Kőbányai Közösségi Hírlap

A+ A A-

Élő Norbert: A Fidesz fizesse vissza a kampányra költött közpénzt Kőbányán!

Rate this item
(1 Vote)

A kőbányai Fidesz a „Kőbánya, az Élő város" szlogennel kiadott önkormányzati kiadványt használja hamis sikerpropagandája hirdetésére. A kiadvány háromszor 40 ezer példányban készült el, színösszeállításával és arculatával pedig a megtévesztésig hasonlít a Fidesz kőbányai kampányplakátjaira. A kiadvány több mint 10 millió forintjába kerül az önkormányzatnak, amiben gyakorlatilag a jelenlegi Fideszes polgármester, Kovács Róbert a kerület Münchausen bárójaként meséli el jól hangzó, ám hamis és soha meg nem történt sikereit az elmúlt 4 évből. 

A „kampánykrumplis" Kovács a gyerekek táboroztatására és az idősek üdültetésére is 4 millió forintot adott, miközben saját propagandalapjára 10 millió forintot költött a kőbányaiak pénzéből. Ehhez jön még hozzá az a körülbelül 2,5 millió forint, amit óriásplakátokra és citylightokra használt az önkormányzati kasszából.

Felhívom Kovács Róbert polgármester figyelmét, hogy a közpénzből való kampányolást tiltja a törvény, egyúttal felszólítom arra, hogy ezt a több mint 12 millió forintot a Fidesz azonnal fizesse vissza az önkormányzatnak! A hazugságok terjesztésére fordított összeg létfontosságú lenne az idősek közgyógyellátásában, amire 4 éve nem hajlandóak egy fillérrel sem többet adni.

Élő Norbert polgármesterjelölt
Kőbánya
DK-MSZP-EGYÜTT PM

Élő Norbert polgármesterjelölt

Last modified on Friday, 26 September 2014 12:06

Hírek

Régi képek, emlékek

Lakótelep a világ végén
Föld út
Régi újhegyi kép
Részből egész
Zajlik a munka
Építik a tavat
Áll a szobor
Átadó ünnepség
Árkok és házak
Épül és szépül

Közösségi Hírek

Lomtalanítás Kőbányán

Lomtalanítás Kőbányán

Lomtalanítás Kőbányán májusban! Kerületi körzetek és a lomkikészítés napjának listája Budapest közterületi...

Helytörténet

Budapesti hírek

Humor

Gazdaság és vállalkozás

Kék hírek

Esemény

Sport

Közösség

Édua Infomédia