Kőbányai Közösségi Hírlap

A+ A A-

Egészségügy, kórház és rendelő

Kilencedszer dördült el a startpisztoly, és indult újra április 29-én a háziorvosok és munkatársaik, a nővérek presztízsét és megbecsülését  erősító pályázat az Emberi Erőforrások Minisztériuma Egészségügyért Felelős Államtitkárságának égisze alatt, folytatva a nemes versengés sokéves hagyományait. Az egykori „Az év praxisa a Kárpát-medencében” pályázat neve megújult, koncepciója azonban változatlan.

A hírt Dr. Horváth Ildikó államtitkár - a zsűri elnöke - jelentette be a pályázat budapesti sajtótájékoztatóján.


Kép forrása: evpraxisa.hu

Az elmúlt években 8 esztendő alatt több mint 1600 hazai és határon túli remek háziorvos, és legalább ennyi nővér élvezhette páciensei és tágabb környezete elismerését, vehetett részt a nemes versengésben. Közülük 160-an vehették át „Az év praxisa a Kárpát medencében „kitüntető elismerést, amit idén „ A nemzet háziorvosa” váltott fel. A hosszú évek hagyományaival büszkélkedő pályázatra 2018-ban majd 300 ajánlás érkezett. A kiírók szeretnék, ha a médiában nemcsak az jelenne meg, hogy a betegeiket elhanyagoló orvosok és nővérek a magyar egészségügy szereplői, hanem az is, hogy a hivatásuknak élő háziorvosok és nővérek vannak többen! A pályázat idén is az emberséges és szakmailag is elhivatott gyógyítókra, a példaértékű háziorvos-beteg kapcsolatokra, a felnőtt és gyermek háziorvosok kitartó, szolgálatkész munkájára szeretné irányítani a szélesebb nyilvánosság figyelmét, határon innen és határon túl.

Az orvosokat elsősorban pácienseik ajánlhatják. Ugyanakkor várják az önkormányzatok, polgármesteri hivatalok, alapítványok, iskolák, idős otthonok, egyházkerületek, szerkesztőségek ajánlásait is, hiszen a tavalyi nyertesek ajánlói között ott volt például Györe, Arló, Újszilvás, Sándorfalva polgármestere, a Kárpátaljai Magyar Nagycsaládosok Egyesülete, a nyírmihálydi és a marosvásárhelyi református lelkész, a Kárpáti Igaz Szó szerkesztősége, valamint a Házi Gyermekorvosok Egyesülete is.

A pályázat portáljának archívumában olvasható szép és megható történetek főszereplői között akadt családorvos, aki az utolsó percben is ott ült rákos betege mellett és fogta a kezét, olyan is, aki aki házhoz viszi a recepteket, ha kell, kiváltja a gyógyszert, de olyan is, aki megszervezi az utazást a szűrővizsgálatokra, és éjszaka is számíthatnak rá betegei.

A zsűri tagjai: Dr. Horváth Ildikó az EMMI egészségügyért felelős államtitkára, Berszán Lajos gyimesi plébános, Béres Klára a Béres Alapítvány elnöke, Dr. Farsang Csaba professzor a Magyar Hypertonia Társaság örökös, tiszteletbeli elnöke, Dr. Lőrinczi Zoltán a Kárpát-medencei magyar oktatás fejlesztéséért felelős helyettes államtitkár, Dr. Rurik Imre professzor a Debreceni Egyetem Családorvosi és Foglalkozás-egészségügyi Tanszékének vezetője, Sztankó Péter, a Webbeteg és a DRportál képviseletében, valamit Tóth Róbert az Egis belkereskedelmi igazgatója.

A zsűri döntése után a páciensek majd két héten át szavazhatnak interneten a bíráló bizottság által kiválasztott tíz magyarországi és tíz határon túli háziorvosra.

A háziorvosról és a nővérről szóló történeteket idén is a www.evpraxisa.hu honlapon várják a szervezők szeptember 14-ig!

Forrás: evpraxisa.hu

Monday, 20 May 2019 09:27
Read more...

Elismerés Bodnár Attilának, a Bajcsy-Zsilinszky Kórház és Rendelőintézet főigazgatójának

A Rendőrség Napja alkalmából április 24-én elismerésben részesült dr. Bodnár Attila, a Bajcsy-Zsilinszky Kórház és Rendelőintézet főigazgatója. A Nemzeti Védelmi Szolgálat „egészségügyi tevékenységét segítő szakmai munkája elismeréséül” ajándéktárgyat adományozott a főigazgatónak.

„Ez az elismerés természetesen a Bajcsy Kórház teljes kollektívájának szól. Az elmúlt hat évben, mióta én irányítom az intézményt, valóban megkülönböztetett figyelmet fordítottunk úgy a rendőrség, mint a Nemzeti Védelmi Szolgálat állományára, amikor hozzánk fordultak.

Számomra ez a Bolcsik Zoltán vezérőrnagy úr által adományozott elismerés is azt bizonyítja, teljes körű egészségügyi ellátásunkat helyes stratégia mentén működtetjük. A lakóhelyünk szerint hozzánk tartozó, elsősorban kőbányai betegek legmagasabb szintű ellátása mellett külön erőforrásokat biztosítunk a hivatásos állomány maximális szintű ellátására, valamint a Magyar Olimpiai Bizottsággal közelmúltban kötött megállapodásnak megfelelően az olimpiai érmes sportolók egészségügyi ellátására. A Bajcsy Kórház így válhat a Közép-Magyarországi Régió egészségügyi ellátásának egyik leghasznosabb elemévé, külön öröm, hogy a Nemzeti Védelmi Szolgálat is így gondolja” – nyilatkozta Bodnár Attila főigazgató.

Forrás: Bajcsy-Zsilinszky Kórház és Rendelőintézet

Tuesday, 30 April 2019 12:36
Read more...

Bodnár Attila, a Bajcsy-Zsilinszky Kórház és Rendelőintézet főigazgatója, és Kulcsár Krisztián, a Magyar Olimpiai Bizottság elnöke írta alá a sportpályafutásukat befejezett érmes sportolók, valamint a nyugdíjas sportszakemberek minél hatékonyabb egészségügyi ellátását segítő együttműködési megállapodást.


A megállapodás célja, hogy közösen elősegítsék a budapesti lakóhellyel rendelkező,

- sportpályafutásukat befejező olimpiai érmes sportolók,
- a Magyar Olimpiai Bizottság Mező Ferenc Sportbizottsága által segélyezett világbajnoki érmes sportolók, valamint
- a kiemelkedő sporteredmények elérésében közreműködő nyugdíjas sportszakemberek minél hatékonyabb egészségügyi ellátását.

A Bajcsy-Zsilinszky Kórház és Rendelőintézet rendelkezik olyan diagnosztikus feltételekkel, klinikai fekvő- és járóbeteg ellátással, amely lehetővé teszi a megállapodásban rögzített feladatok magas színvonalú ellátását.

Az intézet tavaly kapta meg a Semmelweis Egyetem Általános Orvostudományi Kar Gyakorló Kórháza címet, valamint 5 osztálya oktató osztályi kinevezéssel rendelkezik.

„Teljesebbé tenni megbecsült sportolók és sportszakemberek életét, családjuk, barátaik körében egészséges éveket biztosítani – ez hivatásunk egyik legszebb feladata” – nyilatkozta dr. Bodnár Attila, a Bajcsy-Zsilinszky Kórház és Rendelőintézet főigazgatója.

Az eseményen részt vett továbbá dr. Bodnár András olimpiai bajnok vízilabdázó, Dömölky Lídia olimpiai bajnok vívó, Gedó György olimpiai bajnok ökölvívó, Erdős Sándor olimpiai bajnok vívó, dr. Nébald György, olimpiai bajnok vívó.

Forrás és képek: Bajcsy-Zsilinszky Kórház és Rendelőintézet

Tuesday, 26 March 2019 10:14
Read more...

 

A Richter Anna Díj március 8-án megrendezett díjátadó rendezvényén jelentették be azt az öt nyertes csapatot, amelyek összesen 20 millió forint támogatást kaptak innovatív projektjeik megvalósítására.

Közel kétszáz pályázat érkezett a Richter Gedeon Nyrt. által 2018 októberében meghirdetett Richter Anna Díjra, amely az egészségügy, az oktatás és a gyógyszerészet területein dolgozó nők jobbító ötleteinek megvalósítását tűzte ki célul.

A Richter Anna Díj öttagú zsűrije négy kategóriában (gyógyszerész, pedagógus, egészségügyi szakdolgozó és orvos) egy-egy nyertest hirdetett, az ötödik nyertesről pedig a nagyközönség szavazhatott.


Kép forrása: Richter Anna Díj Facebook oldala

A gyógyszerész kategória győztese: A tudatos gyógyszerhasználatért

A háztartások 90%-a rendelkezik házi patikával, azonban csupán 20%-ra tehető azok száma, akik valaha hallottak arról, hogyan kell kezelni a lejárt szavatosságú gyógyszereket. Az otthon tárolt gyógyszerek különösen veszélyesek lehetnek a gyerekekre, ezért létfontosságú, hogy a felnőttek felelősségvállalását egyedülálló országos kampánnyal segítsük. A Magyar Gyógyszerészhallgatók Egyesületének csapata a fenti problémára válaszolva precízen felépített projekttervvel lopta be magát a Richter Anna Díj zsűrijének szívébe. Dr. Kulcsár Nikolett csapatvezetőnek és a csapat tagjainak Beke Zsuzsa, a Richter Gedeon Nyrt. kommunikációs vezetője adta át a 4 millió forint támogatást jelképező oklevelet. „A Richter felelőssége nem csupán az, hogy kiváló minőségű gyógyszereket biztosítson az emberek számára, de fontos feladatának tekinti gyógyszerei utánkövetését is. A tudatos gyógyszerhasználat mindannyiunk érdeke, hiszen rajtunk múlik a következő generációk egészsége is. Saját magam és a Richter Gedeon Nyrt. nevében is mondhatom, hogy hálásak vagyunk nektek, amiért felkaroljátok ezt az ügyet.” – vezette fel Beke Zsuzsa a csapat köszöntését. A gyógyszerész kategória győzteseinek projektje fenntarthatósági szempontból kiemelkedő, hiszen a vizek és a talaj gyógyszerek általi szennyezése környezetvédelmi problémát is okoz.

A pedagógus kategória győztese: A természet az oktatásért, oktatás a természetben

Digitális világunkban rendkívüli kezdeményezés egy egész iskolát és a diákok oktatását a természetre bízni. A Selypi Középiskolásokért Alapítvány tanári karának ötfős csapata az egri SzC Március 15. Szakgimnáziumának és Szakkollégiumának helyet adó ódon vadászkastély, a körülötte elterülő erdős terület adottságait fordítja a diákok és a tágabb környezet előnyére. Hamarosan megkezdődhet a Richter Anna Tanösvény és Mezítlábas Park tervezése, kivitelezése. Az Parkba osztálykirándulásra érkezőknek a szakácstanulók készítik majd az ételt, az óvónőjelöltek pedig kísérik a gyerekeket. A pedagógus kategória zsűridíját Kertész Éva újságíró, a 21 Nő az egészségügyért Alapítvány ügyvezetője adta át Kocsisné Birkás Edit csapatvezetőnek és csapatának „A pedagógusok ismét bizonyították, hogy a lehetőségek felismerése a legszebb és legkreatívabb gondolatokat szüli. A természet szeretete, egy jókedvű mezítlábas séta segít abban, hogy ne szakadjunk el a környezetünktől, a valóságtól, s erre a tapasztalásra egyre inkább szüksége van minden embernek. Külön köszönettel tartozom az ötletgazdáknak azért is, mert csapatban, széleskörű összefogással kívánják megvalósítani az ötletet, amely minden résztvevőnek motivációt, örömet jelent.”– méltatta Kertész Éva a díjazottakat.

Az egészségügyi szakdolgozói kategória győztese: Imázsfilm az egészségügyi szakdolgozók önbecsüléséért

Az elkövetkező hónapokban tanúi lehetünk majd egy olyan komplett videótár születésének, amelynek fókuszában többek között az intézmény imázsa, az egészségügyi szakdolgozók önbecsülésének és megbecsülésének elősegítése, a családtagok tájékoztatása áll. A Bethesda Kórház Alapítvány csapata kreatív ötlettel állt elő a „burn out jelenség” megelőzésére és kezelésére: filmvászonra viszi hétköznapi hőseit, akik éjjelüket és nappalukat adják a beteg gyerekek gyógyulásáért. A film tükröt kíván tartani a szereplőknek, elismeri áldozatos, lelkiismeretes munkájukat is. A projekt nem mellékesen választ igyekszik adni egy nagyon aktuális kérdésre: miért érdemes ezt a csodálatos hivatást választani a jövő generációjának. A kategória nyerteseinek, Kemenesiné Lakatos Eszter ápolási igazgatónak és csapatának Szily Nóra gratulált. „Gyerekeket gyógyítani, ápolni az egyik legfontosabb és legnagyobb elhivatottságot igénylő feladat. Ez az, amit nem lehet félgőzzel végezni, csak tiszta szívvel, szeretettel, odaadással. Kívánom, hogy minél több ember ismerjen meg benneteket, és ti magatok is lássátok meg, és szeressétek a hőst, úgy, ahogy most én látlak benneteket!” – mondta Szily Nóra újságíró, a Richter Anna Díj zsűritagja.

Az orvos kategória győztese: Te magad tégy az egészségedért!

Az emlőrák egy az olyan betegségek között, amely szűréssel, korai felismeréssel nagy hatékonysággal gyógyítható, ennek ellenére a szűrésen résztvevők száma meglehetősen alacsony. Számos tévhit kering a betegség, a kezelés, a felismerés, a szűrővizsgálatok körül, melyek eloszlatását tűzte ki célul egy felkészült szakmai csapat. A Spectrum Radiológiával az Egészségért Alapítvány Mi jól vagyunk! És ő hogy van? című pályázat arra irányul, hogy a multimédiás eszközöket alkalmazva hitelességet és bizalmat sugárzó információs anyagokat hozzon létre. A részletes és szakszerű tájékoztatás a nők egészségtudatosságának növekedését, a korai felismerést és a gyógyulás esélyeit javítva. Különösen megtisztelő és emeli a Richter Anna Díj presztízsét, hogy egy Európa-szerte elismert onkológiai csapatot is a díjazottak között tudhat. Az orvos kategória győzteseit, Prof. Dr. Dank Magdolnát és csapatát Dr. Barna István belgyógyász, egyetemi docens, a Magyarország Átfogó Egészségvédelmi Szűrőprogram Szakmai Bizottságának elnöke köszöntötte. „Az egészség olyan érték, amely számokban, szavakban nem kifejezhető. A nők egészsége meghatározza társadalmunk jóllétét, a felnövekvő generációk egészségét is. Hiszek abban, hogy ennek a kiváló szakembereket magában foglaló csapatnak a törekvése az utóbbi évek tendenciáit pozitív irányba fogja elmozdítani, és kívánom, hogy a korrekt információk minden magyar családhoz eljussanak.” – méltatta a díj nyerteseit Dr. Barna István.

Kategóriánként egy pályázat kapott díjat a zsűri döntése alapján, azonban a döntős csapatok a nagyközönség előtt is megmérették magukat: internetes szavazással dőlt el, hogy kié lesz a közönségdíj.

Közönségdíjas: Felszabadító élmények a családokért

A pszichiátriai betegségek természetüknél fogva az érintett környezetétől, családjától is folyamatos felkészültséget igényelnek. A Vadaskert Alapítvány csapata kényszerbeteg gyerekekre szabott élményterápiát dolgozott ki, amelyben játszva, szórakozva tölthetnek el értékes időt szüleikkel, testvéreikkel együtt. A Terápiás Szabadulószoba egyénre szabott, támogató, pozitív visszajelzésekkel megerősítő, vidám hangulatú hely, ahonnan úgy távozik majd minden fiatal, hogy hatalmas lépést tett gyógyulása felé. A közönségdíjat Rúzsa Magdi Máté Péter díjas énekes adta át Németh Laurának és csapatának, akik az egészségügyi szakdolgozó nő kategóriában kerültek a döntőbe. Rúzsa Magdi énekesi karrierjét megelőzően egészen közelről szerzett tapasztalatot az egészségügyben dolgozók hivatásáról, hiszen szülészeti és nőgyógyászati nővérként végezte tanulmányait. „Meglátásom szerint a családok egységében, összetartásában olyan erő rejlik, ami mással össze nem hasonlítható. A betegséggel küzdő gyerekek életében még fontosabb, hogy biztos háttérrel rendelkezzenek, és ti ezzel a kezdeményezéssel megerősítitek ezt a hátteret. Köszönöm nektek ezt az elhivatottságot, a szeretettel gyógyítást és kívánom, hogy váljon valóra minden álmotok, sok sikert a projekthez!” – köszöntötte Rúzsa Magdi a közönségdíjas csapatot.

A Richter Anna Díj öt nyertes csapata az ünneplést követően munkához lát, és terveik szerint elindítják projektjeiket. A díj honlapján és közösségi oldalán követhetjük majd figyelemmel a csapatok tevékenységét, 2019 őszén pedig bemutatják a folyamatot összefoglaló filmeket is.

Forrás: richterannadij.hu

Monday, 11 March 2019 09:33
Read more...

Március 16-ig lehet szavazni, kik kapják meg idén a Szent-Györgyi Albert Orvosi Díjat - Kőbányán dolgozó orvosok is szerepelnek a jelöltek között. Ön kit támogat szavazatával?

2017-ben a 80 éves évforduló alkalmából a Goodwill Pharma az Egészségért Alapítvány hagyományteremtő szándékkal létrehozta a Szent-Györgyi Albert Orvosi Díjat, amelyet minden évben munkájuk elismeréseként olyan orvosoknak szeretne adományozni, akiket a szakmai zsűri és a páciensek is érdemesnek tartanak arra.

A díjra olyan szakembereket lehet jelölni, akik cselekedetükkel megmentették betegük életét, vagy akár a mindennapi orvosi munkájuk során olyan elhivatottsággal praktizálnak, melyben rendkívüli odaadással, tudományos igényességgel és humanitárius szemlélettel segítenek a hozzájuk fordulókon.

Orvosoknak, akik mindent megtesznek értünk...

...akiket legtöbbször csak akkor keresünk fel, amikor a szükség kívánja. Segítségért megyünk. Hétköznapokon és ünnepnapokon, éjjel és nappal is fordulhatunk hozzájuk, ha nagy a baj. Ők pedig készek segíteni. Köti őket a hippokratészi eskü és még valami, ami ennél is fontosabb, a gyógyítás iránti rendíthetetlen vágy, jobbító szándék, tenni akarás. Amit kapunk tőlük, természetes. Megköszönni mindezt elegánsan nagyon nehéz.

A Szent-Györgyi Albert Orvosi Díj lehetőséget nyújt arra, hogy megköszönhessük nekik.

Hét közönség díj és két különdíj

A díjra jelöltek közül a nagyközönség választja ki majd az adott év 7 közönség díjasát. Az alapítvány ezen felül 2 különdíjat nyújt át minden évben.

A Szent-Györgyi Albert Orvosi Díjról, a jelölés és a szavazás menetéről bővebben a www.szentgyorgyialbertorvosidij.hu weboldalon tájékozódhat.

Forrás és kép: szentgyorgyialbertorvosidij.hu

Thursday, 07 February 2019 10:47
Read more...

A Magyar Vöröskereszt márciusban az alábbi véradási helyszínekre várja a véradókat a X. kerületben: 

03.10. vasárnap 10:00-15:00, Kőrösi Kulturális Központ - Egészség Napok, 1102 Szent László tér 7-14.

03.19. kedd 14:00-18:00,  Örs vezér tere-Fehér út, BKK végállomás-vérvételi kamion


Kép forrása: veradas.hu

Aki vért ad, életet ad !"

Forrás: Magyar Vöröskereszt

Monday, 04 March 2019 12:29
Read more...

Kőbányán az utóbbi években sorban újulnak meg a háziorvosi rendelők. Teljes felújítást követően elkészült a Pongrác úti háziorvosi rendelő is, amelyet ünnepélyes keretek között adtak át a kerület vezetői. Az eseményen D. Kovács Róbert Antal polgármester elmondta, Kőbánya a jövőben is folytatja az egészségügy fejlesztését. Korábban az önkormányzat már felújította a Salgótarjáni úti, a Zsivaj utcai és a Kerepesi úti rendelőket, az Üllői úti Tengerszem rendelő és az Újhegyi sétányon álló rendelő átépítése pedig előkészítési fázisban van.

"Hosszú utat jártunk be, hiszen 2010-ben rögtön egy hatalmas csomagot kapott a kőbányai egészségügy, egy gyors "injekciót" - emlékezett vissza D. Kovács Róbert Antal polgármester beszédében a kezdetekre. "200 millió forintot használtunk fel az első pillanatban arra, hogy a hosszú évekig, évtizedekig méltatlanul elhanyagolt kőbányai rendelőhálózatot megújítsuk...Majd elindult a Salgótarjáni úti rendelő felújításával a program következő eleme, a Zsivaj utcai, ezt követően a Kerepesi úti orvosi rendelő teljes átépítése...A Pongrác úti a negyedik rendelő, amit teljeskörűen átépítünk. Tegnap tárgyaltunk az Üllői úti Tengerszem rendelő átépítési terveiről és már ismerjük azokat az elképzeléseket is, amelyek az Újhegyi rendelő megújításához vezetnek majd. Ennek érdekében már egy ingatlant is megvásároltunk az Újhegyi sétányon, hogy még tágabb terek, keretek között tudjuk az ellátótevékenységet végezni a belátható közeljövőben."

 

A Pongrác úti 300 millió forintos fejlesztés eredményeként az immár akadálymentesített épület többek között új bútorokat, nyílászárókat, hőszigetelést kapott, valamint megújult a járda, a parkoló és az úthálózat aszfaltfelülete.

Az ünnepélyes átadásról készült TV10 videó összefoglaló a cikk alatt tekinthető meg.

Forrás és képek: Kőbányai Hírek Facebook oldala, centrumtv.hu

Tuesday, 26 February 2019 12:10
Read more...

Elindult a közönségszavazás: ha szívügye az oktatás és az egészségügy fejlődése, segítse szavazatával a Richter Anna Díjra jelölt, kedvenc döntős csapatát!  

A február 28-ig leadott voksával Ön is dönthet arról, hogy ki kapja meg a közönségdíjat, és az elismeréssel együtt járó 4 millió forintos támogatást, amely a projekt megvalósítását teszi lehetővé!

Öt projekt nyerheti el a Richter Anna Díjat - húszmillió forint innovatív ötletek megvalósítására

Készüljön imázsfilm a gyerekkórház szuperhőseiről, az ott dolgozókról? Jöjjenek létre Diákbarát Gyógyszertárak, ahol barátságos a légkör és lehetőséget biztosítanának bizalmas beszélgetésre? Épüljön mezítlábas park egy iskolakertben, amit a diákok hoznak létre és működtetnek? Jusson el mindenkihez, mit nyerhetünk a rendszeres szűrésekkel? Kapjanak segítséget a szívtranszplantált betegek hozzátartozói, hogy az új helyzetben könnyebben megtalálják szerepüket?

A Richter Anna Díj most induló szavazásán nemcsak a felsorolt ötletek közül választhatja ki a nagyközönség a számára legfontosabbnak tartott társadalmi ügyet, de olyan további kezdeményezésekre is leteheti voksát, amelyek a demencia megelőzését vagy tudatos gyógyszerhasználat előmozdítását célozzák, illetve édesanyákra szabott depresszió-kezelést, hátrányos helyzetű családoknak szervezett élményprogramot, kényszerbetegeknek készülő szabaduló szobát, női szervet bemutató gyógyító színezőt vagy egy egész települést megcélzó életmódprogramot kívánnak megvalósítani.

Nagy sikert aratott a kreatív pályázat

A Richter egyedülálló, új kezdeményezése az indulás pillanatától hatalmas népszerűségnek örvend. Közel kétszáz pályázatot küldtek be az oktatás, egészségügy és gyógyszerészet területén fejleszteni, jobbítani vágyó lelkes csapatok.

A Richter Gedeon Nyrt. új pályázati kiírásával őrzi és továbbviszi az alapítócsalád szellemiségét, az innovációba, folyamatos fejlesztésbe vetett hitét. Méltó módon tükrözi a Richter cégfilozófiáját, társadalmi szerepvállalási elkötelezettségét a hazai oktatás, egészségügy és gyógyszerészet területeken dolgozó nők iránt.

A pályázaton olyan újszerű, megvalósítható ötleteket vártak a szervezők, amelyek az oktatáshoz és kutatáshoz, gyógyításhoz, gyógyszerészethez, egészségügyhöz kapcsolódó ismeretterjesztés területein kreatív ötletekkel, innovatív megoldásokkal járulnak hozzá az oktatás vagy egészségügy fejlődéséhez, illetve megkönnyíti az adott területen dolgozók mindennapjait, minőségi változást hoz a hétköznapokba.

A zsűri tagjai, — Beke Zsuzsa, a Richter Gedeon Nyrt. kommunikációs vezetője, Szily Nóra újságíró, pszichológus, Rúzsa Magdi, Máthé Péter-díjas énekesnő, Kertész Éva, a 21 Nő az Egészségügyért Alapítvány ügyvezetője és Dr. Barna István belgyógyász, egyetemi docens — a tizenkét döntős kiválasztásánál eltérő, de egyformán fontos szempontokat fogalmaztak meg. Volt, akit az ötletesség, az igazi „aha” élmény ragadott magával, valaki az össztársadalmi hatást hangsúlyozta, és mindenki egyetértett az edukáció, a felnövő generáció fókuszba helyezésének fontosságában.

Hiánypótló ötletek a döntőben

A döntős pályaművek mindegyikéről elmondható, hogy nélkülözhetetlen területekről érkeztek és bármelyikük lesz az öt szerencsés kiválasztott egyike, a projekt megvalósítása nem csupán az adott közösség, de rajtuk túlmutatóan az egész társadalom, mindannyiunk javát szolgálja majd.

A pedagógus, orvos, egészségügyi dolgozó, gyógyszerész kategória egy-egy zsűridíjasát a zsűri tagjai választják majd ki. Ők döntik el, ki kapja a projekt megvalósítására fordítható négy-négy millió forintot. A közönségdíj sorsa a szavazók kezében van. Február 28-ig lehet megtekinteni a csapatok és projektek bemutatkozását a www.richterannadij.hu oldalon, ahol a nagyközönség szavazhat kedvenceire, és a szavazók részt vehetnek a Richter Anna Díj nyereményjátékán. Érdemes követni a díj Facebook oldalát is, ahol folyamatosan érdekes információkat olvashatunk és a döntős projektekhez kapcsolódó játékokba is bekapcsolódhatunk.

Március 8-án, egy rendkívüli nőnapi gála keretében fény derül a boldog döntősök kilétére, és velük együtt mindannyian örülhetünk annak, hogy a Richternek köszönhetően mindenki életére ható, innovatív ötletek valósulnak meg.

Tartsanak velünk, hisz az egészségügy és oktatás fejlődése nem csupán a Richter, hanem mindannyiunk szívügye!

Forrás: Merlin Communications Magyarország Kft., Richter Gedeon Nyrt.

Wednesday, 06 February 2019 13:00
Read more...

Hírek

Régi képek, emlékek

A Gergely-bánya
Zajlik az éptkezés
Épül a lakótelep
Dolgozik a daru
Épül és szépül
Régi újhegyi kép
Épül a Mély tó
Minden a helyére kerül
Építik a tavat
Régi kép

Közösségi Hírek

Hogyan védekezzünk a csalások ellen az online vásárlás során?

Hogyan védekezzünk a csalások ellen…

OTP Mobil: az online vásárlók ötöde még mindig nem ellenőrzi...

Helytörténet

Budapesti hírek

Humor

Gazdaság és vállalkozás

Kék hírek

Esemény

Sport

Közösség

Édua Infomédia