Kőbányai Közösségi Hírlap

A+ A A-

Kalló Zsolt hegedűművész Kőbányán

Rate this item
(2 votes)

Január 29-30-án a Kroó György Zene- és Képzőművészeti Kőbányai Alapfokú  Művészeti Iskola vendégeként hegedű-, illetve vonószenekari kurzust tartott Dr. Kalló Zsolt hegedűművész, a győri Széchenyi István Egyetem Varga Tibor Zeneművészeti Intézetének tanára, egyetemi adjunktus, a Capella Savaria együttes művészeti vezetője és koncertmestere.

A tavalyi évet követően Dr. Kalló Zsolt most másodízben fogadta el Széll Ritának, a Kroó György AMI igazgató asszonyának meghívását. A kurzus a 2012 évi TÁMOP 3.2.11/10-1/KMR-2010-0066  pályázat folytatásaként került megrendezésre a Kőrösi Csoma Sándor Kőbányai Kulturális Központtal történő együttműködés keretében.

 

A világjáró művész virtuóz játéka, szellemes, plasztikus instrukciói pillanatok alatt feloldották a növendékekben munkáló feszültséget,  s magával ragadó személyisége, a játékos, színes együtt muzsikálás nyomán az ifjú „komoly zenészek” felszabadultan muzsikáló gyerekekké váltak, és nagy-nagy élvezettel dolgoztak mesterükkel. A gyerekek személyre szabott feladatokat, instrukciókat kaptak, melyeket tehetségüknek, képességeiknek és igyekezetüknek megfelelően oldottak meg. Szinte percről percre, szemünk láttára, fülünk hallatára született meg az eredmény. Varázslatos pillanatoknak  lehettünk tanúi mind az egyéni előadók, mind a vonószenekar játékát hallgatva.  Köszönet és dicséret illeti a zeneiskola tanárait, akik nagy gondoskodással és nagyon magas színvonalon oktatják a napi munka során ezeket a növendékeket, kísérik őket a zenei tanulmányaik útján.

 

Köszönet illeti Széll Rita igazgató asszonyt is, aki a kiváló tantestülettel, példaértékűen együttműködő kollégáival - akik maguk is kiváló zenepedagógusok és zenészek - Kőbányán egy kincset érő alkotó közösséget, művészetet oktató centrumot növesztett naggyá.

 

Bár az idei kurzus csupán néhány órája ért véget, az ifjú hegedűsök és tanáraik már azon töprengenek, jövőre mely művek előadásmódját csiszolják majd Kalló tanár úrral.  Mert ezt a munkát folytatni érdemes!

 

Szöveg és fotó: Szabóné Gerzson Sarolta önkormányzat képviselő

Last modified on Wednesday, 30 January 2013 22:04

Hírek

Régi képek, emlékek

Árkok és házak
Épül és szépül
Lakótelep a világ végén
Régi kép
Folyik az építkezés
Zajlik az éptkezés
Épül a lakótelep
Építik a tavat
A Gergely-bánya
Épül a lego-ház

Közösségi Hírek

Lomtalanítás Kőbányán

Lomtalanítás Kőbányán

Lomtalanítás Kőbányán májusban! Kerületi körzetek és a lomkikészítés napjának listája Budapest közterületi...

Helytörténet

Budapesti hírek

Humor

Gazdaság és vállalkozás

Kék hírek

Esemény

Sport

Közösség

Édua Infomédia