A két nagy forgalmú út, a Könyves Kálmán körút és az Üllői út, valamint egy vasútvonal által határolt területen elhelyezkedő Népliget Budapest legnagyobb területű közparkja. Annak idején a Tolnai Világlapja azt írta róla: a hely, „ahová rendes ember nem jár”. Mi pedig erre a helytörténeti sétára éppen azokat hívjuk, várjuk. Mindazokat, akik kíváncsiak a park szépségeire, történetére, látnivalóira. Meglátják, ha voltak is előítéleteik a parkkal kapcsolatban, azt jobban megismerve azoktól megszabadulnak. Ha van, aki eddig különösebben nem szívlelte, sok olyan dolgot fog látni, hallani, amiért szívébe zárhatja ezt a nagyvárosi zöld-szigetet.
Időpont: 2024. április 25., 16.30.
Találkozás: a Népligetben, a Planetárium épülete előtt
Sétavezető: Szepesné Somogyi Erzsébet
A helytörténeti programon a részvétel ingyenes.
Forrás: korosi.org
Korszerű, vízáteresztő gumiburkolattal ellátott multifunkciós sportpályát épít a Kőbányai Önkormányzat az elhasználódott és a tavalyi viharban kidőlt fák által megrongálódott Lavotta dühöngő helyére. A Harmat utca 166-168. szám között elhelyezkedő pálya környékén megújul a járda és a kerítés is. A fejlesztés március 27-én kezdődött meg és a tervek szerint a nyári szünetre fejeződik be.
Fotó: kobanya.hu
A Harmat utca 166-168 szám között elhelyezkedő Lavotta dühöngő teljes újjáépítésének szükségességéről 2022. decemberében döntött a Kőbányai Önkormányzat képviselő-testülete. A határozat alapján elsőként a tervezés kezdődött meg, a kerület vezetésének szándéka ugyanis az volt, hogy egy, a mai kornak megfelelő multifunkciós sportpálya kapjon helyet az elhasználódott dühöngő helyén. A tervezésnél derült ki, hogy az elöregedett pálya burkolata alatt közmű, gázvezeték fut, de a pálya elhelyezkedése érinti a TÁVHŐ vezetéket is. A jelenlegi építési szabályok védőtávolságot írnak elő, így az új sportpályát eszerint kellett elhelyezni. A végleges, engedélyes tervek alapján a Kőbányai Vagyonkezelő lefolytatta a szükséges közbeszerzést, a kivitelező kiválasztása után a pálya építése március 27-én kezdődött el.
A munkavégzés a régi pálya elbontásával indul, illetve az új helyszín előkészítésével. Utóbbihoz 5 fa eltávolítására van szükség. Ebből 1 fa jövője előrehaladott korhadás miatt a beruházástól függetlenül is kétséges lenne, a további 4 fa kivágása a területen keresztül haladó gázvezeték érintettsége miatt szükséges. A fakivágási engedéllyel rendelkező fák törzseinek és lombozatainak átvizsgálása több eszközzel is megtörtént, azokon madárfészek, madárodú vagy védett állatfaj egyede nem található. Az 5 kivágandó fa pótlásaként 42, legalább 5 cm törzsátmérőjű, útsorfa minőségű, többször iskolázott, I. osztályú faiskolai facsemete ültetésére kerül sor szakemberek által kijelölt helyekre, a beruházás elkészülte után.
Az új, multifunkciós sportpálya több színű, vízáteresztő gumiburkolattal lesz ellátva, a nagyobb esőkre készülve a többlet csapadékvíz elvezetése érdekében enyhe oldaleséssel alakítják ki. Burkolt felülete 15,0 m x 26,8 m-es lesz, melyen belül a pálya mérete 14,0 m x 24,0 m. Itt lehetőség nyílik a jövőben kosárlabdázásra, focizásra, de akár kézilabdázásra is. A pálya új járdakapcsolatot és új kerítést is kap.
A Kőbányai Önkormányzat bízik benne, hogy a megújuló pálya évtizedekig színvonalas sportolási lehetőséget nyújt a környékben élőknek. A munkálatok okozta kényelmetlenségek miatt a lakosság türelmét és megértését kérik.
Forrás: Kőbányai Önkormányzat
Hírek
Mondja el Ön is véleményét a reptéri zajvédelmi intézkedési tervről!
Tisztelt Kőbányai Lakosok!A környezeti zaj értékeléséről és kezeléséről szóló 280/2004. (X. 20.…
Nyugdíjas? Pályázzon kedvezményes üdülésre!
A Kőbányai Önkormányzat pályázatot hirdet kőbányai nyugdíjasok 2024. évi üdültetésére.A pályáza…
Eredményesen zárult a Kékvirág Közösségi Tervezés lakossági fóruma
Eredményes volt a Kékvirág Közösségi Tervezés harmadik lakossági fóruma is, köszönjük a környék…
Adománygyűjtést szervez a kisgyermekes családoknak a NOE és a CBA
Idén is adománygyűjtést szervez a kisgyermekes családoknak a Nagycsaládosok Országos Egyesülete…
Január elsejétől Magyarországon is elindul a kötelező visszaváltási rendszer
Január elsejétől Magyarországon is elindul a kötelező visszaváltási rendszer - közölte az Energ…
Tudja, mikor jár le a vízórája?
Vízórája van? Hiteles még? Tudja, hogy ezt hogyan derítheti ki? És hogy mit tehet, ha lejár vag…
Közösségi Hírek
Szúnyoggyérítés Kőbánya-Kertvárosban
A Kőbányai Önkormányzat tájékoztatja a lakosságot, hogy Kőbánya-Kertváros térségében földi...
Az érettségi vizsgák miatt egy héttel később zúgnak fel a…
Az írásbeli érettségi vizsgák miatt egy héttel később, május 13-án lesz az …
Hogyan védekezzünk a csalások ellen az online vásárlás során?
OTP Mobil: az online vásárlók ötöde még mindig nem ellenőrzi a fizetési fel…
Lomtalanítás Kőbányán
Lomtalanítás Kőbányán május 8-16.! A kerületi körzetek és a lomkikészítés …
Szúnyoggyérítés Kőbánya teljes területén
A Kőbányai Önkormányzat intézkedett szúnyoggyérítés ügyben! - tájékoztatja …