Kőbányai Közösségi Hírlap

A+ A A-

Pályázati kiírás társasházi kamerarendszer létesítéséhez

Rate this item
(2 votes)

A Kőbányai Önkormányzat 10 000 000 forint erejéig pályázatot ír ki "Társasházi kamera rendszer" létesítéséhez nyújtandó támogatásra lakóközösségek részére. A Pályázaton részt vehetnek a X. kerület közigazgatási területén fekvő társasházak, valamint lakásszövetkezetek (a továbbiakban együtt: lakóközösség).

A Pályázat benyújtása

1. A Pályázatot az 1. melléklet szerinti Pályázati adatlap hiánytalan kitöltésével, a 2. és 3. melléklet szerinti nyilatkozat csatolásával lehet benyújtani a 4. mellékletnek megfelelő lakóközösségi elektronikus megfigyelő rendszer létesítésének támogatására. A formanyomtatványok a Polgármesteri Hivatal Ügyfélszolgálatán (Budapest X. kerület, Szent László tér 2-4.) átvehetők, vagy az Önkormányzat honlapjáról (www.kobanya.hu) letölthetők.

2. A Pályázat utófinanszírozott, Pályázatot csak a 2013. január 1-je és a Pályázat benyújtása között megvalósított projekt támogatására lehet benyújtani.

3. A Pályázat benyújtásával egyidejűleg be kell nyújtani az elszámolást az elektronikus megfigyelő rendszer megvalósításáról a ráfordítást igazoló számlák csatolásával.

4. A pályázati anyagot a következő sorrendben összefűzve, laponként sorszámozva kell összeállítani:
a) kitöltött Pályázati adatlap,
b) tartalomjegyzék,
c) a pályázati feltételeknek megfelelő, oldalanként is hitelesített tulajdonosi döntés,
d) pályázati leírás és költségvetés részletes műszaki leírással,
e) a megvalósítást igazoló számláknak a pályázó képviseletére jogosult által hitelesített másolata, valamint
f) a Pályázat egyéb kötelező mellékletei.

5. A Pályázatot zárt borítékban a Polgármesteri Hivatal Ügyfélszolgálatán (Budapest X. kerület, Szent László tér 2-4.) kell postai úton vagy személyesen benyújtani. A borítékra rá kell írni a pályázó címét, valamint a következő hivatkozást: „2013. évi elektronikus megfigyelő rendszer létesítéséhez nyújtandó támogatásra vonatkozó pályázat”. Postai feladás esetén a Pályázat benyújtásának időpontja a borítékon szereplő postai bélyegző dátuma.

6. A Pályázat benyújtásának határideje: 2013. szeptember 1. napja. A határidőn túl benyújtott pályázat érvénytelen.

A Pályázat lebonyolítása és elbírálása

1. A Pályázattal összefüggő döntés-előkészítési feladatokat a Polgármesteri Hivatal látja el.

2. A Pályázatot a Képviselő-testület bírálja el. A Pályázat elbírálásának határideje: 2013. október 31. napja.

3. A Pályázat elbírálása az alábbi értékelési szempontok szerint történik:
a) a lakóközösségek részére elektronikus megfigyelő rendszer létesítéséhez nyújtandó támogatásról szóló rendelet 3. § (2) bekezdés a), illetve b) pontjában meghatározott maximális támogatási összegnél kisebb támogatás igénylése (5000 forintonként 1 pont), b) a pályázattal érintett lépcsőházhoz tartozó lakások száma (lakásonként 1 pont). Az értékelési pontszám alapján a Polgármesteri Hivatal pályázati rangsort állít fel, az azonos pontszámmal rendelkező pályázók a rangsorban az elektronikus megfigyelő rendszer kiépítésének idősorrendjében szerepelnek. A Képviselő-testület a pályázati rangsor alapján dönt a támogatás odaítéléséről, illetve a támogatás mértékéről.

4. A Képviselő-testület a döntéséről a pályázót írásban értesíti, továbbá a döntését az Önkormányzat honlapján nyilvánosságra hozza.

5. Az Önkormányzat a nyertes pályázó megbízott képviselőjével szerződést köt. Ha a pályázó a támogatás elnyeréséről szóló értesítés közlésétől számított 30 napon belül neki felróható okból a szerződést nem írja alá, a támogatásról szóló döntés érvényét veszti.

A pályázattal kapcsolatban további felvilágosítást hivatali munkaidőben a 4338-373 és a 4338-284 telefonszámokon adnak.

A pályázathoz tartozó önkormányzati rendelet EZEN a linken olvasható. A pályázati dokumentumok a linkekre kattintva tölthetőek le:
- Pályázati kiírás elektronikus megfigyelő rendszer létesítéséhez nyújtandó támogatásr (pdf.)
nyilatkozat (word)
- nyilatkozat közös képviselet (word)
Tájékoztató támogatásokra vonatkozó szabályokról (pdf.)
- Adatlap megfigyelő rendszer (word)

Forrás: Kőbánya.hu

Last modified on Monday, 06 May 2013 10:31

Hírek

Régi képek, emlékek

Lakótelep a világ végén
Látkép
Elkészült a lakótelep
Zajlik a munka
Épül és szépül
Az iskola
Folyik az építkezés
Dolgos kezek
Építési terv
A Gergely-bánya

Közösségi Hírek

Lomtalanítás Kőbányán

Lomtalanítás Kőbányán

Lomtalanítás Kőbányán május 8-16.! A kerületi körzetek és a lomkikészítés napjának...

Helytörténet

Budapesti hírek

Humor

Gazdaság és vállalkozás

Kék hírek

Esemény

Sport

Közösség

Édua Infomédia