Kőbányai Közösségi Hírlap

A+ A A-
Thursday, 21 November 2019 11:06

Tudományos konferenciát rendeztek a Bajcsyban

Dr. Bodnár Attila főigazgató elnökletével "A szülészeti-nőgyógyászati ellátás fejlődése a Bajcsy-Zsilinszky Kórházban: új módszerek, új eredmények" címmel tudományos ülést rendeztek.

A Magyar Tudomány Ünnepe, a Magyar Tudományos Akadémia által 16 éve minden év novemberében megrendezett országos és határon túli programsorozat. Az  seményfolyam hagyományosan egy központi gondolat köré szerveződik, amely közös szempontként érvényesül a rendezvény témaválasztásaiban és előadásaiban. 

A 2019. évi Magyar Tudomány Ünnepének mottója az "Értékteremtő tudomány".

Ennek szellemében a Bajcsy-Zsilinszky Kórház és Rendelőintézet által rendezett konferencián hat előadást láthattak-hallhattak az intézet elismert orvosaitól, ill. külső előadótól.

 

Az előadások vezérfonala a meghirdetett tematika szerint a Bajcsy-Zsilinszky Kórház és Rendelőintézet Szülészeti-Nőgyógyászati Osztályának új módszerei és azok eredményei bemutatása volt.

A tudományos ülésre az intézet valamennyi dolgozója mellett meghívták az egészségügy vezetőit, házi orvosokat, védőnőket és az együttműködő partnereket.

Dr. Bodnár Attila főigazgató beszédében külön hangsúlyozta a tudás megszerzésének, alkalmazásának és továbbadásának fontosságát. Ez a hármas maradandó értéket képvisel az intézet életében.

Forrás: Bajcsy-Zsilinszky Kórház és Rendelőintézet

A Bajcsy-Zsilinszky Kórház és az épülő Rendelőintézet környezetében is sor kerül új parkolók kialakítására, a parkolási gondok enyhítésére. 

A parkolók kialakítása során már a tervezésnél fontos szempont volt a jelenlegi faállomány megóvása, így a parkolók fák kivágása nélkül épülhetnek meg. A Maglódi úton a villamos vágányok túloldalára a Kórház tervez új parkolókat, a Kőbányai Önkormányzat pedig a környező utcák közterületein épít ki összesen 72 új parkolóhelyet.

A munkálatok előkészületei már júniusban megkezdődtek az elektromos vezetékek kiváltásával, gázvezetékek cseréjével, a napokban pedig a munkafolyamatok azon szakasza érkezett el, amikor már a konkrét parkoló építés megkezdéséről beszélhetünk.

A kórház környezetében három utcában, összesen négy helyszínen létesülnek új parkolók:
A Szentimrey utcában a Maglódi és a Sörgyár utcai torkolatban 21 és 5 parkoló épül. A Bodza utcában 7 darab párhuzamos parkolóhely létesül. A Sörgyár utca 150 méter hosszú szakaszán összesen 39 parkolóhely kerül kialakításra. A parkolófelületek a Bodza és Szentimrey utcákban aszfalt, a Sörgyár utcában térkő burkolatot kapnak.

 

A 2019. szeptember 30-i véghatáridő a kivitelezés teljes befejezését jelenti, de remélhetőleg a parkolókat már korábban birtokba veheti a lakosság.

Forrás és képek: Pro-koord

Published in Közlekedés
Sunday, 16 December 2018 18:41

Indul az új egészségház építése

A kormány új egészségpolitikát alapoz meg azzal, hogy a figyelem a betegségek megelőzésére irányul, a cél az, hogy a betegséget okozó tényezőket kiiktassuk az életünkből - mondta az emberi erőforrások minisztere a X. kerületi Bajcsy-Zsilinszky Kórház és Rendelőintézet területén épülő új szakrendelő alapkőletételén. Kásler Miklós kiemelte, az egészség helyreállítása is épp ilyen fontos, ezért költött a kormány az elmúlt években 500 milliárd forintot fordított a vidéki egészségügyi ellátás fejlesztésére. Hozzátette, az Egészséges Budapest Program (EBP) keretében pedig további 700 milliárd forintos állami forrás áll rendelkezésre a közép-magyarországi régió egészségügyi ellátásának javítására.

 

A miniszter kiemelte, hogy az épület, csak a szükséges feltételt jelenti, de nem elégséges, mert a gyógyítás lényege a beteg és az orvos közötti bizalmi kapcsolat. Úgy fogalmazott: "amikor alapkövet teszünk le, az utódokra gondolunk, mint ahogy a kormány sem egy választási ciklusra tekint, amikor a fejlesztéseket elindítja, hanem 15-30 évre ".

 

Kásler Miklós miniszter

Bodnár Attila, a kórház főigazgatója azt mondta, hogy a hétmilliárd forintból épülő szakrendelő mérföldkő a kórház és a lakosság életében. Az új épületben 86 rendelőhelyiség kap majd helyet, és a kórházzal közös telephely nagy mértékben növeli a betegbiztonságot, hatékony betegútszervezést tesz lehetővé, és az egyszerűbb betegirányítással tovább rövidíti az intézményben amúgy sem túl hosszú várólistát.

 

Bodnár Attila főigazgató

D. Kovács Róbert, Kőbánya polgármestere úgy fogalmazott, az új szakrendelővel évtizedes álom válik valóra, hiszen hosszú évek óta dolgoztak azon, hogy a régi, leromlott Egészségház helyett korszerű és az itt folyó szakmai munkához méltó rendelő épüljön. Kitért arra, hogy az önkormányzat az elmúlt években 1,5 milliárd forintot költött egészségügyi fejlesztésekre; folyamatosan újítják fel a házi orvosi rendelőket, új fogorvosi székeket szereztek be, ingyenes védőoltási programot vezettek be, van mentőállomása a kerületnek, és kiemelkedően költenek szociális- és gyógyszertámogatásra is. A polgármester szerint az itt lakók és a kórházhoz tartozó agglomerációban élők egészségügyi ellátása nagymértékben javulni az új szakrendelő átadásával, amelyre várhatóan jövő év végén kerül sor.

 

D. Kovács Róbert polgármester

Forrás: MTI, Kormány.hu, fotó: Fotó: Bartos Gyula, valamint D. Kovács Róbert Antal polgármester Facebook oldala 

Bodnár Attila, a Bajcsy-Zsilinszky Kórház és Rendelőintézet főigazgatója, aláírta az új kőbányai szakorvosi rendelőintézet tervezésére és kivitelezésére vonatkozó szerződést a közbeszerzési eljáráson nyertes konzorcium képviselőivel. A kőbányai beruházás megvalósítására több mint 5 milliárd forintot, az új szakrendelő felszerelésére pedig csaknem 780 millió forintot irányoz elő kormányhatározat az Egészséges Budapest Program költségvetésének terhére. Az erről szóló döntés korábban már megjelent a Magyar Közlönyben.

 

A nyílt közbeszerzési eljáráson közös ajánlatot tevő B Build & Trade Építőipari és Szolgáltató Kft., valamint a DIGI-X Építő Zrt. egyösszegű vállalási ára az épület tervezésére és kivitelezésére több mint 3,8 milliárd forint. A vállalkozók 15 napon belül készítenek részletes tervezési és kivitelezési ütemtervet, és 330 munkanapon belül vállalják a létesítmény átadás-átvételének a megkezdését. 

Bodnár Attila, a Bajcsy-Zsilinszky Kórház és Rendelőintézet főigazgatója hangsúlyozta, hogy a szerződés előkészítésének folyamatában kiemelt szempontot jelentett, hogy az új kőbányai szakrendelőt továbbra is olyan magas szinten lehessen működtetni, ahogyan az már korábban is kivívta magának pácienseink elégedettségét.

A Bajcsy-Zsilinszky Kórház és Rendelőintézet működtetésébe tartozó X. és XVII. kerületi, valamint a monori és a gyömrői szakrendelők, továbbá a kórház területén működő kiemelt progresszivitású szintű osztályok közösen közel 2 millió lakos járó beteg ellátásáért felelnek. 

Az új X. kerületi szakrendelő és a kórházi háttér, az intenzív ellátás, a Sürgősségi Betegellátó Osztály jelenléte, a speciális diagnosztikai berendezések egy telephelyen biztosított gyors elérése nagymértékben fokozza a betegbiztonságot, de egyúttal tehermentesíti is a fekvőbeteg osztályokat. Ezzel a beruházással korszerű, integrált gondozásban részesülhetnek a páciensek.

 

Forrás és kép: Bajcsy-Zsilinszky Kórház és Rendelőintézet 

Bajcsy-Zsilinszky Kórház és Rendelőintézet írásban válaszolt az LMP Parlamenti Frakciója és Demeter Márta országgyűlési képviselő által 2018. március 19. napján közzétett közleményére. A következőkben Dr. Bodnár Attila főigazgató álláspontját olvashatják:

Az LMP Parlamenti Frakciója és Demeter Márta országgyűlési képviselő által 2018. március 19. napján közzétett közleményben nem felel meg a valóságnak, hogy a Bajcsy-Zsilinszky Kórház és Rendelőintézet főigazgatójaként bármilyen megkereséssel kapcsolatban a válaszadás elől elmenekültem volna, sőt írásban tájékoztattam képviselő asszonyt, hogy annak az előírt rendben és módon eleget teszünk. Nem felel meg a valóságnak az sem, hogy minősíthetetlen hangnemben utasítottam volna el bármilyen találkozót, mint ahogy az sem, hogy engem, mint intézményvezetőt bármilyen kommunikációs gépezet propaganda célokra használt volna, továbbá az sem, hogy intézményünk politikai kontroll alatt állna.

Ezzel szemben a valós tények – amely közleményük utolsó két bekezdéséből egyértelműen kiderül– hogy az LMP Parlamenti Frakciója és Demeter Márta képviselő asszony kommunikációjukon keresztül politikai kampányuk céljára használják az általam vezetett intézményt, amelynek módja sérti a Bajcsy-Zsilinszky Kórház és Rendelőintézet, valamint alkalmazottainak jóhírnevét, és egyben alaptalan félelmet, ellenérzést kelt az ellátásra szoruló betegek körében.

Mindenekelőtt rögzítjük, hogy a Bajcsy-Zsilinszky Kórház és Rendelőintézet működése és felügyelete kizárólag szakmai alapú, a működés során elsődleges a betegek érdeke.

A közleményben felhozott témák kapcsán a valós tények:
1. A Kórház adósságállománya 804 MFt, amely a Kórház beszállítói felé fennálló tartozás, ezazonban a napi likviditást nem érinti.
2. A Sürgősségi Osztályon a tevékenység jellegéből adódóan pontos adat a várakozási időre nem adható. A legsúlyosabb állapotú betegeket látják el leghamarabb, soron kívül, emiatt előfordulhat hosszabb várakozási idő. Mindez a nemzetközi irányelvekkel is megegyezik, így sürgősségi osztályunkon semmivel nem hosszabb a várakozási idő, mint bármely európai kórházban.
3. A Bajcsy-Zsilinszky Kórház és Rendelőintézetben egyetlen sürgős műtét sem maradt még el orvos-, vagy ápolóhiány következtében.

Bajcsy-Zsilinszky Kórház és Rendelőintézet képviseletében:
Dr. Bodnár Attila főigazgató

A kép forrása: 10ker.blog.hu

A Bajcsy-Zsilinszky Kórház és Rendelőintézet emléktábla avató ünnepséget rendezett Professzor Dr. Keszler Pál mellkassebész emlékére. Dr. Bodnár Attila főigazgató beszédével kezdődött Professzor Dr. Keszler Pál (1923 – 2016) emléktábla avatási ünnepsége. A Bajcsy-Zsilinszky Kórház tisztelettel adózik a XX. század második fele magyar mellkassebészetének egyik meghatározó alakja és tanítómestere emlékének.

Az ünnepélyes avatást megtisztelték jelenlétükkel az egészségügyi ágazat képviselői, a mellkassebészet, sebészet és tüdőgyógyászat prominensei, egykori tanítványok és munkatársak, családtagok és barátok. Professzor Dr. Keszler Pál a Bajcsy-Zsilinszky Kórházban abban az időben újnak számító eljárások bevezetésével korszerűsítette a mellkassebészet területét.

Dr. Mészáros Zsolt főorvos, egykori munkatársa professzor úrnak, méltatta a gazdag életutat, szakmai tevékenységét. Külön kiemelte Professzor Dr. Keszler Pál magyar és nemzetközi társasági tagságait. Részt vett a Magyar Sebész Társaság – és annak később megalakult Mellkassebészeti Szekciójának -, valamint a Magyar Tüdőgyógyász Társaság vezetőségének munkájában.

A család és a barátok képviseletében professzor úr fia, Keszler András, arról az emberről emlékezett meg, akinek életpályája, emberi kvalitásai – humanizmusa és nyitottsága – példaértékűek.

Az emléktábla avató ünnepségen dr. Bodnár Attila és dr. Mészáros Zsolt leleplezték Buda István szobrász művész Professzor Dr. Keszler Pált ábrázoló domborművét, mely a Bajcsy-Zsilinszky Kórház „A” épületének félemeleti lépcsőfordulójában található.

Ez az emléktábla szolgáljon mementóul nemzedékek számára, és emlékeztessen minden erre járót az emberre és orvosra, akinek nyomdokain haladva elkötelezettek vagyunk pácienseink gyógyításáért, életminőségük javításáért.” – zárta beszédét dr. Bodnár Attila főigazgató.


 Professzor Dr. Keszler Pál

Életútja (1926 – 2016)

Középosztálybeli családban született. Felsőfokú orvosi tanulmányait a kolozsvári (majd 1946-tól marosvásárhelyi) Bolyai Tudományegyetemen kezdte meg 1945-ben. 1947-ben átköltözött Magyarországra, és a budapesti Pázmány Péter Tudományegyetem Orvostudományi Karán diplomázott 1949-ben. Anyanyelve mellett románul, angolul, németül és franciául is megtanult.
- Pályafutását az európai hírű szívsebész, Littmann Imre vezetése alatt kezdte meg a Szent János Kórház sebészeti osztályán.
- Innen 1949 őszén az egyetem III. számú Sebészeti Klinikájára, Borisz Petrovszkij professzor mellé, majd
- 1952 elején a Littmann által igazgatott Városmajor utcai Sebésztovábbképző Klinikára került. Két évvel később osztályvezető tanársegédi pozícióba nevezték ki.
- Az 1956-os forradalom után a Rubányi Pál által átvett III. számú Sebészeti Klinikán folytatta pályafutását. Sebészeti szakvizsgája letétele után tüdősebészeti osztályvezetővé nevezték ki.
- 1960-tól 1981-ig a János-kórház mellkassebészeti (utóbb traumatológiai) osztályát,
- 1981-től 1989-es nyugdíjba vonulásáig a Bajcsy-Zsilinszky Kórház sebészeti osztályát vezette. Ugyanitt 1991-ig szaktanácsadóként működött.
- 1992-től rövid ideig az Országos Traumatológiai Intézet munkáját segítette.
- 1955-ben megszerezte az orvostudomány kandidátusi, 1973-ban doktori fokozatát.

Munkássága

- Az 1950-es években jelentős szerepet játszott a modern narkózis eredményeinek magyarországi meghonosításában, elsőként végzett altatást endotracheális (légcsőbe történő) intubálás útján. A Katona Ferenccel együtt konstruált tábori altatógépéből ötven
darabot gyártottak.
- Az 1960-as évektől a mellkassebészet terén folytatott kutatásokat. Vezetői időszakában indult meg az ér- és plasztikai sebészeti ellátás a Bajcsy-Zsilinszky Kórházban.
- A hazai és nemzetközi szakmai kongresszusok, vándorgyűlések rendszeres előadója volt.
- Magyar és idegen nyelvű folyóiratokban több mint százhetven közleménye, valamint hat könyvfejezete látott napvilágot a légzésfunkciós diagnosztika sebészeti jelentőségéről, a tüdőben megjelenő óriás léghólyagról (bullosus emphysema), a hörgőplasztikáról és a mellkasfali deformitások korrekciós műtéteiről.
- Részt vett a több kiadásban és nyelven megjelent Littmann-féle nagy sebészeti műtéttan megírásában.
- Ismeretterjesztő cikkeit a Természet és Társadalom, a Természet Világa és az Élet és Tudomány közölte. Visszaemlékezései a második világháború utáni magyar orvostörténet fontos forrásai.
- Tagja volt a European Journal of Cardio-thoracic Surgery és az International Trends in General Thoracic Surgery című folyóirat szerkesztőbizottságának.
Társasági tagságai
- A European Association of Cardio-thoracic Surgery és az International Society of Thoracic Surgeons alapítói közé tartozott.
- Tagjai közé választotta a torontói American College of Chest Physicians and Surgeons és a párizsi székhelyű Société française de chirurgie thoracique et cardio-vasculaire.
- Részt vett a Magyar Sebész Társaság és a Magyar Tüdőgyógyász Társaság vezetőségének tevékenységében. 1975 és 1979, majd 1987 és 1991 között
elnökölte a Magyar Sebész Társaság Mellkassebészeti Szekcióját (az 1999-ben megalakult Magyar Mellkassebész Társaság elődjét), amely 1994-ben örökös tiszteletbeli tagjává választotta.
- A Magyar Tudományos Akadémia Klinikai Műtéti Tudományos Bizottságának tagja volt.

Díjai, elismerései

- Két alkalommal is elnyerte az Orvosi Hetilap által alapított Markusovszky-díjat.
- 1974-ben címzetes egyetemi tanárrá nevezték ki.
- 1977-ben kitüntették a Semmelweis Orvostudományi Egyetem Semmelweis-emlékérmével,
- 1987-ben a Magyar Sebész Társaság Balassa János-emlékérmével. Utóbbi átvételekor emlékelőadását A rekeszizom sebészetében szerzett tapasztalatok címmel tartotta meg.
- 2003-ban, nyolcvanadik születésnapja alkalmából tanítványai tudományos konferenciát szerveztek tiszteletére a Bajcsy-Zsilinszky Kórházban.

Forrás: Bajcsy-Zsilinszky Kórház és Rendelőintézet

Sikeresen pályázat révén vált fotovoltaikus erőművé a Bajcsy-Zsilinszky Kórház és Rendelőintézet, amely a 208.851.500 Forintból megvalósult fejlesztés révén kívánja csökkenteni villamosenergia fogyasztását. A projekt 2017. márciusában kezdődött és 2018 februárjában fejeződött be.

A „Fotovoltaikus rendszerek kialakítása központi költségvetési szervek részére” című konstrukció keretében az intézmény az alábbi épületeire telepített napelemeket:
-
Maglódi úti épület: 540 db napelem panel,
- Ferihegyi úti épület: 197 db napelem panel,
- Egészségház utcai épület: 36 db napelem panel,
- Méhes utcai épület: 193 db napelem panel,
- Balassi Bálint utcai épület: 197 db napelem panel
- Kőbányai úti épület: 197 db napelem panel.

A KEHOP-5.2.11-16-2016-00057 azonosító számmal regisztrált, a „Fotovoltaikus rendszerek kialakítása a Bajcsy-Zsilinszky Kórház és Rendelőintézet épületein” c. pályázatot a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium Környezeti és Energia Operatív Program Irányító Hatósága 208 851 500,- Ft összeggel támogatta. 

A Széchenyi 2020 előirányzatából a Bajcsy-Zsilinszky Kórház és Rendelőintézet a pályázatban foglaltak megvalósítására egyszeri, vissza nem térítendő támogatásban részesült. Az előirányzat a Kohéziós Alapból és a hazai központi költségvetésből valósult meg. A pályázat támogatási intenzitása 100%.

A pályázat megvalósítását követően a projektben érintett épület betegei és dolgozói – az energetikai korszerűsítésnek köszönhetően – korszerűbb, gazdaságosabban működtethető intézményben gyógyulnak, dolgoznak. A fejlesztés után jelentősen csökkent az épületek energiafelhasználása, amely hozzájárul az intézmények fenntartási költségeinek optimalizálásához.

Forrás: Bajcsy-Zsilinszky Kórház és Rendelőintézet

A 85 éves Bajcsy-Zsilinszky Kórház és Rendelőintézet a hagyományoknak megfelelően idén is megtartotta karácsonyi ünnepségét. Dr. Bodnár Attila főigazgató köszöntője indította a Bajcsy-Zsilinszky Kórház és Rendelőintézet valamennyi dolgozója részére rendezett karácsonyi évzáró rendezvényét december 14-én. Az ünnepség lehetőséget adott arra, hogy egy „pillanatra megállva” közösen visszatekintsenek az évre, az elért eredményekre. A meghitt, bensőséges hangulatú rendezvényre nemcsak a kórház dolgozói, hanem az intézethez tartozó X., XVII. kerületi, valamint a monori és a gyömrői szakrendelő munkatársai is hivatalosak voltak. 

Dr. Bodnár Attila főigazgató ünnepi beszédében kiemelte a közelgő ünnep fontosságát, és megköszönte az intézet minden munkatársának - orvosoknak, nővéreknek, ápolóknak, az igazgatóság dolgozóinak, a hátteret biztosító személyzetnek - egész éves áldozatos munkáját. Az ünnepség egyben évzáró rendezvényként lehetőséget adott az elért eredmények számbavételére, a sikeres projektek és főbb beruházások áttekintésére. Külön kiemelte a több száz részt vevőt megmozgató Semmelweis-napi rendezvény és a 85 éves a Bajcsy tudományos konferencia sikerét.

A Főigazgató a vezetőség nevében is áldott, békés karácsonyi ünnepeket kívánt valamennyi dolgozónak. Az ünnepi beszéd után Malek Andrea és Schwartz Dávid A lélek hangjai címmel soul és gorspel zenei koncertet adott 10 fős kórus kíséretében. Az évzáró karácsonyi rendezvény vendéglátással zárult.

Büszke vagyon Önökre, az Önök által végzett munkára. Önökkel együtt örülök az ágazati bérek emelkedésének, mely nemcsak erkölcsi, hanem jelentős anyagi megbecsülése is az egészségügyi dolgozóknak. Az Egészséges Budapest Program keretében jövőre korszerű fejlesztések és egy szakrendelő építése is indul kórházunkban. Örömmel lépek át Önökkel egy kihívásokkal teli, de eredményekben gazdag új esztendőbe. ” –zárta beszédét dr. Bodnár Attila főigazgató.

Forrás ás képek: Illés Gyöngyi, Bajcsy-Zsilinszky Kórház és Rendelőintézet

Az Egészséges Budapest Program keretében mintegy 7 milliárd forint jut a Bajcsy-Zsilinszky Kórház fejlesztésére, amelyből egy teljesen új szakrendelő is megépül a kórház területén várhatóan 2018. végére. A kormány összesen 700 milliárd forint fejlesztési forrást szán a következő nyolc évben Budapesten és Pest megyében az egészségügy fejlesztésére - hangzott el október 12-én a kórházban tartott sajtótájékoztatón.


Dr. György István, a Fidesz választókerületi elnöke elmondta, mintegy hétmilliárd forintból újul meg a X. kerületi Bajcsy-Zsilinszky Kórház és Rendelőintézet az Egészséges Budapest Program keretében, a fejlesztés részeként a kórház területén új szakrendelő épül. A fejlesztés részeként 3,7 milliárd forintból felépül a kőbányai egészségház és szakrendelő, továbbá 1,5 milliárd forintot költenek kardiológiai műszerek megújítására, informatikai fejlesztésre, komfortosításra 637 millió forintból lesz lehetőség, és 950 millió forint fordítható energiahatékonysági korszerűsítésekre. Az 5497 négyzetméteres új szakrendelő tervezési szakaszban van, az épületben 86 rendelőhelyiség lesz, és egy 50 férőhelyes mélygarázst terveznek még hozzá - ismertette György István, hozzátéve, az építkezési munkák idén decemberben megkezdődnek, az új szakrendelő jövő decembertől fogadhat betegeket. György István szerint 2010 előtt 600 milliárd forintot vontak ki az egészségügyből, ami "nagy leépülést indított el", és ezt nem lehet hónapok alatt kijavítani. Felhívta a figyelmet arra, hogy az elmúlt években 77 kórház, 54 szakrendelő és 97 mentőállomás újult meg, 23 új szakrendelő és 30 új mentőállomás épült. Most pedig - fogalmazott - Budapest történetének legnagyobb volumenű fejlesztése indulhat el.

A következő években 700 milliárd forintot fog költeni a kormány a főváros egészségügyi ellátásának fejlesztésére - mondta Ónodi-Szűcs Zoltán egészségügyért felelős államtitkár, aki arról is beszélt, hogy az előző ciklusban 500 milliárd forint uniós forrás érkezett az egészségügyre, azonban abból Budapest és az ország központi régiója nem részesült. Ezért a következő években 700 milliárd forintot fog költeni a kormány a főváros egészségügyi ellátásának fejlesztésére - tette hozzá. Mint mondta, a fejlesztések jól mutatják a kormány elkötelezettségét az egészségügy javítása érdekében. "Bővülő források mentén fejlődik az ágazat" - emelte ki Ónodi-Szűcs Zoltán.

Bodnár Attila, az intézmény főigazgatója elmondta, a mostani kőbányai szakrendelő állapota igen leromlott, viszont a kórháznak óriási szerepe van a városrész és az agglomeráció betegeinek ellátásában. Felidézte, hogy az elmúlt öt évben is számos fejlesztés történt a kórházban, így megújult a kardiovaszkuláris és angiológiai központ, két éve teljesen lecserélték a radiológiai műszerparkot az összes telephelyen, felújították a patológiai osztályt, automatizálták a betegek gyógyszerelését, fejlesztették a központi műtőt és megújult a központi kápolna is a református egyház segítségével.

Dunai Mónika, a Fidesz országgyűlési képviselője a sajtótájékoztatón arról beszélt, hogy az egészségügy más területein is próbált előrelépni a kormány. Példaként említette az egészségügyben dolgozók béremelését, amire 2012 óta 400 milliárd forintot fordított a kormány. A többlépcsős béremelési programnak köszönhetően az ápolók bére 2019-ig bezárólag mintegy 65 százalékkal nő, a szakorvosok és a szakgyógyszerészek bére a tavalyi és az idei emeléssel 207 ezer forinttal nőtt, a mentődolgozók bére pedig 2016-2018-ban mintegy 67 százalékkal emelkedik.

A Bajcsy-Zsilinszky Kórház és Rendelőintézet a X. és a XVII. kerület, valamint Monor és Gyömrő lakosait látja el, évente kétmillió beteg fordul meg ott. Az intézmény négy szakrendelőt üzemeltet és több szakmában a legmagasabb szintű ellátást nyújtja.

Forrás: MTI, Kormany.hu. Dr. György István

A Bajcsy-Zsilinszky Kórház és Rendelőintézet alapításának 85. évfordulója alkalmából jubileumi tudományos konferenciát rendeztek Dr. Ónodi-Szűcs Zoltán egészségügyért felelős államtitkár fővédnökségével, csaknem 500 fő részvételével szeptember 21-én. Az ünnepségre az egészségügyért felelős vezetők mellett meghívták az intézet ellátási körzetébe tartozó politikusokat, házi orvosokat, és valamennyi jelenlegi és volt dolgozóját, valamint az üzleti partnereket. Közösen megtekintették a 85 éves a Bajcsy filmet, amely bemutatja a kórház történetét, jelenlegi osztályait, valamint egy jövőképet is felvázol pácienseinek, munkatársainak. Kiadásra került hasonló tartalommal egy több mint 200 oldalas könyv is, mely méltó emléket állít az utókornak.

 

Az ünnepségen a Bajcsy-Zsilinszky Kórház fennállásának 85. évfordulója alkalmából díjak, elismerések is átadására kerültek. Dr. Ladányi Márta, egészségügyi ágazati koordinációs helyettes államtitkár Pro Sanitate díjat adott át dr. Szabadka Hajnalka orvos igazgatónak, valamint Miniszteri Elismerő Oklevelet dr. Zámolyi Károly főorvosnak. Dr. Bodnár Attila főigazgató Bajcsy-Zsilinszky Kórházért emlékéremmel tüntette ki az intézmény fejlődésében meghatározó szerepet játszó dr. Higyisán Ilona főgyógyszerészt, dr. Hermányi Zsolt MSc. főorvost és Dr. Végh György főorvost. A gyógyító tevékenységben több évtizeden keresztül kimagasló munkát végző műtősnők, Radicsné Ujvári Katalin és Vízkeleti Julianna Főigazgatói elismerő oklevélben részesültek.

 

A tudományos konferencián a következő három előadást láthattak a Bajcsy-Zsilinszky Kórház osztályvezető főorvosaitól:
- Dr. Völgyes Barbara - Központi Aneszteziológiai Intenzív Terápiás és Sürgősségi Betegellátó Osztály: Az akut betegellátás biztonságos háttere,
- Dr. Andrássy Péter – IV. Belgyógyászat, Non-invazív, Invazív Kardiológia: Szív- és érrendszeri betegek ellátása,
- Dr. Juhász Miklós – Sebészeti Osztály, Általános hasi, mellkas, érsebészet: A sebészeti betegellátás lehetőségei és eredményei a Bajcsy-Zsilinszky Kórházban.

„Kétezer alkalmazottunk között számos tudományosan, nemzetközi szinten is elismert kollégát foglalkoztatunk. Munkatársaim nevében is kijelenthetem, hogy a bizalmukkal megtisztelő, hozzánk forduló pácienseket a jövőben is korszerű szakmai ismeretek birtokában,elkötelezett dolgozókkal, a lehető legmagasabb szinten kívánjuk ellátni.”– nyilatkozta dr. Bodnár Attila főigazgató.

Forrás: Bajcsy-Zsilinszky Kórház és Rendelőintézet

Page 2 of 5

Hírek

Régi képek, emlékek

Zajlik a munka
Már állnak a házak
Épül a lego-ház
Látkép
Minden a helyére kerül
Folyik az építkezés
Átadó ünnepség
Építési terv
Elkészült a lakótelep
Építik a tavat

Közösségi Hírek

Lomtalanítás Kőbányán

Lomtalanítás Kőbányán

Lomtalanítás Kőbányán májusban! Kerületi körzetek és a lomkikészítés napjának listája Budapest közterületi...

Helytörténet

Budapesti hírek

Humor

Gazdaság és vállalkozás

Kék hírek

Esemény

Sport

Közösség

Édua Infomédia