezér tere mellett.

Honlap: gyakorloutca.hu

Aki szeretne bepillantást nyerni abba a gazdag múltba, ami a városrészt a Gyakorló utcai lakótelep felépülése előtt jellemezte, az olvassa el Balázs Géza önéletrajzi jellegű írását Ráskosfalváról. A szerző így kezdi KortársOnline.hu-n megjelent beszámolóját: "Szülőhelyem Budapest – persze nemcsak így egészében, hanem nagyon is körülhatárolva az egykori „kis” Budapest szegélye, Kőbánya, a X. kerület, annak is Zugló felőli része. Maga az út neve, ahol harminc évig laktam: Keresztúri („nyilván” ez az én keresztutam), s ott születtem a házunktól háromszáz méterre, a Méhes utcai szülőotthonban (ma öregek elfekvő kórháza), a sarokszobában, az első emeleten. Persze itt Kőbánya-Zuglóban megvan minden kicsiben, amit egy esetleges választott szülőföldön nagyban szerethetnénk. Ez a hely tulajdonképpen nem is Kőbánya, hanem Rákosfalva és Felsőrákos találkozópontja: Rákosfalva korábban a főváros X. kerületéhez, Kőbányához tartozott, gyermekkoromban pedig valódi falu volt – akkor lerombolták, s ma helyén áll a Füredi úti lakótelep."
Forrás és folytatás: KortársOnline.hu

1927 - Rákosfalva mezőin

Last modified on Sunday, 01 January 2012 22:01
More in this category: « Kertváros Ligettelek »

Hírek

Régi képek, emlékek

Épül a lego-ház
Föld út
Zajlik az éptkezés
Minden a helyére kerül
Régi újhegyi kép
Építési terv
Épül és szépül
Dolgos kezek
Építik a tavat
Még nincs kész

Közösségi Hírek

Hogyan védekezzünk a csalások ellen az online vásárlás során?

Hogyan védekezzünk a csalások ellen…

OTP Mobil: az online vásárlók ötöde még mindig nem ellenőrzi...

Helytörténet

Budapesti hírek

Humor

Gazdaság és vállalkozás

Kék hírek

Esemény

Sport

Közösség

Édua Infomédia