Kőbányai Közösségi Hírlap

Friday, 30 March 2018 18:20

Ilyen lesz a Liget tér

A Kőbányai Önkormányzat megszépíti a Liget téren elbontott volt szolgáltatóház helyét. Elkészültek a tervek, a munkálatokat még az idei esztendőben elvégezik. A tér középpontjában egy kőkockákból álló Kőbánya feliratot helyeznek el, amit vízjátékkal, párásítóval vesznek körül. Az utak mentén megállító játékokat, kandelábereket, valamint zászlótartókat és térfigyelő kamerát helyeznek el. A bontás után megmaradt támfalakat felújítják, a területet sövénnyel, virágokkal, fákkal ültetik be.

Forrás: Kovács Róbert polgármester Facebook oldala

Thursday, 28 December 2017 12:56

Kőbányai Advent és az adományok

Advent heteiben általában mindenki többet adakozik, jobban odafigyel és segíti a rászorulókat. Ez Kőbányára különösen érvényes. Látványos, különleges karácsonyfa díszíti Kőbánya központját, a Szent László teret január 6. napjáig. A tűzifából készült, 16 méter magas, 40 tonnás karácsonyfa a Hello Wood alkotása. Az installáció az összefogást szimbolizálja és felhívja a figyelmet arra, hogy van, ahol gondot okoz az otthon melegének megteremtése. Vízkereszt után a karácsonyfa elbontásra kerül, a felhasznált tűzifa a rászoruló kerületi családok otthonába kerül. Ott varázsol majd meleget, ahol arra a legnagyobb szükség van.

 

December 1-én „Adjunk a húroknak… és a rászorulóknak is” címmel került sor Dr. György István kormánymegbízott hagyományos – immár 7. - jótékonysági koncertjére a KÖSZI-ben, ahol több, mint 4 millió forint adomány gyűlt össze. A bevételt kőbányai és kispesti hátrányos helyzetű gyermekek nyári táborozására költik, de az összegből 100 ezer forint jutott a Bárka gyermekek átmeneti otthonában élőknek is.

 

Az önkormányzat szervezésében megvalósult adventi rendezvényeken a programok mellett az ünnepi ételek, a forró italok, sőt még a karácsonyi motívumokkal díszített bögrék is mind ingyenesek voltak. A szervezők csupán annyit kértek, hogy aki tud, lehetőségéhez képest, ajánljon fel valamennyi összeget a bögrékért cserébe. Az így befolyt több mint 200 ezer forint volt, amiből szintén az átmeneti otthonban élő gyerekek kapnak karácsonyi ajándékot. Ezen kívül a Down Alapítvány 2. számú Átmeneti és Napközi Otthon (Kőbánya, Zágrábi út) fogyatékkal élők, és a Hallássérültekből álló Munka-Kör Alapítvány tagjai saját készítésű ajándékokkal lepték meg a gyermekotthon lakót.

 

Az önkormányzat képviselők, a háziorvosok, valamint a szociális és oktatási intézmények munkatársainak javaslata alapján mintegy 1600 kőbányai személy, család kapott egy-egy 5 ezer forint értékű tartós élelmiszereket tartalmazó karácsonyi ajándékcsomagot. Ezzel is segítve a rászoruló kőbányaiak karácsonyát, segítséget nyújtva az ünnepi készülődéshez.

 

A Kőbányai Vagyonkezelő Zrt. munkatársai idén már második alkalommal szervezték meg az adományozási projektet a Dévai Szent Ferenc Alapítvány tusnádfürdői otthonába, a Böjte Csaba ferences szerzetes által vezetett árvaház javára. Összesen 43 doboz ruhanemű, játék, cipő, és több doboznyi tartós élelmiszer és higiéniai termékek valamint könyvek, albumok, továbbá néhány műszaki eszköz is (tv, dvd lejátszó, szintetizátor,) gyűlt össze.  

Mindezek mellett a kőbányai önkormányzat, az év minden napján, 500 fő részére meleg ételt biztosít a Babtista Szeretetszolgálattal együttműködve, ahol a rászorulók az ünnepre egy-egy csomag karácsonyi bejglit is kapnak.

Az adventi időszak eseményeiről készült videó-összeállítások az alábbi linkeken érhetőek el:
- Advent első napja Kőbányán
- Adventi adományok Kőbányán
Advent második vasárnapja Kőbányán
Advent második vasárnapja és hóembertalálkozó
Advent harmadik vasárnap Kőbányán
Mikulás Kőbánya főterén

Forrás: Somorai László, Szente Hilda - Pro-koord

Published in Közösség
Monday, 11 December 2017 09:23

Hogy ízlett az ebéd?

Kedves Gyerekek, az Önkormányzat arra kér benneteket, hogy egyedül, vagy édesanya, édesapa segítségével válaszoljatok a kérdéseire, hogy megtudják, mit gondoltok az ebédről, uzsonnáról az oviban, a suliban. Fontos a véleményetek, az Önkormányzat számít a segítségetekre!

Az Önkormányzatunk minőségbiztosítási céllal felmérést végez a kerületi intézményekbe járó gyermekek körében az étkezés minőségéről. Szeretné megtudni, mi a véleménye gyermekeknek a felszolgált reggeliről, ebédről, uzsonnáról. Hogy kinek a véleményére számítanak? Azoknak az óvodásoknak, iskolásoknak a véleményére, akik a kerület azon intézményeibe járnak, ahol az önkormányzat biztosítja a közétkeztetést.

Ezek az intézmények a következők:
Óvodák: Kőbányai Aprók Háza Óvoda, Kőbányai Bóbita Óvoda, Kőbányai Csodafa Óvoda, Kőbányai Csodapók Óvoda, Kőbányai Csupa Csoda Óvoda, Kőbányai Gépmadár Óvoda, Kőbányai Gesztenye Óvoda, Kőbányai Gézengúz Óvoda, Kőbányai Gyermekek Háza Óvoda, Kőbányai Gyöngyike Óvoda, Kőbányai Hárslevelű Óvoda, Kőbányai Kékvirág Óvoda, Kőbányai Kincskeresők Óvoda, Kőbányai Kiskakas Óvoda, Kőbányai Mászóka Óvoda, Kőbányai Mocorgó Óvoda, Kőbányai Recefice Óvoda, Kőbányai Zsivaj Óvoda
Általános iskolák: Kőbányai Bem József Ált. Isk., Kőbányai Fekete István Ált. Isk., Kőbányai Harmat Ált. Isk., Kőbányai Janikovszky Kápolna, Kőbányai Janikovszky Üllői, Kőbányai Kada Mihály Ált. Isk., Kőbányai Keresztury Dezső Ált. Isk., Kőbányai Kertvárosi Ált. Isk., Kőbányai Komplex Óvoda, Ált. Isk., Szakiskola, Kőbányai Széchenyi István Ált. Isk., Kőbányai Szent László Ált. Isk., Kőbányai Szervátiusz Jenő Ált. I.
Középiskola: Kőbányai Szent László Gimnázium

Fontos, hogy kizárólag azok töltsék ki az online kérdőívet, akik a felsorolt intézmények látogatói. A kérdőív kitöltésére 2017. december 31-éig van lehetőség az Önkormányzat honlapján elérhető EZEN linken.

Az Önkormányzat munkatársai bíznak abban, hogy a beérkezett válaszok száma magas lesz, így átfogó képet kaphatnak a kerületi közétkeztetésről.

Forrás: Kőbányai Önkormányzat

Karácsony közeledtével egyre többet adakozunk, jótékonykodunk, segítjük a rászorulókat. „Adjunk a húroknak… és a rászorulóknak is” címmel kerül sor Dr. György István kormánymegbízott hagyományos jótékonysági koncertjére a KÖSZI-ben (Előd u. 1.) december 1-jén, pénteken 19 órától. Dr. György István idén hetedik alkalommal rendezi meg a koncertet Póka Egonnal és zenésztársaival. Várnak mindenkit szeretettel egy jó hangulatú koncertre, ahol sok ismert sláger csendül fel. Az est bevételét kőbányai és kispesti hátrányos helyzetű gyermekek nyári táboroztatására ajánlják fel.

Adventi rendezvényeinken a karácsonyi hangulatot idéző italokat, mint például a krampampulit, a teát és forró csokit az ide látogatók ingyen ihatják, viszont arra kérjük őket, hogy a bögrékért, amiben ezeket kapják, ajánljanak fel adományokat. Ezzel hozzájárulnak ahhoz, hogy ajándékot kapjanak a kőbányai átmeneti otthonban élő gyerekek is. Ezen kívül számos kézzel készített karácsonyi ajándékokat is lehet itt vásárolni, melyeket a Down Alapítvány 2. számú Átmeneti és Napközi Otthona lakói, valamint a Munka-Kör Alapítvány a Hallássérültekért fogyatékkal élők készítettek. A vásárlással nekik is segítenek. De a két alapítvány sem hagyja ki az adakozást: Ők az általuk készített portékákból szintén adnak az átmeneti otthon lakóinak is.

A Kőbányai Önkormányzat és a Hello Wood közös karácsonyi meglepetéssel készül megajándékozni Kőbánya lakóit. Már épül az a különleges hangulatú fa installáció, amelynek híre a külföldi sajtót is bejárta.

A hagyományos karácsonyi finomságok mellet az idei év egyik érdekessége, hogy elkészítjük a végtelen hosszú ünnepi rétest, melyet szintén advent első vasárnapján közösen fogunk elfogyasztani.

Az önkormányzat minden évben több helyszínen épít műjégpályát, melyeket a jeges sport kedvelői ingyenesen használhatnak. Az egyik ilyen jégpályán (Szent László tér) december 3-án 15:30-tól az ünnepélyes megnyitón alkalmával jégtánc és jégkorong bemutatót tartanak a legifjabbak.

16:15-kor felkapcsoljuk a Kőrösi Csoma Sándor sétány karácsonyi díszvilágítását. Idén már 3 helyen, az Újhegyi sétányon, a Kőér utca teljes hosszában és a Kőrösi sétányon lesznek láthatók az ünnepi fények. A Szent László téren pedig minden vasárnap este pompás fényjáték várja az ide látogatókat.

Ezen kívül számos gyerekprogrammal is készülnek a Kőrösi Csoma Sándor Művelődési Központban (Szent László tér 7-14.)
- 16:00-tól folyamatosan kézműves foglalkozások keretében lesz porcelánfestés, gyertyaöntés, mézeskalács,- karácsonyi díszek,- adventi koszorúk és ékszerkészítés, ahol gyerekek saját maguk elkészíthetik szüleiknek, barátaiknak apró, de annál értékesebb ajándékaikat.
- 16:30 látványos virtuóz tűzzsonglőr show,
- 17:00 Krampusz Koncert - zenés interaktív gyerekműsor lesz.

December 5-én, kedden délután, vagyis Mikulás Nap előestéjén a nagyszakállú a Kőrösi sétányon megajándékozza a gyerekeket.

A rendezvény valamennyi programja ingyenes.

A rendezvényről előzetes videó EZEN a linken látható, míg Kőbánya készülő meglepetéséről szóló összeállítás IDE kattintva nézhető meg.

Forrás: Somorai László és Szente Hilda, Pro-koord, képek: Kovács Róbert Facebook oldala

Published in Közösség
Tuesday, 28 November 2017 11:14

Korcsolyázz ingyenesen Kőbányán!

Elkészültek a téli időszakban ingyenesen használható szabadtéri korcsolyapályák. Mindkét helyszínen van lehetőség korcsolyát bérelni 500 forintért. Az Önkormányzat szeretettel vár mindenkit! 

Helyszínek:
- Kőbányai Polgármesteri Hivatal mellett, a volt bölcsőde udvara (1102 Budapest, Szent László tér 2-4.)
- Újhegyi Uszoda és Strandfürdő kertje (1108 Budapest, Újhegyi út 13.).

Nyitva 2018. január 31-ig, naponta 9:00 órától 20:00 óráig

Kesztyű használata kötelező!

Forrás: Kőbánya.hu

Published in Sport
Tuesday, 28 November 2017 09:40

Advent Kőbányán

December 3-án, vasárnap 15:30 órakor kezdődik az Advent Kőbányán rendezvénysorozat a Szent László téri korcsolyapályán. Kerületünk karácsonyi díszvilágítását 16:15-kor kapcsolják fel Kőbánya karácsonyfájánál a Kőrösi Kulturális Központ előtt. Az Önkormányzat szeretettel vár mindenkit a programokra! 

A program a plakáton olvasható: 

Published in Aktuális

A Kőbányai Önkormányzat 2017. október 23-án ésnovember 4-én emlékezik meg az 56-os forradalom és szabadságharcról. További részletekért kattintson a plakátra! 

Forrás: Kőbányai Önkormányzat, Kőrösi.org

Eötvös cirkusz új szuperprodukcióval és a "Harlequin Titka" gálaműsorral Kőbányán szeptember 21-24. között. 

Eötvös Cirkusz - a manézs örök csodája minden nemzedéknek!

Idei műsorunkban bebizonyítjuk, hogy lehet ötvözni a hagyományos régi cirkuszt a jövő ”újcirkusz” stílusával, hisz minden újnak az alapja a hagyományokra épült cirkusz és mindezt megfűszerezzük egy mesés világgal, a Harlequin varázslatos világával, melyben egy titokra is fény derül. Világszámokból nem lesz hiány. Nemzetközi gálaműsorunkban fellépnek, légtornászok, akrobaták, szemfényvesztő illúzionisták, hófehér paripák, oroszlánok, púpos tevék, lámák, zebrák, kecskék és más egzotikus állatok is láthatóak lesznek a porondon. Új szuper műsorunk címe "A Harlequin titka" az elmúlt évek legjobb cirkuszműsora, melyet csak az Eötvös cirkusz képes életre kelteni.

Ne hagyja ki! A szórakozás garantált! Minket a név kötelez!

Helyszín: Budapest, X. kerület, Mázsa tér
Időpont: 2017. szeptember 21-24.

Előadások:
- Csütörtök és péntek: 18.00 órakor
- Szombat: 15.00 18.00 órakor
- Vasárnap: 15.00 - órakor

Belépő díj:
- PREMIER NAPON minden elővételben vásárolt jegy: 1.499.- Ft.
- TOVÁBBI NAPOKON: egyet fizet kettőt kap kedvezmény - a "B" szektorba érvényes a szórólap felmutatása esetén (a két belépőjegy ára: 4.000.- Ft )
Cirkuszpénztár nyitva: 10-18 óra között

Infóvonal: 06/30-401-9507
Webwww.eotvoscirkusz.com
FacebookCirkusz Eötvös

Keressen minket a FACEBOOKON, ismerje meg a művészek mindennapjait. Betekintést nyerhet a kulisszák mögé, tudja meg a legfrissebb híreket a 40 fős társulat életéről! Legyen tagja Ön is rajongó táborunknak!

Fűtött sátor, fűtött nézőtér!

 

 

Published in Aktuális

A Kőbányai Önkormányzat Képviselő-testülete értékesíteni kívánja két, a Liget, illetve a Márga utcában található öröklakását. Az ingatlanokról, valamint a pályázati feltételekről a továbbiakban olvashat.

Liget utcai öröklakás

Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Képviselő-testülete 246/2017. (VI. 22.) határozata alapján értékesíteni kívánja az 1/1 arányban tulajdonát képező 39151/0/A/6 helyrajzi számon felvett, természetben Budapest X. kerület Liget utca 38. fszt. 6. szám alatti öröklakás ingatlant:
- A lakás alapterülete: 24 m 2
- A lakáshoz tartozó közös tulajdoni hányad: 142/1000
- A lakás helyiségei: 1 szoba, konyha
- A lakás műszaki állapota: Felújítandó
- Az ingatlan közös költsége: 5 964 Ft/hó
- Az ingatlan kikiáltási ára: 4 416 000 Ft

A pályázatot a Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat megbízásából a Kőbányai Vagyonkezelő Zrt. (székhely: 1107 Budapest, Ceglédi utca 30., cégjegyzékszám: 01-10- 042140, adószám: 10816772-2- 42, statisztikai számjel: 10816772-6810- 114-01, adatkezelés nyilvántartási száma: NAIH-70593/2013, képviseletében eljáró személy: Szabó László vezérigazgató) mint Pályáztató írja ki.

A pályázatra jelentkezés helye, módja és határideje: Kőbányai Vagyonkezelő Zrt., címe: 1107 Budapest, Ceglédi utca 30. főépület, I. emelet 102-es számú irodában átvehető ingyenes jelentkezési lap kitöltésével, 2017. október 4. (szerda) 16 00 óráig beérkezőleg lehet jelentkezni.

A pályázati biztosíték mértéke, megfizetésének határideje és módja: A pályázati biztosíték mértéke a kikiáltási ár 10%-a (441 600 Ft). A biztosítékot a jelentkezés határidejéig kell megfizetni, mely történhet a Pályáztató pénztárába történő készpénzbefizetéssel vagy a pályáztató OTP Bank Nyrt.-nél vezetett 11794008 – 20508524 számú számlájára átutalással.

A pályázati tárgyalás helye és időpontja: a Kőbányai Vagyonkezelő Zrt. címe: 1107 Budapest, Ceglédi utca 30. főépület, II. emeleti tárgyaló, 2017. október 9. (hétfő) 9 30 óra.

Az ingatlan megtekintése: Előzetes időpont egyeztetés alapján az alábbi napokon:
- 2017. szeptember 7.
- 2017. szeptember 12.
- 2017. szeptember 14.
- 2017. szeptember 21.
- 2017. szeptember 28.
(Rácz Szilvia, tel.: 06-1- 666-2725, Hermann Ernő, tel.: 06-1- 666-2792)

Pályázati tárgyaláson való részvétel feltételei:
a) a jelentkezési lap teljes körű kitöltése,
b) a szükséges dokumentumok bemutatása, illetve becsatolása, valamint
c) a pályázati felhívásban megjelölt időpontig a pályázati biztosíték megfizetése.

A kép forrása: Google Street View


Márga utcai öröklakás

Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Képviselő-testülete 2472017. (VI. 22.) határozata alapján értékesíteni kívánja az 1/1 arányban tulajdonát képező 41899/0/A/1 helyrajzi számon felvett, természetben Budapest X. kerület Márga utca 18. alagsor 1. szám alatti öröklakás ingatlant:
- A lakás alapterülete: 82 m 2
- A lakáshoz tartozó közös tulajdoni hányad: 3023/10000
- A lakás helyiségei: 2 szoba, előszoba, konyha, kamra, wc
- A lakás műszaki állapota: Felújítandó
- Az ingatlan közös költsége: 17 456 Ft/hó (vízóra lejárt)
- Az ingatlan kikiáltási ára: 10 693 000 Ft

A pályázatot a Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat megbízásából a Kőbányai Vagyonkezelő Zrt. (székhely: 1107 Budapest, Ceglédi utca 30., cégjegyzékszám: 01-10- 042140, adószám: 10816772-2- 42, statisztikai számjel: 10816772-6810- 114-01, adatkezelés nyilvántartási száma: NAIH-70593/2013, képviseletében eljáró személy: Szabó László vezérigazgató) mint Pályáztató írja ki.

A pályázatra jelentkezés helye, módja és határideje: Kőbányai Vagyonkezelő Zrt., címe: 1107 Budapest, Ceglédi utca 30. főépület, I. emelet 102-es számú irodában átvehető ingyenes jelentkezési lap kitöltésével, 2017. október 4. (szerda) 16 00 óráig beérkezőleg lehet jelentkezni.

A pályázati biztosíték mértéke, megfizetésének határideje és módja: A pályázati biztosíték mértéke a kikiáltási ár 10%-a (1 069 300 Ft). A biztosítékot a jelentkezés határidejéig kell megfizetni, mely történhet a Pályáztató pénztárába történő készpénzbefizetéssel vagy a pályáztató OTP Bank Nyrt.-nél vezetett 11794008 – 20508524 számú számlájára átutalással.

A pályázati tárgyalás helye és időpontja: a Kőbányai Vagyonkezelő Zrt. címe: 1107 Budapest, Ceglédi utca 30. főépület, II. emeleti tárgyaló, 2017. október 9. (hétfő) 9 óra.

Az ingatlan megtekintése: Előzetes időpont egyeztetés alapján az alábbi napokon:
- 2017. szeptember 7.
- 2017. szeptember 12.
- 2017. szeptember 14.
- 2017. szeptember 21.
- 2017. szeptember 28.
(Rácz Szilvia, tel.: 06-1- 666-2725, Hermann Ernő, tel.: 06-1- 666-2792)

Pályázati tárgyaláson való részvétel feltételei:
a) a jelentkezési lap teljes körű kitöltése,
b) a szükséges dokumentumok bemutatása, illetve becsatolása, valamint
c) a pályázati felhívásban megjelölt időpontig a pályázati biztosíték megfizetése.

A kép forrása: Google Street View


PÁLYÁZATI FELTÉTELEK - mindkét ingatlan esetében

1. A pályázatra a jelentkezési lap teljes körű kitöltésével és határidőben történő leadásával lehet jelentkezni, amihez a szükséges mellékleteket csatolni kell. Az ajánlati kötöttség 60 nap.

2. A jelentkezési lapon a pályázónak nyilatkoznia kell arról, hogy
a) a pályázati felhívásban foglalt pályázati feltételeket megismerte és elfogadja,
b) a természetes személyazonosító adatai és a lakcíme kezeléséhez a pályázat elbírálásával kapcsolatban hozzájárul,
c) 3 hónapnál régebben lejárt köztartozása nincs,
d) a tulajdonszerzési képessége nem korlátozott,
e) az ingatlant megtekintette, illetve annak műszaki állapotát megismerte,
f) legalább a kikiáltási árnak megfelelő összegű vételi ajánlatot tesz az ingatlan megvásárlására,
g) tudomásul veszi, hogy az adásvételi szerződést a pályáztató megbízásából a Dr. Nagy Judit Ügyvédi Iroda készíti és jár el a tulajdonjog-változás bejegyzése során a Földhivatalnál; a pályázó vállalja, hogy az Ügyvédi Iroda részére 35 000 Ft + áfa ügyvédi munkadíjat, valamint 6 600 Ft ingatlan-nyilvántartási igazgatási szolgáltatási díjat megfizet az adásvételi szerződés megkötésével egyidejűleg.
h) a Pályázó – amennyiben belföldi vagy külföldi jogi személy vagy jogi személyiséggel nem rendelkező gazdálkodó szervezet – köteles teljes bizonyító erejű magánokiratba foglalt módon nyilatkozni arról, hogy a Nemzeti vagyonról szóló 2011. évi CXCVI törvény 3.§ (1) bekezdésében meghatározott átlátható szervezet feltételeinek maradéktalanul megfelel.

3. Természetes személy pályázónak és a képviselőnek a jelentkezési lap leadásakor igazolnia kell a személyazonosságát, képviselet esetén teljes bizonyító erejű magánokiratba foglalt meghatalmazást kell csatolni, azonban az adásvételi szerződés előkészítéséhez és megkötéséhez ügyvédi, vagy közjegyzői meghatalmazás szükséges.

4. Jogi személy, illetve egyéni vállalkozó esetén a jelentkezési lap benyújtásakor be kell mutatni
a) az eredeti vállalkozói igazolványt, vagy a Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatala által kiállított hatósági bizonyítványt, illetve
b) a 30 napnál nem régebbi cégkivonatot vagy a cégbejegyzés folyamatban létét igazoló cégbírósági igazolást, valamint
c) a társaság cégjegyzésére jogosult képviselő aláírási címpéldányát (aláírási mintáját), továbbá mindezen iratokat fénymásolatban csatolni kell a jelentkezési laphoz.

5. Amennyiben a pályázó (vevő) külföldi, (Európai Unió tagállamainak állampolgárai kivételével) úgy ez esetben a külföldiek mező- és erdőgazdasági hasznosítási földnek nem minősülő ingatlanokat érintő tulajdonszerzéséről szóló 251/2014. (X. 20.) Kormány rendelet rendelkezései szerint a Budapest Főváros Kormányhivatalának engedélyét be kell szerezni.

6. A pályázati biztosíték határidőben történő megfizetését igazolni és az erről szóló dokumentumot csatolni kell a jelentkezési laphoz.

7. A pályázati tárgyalás megkezdéséig a Pályáztató hiánypótlási lehetőséget biztosít, ami nem terjed ki a pályázati biztosíték határidőn túli megfizetésére.

8. A jelentkezési lapot a Kőbányai Vagyonkezelő Zrt., kijelölt munkatársa veheti át a pályázótól a pályázati felhívásban megjelölt időpontig. A jelentkezési lap benyújtása előtt a pályázónak lehetősége van az ingatlant megtekinteni.

9. A pályázati biztosíték összege, valamint a vételár kizárólag magyar forintban határozható és fizethető meg. A pályázati biztosíték nem kamatozik.

10. Az ingatlan a kikiáltási ár alatt nem kerül értékesítésre. A pályáztatás az ingatlan vételárára vonatkozó licitálással történik. A licit érvényes, ha a pályázati tárgyaláson legalább egy pályázó a kikiáltási árat megajánlja. A licitlépcső 50 000 Ft, a licitálást addig kell folytatni, amíg a licitálók érvényes ajánlatot tesznek. A pályázati tárgyalás nyertese a legmagasabb vételárat megajánló pályázó.

11. Ha a pályázati felhívásra kizárólag egy ajánlat érkezik, a licit akkor is érvényes, ha az ajánlatot tevő pályázó a pályázati tárgyaláson nem jelenik meg.

12. A Pályáztató képviseletében eljáró ügyvédi iroda a pályázat eredményhirdetésétől számított 30 napon belül az ingatlanra vonatkozóan adásvételi szerződést köt a nyertes pályázóval a licitálás során ajánlott összegű vételáron. A vételárat az adásvételi szerződés megkötéséig kell megfizetni. A pályázat nyertese az adásvételi szerződés megkötésével egyidejűleg 35 000 Ft + áfa összegű ügyvédi munkadíjat, valamint 6 600 Ft ingatlan-nyilvántartási eljárásért fizetendő igazgatási szolgáltatási díjat köteles megfizetni a Pályáztató jogi képviseletét ellátó ügyvédi iroda részére.

13. Amennyiben a pályázat nyertese saját érdekkörében felmerült ok következtében az eredményhirdetést követő 30 napon belül az adásvételi szerződést nem köti meg, elveszíti a szerződéskötésre vonatkozó jogát és a pályázati biztosíték összegét. Ebben az esetben a Pályáztató jogosult az ingatlanra a következő legkedvezőbb érvényes ajánlatot tevő pályázóval szerződést kötni.
A nemzeti vagyonról szóló 2011. évi CXCVI. törvény 14. § (2) és (4) bekezdése, valamint a Magyarország 2014. évi központi költségvetésről szóló 2013. évi CCXXX. törvény 6. § (5) bekezdés c) pontja értelmében a Magyar Államot elővásárlási jog illeti meg, amennyiben az adásvétel tárgyát képező ingatlan forgalmi értéke az 5 000 000 Ft összegű értékhatárt meghaladja. A Magyar Állam elővásárlási jogának gyakorlására nyitva álló határidő 35 nap, az ingatlan ezt követően adható birtokba.

14. A pályázat eredménytelen, ha:
a) a pályázók nem tettek érvényes vételi ajánlatot,
b) a Pályáztató az eljárás bármely szakaszában, akár indoklás nélkül is, eredménytelennek nyilvánítja,
c) a nyertes pályázó visszalépése esetében, ha a soron következő helyezettel a Pályáztató nem köt szerződést.

A pályázati eljárással kapcsolatban további felvilágosítás személyesen a Kőbányai Vagyonkezelő Zrt. (1107 Budapest, Ceglédi utca 30.) főépület, I. emelet 102-es számú irodában félfogadási időben, illetve telefonon a (06-1) 666-2725- ös számon kérhető.

Félfogadási idő:
Hétfő: 14:00 - 17:30 óra
Szerda: 8:00 - 16:00 óra
Péntek: 8:00 - 11:30 óra

Forrás: Kőbányai Vagyonkezelő Zrt., Google Street View

Friday, 11 August 2017 12:23

Véradás augusztusban Kőbányán

A Magyar Vöröskereszt Budapest Fővárosi Szervezete véradásra várja a másokon segíteni szándékozókat a következő helyszíneken:
- 2017. augusztus 24. 11:00-13:00 óra között: KÖBE Biztosító, Budapest 1108 Venyige u.3.
- 2017. augusztus 24. 14:00-18:00 óra között: Family Center parkoló-kamion, Budapest  1103 Sibrik Miklós út 30.
- 2017. augusztus 26. 11:00-16:00 óra között: Vegetáriánus Fesztiválsátor, Budapest  1102 Szent László tér 7-14.
- 2017. augusztus 30. 14:30-18:00 óra között: Örs vezér tere kamion, Budapest  1101 Fehér út 1.

A regisztrációhoz személyi igazolvány, lakcím kártya és Taj kártya feltétlenül szükséges!

"Aki vért ad, életet ad!"

Forrás: Magyar Vöröskereszt Budapest Fővárosi Szervezete

Page 1 of 9

Édua Infomédia

Top Desktop version