Kőbányai Közösségi Hírlap

A+ A A-

A Demokratikus Koalíció Kőbánya-Kispesti csapata nagy jótékonysági Karácsonyt szervezett a szervezet kerületi irodájában december 15-én. Összesen 80 nagycsaládot, időst és nem idős rászorulót hívtak meg a rendezvényükre. 

A program délután kezdődött, a gyerekeknek kézműves foglalkozást tartottak: készültek mézeskalácsok, karácsonyi képeslapok és képek, karácsonyfadíszek és adventi koszorúk. A Mikulást énekkel várták a gyerekek, akitől senki nem kapott virgácsot, mert mindenki jó volt, így mikuláscsomag volt a jutalmuk. Egy kis uzsonnával is kedveskedtek: pogácsák, kalács, gyümölcskenyér, gyümölcspiték várták az éhes szájakat.

 

A rendezvény végén kiosztottak 100 tartós élelmiszer ajándékcsomagot, a nagycsaládok kettőt kaptak. Akadt a csomagban szaloncukor, liszt, cukor, rizs, tészták, húskonzervek, étolaj, csokoládé, mák és disznótoros csomag is. A gyerekek játékokat, a szülők ruhaneműket választottak a család minden tagjának. Azóta is özönlenek a köszönő Facebook üzenetek a megajándékozottaktól a párt helyi szervezetének elektronikus postafiókjába. Ennél, és a gyermekmolyosoknál szebb ajándékot nem is kaphattak volna - vallják. 

 

A Demokratikus Koalíció Kőbánya-Kispesti csapata köszöni az önkéntesek előkészítő munkáját és a rendezvényen nyújtott segítségét, valamint köszönetét fejezi ki mindenkinek, aki adományokkal járult hozzá a rendezvény sikeréhez.

 

Forrás és képek: Patay-Papp Judit Vivien önkormányzati képviselő, a  a Demokratikus Koalíció Kőbánya-Kispest Facebook oldala

A Demokratikus Koalíció (DK) Kőbánya-Kispesti szervezete húsvéti ünnepségére március 25-én, pénteken 14:00-18:00 óra között, a párt Állomás utcai képviselői irodájában kerül sor.

További információért kattintson a plakátra vagy látogassa meg az esemény Facebook oldalát!

A Demokratikus Koalíció (DK) kőbánya-kispesti csoportja Varju László részvételével szervezett sajtótájékoztatót december 9-én, a párt Állomás utcai irodájában. A DK alelnöke Patay-Papp Judit Vivien kőbányai önkormányzati képviselő meghívására érkezett a kerületbe azzal a céllal, hogy ismertesse Gyurcsány Ferenc "Sokak Magyarországa" elnevezésű írását.

Az anyag EZEN a linken vagy a képre kattintva olvasható el. 

Varju László az aktuális politikai helyzet értékelése során elmondta, hogy miközben Magyarország nagyon fontos időszakot él át, addig nincs valódi kormányzás, csak pillanatnyi cselekvések tapasztalhatóak a kormány részéről. 2015-ben ráadásul jelentős társadalmi és gazdasági kihívások jelentek meg. A gazdasági kihívások közül kiemelte az uniós források kifutása utáni bekövetkező recessziót előre vetítő időszakot. Pártja álláspontja szerint a látszólag pozitív gazdasági mutatóknak nincs hatása az emberek életére, egyre szegényebbé válnak, a szociális és gazdasági ellentmondás pedig egyre jobban feszíti a helyzetet. A társadalmi kihívások kapcsán a menekültügyről elmondta, hogy bár egyetlen menekülttel sem lehet Magyarországon találkozni, a kormánypropaganda hatására mégis mindenki tőlük retteg. A DK-nak ugyanakkor valódi és megfelelő válasza van a migráció kérdéskörének kezelésére. 

Varju László véleménye szerint az Orbán-kormány időszaka csak keveseknek kedvez, míg sokak nagyon rosszul jártak. Magyarország állandó fenyegetettségben él, a kormány pedig megfosztotta az embereket attól, hogy befolyásolhassák az őket érintő folyamatokat. 

Varju László, a kép forrása: Wikipédia

A DK válasza az, hogy elég volt! Ki kell szabadulni ebből a helyzetből, ki kell alakítani a sokak Magyarországát. A DK odaáll a sokak mellé, akik rosszul jártak Orbán Viktor kormányzása alatt. Biztatni kell az embereket, hogy "merjenek demokraták lenni", mert szükség van a véleménynyilvánításukra. Az Orbán-kormánynak távoznia kell, méghozzá 2018 előtt, hiszen minden egyes nap veszteség az ország számára. A kormány leváltásában mindenki partnerként számíthat a Demokratikus Koalícióra, amely a kitűzött cél érdekében az ország minden részén építkezik. Az Orbán utáni időszakban pedig mindenkinek megélhetést és biztonságot kell nyújtani, és biztosítani kell, hogy senkinek ne kelljen lehetetlen körülmények között kelljen élnie - zárta gondolatait Varju László.

A párt alelnöke a sajtótájékoztató után a Demokratikus Koalíció kőbányai és kispesti tagjaival és szimpatizánsaival találkozott, ahol lehetőség nyílt a DK központi vezetés és a helyi szervezetet alkotó közösség álláspontjának kölcsönös megismerésére, összehangolására.

A Demokratikus Koalíció (DK) Kőbánya-kispesti csoportja az adventi készülődés jegyében kézműves foglalkozással várja a gyerekeket a párt képviselői irodájában december 11-én, pénteken, 15–19:00 óra között. Lehet majd készíteni karácsonyi díszeket, ünnepi dekorációt és ajándékokat, mézeskalács függeléket és házikót, lesz keksz díszítés, Adventi süti naptár és további meglepetések!

„Belépő díj” gyermekenként: Egy kis befőttes üveg kupakkal (1-1,5 dl-es) + 5 toboz
Regisztráció: SMS: +36 30 635 0014, email: This email address is being protected from spambots. You need JavaScript enabled to view it.
Az esemény Facebook oldala EZEN a linken érhető el.

Helyszín: DK iroda - 1102 Budapest, Állomás u. 9. (Bejárat a Vásárló utca felől)
Időpont: 2015. december 11., péntek, 15–19:00 óra

Thursday, 22 October 2015 10:01

DK Halloween

A Demokratikus Koalíció (DK) Kőbánya-kispesti szervezete Halloween partit tart október 30-án, pénteken 15:00 órától a párt Állomás utcai képviselői irodájában. Az eseményen töklámpásfaragás, kézműves foglalkozás, dekoráció-, sütemény- és álarckészítés, álarcos buli, valamint sok meglepetés várja a gyermekeket.

Az esemény Facebook oldala EZEN a linken érhető el.
Helyszín: 1102 Budapest, Állomás utca 9.
Időpont: 2015. október 30., péntek 15:00 óra

Politikai nagyüzem volt Kőbányán októberben, néhány napon belül lakossági fórumok, sajtótájékoztatók, publicisztika és utcai akció követték egymást. Az események témája a menekültválság, illetve az annak árnyékában megtett intézkedések voltak. Az eseménysort Kovács Róbert polgármester kezdte, aki október 7-én a bevándorlással kapcsolatban tartott sajtótájékoztatót. Őt még aznap dr. Gulyás Gergely követte a Kőbányai Polgári Szalon vendégeként, és Magyarország kihívásairól osztotta meg gondolatait. Október 12-én a Kőbányai Szociális Védegylet meghívására ifj. Lomnici Zoltán alkotmányjogász látogatott kerületünkbe, és szintén a migrációs hullámmal kapcsolatban tartott előadást. Az ellenzék sem maradt tétlen ez idő alatt: a Demokratikus Koalíció kőbánya-kispesti szervezete először az önkormányzatiság 25 éves "fekete ünnepe" alkalmából tartott sajtótájékoztatót, majd "Ezt csinálja Orbán Viktor a menekültügy árnyékában" elnevezésű akció keretében a Kőrösi sétányra települtek ki október 16-án. 

Migránsok nyári tiltakozása a KÖKI-n


Polgármesteri sajtótájékoztató a menekültválságról

Kovács Róbert polgármester a bevándorlással kapcsolatban tartott október 7-ei sajtótájékoztatón kifejtette, hogy rövid időn belül több mint félmillió migráns érkezett Európába, a Magyarországra belépők száma meghaladta a 300 ezret, és ez csak a folyamat kezdete, hiszen még milliók állnak arra készen, hogy elinduljanak. A tömeges népvándorlás ráadásul Kőbányát is elérte, a kerület több városrészében volt tapasztalható a menekültek és bevándorlók jelenléte.
Európa ma gazdag és gyenge, és ez veszélyes kombináció - figyelmeztetett a polgármester. A kialakult helyzetért az EU felelőtlen politikusait felelősség terheli, hiszen meggondolatlan kijelentéseikkel "meghívókat küldözgetnek" azoknak a nehéz sorsú embereknek, akiknek saját hazájukban kellene jobb életet biztosítani. A menekültválsággal kapcsolatban Magyarországon is két politikai irányzat van: az egyik, amelyik megvédené Magyarországot és Európát, az európaiságot, míg a másik irányzat az ország határainak megvédése ellen dolgozik.
A magyar emberek szerint az EU menekültpolitikája megbukott. Emlékeztetett, hogy a kormány Nemzeti Konzultációs kérdőívét egymillióan töltötték ki, és a válaszadók 90 százaléka úgy nyilatkozott: meg kell védeni az országot. A kormány minden intézkedése levezethető az emberek akaratából. A kormány kötelessége, hogy megvédje az Unió és Magyarország határait, amit egyébként a Schengeni egyezmény is előír, és amit több uniós ország nem tart be. Ugyanakkor egyre többen és egyre inkább elfogadják és elismerik azt, hogy Magyarországnak igaza van.
A bevándorlási hullám több kőbányai városrészt is érintett, ma már szerencsére nem jellemző a közterületeken az az állapot, ami nyáron megfigyelhető volt. A kerületi szervezetek és hatóságok próbáltak mindent megtenni a problémakör kezelése és a polgároktól érkező panaszok megoldása érdekében. Kovács Róbert kiemelte, hogy a kőbányai emberek toleránsak voltak és megértéssel fordultak a menekültekhez, segítették őket. Ugyanakkor az itt élők nem értenek azzal egyet azzal, ahogy az EU a problémát kezeli.
Weeber Tibor alpolgármester a menekültválsággal kapcsoltban kijelentette, hogy nem lát pozitív példát a bevándorlók európai integrációjára, a párhuzamos társadalmak kialakulása pedig nem vonzó senki számára. Úgy véli, ha lenne szándék az integrációra, akkor nem lenne probléma, ám a migránsok eleve úgy érkeznek, hogy nem tartják be a törvényeket. Felhívta a figyelmet arra, hogy az emberek félelmeit is meg kellene érteni, és nem csak a bevándorlók érzelmeivel kellene foglalkozni. Mert az ellenőrizetlen bevándorlás igenis félelmet kelthet.
Radványi Gábor alpolgármester meggyőződése, hogy a helyzet kezelésében a kormány jó úton jár. Miközben eleinte minden rossznak elmondták az országot, mára a helyzet megváltozott, és egyre többen teszik magukévá a magyar álláspontot.

Weeber Tibor, Kovács Róbert és Radványi Gábor


Kihívások Magyarországon - Gulyás Gergely a Kőbányai Polgári Szalonban

Kihívások Magyarországon címmel október 7-én este került sor a Kőbányai Polgári Szalon soron következő összejövetelére. Az esemény vendége Gulyás Gergely, az Országgyűlés törvényalkotásért felelős alelnöke volt, aki Révész Máriusz országgyűlési képviselővel és Dr. György István választókerületi elnökkel beszélgetett. Gulyás elmondta, hogy a politikailag korrekt beszéd- és gondolkodásmód sokáig akadályozta az uniós politikusokat, hogy végiggondolják ezt az ügyet és következményeit, de kérlelhetetlenül szembe jött a valóság. Mára egyre több nyugat-európai politikus érzi úgy, hogy korlátozni kell a bevándorlást, és ehhez meg kell védeni a külső határokat. Gulyás Gergely kiemelte, hogy "a kerítés elkészült a horvát határon, ha a németek és osztrákok kérik, akkor le tudjuk zárni a horvát határon is, azt azonban nem fogjuk eljátszani, hogy alig várják a lezárását, mert nem bírják már a menekültáradatot, majd utána kórusban szidalmazzanak minket."
A szerb határon épült kerítés eddigi értelméről elmondta, hogy ott már szinte nem jönnek át a migránsok. További előnye a határzárnak még, hogy heti több tízezer ember nem az egész országon, hanem csak egy 40-50 kilométeres nyugati utazik keresztül. Napról napra egyre többen látják be, hogy Európa befogadóképessége nem korlátlan, az unió külső határait meg kell védeni, mert enélkül nem lehet kontrollálni a migránsok áradatát. Így lassan az európai emberek döntő többsége egyetért azzal, amit Orbán Viktor már hónapokkal ezelőtt megmondott -  értékelte a parlament alelnöke.

 

Dr. György István, Gulyás Gergely és Révész Máriusz


Migrációs kérdések az EU-ban és Magyarországon - ifj. Lomnici Zoltán a Kőbányai Szociális Védegylet vendége

Október 12-én este a Kőbányai Szociális Védegylet meghívására ifj. Lomnici Zoltán alkotmányjogász, a Civil Összefogás Fórum szóvivője tartott előadást a menekültválsággal kapcsolatban Kőbányán, a KÖSZI-ben. Beszélt a jogi határzár működéséről, kitért az európai és magyar menekültpolitika kérdéseire, és szólt arról is, hogy a menedékkérőknek nem csak jogai, hanem kötelességei is vannak a befogadó országokban. Hangsúlyozta, hogy az Európába érkező több százezer migráns hatalmas kihívást jelent az érintett országoknak, így hazánknak is. Az alkotmányjogász a megjelentek kérdéseire is részletesen válaszolt.

 

Ifj. Lomnici Zoltán, vele szemben Révész Máriusz, Kovács Róbert és Dr. György István


Növeli-e a terrorkockázatot az illegális migráció? - Révész Máriusz írása a Mandineren

A Mandiner.hu híroldalon Révész Máriusz kőbányai országgyűlési képviselő foglalta össze gondolatait "Növeli-e a terrorkockázatot az illegális migráció? címmel. Írásában kiemelte, hogy amennyiben az Iszlám Állam vagy az Al-Kaida terroristákat akarna küldeni Európába, akkor ezt gond nélkül megtehetnék. 

A cikk teljes terjedelmében a Mandineren olvasható el EZEN a linken.

Révész Máriusz a parlamentben


Ezt csinálja Orbán Viktor a menekültügy árnyékában - DK akció a Kőrösi sétányon

A Demokratikus Koalíció (DK) kőbánya-kispesti szervezete "Ezt csinálja Orbán Viktor a menekültügy árnyékában" címmel tartott sajtótájékoztatót a Kőrösi Csoma Sándor sétányon október 16-án. Patay-Papp Judit Vivien önkormányzati képviselő szerint a menekültügy pusztán gumicsont, amellyel a kormány eltereli a társadalom figyelmét azon kényes kérdésekről, mint például a Quaestor-botrány, a Corvinus egyetem feldarabolása, Habony Árpád átláthatatlan tevékenysége, Lázár János titkos utazásai, a metrófelújítás, valamint Mészáros Lőrinc meggazdagodásának körülményei.
Patay-Papp Judit Vivien elmondta, pártja kifogásolja azt is, hogy a kormány kétmillióról ötmillió forintra emelte az állami cégvezetők fizetését. Cinizmusnak tartják, hogy amíg a fideszes káderek luxusfizetését a piaci bérekhez való közelítéssel magyarázzák, addig az ápolók, orvosok, szociális munkások és tanárok tengődnek hónapról hónapra, valamint emberek tízezrei keresnek ötvenezer forintot közmunkásként.
Az állami földek eladásával kapcsolatban kifejtette, hogy milliónyi kis földtulajdonos veszti el eddigi jól fizető bérlőjét, mert 400 ezer hektár állami földdel emelik a kínálatot és szorítják le az árakat. Úgy látják, hogy a földtörvény 100 ezerre szűkíti a földvásárlásra jogosultak körét, amihez ráadásul kedvezményes hitelt biztosítanak. Aggályosnak tartják azt is, hogy a földárverések levezetését a megyei agrárkamarai elnökök kezébe adták, ami szerintük ez a gazdák kizárását szolgálja.
Aggodalmát fejezte ki a gáztározók feltöltöttségi szintje miatt, hiszen a Magyar Földgáztároló Zrt. szerint a tározókban a készletek naponta csak 0,3 százalékkal gyarapodnak, míg tavaly ilyenkor 3,13 milliárd köbméter gáz volt. Mivel a magyarországi csúcsfogyasztás 70 százaléka téli hónapokra esik, ezért a DK felszólítja a kormányt, hogy gondoskodjon az emberek lakásainak fűzéséről.
A háziorvosi rendszerről szólva Patay-Papp Judit Vivien felhívta a figyelmet arra a tényre, hogy a háziorvosok harmada már most is nyugdíjkorhatár fölötti, és a másik harmada öt éven belül lép nyugdíjas életkorba. Ha minden így folytatódik, akkor 3,5 millió ember maradhat háziorvosi ellátás nélkül. A kórházi ellátás mellett tehát a háziorvosi rendszer is az összeomlás szélén áll, a kormány az egészségügyre mégis évről évre kevesebbet költ.
A dugódíj sem maradt a DK látószögén kívül, amelyről az a véleményük, hogy annak célja nem a belváros tehermentesítése, hanem a pénzbehajtás.

 

Patay-Papp Judit Vivien és csapata a Kőrösi sétányon

Forrás: Dr. György István és Révész Máriusz Facebook oldalai, Demokratikus Koalíció kőbánya-kispesti szervezete, Kőbánya.info

Az önkormányzatiság 25 éves jubileuma alkalmából tartott sajtótájékoztatót Patay-Papp Judit Vivien, a Demokratikus Koalíció (DK) kőbányai önkormányzati képviselője. Az október 12-ei eseményen kifejtette: az az érzése, mintha még ma is a tanácsi rendszer működne. Úgy látja, hogy a kormánypárti önkormányzatoknak nincs cselekvési szabadsága, hanem mindenre meg kell várniuk a "zöld jelzést a központból". Hibának tartja, hogy a kerületi önkormányzat bezárkózik, és "hivatalként", nem pedig olyan városházaként működik, ahova bárki bármikor bemehet ügyes-bajos dolgával. Jó ellenpéldának tartja a szomszédos Kispestet, ahol Gajda Péter példaértékűen tartja a kapcsolatot a kerületben élőkkel.

Megtudhattuk, hogy hamarosan lesz negyedévente nyomtatásban megjelenő fővárosi DK-s újság. A párt központjában szerkesztett hírek mellett a lapban helyet kapnak az egyes kerületek, így Kőbánya is. Az alapszervezet megjelenésenként 3000 kerületi híreket tartalmazó példány megjelenését tudja kigazdálkodni. 

Patay-Papp Judit Vivien tájékoztatott arról, hogy a párt idén olyan programokkal készül, mint például a Halloween napi tökfaragó party, vagy a Mikulás, illetve Advent alkalmából rendezett közösségi események. A nyári gyermekek étkeztetését felvállaló akciójuk után most az idősek felé fordul figyelmük, és ismét rászorulókat fognak egy hétig meleg étellel segíteni.

 

A sajtótájékoztató, illetve Patay-Papp Judit Vivien önkormányzati képviselő

Fekete ünnep

Patay-Papp Judit Vivien idézte Hajdu Lászlónak, a XV. kerület polgármesterének a gondolatait, aki "fekete ünnepnek" nevezte az önkormányzatok fennállásának 25. évfordulóját. A Demokratikus Képviselők Közösségének elnöke véleménye szerint a negyedszázados magyar önkormányzatok a rendszerváltás után hosszú ideig a demokrácia alappillérei voltak, ahol az emberek dönthettek a helyi ügyekről, ahol fejlesztették, építették és szépítették a településeket. De most nincs ok az ünnepre, mert a 25 évből az elmúlt 5 esztendő a Fidesz gátlástalan központosításáról, az önkormányzatok kiüresítéséről, a függőségi viszony kialakításáról szólt: elvonták az önkormánytoktól a feladatokat, a forrásokat és a vagyont, megszüntették az önállóságukat. Hajdu László szerint a Fidesz feudális politikai rendszert épített ki, amiben nincs helye önállóságnak, helyben hozott döntéseknek, így erős önkormányzatoknak sem. A DK ugyanakkor helyre kívánja állítani a rendszerváltás egyik legértékesebb elgondolását, az önkormányzatiságot: a települések önállóságát, a helyi öntevékenységet, tenni akarást és felelősség vállalást, átlátható és demokratikus helyi világot.

Kőbányai szemmel

Az elmúlt negyed századat Patay-Papp Judit Vivien kőbányai szemmel olyan időszaknak látja, amelyben a kerület nem élt a lehetőségekkel. Pedig volt és van több ciklusos polgármesterünk, volt és van egyértelmű testületi többség is, legtöbbször kormányzati támogatással. A képviselő a XIII. kerülettel szereti összevetni Kőbányát, hiszen - eltérő és hasonló adottságaik mellett - nagyjából hasonló szinten érte mindkét kerületet a rendszerváltás. Az összehasonlítás során ma azt tapasztalja, hogy amíg az egyik egy jó középosztálybeli kerületnek számít mind megjelenésében, mind az ott élő embereket nézve, addig sajnos Kőbánya egyhelyben toporog, nem vonzó lakóhely a fiataloknak, sokan élnek szegénységben. Bár a mindenkori önkormányzat igyekszik szociális alapon segítséget nyújtani a rászorult embereknek és családoknak, a lehetőség egyrészt még mindig nem jut el mindenkihez, másrészt, hosszú távú célkitűzésként azzal is szükséges lenne foglalkozni, hogy lehet egy élénkebb gazdasági élettel megteremteni a gyarapodás lehetőségét a kerületi lakosok számára - tette hozzá. A megszűnt szocialista iparvállalatok, gyárak helyett csak kevés új vállalkozás telepedett meg a kerületben, így a munkahelyek megszűnését nem követte egy modern kori foglalkoztatás-bővülés. Ha nincs munka, akkor nincs pénz, így a szolgáltató/vendéglátó szektor sem tartja vonzó célpontnak Kőbányát. A fővárosi kerületek irigykedve tekintenek Kőbányára a meglévő és egyelőre kiaknázatlan fejlesztési és gondozott zöld területeink száma, nagysága és minősége miatt. Ugyanakkor – bár a kerület a Főváros mértani középpontja – sokan mégis peremkerületnek tartják. 

Kőbányaiként, képviselőként és DK-sként egyaránt azt szeretné látni, hogy ne csak a választási programok szintjén kerüljön szóba az élhető, fejlett Kőbánya, hanem egy jó stratégiával, közös akarattal, céltudatosan és a kerületi lakosokkal közösen el is érnénk azt.

Egy éve volt helyhatósági választás

Patay-Papp Judit Vivien "jó dolognak" tartja a politikai versenyt, hiszen a választási küzdelemben olyan megoldásokat kínálnak a pártok, amelyek javíthatják a lakosok és a vállalkozások életét. A kampányban többnyire szerethető, jó kezdeményezések születtek. Úgy véli ugyanakkor, hogy a kezdeményezési versenyben két szereplő volt kiemelkedő: a kormánypártok és a demokratikus ellenzék. Csúsztatásnak tartja a helyi Fidesz álláspontját, miszerint csak a kormánypártiaknak lett volna választási programjuk. Bár az ellenzéknek valóban nem volt pénze szép, színes programfüzetre, a DK nagy hangsúlyt helyezett arra, hogy olyan - adott esetben nem szokványos - megoldásokkal álljon elő, amelyek megteremtik a kerület gazdasági fejlődését, amelyek fedezetet nyújtanak a városszépítő, embereket segítő, kulturális életet gazdagító elképzelésekhez. A képviselő ezt a fajta körültekintést programszinten is csak helyenként látja a Fidesznél, ezért félő, hogy a látványos és vonzó ígéretek sok esetben maradnak teljesítetlenek, vagy az eredetileg kitűzött dátumhoz képest csúsznak (lásd Pongrác-projekt).

Az önkormányzati képviselő összegyűjtött néhány választási ígéretet a kőbányai Fidesz 2014. évi programjából, amelyek teljesítését hiányolja. A következőket emelte ki:
Ígéret: 2019-ig megkezdik az Újhegyi Lakótelep belső úthálózatának felújítását, illetőleg 5 év alatt felújítják az Újhegyi Lakótelep belső úthálózatát. Melyik állítás az igaz, ha mindkettő, akkor 2024-re lesz kész? - tette fel a kérdést. Arra is kíváncsi volna, hogy tartható-e a vállalás, és miből teremtik elő a forrásokat Lázár János budapesti fejlesztéseket törlő utasítása után.
Ígéret: „Azoknak, akik egy-két év múlva elérik az öregségi nyugdíjkorhatárt, de már nem kapnak munkát, bevezetjük az Út a nyugdíjhoz programot, mellyel az önkormányzat átvállalja a TB befizetését a nyugdíjkorhatár elérésig.” Patay-Papp Judit Vivien ezt kiváló vállalásnak tartja, ugyanakkor érdekelné, hogy mikor indul a program? Csak remélni tudja, hogy nem várják meg a következő kampányidőszakot, mert az embereknek most van erre szükségük.
- Ígéret: "pályázati úton elnyerhető támogatással ösztönözzük az itt működő vállalkozásokat a pályakezdők, nyugdíj előtt állók, megváltozott munkaképességűek foglalkoztatására.” A képviselőt érdekelné, hogy hol találhatja meg a pályázatot, hiszen az önkormányzati honlapon eddig nem találkozott vele.

Megfogalmazta hiányérzetét, mert még mindig nem látja azokat a kezdeményezéseket, amelyek munkahelyeket teremtenek, amelyek a kerületet vonzóvá teszik a vállalkozások számára, amelyek a foglalkoztatás-bővítést segítenék. A Bosch, Richter és Égisz fejlesztéseiről az a véleménye, hogy azok révén alapvetően nem a kerületi lakosoknak lesz munkahelye, mint ahogy a beruházásokat nem tartja a kerületvezetés érdemének.

Reményét fejezte ki, hogy kérdéseivel és az eddig nem teljesült választási ígéretek felsorolásával hozzájárulhat azok mielőbbi megvalósulásához.

A Kőbánya-Kispesti DK 11 gyermek meleg étkeztetését vállalta 2015. július 6-10. között - mi is "örökbe fogadtunk" néhány gyermeket egy hétre. Egy környékbeli ételbár biztosította a gyermekek ebédjét: volt zöldborsó, finom és burgonya főzelék fasírttal vagy sült virslivel, milánói és bolognai spagetti, rántott csirkemell rizi-bizivel vagy petrezselymes burgonyával, Jókai bableves és aranygaluska. Gondoskodtunk nassról is: őszi barack, görög dinnye és Balaton szelet is volt az étlapon.

A nagy meleg miatt fogyott a buborékos és a mentes víz, narancs vagy málna szörp társaságában. A hőségben előfordult, hogy nem nálunk fogyasztották el az ételeket a gyerekek, hanem a legnagyobb testvér, vagy valamelyik szülő jött el a műanyag dobozokba csomagolt adagokért.

Hét kőbányai és négy kispesti gyermeket láttunk vendégül: Petra (18), Klaudia és Balázs (16), Bence és Pityu (13), Laci (11), Lili (8), Milán (6), Anna (5), Titanilla és Hanna (3). A szülők hálásak voltak, amiért egy heti étkeztetést átvállaltunk tőlük, köszönjük nekik, hogy bizalmat szavaztak nekünk!

Köszönjük az ételbárnak és zöldség-gyümölcsösöknek a finom, friss ételeket! Köszönjük Szabó Lászlóné önkéntesünk egész heti munkáját is! Köszönjük a pénzügyi fedezet biztosítását Élő Norbert elnökségi tagunknak!

Demokratikus Koalíció Kőbánya-Kispest

Wednesday, 17 June 2015 11:20

DK lakossági fórum Kőbányán

Lakossági fórumot tartott június 10-én a Demokratikus Koalíció budapesti 9. választókerületi (Kőbánya-Kispesti) alapszervezete az Újhegyi Közösségi Házban. A "Megélhetést, biztonságot" című rendezvény fő témája a Demokratikus Koalíció által meghirdetett, az elfeledett 6 millió ember programja volt. Beszédet mondott és a hallgatóság kérdéseire válaszolt Kerék-Bárczy Szabolcs és Varga Zoltán, a DK elnökségi tagjai. A fórumon részt vett Patay-Papp Judit Vivien kőbányai választókerületi elnök, önkormányzati képviselő, valamint Élő Norbert volt polgármester-jelölt is.

 

A lakossági fórum előtti sajtótájékoztatón Kerék-Bárczy Szabolcs értékelte a kormány politikáját, valamint fejtette ki saját és pártja véleményét az aktuálpolitikai kérdésekről. Elmondta, hogy pártja elkötelezett az európai értékek mellett, amelyek Magyarország számára az egyetlen kitörési pontot jelenti. Véleménye szerint a bevándorlásról folytatott konzultáció a legsúlyosabb válságok egyike, amelyeket az ország átélt. A kormány politikája politikája új szintre emelte a gyűlöletkampányt, ezért - álláspontja szerint - most már bármi elképzelhető, számítani kell arra, hogy még kegyetlenebb időszak fog elkövetkezni. Kerék-Bárczy Szabolcs szerint a bevándorlásellenes plakátok nem a magyar nép álláspontját tükrözik, nem beszélve arról, hogy Magyarország mindig akkor volt emelkedő pályán, amikor befogadó volt, és nemcsak befogadta az ide érkezőket, hanem kifejezetten behívta a más etnikumú embereket.

 

A DK politikusának meggyőződése, hogy nem maradt más hátra, mint az előrehozott választás, amit Orbán Viktor maga fog előidézni. A kormányfő ugyanis már képtelen felmérni a realitásokat, nem tudja kezelni pártja belső feszültségét. Egyre többen mondanak nemet az orbáni politikára, végül a saját pártja fog útilaput kötni a kormányfő talpára. gyűlöletkampány elhozta a polgári engedetlenséget, most itt az idő, hogy mindenki a maga területén a demokrácia szabályainak betartásával kényszerítse ki a változást. Mindent el kell követni annak bebizonyítása érdekében, hogy az ország jelenlegi helyzete egy kis bűnöző csapat tevékenységének következménye. A Demokratikus Koalíció éppen ezért ott akar lenni minden településen, hogy üzeneteiket eljuttathassák a választópolgárokhoz.

 

Forrás és képek: Demokratikus Koalíció budapesti 9. választókerületi (Kőbánya-Kispesti) alapszervezete

A Demokratikus Koalíció (DK) budapesti 9. választókerületi (Kőbánya-Kispesti) alapszervezete "Megélhetést, biztonságot" címmel tart lakossági fórumot június 10-én, 17:30-19:00 óra között az Újhegyi Közösségi Házban. Beszédet mond és a hallgatóság kérdéseire válaszol Kerék-Bárczy Szabolcs és Varga Zoltán, a DK elnökségi tagjai. 

A lakossági fórum fő témája a Demokratikus Koalíció által meghirdetett, az elfeledett 6 millió ember programja:
1. MUNKÁÉRT MEGÉLHETÉST!
2. AKI DOLGOZTAT, AZ FIZESSEN!
3. REZSIIGAZSÁGOT!

Időpont: 2015. június 10. 17:30-19:00 óra
Helyszín: Újhegyi Közösségi Ház (1108 Budapest, Újhegyi sétány 16.)

Egyéb információk:
- A helyszín GPS koordinátái: 47.4706309,19.1630145
- A helyszín térképe EZEN a linken érhető el.
- Az esemény Facebook oldala

Forrás: Patay-Papp Judit Vivien választókerületi elnök, Tasnádi György sajtóreferens

Page 1 of 3

Hírek

Régi képek, emlékek

Látkép
A Gergely-bánya
Föld út
Zajlik a munka
Lakótelep a világ végén
Részből egész
Az iskola
A Mély tó
Régi újhegyi kép
Még nincs kész

Közösségi Hírek

Mondja el Ön is véleményét a reptéri zajvédelmi intézkedési tervről!

Mondja el Ön is véleményét…

Tisztelt Kőbányai Lakosok!A környezeti zaj értékeléséről és kezeléséről szóló 280/2004....

Helytörténet

Budapesti hírek

Humor

Gazdaság és vállalkozás

Kék hírek

Esemény

Sport

Közösség

Édua Infomédia