Gazdaság, beruházás és vállalkozás
Az egyetemek és a gazdaság összekapcsolásának ügye kiemelten fontos, 2018 után dimenziót váltott a kormány ezen a területen - mondta Bódis László, a Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM) innovációért felelős helyettes államtitkára a Bosch és Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem (BME) Innovatív Járműtechnológiák Kompetencia Központjának átadásán március 29-én.
Fotó: Bosch Media Service Hungary
Kifejtette: az erőfeszítések eredményei már kezdenek látszani, az ország az európai innovációs eredménytáblán egy helyet előre lépve a 21. lett, a bejelentett szabadalmak száma négyszeresére, 19-ről 70 fölé nőtt, az innovatív vállalkozások száma pedig 74 százalékkal növekedett az elmúlt években.
A kutatás-fejlesztésre és innovációra fordított források Magyarországon 900 milliárd forint fölé emelkedtek 2021-re, ebből a magyar állam ráfordítása 318 milliárd forint volt - mutatott rá.
A helyettes államtitkár három olyan területet nevezett meg, ahol jelentős előrelépésre van szükség az innováció fejlesztése érdekében: az egyik a kutató-utánpótlás nevelés bővítése, ezen kívül tovább kell növelni az innovatív vállalkozások és a szabadalmak számát is.
A mérnöki-műszaki-természettudományi területen 25-34 éves korban doktori képzésben részt vevők száma ugyan 0,4 százalékra nőtt 0,3 százalékról, azonban az OECD-átlag elérése érdekében további javulásra lenne szükség - részletezte. A kormány a munkáltatókat arra ösztönzi, hogy kutató-fejlesztő mérnökeiket küldjék doktori képzésre, ennek érdekében elindítottak egy kooperatív programot, továbbá folytatják a nemzeti kiválóság programot is - tette hozzá.
Bódis László beszélt arról a kezdeményezésükről is, amelyet az egyetemi ötletekből formálódó cégek felkarolására indítottak. A következő időszakban azokra a területekre kívánnak összpontosítani, amelyek kiemelt haszonnal járnak a magyar társadalom és a gazdaság számára, így például az egészséges életmód, zöld átállás, víz- és energiaügyek, illetve a gazdaság digitalizációja - tette hozzá.
A szellemi tulajdon területén egyebek közt a szabadalmi eljárások további egyszerűsítését tervezik annak érdekében, hogy a Bosch és a BME központjához hasonló együttműködések révén minél több szabadalom születhessen - vetítette előre a helyettes államtitkár.
A rendezvényen Czigány Tibor, a BME rektora elmondta, hogy új szintre lépett a járműipari fejlesztés a kompetenciaközpontnak köszönhetően. A műegyetem partner abban, hogy az erős alapképzésre építve a cégekkel együttműködve valósítsák meg a gyakorlati oktatást, szoros kapcsolatokat ápolnak az iparral - tette hozzá.
Kemler András a Bosch ügyvezető igazgatója azt hangsúlyozta, hogy a vállalat aktívan hozzá kíván járulni az új mérnökgeneráció képzéséhez, ami az egész ország közös érdeke és a versenyképességet is erősíti. Az együttműködésük az egyetemmel 15 évvel ezelőtt kezdődött, az új kompetencia központ átadása a "közös úton a legjelentősebb mérföldkő", "példa nélküli a hazai felsőoktatásban" - mondta.
Arra is kitért, hogy a központban megvalósuló fejlesztések eredményei remélhetőleg 3-5 éven belül az utcán futó járművekben is láthatók lesznek.
A kompetencia központ az elektromos járművek hajtásláncainak fejlesztésére összpontosít, a BME és a Bosch szakemberei az elektromos járművek optimalizálásán fognak dolgozni.
Forrás: MTI
Lezárult a Népliget tájépítészeti ötletpályázata, amelyre tizenhat pályamű érkezett - közölte Karácsony Gergely főpolgármester a Facebook-oldalán.
Karácsony Gergely azt írta, a zsűri hamarosan értékeli a pályaműveket, de a budapestiek véleményére is számítanak, a pályázatokhoz kapcsolódóan szavazást is indítanak majd.
A cél, hogy az egyik legelhanyagoltabb állapotban lévő parkunkat újragondoljuk úgy, hogy közben megóvjuk a természeti értékeit és megtartsuk parkjellegét - fogalmazott a főpolgármester.
A Budapest Városháza Facebook-oldalán korábban azt írták, hogy a Népliget Stratégiai Terve után az ötletpályázat a következő lépés a megújulás irányába. A pályaművek ugyanis hozzájárulnak, hogy eljussanak a részletes kiviteli szintű tervekig, és végre megvalósulhasson egy-egy parkrész megújítása - olvasható a bejegyzésben.
A Népliget megújításának célja:
- a zöldfelületetek mennyiségi és minőségi növelése, burkolt felületek csökkentése, parki vízfelület létrehozása,
- új városszerkezeti kapcsolatok kialakítása, a Népliget elérhetőségének, átjárhatóságának és biztonságának javítása,
- a Vajda Péter utca forgalmának csillapítása,
- a Népliget rekreációs funkcióinak bővítése.
Forrás: MTI, nepliget.budapest.hu
Elkészült az Újhegyi Uszoda strandja - olvasható a Kőbányai Hírek Facebook oldalán. A lakossági bejárást Somlyódy Csaba alpolgármester hirdette meg.
Fotók: Kőbányai Hírek Facebook oldala
A beruházás első ütemében teljesen megújult a nagymedence, a kismedence, a hozzájuk tartozó gépészet, valamint a park, elkészült a vizes játszótér, a hagyományos játszótér, a homokos sportpálya, a sportsarok pingpong-, illetve teqballasztallal, a petanque pálya és az árnyas sétány.
A medencéket a betonszerkezetig visszabontották, és mindent kicseréltek bennük a csövektől kezdve a fúvókákon át a vízszigetelésig és a csempékig, sorolta a kivitelező Mátra-Fuvar-Sped Kft. ügyvezetője, Molnár Attila. Vadonatúj a gépészeti akna, a játszótér működéséhez használt vizet szűrik és tisztítják a visszaforgatás előtt, a gyermekmedence fölé napvitorlát feszítettek ki árnyékolásként, az ízléses napozóágyak trópusi fából készültek. A hagyományos, „száraz játszóteret” a különböző játszóeszközök esési magasságához előírt vastagságú gumiszőnyeg borítja. A multifunkcionális sportpálya strandfocira, strandkézilabdára és strandröplabdára egyaránt alkalmas. A zöld területet, így a gyepszőnyeget is, automata öntözőrendszer tartja frissen, a parkban háromtucatnyi facsemetét ültettek el, az újonnan felhúzott kerítés belső oldalára pedig csepegtetővel ellátott sövényfal kerül októberben.
Az öltözőépület női és férfi részlegében 44-44 fogas található, a zuhanyzók, a WC-k és a kézmosók vandálbiztosak, a kerekesszékkel érkezők számára külön öltözőblokkot alakítottak ki. A területet energiatakarékos LED-izzók világítják meg, a biztonságot térfigyelő kamerarendszer garantálja. A strand a nyáron megnyithatott volna, ha az eredetileg kiválasztott kivitelező nem húzza az időt, és nem az utolsó pillanatban adja vissza a megbízást. A helyébe lépő vállalkozás tartotta a rá vonatkozó határidőt, ám a több hónapos csúszást ez nem írhatta felül.
Forrás: Kőbányai Hírek Facebook oldala
A rezsicsökkentés fenntartásáért felelős kormánybiztos arra kérte a nagycsaládosokat, hogy a kormányhivatalokban igényeljék a rezsicsökkentés által számukra biztosított további gázárkedvezményt, ugyanis az nem jár automatikusan.
Németh Szilárd emlékeztetett arra, hogy az átlagfogyasztás mértékéig minden magyar háztartásban, magyar családnál fennmarad a rezsicsökkentés. A gáz esetében az átlagfogyasztás 1729 köbméter évente, az áramnál 2523 kilowattóra évente – tette hozzá. Szavai szerint eddig a rezsicsökkentett határig az átlag fogyasztásúak 2 millió 175 ezer forintot tudnak megspórolni.
A kormánybiztos pénteken a közmédiának nyilatkozva elmondta: a nagycsaládos gázfogyasztási kedvezményt három- és az annál több gyermekes családok vehetik igénybe. Ismertetése szerint a háromgyerekesek esetében az éves 1729 köbméteren túl további 600, négygyermekesektől felefelé pedig minden gyermek után még 300 köbméterrel nő a kedvezményes sávhatár. Tehát a nagycsaládos kedvezményes sávhatárig köbméterenként 102 forintot kell fizetniük, a piaci ár, 1020 forint tizedét.
Példaként említette, hogy egy háromgyermekes család a nagycsaládos kedvezménnyel további 550 ezer forintot, a négy gyermeket nevelők plusz 875 ezer forintot, az ötgyermekesek pedig további 1 millió 100 ezer forintot tudnak megtakarítani.
A kormánybiztos hangsúlyozta, hogy a nagycsaládosoknak eddig is jártak kedvezmények, azonban ezeket „nagyon kevesen vették igénybe, hiszen korlátlan volt a rezsicsökkentés mindenki számára”. Tájékoztatása szerint a 300 ezer magyar nagycsaládosból eddig 26 ezer család igényelte ezt a kedvezményt. Mint közölte, a nagycsaládosoknak járó kedvezményt a kormányhivatalokban, kormányablakokban kell igényelni, ahol megtalálhatóak az igénylőlapok.
Az igénylőknek magukkal kell vinniük a legutolsó gázszámlájukat és a szolgáltatási szerződésüket, és a kedvezményt csak az a szülő veheti igénybe, akinek a nevére szól a gázszámla – hívta fel a figyelmet Németh Szilárd.
A kérelmet az igénylő lakóhelye szerint illetékes fővárosi/ megyei kormányhivatalhoz kell benyújtani az erre a célra rendszeresített igénylőlapon. A kérelem a kormányhivatalok családtámogatási ügyfélszolgálatán, valamint az ország több mint 300 kormányablakában is benyújtható.
Forrás: kormanyhivatal.hu
Megkapta az építési engedélyt az új Közlekedési Múzeum, amely a kormány korábbi döntése nyomán Kőbányán épülhet meg.
A tervezési szerződést a múzeum 2020-ban kötötte meg és a tervek most kapták meg az építési engedélyeket - közölte a Diller Scofidio + Renfro építésziroda az MTI-vel.
Mint írták, most következik a tervezés következő, utolsó fázisa, a kiviteli tervek készítése, amely nélkül az ipari műemlék helyreállítása nem adható vállalkozásba.
"Ez a munka 2023 elejéig tart, ezt követően írható ki a tender az új Közlekedési Múzeum építési munkálataira. Bontási és kármentesítési munkák már ezt megelőzően megkezdődhetnek a területen" - idézte Vitézy Dávidot, a Közlekedési Múzeum főigazgatóját a közlemény.
Az új Közlekedési Múzeum beruházása keretében folytatódik az ország egyik legjelentősebb ipari örökségi területének rehabilitációja, az egykori Északi Járműjavító Opera Eiffel Műhelyházaként működő csarnoka után a Dízelcsarnok méltó megújítása. Itt jön létre az új Közlekedési Múzeum legnagyobb egybefüggő kiállítótere, ahol 120 egyedi vasúti, tömegközlekedési, közúti jármű és több ezer más műtárgy kap otthont.
A helyszín egy részén tavaly tartott időszaki kiállítás újranyitását idén nyáron tervezik. Az új Közlekedési Múzeumban a korábbinál kétszer nagyobb állandó kiállítás jön létre, melynek kurátori, gyűjteményfejlesztési és restaurálási munkái szintén folyamatosan zajlanak.
A Dízelcsarnok egy üveghomlokzatú épületrésszel bővül, amelyben a kiállítótér folytatódik, és ahol a múzeum bejárata lesz a Kőbányai út-Könyves Kálmán körút csomópont, illetve az újonnan létesítendő Közlekedési Múzeum vasútállomás felől.
A Kőbányai útra néző műemléki védettségű fejépület és a teljes tégla homlokzat szintén megújul: itt kapnak helyet többek között a múzeum archívumi, könyvtári gyűjteményei és kutatási egységei, valamint a kifejezetten műszaki-közlekedési eszközökre specializált korszerű restaurátorműhelyek.
Az új Közlekedési Múzeumot a nemzetközi tervpályázat győzteseként a New York-i székhelyű Diller Scofidio + Renfro építésziroda, és magyar partnere, a Noll Tamás által vezetett M-Teampannon építésziroda tervezi, számos magyar mérnök-, építész- és tájépítész-irodát bevonva. A tervezést teljes egészében a kormány finanszírozza a központi költségvetés forrásaiból, a beruházás felügyeletét a Közlekedési Múzeum végzi az Óbuda mérnökiroda közreműködésével.
"Egy máig álló volt vasúti csarnok megmentése és a mai szabványoknak, energetikai, akadálymentességi és műszaki előírásoknak megfelelő átépítése jóval bonyolultabb és komplexebb feladat, mint egy korszerű új épület megtervezése, ráadásul a múzeum műtárgyainak mérete és tömege miatt a kiállítás tervezésének javát is el kellett végeznünk az épület terveinek elkészítéséhez" - közölte az építésziroda.
A projektnek köszönhetően egy elhagyott ipari terület kap új funkciót, új vasútállomás épül a múzeum mögött és zöldfelületek jönnek létre.
Forrás: MTI
Brit építésziroda, a Grimshaw Architects nyerte az új Nyugati pályaudvar tervpályázatát - olvasható Fürjes Balázs Budapest és a fővárosi agglomeráció fejlesztéséért felelős államtitkár Facebook-posztjában.
"Egy 21. századi, háromszintes, részben föld alá süllyesztett, modern pályaudvarként tervezzük újjá a Nyugati pályaudvart. Az új terv tiszteli a múltat, Budapest építészeti örökségét, és jól illeszkedik a környező városrész szövetébe. Az Eiffel-csarnok mögött a felszínen egy új vasúti csarnok, a föld alatt 6 vágányos mélyállomás épül. Így a pályaudvar jóval több vonatot tud fogadni. A belváros bezöldül: a Nyugati környezetében egy zöld, parkosított, átjárható új városrész születik" - írja az államtitkár.
Kép forrása: Fürjes Balázs Facebook oldala
A posztból kiderül, hogy a Nyugati pályaudvar és környezete, azaz a Váci út-Dózsa György út-Podmaniczky utca-Nagykörút által határolt városrész teljes megújítását tervezik.
A felszínen, az Eiffel-csarnok mögött új, 13 vágányos vasúti csarnok épül, a föld alatt pedig 6 vágányos mélyállomás lesz. A pályaudvar elővárosi, távolsági és nemzetközi vonatokat fogad majd. A mélyállomás először fejállomásként működik, de úgy építik meg, hogy a jövőben a Duna alatti, a Déli és Nyugati pályaudvarokat összekötő vasúti alagút is könnyen kapcsolódjon. A jövőben ide érkezik majd be az északi és a déli hévek összekötésével megvalósuló M5-ös metró is, amelynek megállója a mélyállomás alatt lesz.
Az Eiffel-csarnok épületében az utcaszinten a vasúti forgalom megszűnik. Az így felszabaduló területen Budapest új találkozási pontja jön létre boltokkal, kávézókkal, rendezvénytérrel, éttermekkel.
A pályaudvar az Eiffel tér, a Podmaniczky utca, a Ferdinánd híd és a Westend irányából is könnyedén megközelíthető lesz.
A terv új belvárosi zöldfelületet hoz létre, melynek megtervezésekor elsődlegesen az AREP Group által jegyzett, második helyezett pályamű legjobbnak ítélt parki megoldásaira támaszkodnak. Az új park a Podmaniczky utca mentén fut majd végig, a Városliget és a Nagykörút térségét valódi zöldfolyosóként kötve össze.
A 17 hektáros pihenőterületen a sportolni vágyók számára futókört, közösségi sportpályákat is építenek. A családosokat többkorosztályos játszótér várja, pelenkázóval felszerelt mosdókkal. Kutyás élményparkot és nagy, zöld pihenőtereket alakítanak ki.
A parkot új épületek szegélyezik majd, ezek Terézváros felé zajvédő falként is funkcionálnak. A vasúti Motorszín ipari műemlék épülete pedig kulturális funkciót kap.
A Westend elől elköltözik a lerobbant parkoló és a buszpályaudvar, helyükön zöld tér születik, emellett elbontják a Nagykörút, Váci út és Bajcsy-Zsilinszky út metszéspontjában található autós felüljárót.
Kép forrása: Fürjes Balázs Facabook oldala
Az összetett várostervezési feladatra nyílt, nemzetközi építészeti tervpályázatot írtak ki a Vitézy Dávid irányításával működő kormányzati Budapest Fejlesztési Központ csapatával. A beérkezett pályaműveket 21 tagú nemzetközi szakmai zsűri bírálta el, amelynek elnöke Fürjes Balázs volt.
Forrás: MTI
Letették a Richter Gedeon Nyrt. új központi irodaépületének alapkövét Budapesten, a 17 400 négyzetméter alapterületű komplexum a tervek szerint 2023 decemberére készül el, a beruházás tervezett összköltsége 15 milliárd forint.
Varga Mihály pénzügyminiszter a beruházás bejelentésén hangsúlyozta: az új központ nemcsak a cég eddigi sikereit jelképezi, hanem a vállalat elkötelezettségét is a fejlődés és az előrelépés mellett. A Richter mára a közép-európai régió egyik legnagyobb és leginnovatívabb vállalatává vált.
Hozzátette, hogy a gyógyszeripar a gazdaság egyik húzóágazata, az iparág teljesítménye kiemelkedő, és az elmúlt években válságállónak bizonyult: 2020-ban a bruttó hozzáadott értéke másfélszerese lett a 2010-esnek.
Emlékeztetett, hogy az elmúlt évtized beruházásainak köszönhetően a magyar áruexportban már 5 százalék fölé nőtt a gyógyszerek és gyógyszerészeti termékek súlya, és a kormány célja e teljesítmény fokozása. A kabinet egészségipari támogatási programja eddig 87 milliárd forinttal segítette az ágazatot, 83 beruházás valósult meg. Az eddigi kapacitásbővítések hatezer munkahely megőrzéséhez járultak hozzá - mondta.
Felidézte, hogy a Richternek az első világháború kitörésekor 24 gyógyszerszabadalma volt, a második világháború idején pedig a cég öt földrészen értékesített, 10 leányvállalata volt és 34 országban bizományi raktára. A sikerhez az kellett, ami ma is jellemzi a Richtert: a kiemelkedő szakmai tudás, a kutatás melletti elkötelezettség, az új ismeretek gyors, és innovatív alkalmazása, a piac ismerete, a gyár szakmai közösségének megbecsülése - mondta a pénzügminiszter. Úgy vélte, mindezek tették a kis pincehelyiségből induló vállalkozást nagy részvénytársasággá, új gyógyszerek megalkotójává, a márkanevet világszerte ismertté. Varga Mihály kiemelte: a környékbeliek által egykor "patikagyár"-nak hívott üzem a történelem viharai ellenére az egyik legsikeresebb magyar nagyvállalattá vált, magyarországi központtal és irányítással működik.
A magyar gazdaságpolitkáról szólva hangsúlyozta: a járvány 5. hullámának végén, egy gazdasági válság után, és egy háború közben minden korábbinál nagyobb jelentősége van annak, hogy a magyar gazdaságpolitika már bizonyított, Európa egyik leggyorsabban újraindított gazdasága volt, és tavaly több mint 7 százalékkal tudott bővülni. "Magyarország alapvető érdeke, hogy kimaradjon a fegyveres konfliktusból, és a gazdaságpolitikában is higgadt, megfontolt lépéseket tegyenek, eszerint fognak dolgozni" - szögezte le a tárcavezető.
Orbán Gábor, a Richter vezérigazgatója azt mondta, a telephely újabb bővítése bizonyítja, hogy a gyógyszergyár 150 éve született alapítójának értékrendje értékálló. Ennek köszönhetően tudott a cég 120 éve sikeres lenni, és folyamatosan megújulni. Kiemelte, hogy a folyamatos sikerekhez kevés az innováció és a modern környezet, azt emberekkel kell megtölteni. Közölte: számítanak magasan képzett szakembergárdájuk, elkötelezett munkatársaik kitartó munkájára, akik világszínvonalú teljesítményükkel hozzájárulnak nemcsak a Richter, hanem az egész magyar gyógyszeripar és gazdaság fejlődéséhez.
A vezérigazgató elmondta, hogy az új épület tervezésekor elsődleges szempont volt az innovatív, együttműködésre ösztönző terek létrehozása, emellett felelős gyógyszeripari cégként nemcsak a hatékonyságra, hanem a jövő generációk igényeire is figyelniük kell, így fenntartható épületet hoznak létre. Példaként említette az újrahasznosított beépített anyagokat, valamint azt, hogy az épület energiaellátását környezetbarát, a talaj hőjét hasznosító hűtő-fűtő berendezések biztosítják majd.
Az új, 6 emeletes irodakomplexumban 420 irodai alkalmazott elhelyezésére lesz lehetőség, helyet kap többek között egy 120 fős kettéosztható rendezvényterem. A mélygarázsban 74 parkolót és 60 kerékpártárolót, a felszínen 10 elektromos autótöltő állomást alakítanak ki.
Bogsch Erik, a Richter igazgatóságának elnöke elmondta: a rendszerváltozás után a cég elsődleges feladata a versenyképességének megteremtése volt. A működéssel-gyártással kapcsolatos beruházások most is elsőbbséget élveznek, azonban a régi irodaépület felújítása nagyobb költséggel járt volna, mint egy új létrehozása, ezért döntöttek a beruházás mellett. Kitért arra is, hogy a Richter tavalyi kereskedelmi mérlege pozitív, amit a következő években is meg szeretnének tartani.
D. Kovács Róbert Antal, Kőbánya fideszes polgármestere szerint a magyar világcég 120 éves sikertörténetét tehetség, akaraterő, kitartás, üzleti érzék írta generációkon át. A kőbányaiaknak a Richter jelenti a Gyömrői út kapuját, időnként jó tudatosítani, hogy a magyar innovációs központon visz át az útjuk - tette hozzá, hangsúlyozva, hogy az új központi épület a 21. század kívánalmaihoz igazodik.
Dr. Pap Sándor, a kerület fideszes képviselő-jelöltje szerint az elmúlt 12 évben óriási utat tettek meg, Kőbánya leszakadófélben lévő külvárosból 2022-re Budapest egyik leggyorsabban fejlődő kerülete tett. Ezért a kormány, az önkormányzat, és a kerület életét több mint 100 éve meghatározó ipari szereplők mindannyian tettek - mondta. Hozzátette: olyan országos jelentőségű kulturális beruházások valósulhattak meg a kormánynak köszönhetően, mint a Hungexpo fejlesztése, az Opera Eiffel-műhelyháza, vagy a Közlekedési Múzeum leendő épülete. Az önkormányzat több mint 40 milliárd forintot fordított fejlesztésekre saját bevételéből, ehhez sokmilliárd forintos segítséget kaptak a kormánytól, erre 2010 előtt nem volt példa - emelte ki.
A közösségi közlekedésben résztvevők támogatása, az utazási feltételek javítása érdekében a Kőbányai Önkormányzat beruházásában 2022 márciusában megújul Felsőrákoson a „Halas utca”, Újhegyen pedig a „Mádi utca” elnevezésű buszmegálló.
A beruházás keretében a buszmegállók új térkőburkolatot kapnak, utcabútorokat helyeznek ki, és a megállók környezetrendezésére is sor kerül. A beruházás második ütemében a jelenlegi elavult utasvárók cseréje is megtörténik.
A Kőbányai Önkormányzat bízik benne, hogy a megújult buszmegállókat örömmel veszi majd használatba Kőbánya lakossága.
Forrás: kobanya.hu
Hírek
Eredményesen zárult a Kékvirág Közösségi Tervezés lakossági fóruma
Eredményes volt a Kékvirág Közösségi Tervezés harmadik lakossági fóruma is, köszönjük a környék…
Adománygyűjtést szervez a kisgyermekes családoknak a NOE és a CBA
Idén is adománygyűjtést szervez a kisgyermekes családoknak a Nagycsaládosok Országos Egyesülete…
Január elsejétől Magyarországon is elindul a kötelező visszaváltási rendszer
Január elsejétől Magyarországon is elindul a kötelező visszaváltási rendszer - közölte az Energ…
Tudja, mikor jár le a vízórája?
Vízórája van? Hiteles még? Tudja, hogy ezt hogyan derítheti ki? És hogy mit tehet, ha lejár vag…
KSH felmérés Kőbányán: "Miből élünk?"
A Központi Statisztikai Hivatal Budapest 10. kerület településen 2023. október 2. és december …
Rend és tisztaság a Népligetnél
A Népligetnél folytatódott a Budapesti Közlekedési Központ által életre hívott köztisztasági és…
Közösségi Hírek
Lomtalanítás Kőbányán
Lomtalanítás Kőbányán május 8-16.! A kerületi körzetek és a lomkikészítés …
Szúnyoggyérítés Kőbánya teljes területén
A Kőbányai Önkormányzat intézkedett szúnyoggyérítés ügyben! - tájékoztatja …
Közös tavaszi nagytakarítást tartanak a fővárosi közszolgáltatók
Tavaszi nagytakarítást szervez április 21-én és 28-án (vasárnap) a BKM Buda…
Mondja el Ön is véleményét a reptéri zajvédelmi intézkedési tervről!
Tisztelt Kőbányai Lakosok!A környezeti zaj értékeléséről és kezeléséről szó…