Buruczki Szilárd nyerte a SuperCross sorozat hetedik, és egyben utolsó futamát Budapesten. A Merida Kőbánya TC versenyzője ezzel a győzelemmel a versenysorozat elit férfi kategóriájának összetett aranyérmét is megszerezte.
2013. január 27-én, a SuperCross sorozat záró futamán közel száz versenyző indult – annak ellenére, hogy a jeges, fagyos, néhol kerékpárral szinte járhatatlan talaj sokakat elriasztott. A kerekesek már napokkal a verseny előtt járták az útvonalat, azon tanakodva, hogy vajon térdig vagy bokáig fog érni a sár? De vannak, akik pont ezeket a nehézségeket szeretik, így a magyar élmezőnyön kívül Ausztriából is jöttek versenyzők a budapesti Kánai úti lakópark mellett megrendezett versenyre.
A szervezők sokat dolgoztak azon, hogy az agyagos pálya járható legyen, és ne változzon sártengerré. A vasárnapi kemény hidegnek is köszönhetően csak helyenként voltak csúszós szakaszok. Egy kör alatt összesen három épített akadályt kellett teljesíteniük a résztvevőknek: egy meredek, csúszós felfutás, egy rövid lépcső és egy dupla palánk várt a biciklisekre a pályán. A helyszínre a hideg idő ellenére sok szurkoló és fotós látogatott ki.
Az elit férfiaknál nagy küzdelemre lehetett számítani magyar bajnok Buruczki Szilárd és a Dr. Bátorfi AKTK csapatában tekerő Fejes Gábor között. A versenynek nagy volt a tétje, hiszen még bármelyikük megnyerhette az összetett versenyt. A várakozásoknak megfelelően szinte végig folyamatosan támadták egymást. A rendkívül izgalmas versenyen hol egyikük, hol másikuk állt az élre egy-egy nehezebb szakasz után. Az hetedik körben azonban Szilárd 5 másodperc előnnyel haladt át a célkapu alatt, és az utolsó körben bebiztosította a győzelmét. Végül 13 másodperces előnnyel nyerte a futamot, és ezzel az SuperCross sorozat összetett versenyét is. A harmadik helyre az osztrák Jürgen Pechhacherrel nagy csatát vívó Búr Zsolt érkezett.
„A rajtolásom nem sikerült a legjobban a hatodik pozícióból jöttem fel az első körben az élre. Az ötödik körben pedál belépési problémával küszködtem, mert a futós részeken a félig fagyott, agyagos sár beragadt cipőm talpába és a pedálba. A 12 másodperces előnyöm erősen csökkent, sőt visszaszorultam a második helyre. Az utolsó előtti körben visszaszereztem a vezető pozíciót a technikás részeken. Utolsó körben sokat imádkoztam, hogy be tudjam patentolni a lábamat a pedálba. Egészen a végéig kiélezett volt a küzdelem, de sikerült megnyernem a Budapest Cross futamot és SuperCross összetett arany is visszakerült hozzám!” – nyilatkozott a versenyről Buruczki Szilárd.
Eredmények:
Budapest Cross - a SuperCross sorozat 7. állomása
2013. január 27.
Felnőtt férfi (8 kör):
Buruczki Szilárd. Merida Kobánya TC, 0:53:42
Fejes Gábor, Dr. Bátorfi Agria KTK, 0:53:55
Búr Zsolt, Alpinbike Team Giant, 0:55:57
Felnőtt nő (5kör):
Dósa Eszter, Vitalitás SE - Scott - Nutrixxion, 0:41:57
Orosz Anita, Trek SE, 0:42:29
Perlaky Evelin, Veres Ördögök SE, 0:36:57