Mint ahogy arról már korábban olvashattak, saját erőből, mintegy 300 millió forintból újítja meg Pongrác úti háziorvosi rendelőjét a X. kerületi önkormányzat.
D. Kovács Róbert polgármester a május 8-ai alapkőletételnél felidézte: "a rendelőfelújítások sorát a Salgótarjáni útival kezdtük, majd a Zsivaj utcai és a Kerepesi úti intézet következett, most pedig a Pongrác úti rendelőt újítjuk meg teljes egészében. A beruházás részeként sor kerül a külső szigetelésre, a munkálatok keretében új vízvezetéket és szennyvíz-, valamint elektromos hálózatot kap az épület, a hűtő és fűtő rendszer is modern technológiára áll át. Megújul és akadálymentes lesz a rendelő közvetlen környezete is. Szerkezetében is átalakul a rendelő – folytatta -, új módon szolgálva az alapellátást."
A TV10 stábja Szántó Jánossal, a Kőbányai Vagyonkezelő Zrt. városfejlesztési igazgatójával készítetett interjút, melyből megtudhatjuk, hogyan halad a kivitelező a munkálatokkal, illetve mikorra várható annak befejezése. A videó a cikk alatt tekinthető meg.
Forrás: TV10, kobanya.info