Kőbányai Közösségi Hírlap

A+ A A-

Egészségügy, kórház és rendelő

Szűrővizsgálatokkal és tanácsadással egybekötött egészségnapot szervezett a Kőbányai Önkormányzat támogatásával a Bajcsy-Zsilinszky Kórház és Rendelőintézet. Az Egészségházban tartott eseményen már kora reggel tucatnyian vették át sétálólapjukat, amely egyben arról is tájékoztatta az egészségtudatos kerületi lakosokat, hogy több mint tíz vizsgálatot végeztethettek el.


– A vérnyomás- és vércukormérés, a csontsűrűségmérés és a zöldhályog-, illetve anyajegyvizsgálatok mellett bemutatjuk a modern sebészeti eljárásokat is. Azokat a betegségeket, szűrjük, amelyek könnyen felismerhetők és kezdeti stádiumban könnyen, de előrehaladott állapotban már nehezen gyógyíthatók – tájékoztatta a vizsgálatra várókat dr. Bodnár Attila főigazgató.

A szakember külön felhívta a figyelmet a teljeskörű fogászati és szájüregi vizsgálatra – ezt ugyanis sokan elhanyagolják. Pedig sajnálatos tény, hogy a daganatos megbetegedések között a vastagbél- és a tüdődaganat után a szájüregi daganat okozza a legtöbb halálesetet. Éppen ezért mindenkinek ajánlott az évi egyszeri szűrés.

Forrás: Kőbányai Hírek Facebook oldala

Thursday, 03 October 2019 13:54
Read more...

A Bajcsy-Zsilinszky Kórház és Rendelőintézet X. kerületi – kőbányai – szakrendelője szeptember 21-én, a XVII. kerületi – rákosmentei – szeptember 28-án önkormányzati támogatással nyílt Egészségnapot tart.

A megelőzésre nagy hangsúlyt fektető eseményeken számos egészségügyi szűrésen vehetnek részt a kerületek lakosai. A szakrendelőkben vérnyomás és vércukormérést, csontsűrűség vizsgálatot, zöldhályog, valamint anyajegy szűrést végeznek, bemutatják a modern sebkezelési eljárásokat.

Kőbányán fentieken túl teljes körű fogászati és szájüregi vizsgálatra, valamint pszichiátriai szűrésre lehet előjegyezni. A Tüdőgondozóban oxigénellátás mérést, tüdőszűrést, légzésfunkció vizsgálatot végeznek, dohányzásról való leszokást segítenek. A gyógytornán mozgásszervi állapotfelmérés és különböző csoportos foglalkozások lesznek. Étrendi és életvezetési, cukorbeteg és speciális étrendi javaslatokkal is készül a szakrendelő. Csoportos tanácsadáson lehet részt venni stroke megelőzés, epilepszia, parkinson-kór és memória zavar, nőgyógyászati és várandóssági témakörökben, valamint drogmegelőzésben.

Rákosmentén még urológiai szűréssel, oxigén-szint méréssel, pszichiátriai tesztekkel, gyógytorna gyakorlatokkal, irodai masszázzsal, fizikoterápiás eszközök bemutatásával is várják a lakosságot.

A betegségmegelőzés az egészségtudatos életmód egyik legfontosabb területe. Feladatunk és küldetésünk, hogy ráirányítsuk a figyelmet a helyes táplálkozás és testmozgás mellett az egészségmegőrzés egyéb elemeire is. Az egészségmegőrzés pedig egy aktív állapot, közösen és egyénileg tennünk kell érte.” – nyilatkozta dr. Bodnár Attila, a Bajcsy-Zsilinszky Kórház és Rendelőintézet főigazgatója.

Kőbánya egyre egészségtudatosabb kerület, mutatóink javulnak. Ebben nagy szerepük van a Bajcsy-Zsilinszky Kórház és Rendelőintézet, valamint az alapellátás orvosainak, munkatársainak, akiknek munkáját megbecsüljük, programjaikat támogatjuk. Arra is büszkék vagyunk, hogy hosszú évek munkájával, a kőbányaiak érdekeinek kitartó képviseletével elértük, hogy új szakrendelő épül a Bajcsy-Zsilinszky Kórház területén, amellyel a kerületi egészségügyi ellátás 21. századi színvonalú lesz, olyan, amilyet a kőbányaiak érdemelnek.” – mondta D. Kovács Róbert Antal, Kőbánya polgármestere.

A szeptember 21-ei, kőbányai egészségnap programjáért kattintson az alábbi plakátra!

 

Forrás: Bajcsy-Zsilinszky Kórház és Rendelőintézet, Kőbányai Önkormányzat

Tuesday, 17 September 2019 14:03
Read more...

Bárki számára igénybe vehető defibrillátort adott át a Gépmadár utca 2-8. szám alatti Parkolásüzemeltetési Irodának D. Kovács Róbert Antal polgármester. Ez immár a 8. készülék, amit önkormányzati segítséggel Kőbánya 2009 óta üzembe helyezett, de sportközpontoknak, hivataloknak és magáncégeknek köszönhetően összesen húsz helyszínen áll rendelkezésre életmentő készülék. Az egyébként félautomata készülék működtetésére a parkolásüzemeltető négy kollégát is kiképeztetett, így ha bárhol a környéken segítségre lenne szükség, úgy munkanapokon 8-18 óráig szakképzett személyzet áll a bajbajutottak rendelkezésére.

Az átadásról készült videóösszefoglaló a cikk alatt tekinthető meg.


További kerületi defibrillátorok elérhetőségei és üzembentartói:

Yorkshire Fittings Gyártó Kft.
Maglódi út 16/d
Porta, 0-24 h

Morgan Hungary kft.
Csillagvirág utca 7.
Porta, 0-24 h

Árkád Bevásárlóközpont
Örs vezért tere
Biztonsági szolgálat diszpécseri iroda, 0-24 h

Robert Bosch Kft.
Gyömrői út 104.
Főporta, 0-24 h

Szivárvány idősek Otthona
Sütöde u. 4. (bejárat: Tavas u. felől)
Porta, 0-24 h

Kőrösi Kulturális Központ
Szent László tér 7-14.
Információ, műsoroktól függően 8-20 h

Zsivaj rendelő
Zsivaj u. 2.
Fsz. porta, rendelési időben

Újhegyi orvosi rendelő
Újhegyi stny. 13-15.
Emeleti kartonozó, rendelési időben
hétköznap 8-20 h

Kocsis Sándor Sportközpont
Bihari u. 23.
Paralimpiai csarnok; 0-24 h

Kocsis Sándor Sportközpont
Ihász u. 24.
Iroda, 7-22 h

Tűzoltóparancsnokság
Martinovics tér 12.
0-24 h

Kormányablak
Havas Ignác u. 1.
Földszint, nyitvatartási időben

Kőrösi Irodaház
Kőrösi Cs. S. út. 53-55.
Porta, 0-24 h

Bihari Irodaház
Zágrábi u. 1.
Recepció 0-24 h

KÖKI Terminál
Vak Bottyán u. 75a-75c
I. emeleti eü. szolgálat 0-24 h

FTC népligeti intézményei:

Futófolyosó
Vajda Péter u. 6.

FTC-székház
Vajda Péter u. 6. és Vajda Péter u. 7. (Porta)

Elek Gyula Aréna
Kismartoni út 4.

Forrás: Kőbányai Hírek Facebook oldala

Tuesday, 23 July 2019 10:34
Read more...

Fej-nyak rákszűrés a Bajcsy-Zsilinszky Kórház és Rendelőintézet Fül- Orr- Gégészeti Ambulanciáján 2019. augusztus 6-án!

A fej-nyaki rosszindulatú tumorok meglehetősen gyakoriak, a tüdő-, a vastagbél-, és az emlőrák után a fej-nyak (szájüreg, garat, gége) az egyik leggyakoribb előfordulási helye a rosszindulatú daganatoknak. A Fej-nyaki Onkológiai Társaságok Nemzetközi Föderációja (IFHNOS) pár éve július 27-ikét a világ fej-nyaki daganatok nemzetközi napjává nyilvánította. A Nemzetközi Szervezet világszerte kezdeményezi és kéri a különböző nemzetek onkológiai, fül-orr-gégészeti, fej-nyaksebészeti intézményeit, hogy a fej-nyaki daganatokra, azok megelőzésére és kezelésének fontosságára hívja fel a lakosság és politika figyelmét.

A Bajcsy-Zsilinszky Kórház Fül- Orr- Gégészeti Osztálya is csatlakozik ehhez a mozgalomhoz, és 2019. augusztus 6-án a Bajcsy-Zsilinszky Kórház Fül- Orr- Gégészeti Osztályának Ambulanciáján 9 és 14 óra között ingyenes fej-nyak rákszűrést végez a X. és XVII. kerületi lakosok körében. A szűrést előjegyzés alapján végzik, melyre előzetesen a 06-1-432-9606-as telefonszámon, illetve a területi szakrendelők és a kórház betegfelvételi irodáján személyesen tud bejelentkezni.

Ajánlott a kerületi lakosok számára, főleg, ha rizikócsoportba tartoznak (40 év felettiek, régóta dohányoznak, rendszeresen fogyasztanak alkoholt), hogy a szűrésre menjenek el. A szűrésre beutaló nem kell, azonban a fentieknek megfelelően előzetes előjegyzés szükséges, illetve aznap a kórház betegfelvételi irodáján a TAJ kártyával regisztrálniuk kell a Fül- Orr- Gégészeti Ambulanciára. 

Forrás: Bajcsy-Zsilinszky Kórház és Rendelőintézet

Thursday, 18 July 2019 10:09
Read more...

Bodnár Attila főigazgató a Bajcsy-Zsilinszky Kórház folyamatos fejlődésének újabb lépcsőfokát jelenthette be az intézet immár hatodik osztályának egyetemi oktató osztállyá történő kinevezésével.

A kórház Fül-Orr-Gége Osztálya nemzetközi és hazai szinten is elismerést vívott ki az ott folyó gyógyító és megelőző tevékenységével. A páciensek körében eredményesen végzi évente fej-nyak rákszűrési programját is. Az intézet nagy szakmai érdeklődés mellett rendezte meg tavaly a Magyar Tudomány Napja alkalmából Bodnár Attila főigazgató elnökletével „A fül-orr-gégészeti és fej-nyaksebészeti ellátás fejlődése a Bajcsy Kórházban: új módszerek, új eredmények” címmel tudományos ülését. Az idei Semmelweis-napi tudományos konferencián is válogatást mutattak be az osztály profiljából, a legújabb eljárásokból.

A Bajcsy-Zsilinszky Kórház és Rendelőintézet hat osztálya rendelkezik immár egyetemi oktató osztályi kinevezéssel, ezek: I. Belgyógyászati Osztály, III. Belgyógyászati Osztály, Fül-Orr-Gégészet, Immunonephrológia, Neurológia és a Sebészet.

A Bajcsy-Zsilinszky Kórház és Rendelőintézet 2018 novemberében megkapta a Semmelweis Egyetem Általános Orvostudományi Kar Gyakorló Kórháza címet. Ennek célja, hogy az arra alkalmas egyetemen kívüli egészségügyi intézmények részt vegyenek az orvostanhallgatók gyakorlati oktatásában, illetve ezen oktatóhelyek erkölcsi elismerésben részesüljenek.

Forrás: Bajcsy-Zsilinszky Kórház és Rendelőintézet

Thursday, 11 July 2019 08:56
Read more...

A Magyar Vöröskereszt júliusban az alábbi véradási helyszínekre várja a véradókat a X. kerületben: 

Július 5., 13.00-19.00, KÖKI Terminál, 1191 Budapest, Vak Bottyán utca 75.
Július 12., 11.00-19.00, ÁRKÁD Üzletközpont, 1106 Budapest, Örs Vezér tere 25./A
Július 25., 14.00-18.00, Kőrösi Csoma Sándor Kulturális Központ, 1105 Budapest, Szent László tér 7-14.


 

 

A véradók részt vesznek a Nyári Véradó Nyereményjátékon, melynek során értékes ajándékokat sorsolnak ki.
További információ: http://voroskereszt.hu/veradasnyar/

Ne felejtsék otthon irataikat (személyi igazolvány, lakcím-és TAJ-kártya), valamint étkezzenek véradás előtt és fogyasszanak bőségesen folyadékot. 

"Aki vért ad, életet ad!"

Forrás: voroskereszt.hu

Wednesday, 03 July 2019 11:37
Read more...

A Bajcsy-Zsilinszky Kórház és Rendelőintézetben tudományos konferenciát rendeztek, valamint díjakat, elismeréseket, és kinevezéseket adtak át Semmelweis-nap alkalmából.

Dr. Bodnár Attila főigazgató a Semmelweis-napi ünnepségen méltatta a dolgozók elhivatottságát, kitartását és áldozatos munkáját. Külön kiemelte, hogy Semmelweis Ignác születésének évfordulója alkalom arra, hogy újra felelevenítsük munkásságának üzenetét, a felelősségtudat fontosságát.

A Semmelweis-napot idén június 27-én ünnepelték a Bajcsy-Zsilinszky Kórházban. Az ünnepségre az intézet valamennyi dolgozója mellett meghívták az egészségügyi vezetőket, helyi politikusokat, együttműködő szervezeteket és üzleti partnereiket.

A délelőtti tudományos konferencián dr. Bodnár Attila főigazgató elnökletével 5 előadást láthattak - hallhattak - az intézet elismert orvosaitól és külső előadóktól – a következő témákban: a Bajcsy Kórház a lehetőségek tükrében, együttműködési módszerek partnereinkkel, válogatás az Fül-Orr-Gégészet profiljából, a járó beteg részleg működése és tapasztalatai.

A délutáni Semmelweis-napi ünnepségen beszédet mondott Wittner Mária, 1956-os szabadságharcos, megemlékezve Tóth Ilonáról, akit június 28-án végeztek ki.

Az Ecolab-Hygiene nevében annak nemzetközi igazgatója, Svéd Gergely méltatta példaértékű együttműködésüket a Bajcsy Kórházzal. Köszönő oklevelet adott át dr. Bodnár Attila főigazgatónak, és bejelentette, hogy a kórház 500 darab kézfertőtlenítőt kap adományként. Az intézet nemzetközileg is egyedülálló módon referencia kórháza a cégnek, szakmai stratégiai partnerségük a kórházi fertőzések kialakulásának csökkentésében kiemelkedően eredményes.

A délutáni ünnepségen díjak, elismerések és kinevezések átadására került sor.

A Bajcsy-Zsilinszky Kórházért emlékéremmel kitüntetettek tevékenysége meghatározó az intézmény fejlődésében. Idén ezzel az életműdíjjal a Neurológia Osztály volt osztályvezető főorvosa, Dr. Köves Ágnes és Dr. Imrei László gégészeti főorvos munkáját köszöntük meg.

A Bajcsy-Zsilinszky Kórházért díszoklevél várományosai azok, akik az intézmény működését, fejlődését tevékenységükkel kiemelkedő mértékben segítették. Ebben az évben Dr. Dombi Irén vezető főorvos és Béres Gabriella asszisztens a Nemzeti Védelmi szolgálattól, dr. Fehér Éva igazgató, főorvos a Terrorelhárítási Központból, részesült az elismerésben.

A dr. Bodnár Attila főigazgató által alapított Főigazgatói elismerő oklevelet kimagasló szakmai munkájáért 11 dolgozó, a Főigazgatói dicséretet 43 dolgozó vihette haza.

A főigazgató átadta a Főtanácsosi és Tanácsosi, a Főmunkatársi és Munkatársi, valamint a Főorvosi, Adjunktusi és Alorvosi kinevezéseket is.

A jubileumi ünnepség Bereczki Zoltán előadásával és vendéglátással zárult.

Forrás: Bajcsy-Zsilinszky Kórház és Rendelőintézet

Tuesday, 02 July 2019 10:54
Read more...

Május a vérnyomásmérés hónapja!

A magas vérnyomás szerte a világon népbetegségnek számít. A májusban országszerte indított mozgalom figyelemfelhívás a  hipertónia veszélyeire, a kellő időben történő felismerés és megelőzés fontosságára.

A kampányhoz csatlakozva a Kőbányai Önkormányzat ingyenes vérnyomásmérést szervez a kerület több pontján.

Éljenek a lehetőséggel!

Nagyobb méretért és a helyszínekért kattintson a plakátra!

Forrás: Kőbányai Önkormányzat

Friday, 17 May 2019 10:32
Read more...

Hírek

Régi képek, emlékek

Látkép
A Gergely-bánya
Lakótelep a világ végén
Zajlik a munka
Épül és szépül
Folyik az építkezés
Építési terv
Átadó ünnepség
Régi kép
Minden a helyére kerül

Közösségi Hírek

Hogyan védekezzünk a csalások ellen az online vásárlás során?

Hogyan védekezzünk a csalások ellen…

OTP Mobil: az online vásárlók ötöde még mindig nem ellenőrzi...

Helytörténet

Budapesti hírek

Humor

Gazdaság és vállalkozás

Kék hírek

Esemény

Sport

Közösség

Édua Infomédia