Második alkalommal került megrendezésre a Sajátos Nevelési Igényű Tehetségeket Segítő Tanács által meghirdetett szépíróverseny. A házi elődöntőn három kategóriában 21 tanuló versenyzett. A kerületi döntőbe 9 gyermek jutott tovább a Széchenyi Iskolából.
A kerületi forduló megrendezésére a Keresztúry Dezső Általános Iskolában került sor. A versenyzők számára kedves emlék marad a szívélyes fogadtatás és vendéglátás. A versenyen nagy létszámmal szerepeltek a kerület SNI és BTM-es tanulói.
A tanulók három kategóriában versenyeztek, melyet a hét tagú zsűri szigorú szempontsor alapján értékelt. Minden résztvevő dicséretet érdemel esztétikus, igényes munkájáért, kitartásáért.
Örömünkre szolgál, hogy az első kategóriában, a második osztályosok közül második helyezést ért el: Baka Péter 2. b osztályos tanuló.
Baka Péter 2. osztályos diák
A második kategóriában, negyedik osztályosok közül, első helyezést ért el:
Szűcs Viktória 4. b osztályos tanuló.
Elismerésük jutalmául mindkét gyermek képviselheti a Széchenyi István Általános Iskolát, a márciusban megrendezésre kerülő Budapesti döntőn.
Minden résztvevőnek gratulálunk!
Rózsáné Varga Margit és Szili Zsoltné fejlesztő pedagógusok