Kőbányai Közösségi Hírlap

A+ A A-

Megújul a Lavotta dühöngő

Rate this item
(1 Vote)

Korszerű, vízáteresztő gumiburkolattal ellátott multifunkciós sportpályát épít a Kőbányai Önkormányzat az elhasználódott és a tavalyi viharban kidőlt fák által megrongálódott Lavotta dühöngő helyére. A Harmat utca 166-168. szám között elhelyezkedő pálya környékén megújul a járda és a kerítés is. A fejlesztés március 27-én kezdődött meg és a tervek szerint a nyári szünetre fejeződik be.

Fotó: kobanya.hu

A Harmat utca 166-168 szám között elhelyezkedő Lavotta dühöngő teljes újjáépítésének szükségességéről 2022. decemberében döntött a Kőbányai Önkormányzat képviselő-testülete. A határozat alapján elsőként a tervezés kezdődött meg, a kerület vezetésének szándéka ugyanis az volt, hogy egy, a mai kornak megfelelő multifunkciós sportpálya kapjon helyet az elhasználódott dühöngő helyén. A tervezésnél derült ki, hogy az elöregedett pálya burkolata alatt közmű, gázvezeték fut, de a pálya elhelyezkedése érinti a TÁVHŐ vezetéket is. A jelenlegi építési szabályok védőtávolságot írnak elő, így az új sportpályát eszerint kellett elhelyezni. A végleges, engedélyes tervek alapján a Kőbányai Vagyonkezelő lefolytatta a szükséges közbeszerzést, a kivitelező kiválasztása után a pálya építése március 27-én kezdődött el.

A munkavégzés a régi pálya elbontásával indul, illetve az új helyszín előkészítésével. Utóbbihoz 5 fa eltávolítására van szükség. Ebből 1 fa jövője előrehaladott korhadás miatt a beruházástól függetlenül is kétséges lenne, a további 4 fa kivágása a területen keresztül haladó gázvezeték érintettsége miatt szükséges. A fakivágási engedéllyel rendelkező fák törzseinek és lombozatainak átvizsgálása több eszközzel is megtörtént, azokon madárfészek, madárodú vagy védett állatfaj egyede nem található. Az 5 kivágandó fa pótlásaként 42, legalább 5 cm törzsátmérőjű, útsorfa minőségű, többször iskolázott, I. osztályú faiskolai facsemete ültetésére kerül sor szakemberek által kijelölt helyekre,  a beruházás elkészülte után.

Az új, multifunkciós sportpálya több színű, vízáteresztő gumiburkolattal lesz ellátva, a nagyobb esőkre készülve a többlet csapadékvíz elvezetése érdekében enyhe oldaleséssel alakítják ki. Burkolt felülete 15,0 m x 26,8 m-es lesz, melyen belül a pálya mérete 14,0 m x 24,0 m. Itt lehetőség nyílik a jövőben kosárlabdázásra, focizásra, de akár kézilabdázásra is. A pálya új járdakapcsolatot és új kerítést is kap.

A Kőbányai Önkormányzat bízik benne, hogy a megújuló pálya évtizedekig színvonalas sportolási lehetőséget nyújt a környékben élőknek. A munkálatok okozta kényelmetlenségek miatt a lakosság türelmét és megértését kérik.

Forrás: Kőbányai Önkormányzat

Last modified on Monday, 22 April 2024 09:38

Hírek

Régi képek, emlékek

A Mély tó
Dolgos kezek
Föld út
Az iskola
Épül a lakótelep
A Gergely-bánya
Építik a tavat
Látkép
Zajlik a munka
Régi kép

Közösségi Hírek

Lomtalanítás Kőbányán

Lomtalanítás Kőbányán

Lomtalanítás Kőbányán májusban! Kerületi körzetek és a lomkikészítés napjának listája Budapest közterületi...

Helytörténet

Budapesti hírek

Humor

Gazdaság és vállalkozás

Kék hírek

Esemény

Sport

Közösség

Édua Infomédia