Kőbányai Közösségi Hírlap

A+ A A-

Dr. György István fővárosi és kerületi hírei

Dr. György István főpolgármester-helyettes, Kőbánya országgyűlési képviselőjének honlapján olvasható cikk szerint jövő év tavaszán három kőbányai helyszínen indulnak útfelújítási munkálatok a BKK Közút Zrt. megbízásából: A Gergely utca felújítására a Martinovics tér és a Kada utca közötti szakaszon kerül sor, mintegy 1100 méteres szakaszon. A korábbi tervben eredetileg nem szerepelt a Martinovics tér felújítása, de annak érdekében, hogy a térség teljes rekonstrukciója végre megtörténjen, a Martinovics tér is bekerült a felújítandó szakaszok közé. Előretolt kerékpáros felállóhely létesül a Kada utcai jelzőlámpás csomópontban. Az Ihász utca – Bolgár utca (Martinovics tér) közötti egyirányú szakaszon „kivéve kerékpáros” jelzés és burkolatjelek biztosítják majd a kétirányú kerékpározás lehetőségét.

Az Újhegyi útnak a Gyömrői út és a Kozma utca közötti részét érintik a munkálatok, mintegy 1600 méteres szakaszon. Az Újhegyi út felújítása két réteg aszfaltszőnyegezéssel valósul meg, melyet összehangoltan végeznek a Sírkert utca és az Új köztemető bejárata előtt 2012. évben megvalósítani tervezett körforgalom beruházással.

A kép illusztráció, forrása: reesespiecesofrealestate.com

Wednesday, 28 September 2011 10:24
Read more...

Dr. György István főpolgármester-helyettes, Kőbánya országgyűlési képviselőjének honlapján olvasható beszámoló szerint szeptember 4-én ünnepélyes eredményhirdetéssel zárult le a XIII. Darázs Kupa Nemzetközi Kadet Kosárlabda Torna, melyen a kadet leány kategóriában a házigazda Darazsak nyertek, míg a fiúk a 4. helyen végeztek.

A díjakat dr. György István, Kőbánya országgyűlési képviselője, dr. Pap Sándor alpolgármester és Koncz László a FŐGÁZ Zrt. vezérigazgatója adták át. A jó hangulatú torna díszvendége hagyományosan Zsíros Tibor volt, a magyar kosárlabdázás élő legendája.

Monday, 05 September 2011 14:32
Read more...

Dr. György István főpolgármester-helyettes, Kőbánya országgyűlési képviselőjének honlapján olvasható cikkben arról olvashatunk, hogy az új városvezetés hivatalba lépése óta eltelt tíz hónap eredményeit és a ciklusra vonatkozó terveket tartalmazza a fővárosi Zöld Könyv, amelyet Tarlós István mutatott be. A főpolgármester emlékeztetett arra, hogy a nemrégiben megjelent, az előző városvezetés hagyatékát összesítő Fehér Könyv elkészültekor kilátásba helyezte, hogy tervbe van véve a Zöld Könyv is, amely „összefoglalja azt a helyzetet, amelyben hozzá kellett fognunk a város menedzseléséhez” – fogalmazott.

Tarlós István hozzátette, az új városvezetés három úton indult el: nekikezdett az általános rendteremtésnek, foglalkozott az azonnali beavatkozást igénylő ügyekkel, amelyek közül az Alstom-ügy volt a legjelentősebb, illetve hosszútávra szóló koncepciókat alakított ki. Utóbbiak között említette a főpolgármester a Fővárosi Közgyűlés által elfogadott új gazdasági programot, a kulturális programot – egységesítve a kulturális intézményekben, például a színházakban a díjazásokat, együttműködési megállapodást kötve a Magyar Tudományos Akadémiával és több nagy fővárosi egyetemmel –, valamint az egészségügyi programot. Ez utóbbival kapcsolatban Tarlós István hangsúlyozta, szó sincs arról, hogy az államnak való átadással a főváros kórházaktól és azok személyzetétől megszabadulni akarna, az államosítás vádját „ízetlen tréfának” minősítette.

A főpolgármester szót ejtett a szociális koncepcióról, kiemelve a hajléktalan-ellátás kérdését. Tarlós István szerint kettős megoldásra van szükség, mert a hajléktalanság szociális és egyben rendészeti probléma is, a hajléktalanok egy része ugyanis radikalizálódik, ha pedig egy hajléktalan követ el bűnt, az épp olyan, mintha bárki más bűnözne. A főváros három ingatlanát újítja fel, amelyeket kommunálisan felszerelnek, emberi környezetet biztosítva az otthontalanoknak, a főváros cégeinél pedig munkalehetőséget biztosítanak nekik. A hajléktalanokat a főpolgármester szerint vissza kell vezetni a társadalomba, ehhez ellátást, szállást és munkalehetőséget adnak nekik, „aki viszont ezt nem fogadja el, magát helyezi törvényen kívülre”.

Tarlós István a Zöld Könyvből kiemelte még az új városüzemeltetési modellt, amelynek köszönhetően eddig mintegy ötmilliárd forintot takarítottak meg a fővárosi közműcégeknél, és az új szerződéskötési gyakorlatot, amelynek révén szinte teljesen megszűntek a külsős szerződések. „A Fehér Könyvvel lezártuk a múltat, a Zöld Könyvvel kapcsolatban pedig arra koncentrálunk, hogy mi az, amit ebben a ciklusban meg tudunk valósítani” – tette hozzá. Forrás: Dr. György István honlapja

ERRE a linkre kattintva töltheti le a Zöld Könyvet pdf. formátumban.


Wednesday, 31 August 2011 00:16
Read more...

Dr. György István kőbányai országgyűlési képviselő honlapján olvasható Bazsó Zoltán cikke, aki arról ír, hogy korszerűsítették a Mádi utca - Harmat köznél lévő játszóteret. A pályázati és önkormányzati forrásból modernizált közterületet dr. György István, Kőbánya országgyűlési képviselője Radványi Gábor és Weeber Tibor alpolgármesterekkel közösen adta át augusztus 20-án..

Az ünnepélyes játszótér-átadóra érkezők már messziről tapasztalhatták, hogy jó helyre került mindaz, amit a Mádi utca - Harmat köznél lévő játszótérre befektettek, hiszen gyerekzsivajtól volt hangos a környék Szent István ünnepén. Az önkormányzat egy pályázat segítségével közel 22 millió forintból korszerűsítették a korábban szerény eszközparkkal rendelkező közteret. A fejlesztést a játszótértervezéssel és építéssel foglalkozó Bankó Kft. pályázatán elnyert összeg tette lehetővé. A kerület év elején részt vett egy szakmai konferencián, amelyen lehetőség nyílt arra, hogy a résztvevők pályázattal egészítsék ki forrásaikat. Így tett Kőbánya önkormányzata is, játszótér építésére pályázott és nyert el támogatást, amelynek eredményeképpen a beruházás 40 százalékát a cég fizette.

Megtudtuk, a tervezés és megvalósítás előtt a kerület megvizsgálta, hol a legcélszerűbb a modernizálást megvalósítani, így esett a választás erre a játszótérre, melynek vonzáskörzetében sok kisgyermekes család otthonául szolgáló lakótelep, lakópark, bérház is található, valamint bölcsőde és óvoda is van a környéken.

Az augusztus 20-ai hivatalos átadóünnepségen dr. György István főpolgármester-helyettes, Kőbánya országgyűlési képviselője hangsúlyozta, egy önkormányzatnak az élet minden területére oda kell figyelni. A nagyberuházások mellett egy ilyen kisebb lakótelepi belső játszótér kialakítása is nagy örömet tud okozni szülőknek és gyermekeknek egyaránt. A munkáról szólva kiemelte, ez a fejlesztés szép példája annak, hogyan lehet a kerület egységes fejlődése érdekében a meglévő forrásokat tovább bővíteni. Így kisebb és nagyobb dolgok is könnyebben tudnak megvalósulni. Budapest főpolgármester-helyettese elmondta, a játszótérnek internetes kezdeményezés alapján lezajlott egy névadási folyamata, így kapta a "Harmatcsepp" nevet. Névadója a rendezvényen jelen lévő Bölcskei Dorina, akinek dr. György István személyesen is megköszönte a segítséget.

A modernizált játszótérre többek között hintát, mászókát, mászóvárat, forgót helyeztek ki, valamint új homokozót is építettek. A játszóeszközök mellett megújult a terület környezete is, burkolattal látták el a közlekedő részeket, valamint facsemetéket és cserjéket is ültette ki. Megtudtuk, a fejlesztés még nem teljes mértékben készült el, az elkövetkezendő pár hét során még a hátramaradt kisebb munkálatokat fejezik be. Mivel a játszótér már biztonságosan használható, ezért nem szerettek volna tovább várni átadásával - tájékoztatta lapunkat a polgármesteri hivatal szakembere.

Írta: Bazsó Zoltán, forrás: Dr. György István honlapja

Thursday, 25 August 2011 09:45
Read more...

Dr. György István főpolgármester-helyettes, Kőbánya országgyűlési képviselőjének honlapján olvasható cikk szerint Budapest Főváros Önkormányzata, mint kedvezményezett a Közép-magyarországi Operatív Program „Kerékpárforgalmi hálózat fejlesztése” c. pályázat keretében hat európai uniós támogatással megvalósuló projekt kivitelezését kezdi meg 2011 augusztusában és szeptemberében. A fejlesztés során Budapest négy kerületében, összesen hat kerékpárút szakasz épül a XVII. kerületi Pesti úton, a XXI. kerületben a Szabadkikötő úton és az Ady Endre úton, a X. kerületben a Fehér úton, valamint a III. kerületi Bécsi úton. A projektek megvalósítását a Budapesti Közlekedési Központ irányítja. 


A budapesti sajtótájékoztatón Garancsi István miniszterelnöki megbízott, Hutiray Gyula főpolgármester-helyettes, Vitézy Dávid a Budapesti Közlekedési Központ vezérigazgatója, valamint Riz Levente XVII. kerületi polgármester ismertette a projektekkel kapcsolatos legfontosabb információkat. A projektek összköltsége 694,4 millió forint, amelyhez az Európai Unió közel 439,6 millió forint támogatást nyújt.

X. kerületi Fehér út – Albertirsai út - KMOP-2.1.2-09-2009-0018

A X. kerületi fejlesztés a Fehér út - Albertirsai út útvonalat érinti, az Örs vezér terétől az Albertirsai úti gyalogos vasúti aluljáróig. A fejlesztéssel létrejövő kerékpárforgalmi létesítmény 1529 m hosszúságban kerül megépítésre és az Örs vezér tértől Kőbánya központja felé teremt kapcsolatot. A beruházást az Európai Unió és a Magyar Állam 67 394 360 forinttal támogatja.

XVII. Pesti út (501. utca - Ferihegyi út között) - KMOP-2.1.2-09-2009-0028

A beruházás keretében a XVII. kerület Pesti út 501. utca és a Ferihegyi út közötti (I. szakasz), valamint a Ferihegyi út - Hegyalatti utca közötti szakaszon (II. szakasz) összesen 7,1 km hosszú kerékpárút épül. A munkaterület átadása 2011. augusztus 10-én kezdődött meg, a kivitelezés befejezése várhatóan 2011. október 31. A Pesti út I. szakaszának (501. utca és Ferihegyi út közötti szakasz) fejlesztése nyomán 2927 m hosszú kerékpáros nyomvonal jön létre, amelyből 1483 m épített, 1444 m pedig kijelölt kerékpáros útvonal. A projekt megteremti a belső Pesti út menti intézmények, létesítmények és a Rákoskeresztúri városközpont kerékpáros elérhetőségét. A fejlesztési szakasz mentén jelenleg nincs elhelyezett kerékpártároló, így a projekt kapcsán, 6 helyen kerül telepítésre kerékpártároló, összesen 46 férőhellyel. A szakasz fejlesztését az Európai Unió és a Magyar Állam 51 480 780 forinttal támogatja.

XVII. Pesti út (Ferihegyi út – Hegyalatti u. között) - KMOP-2.1.2-09-2009-0029

A Pesti út Ferihegyi út és Hegyalatti utca közötti szakaszának fejlesztésével a főútvonal közvetlen összeköttetést teremt a térségben Rákoskeresztúr városközpont és Rákoscsaba, Rákoskert területekkel. A projekt keretében mintegy 3879 m kerékpáros nyomvonal jön létre, ebből 2551 m épített, míg 1328 m kis forgalmú utcákon kijelölt nyomvonal. A projekt keretében a szakaszon 20 férőhelyes biztonságos kerékpártároló is létesül. A beruházást az Európai Unió, valamint a Magyar Állam 85 308 564 forinttal támogatja.

XXI. Szabadkikötő út - KMOP-2.1.2-09-2009-0027

A fejlesztés Budapest XXI. kerületében a Kvassay-hidat, a Szabadkikötő utat és a Kossuth Lajos utcát érinti az Ady Endre útig. A Csepel-szigetnek a Szabadkikötő út a legjelentősebb észak-déli gerincútja, amely nem csak a főváros, hanem a délebbi települések szempontjából is meghatározó. 2011. augusztus 1-jén megkezdődött a munkaterület átadása, a kivitelezés befejezése várhatóan 2011. október 25. A projekt megvalósulását az Európai Unió 132 166 904 forinttal támogatja. A beruházás keretében a kerékpárút mellett 2 helyszínen létesül biztonságos kerékpártároló, összesen 30 db férőhellyel.

XXI. Ady Endre út- KMOP-2.1.2-09-2009-0026

A XXI. kerület, Ady Endre útja Pesterzsébetet (XX. kerületet) és Csepelt (XXI. kerületet) összekötő Gubacsi híd folytatása, mely az egyetlen kerületek közötti kapcsolat. A fejlesztés megteremti a Gubacsi hídon a kerékpáros nyomvonalat és továbbvezet a XXI. Ady Endre úton egészen a II. Rákóczi Ferenc útig. A fejlesztéssel 1280 m kiépített kerékpárút vagy gyalog- és kerékpárút jön létre, mely hálózatba szervezi az úton jelenleg már működő 330 m hosszúságú kerékpárutat. A projekt 63 694 849 Ft-os európai uniós támogatást nyert el. A fejlesztés keretében 3 helyszínen létesül biztonságos kerékpártároló, összesen 32 db férőhellyel.

III. Bécsi út – Nagyszombat utca útvonal - KMOP-2.1.2-09-2009-0023

A III. kerületi fejlesztés során a Bécsi út – Nagyszombat utca útvonalon megvalósuló kerékpáros nyomvonal 2179 m hosszú, amely 779 m épített szakaszt és további 1400 m kijelölt szakaszt jelent. A beruházás során a létrejövő kerékpárutat összekapcsolják a Duna-parti Eurovelo kerékpárúttal. A projekt keretében 14 helyszínen létesül biztonságos kerékpártároló, összesen 160 db férőhellyel. A projekt 39 525 109 Ft európai uniós támogatással valósul meg.

Forrás: Dr. György István honlapja

Wednesday, 17 August 2011 11:17
Read more...

Dr. György István főpolgármester-helyettes, Kőbánya országgyűlési képviselőjének honlapján olvasható cikk beszámol arról, hogy Budapesten megkezdődött az idei villamospálya-felújítási program: a munkálatokat már meg is kezdték a 37-es villamos vonalán. A program szakmai előkészítéséért felelős Budapesti Közlekedési Központ (BKK) szerint a javítási munkák elvégzésével a sebességkorlátozások megszűnnek, így az utasok az említett vonalon gyorsabban érhetik majd el úti céljukat. Forrás: Dr. György István honlapja

A Budapesti Közlekedési Központ (BKK) Facebook-oldalán a követező képeket tette közzé a munkálatokról:

 

 

Thursday, 21 July 2011 10:02
Read more...

Dr. György István főpolgármester-helyettes, Kőbánya országgyűlési képviselője honlapján lévő cikkben arról olvashatunk, hogy Tarlós István főpolgármester sajtótájékoztatón mutatta be az előző városvezetés hagyatékát összefoglaló Fehér Könyvet. Mint fogalmazott, ugyan „Az 50 legsúlyosabb probléma Budapest örökségéből” a kiadvány címe, de „lehetne jóval több is, csak a legfontosabbat emeltük ki”. Hozzátette, már korábban ígérte, hogy összeállítják a hagyatékot, hogy a várt eredményeket lehessen mihez viszonyítani. A könyvben adatok és tények vannak, amelyeket a hivatal munkatársai állítottak elő, akik már korábban is ott dolgoztak. 

A Fehér Könyv PDF. formátumban ERRŐL a linkről vagy a képre kattintva tölthető le.

„Neveket, konkrét személyekre vonatkozó utalásokat ne is keressenek benne” – hangsúlyozta –, „nem ez volt ugyanis a cél, nem akartunk alkalmat adni arra, hogy egyesek hajánál előrángatott ürügyekkel pereskedni kezdjenek”. Tarlós István nyomatékosította, senkit sem akarnak meghurcolni vagy megalázni, a kiadvány összeállításának az volt a célja, hogy „legyünk tisztában azzal, milyen állapotban kellett átvenni a Városházát”.

A főpolgármester szerint a Fehér Könyvvel a városvezetés le akarja zárni a múltat, és a jövőre akar koncentrálni. Kitért arra, hogy az MSZP részéről már megindult az a kampány, hogy „a saját hibáikat, mulasztásaikat áttolják a másik térfélre, de ilyet nem játszunk”. A Fehér Könyv meg fog jelenni a Metropolban (ennek költsége mintegy kétmillió forint) és egy másik ingyenes újságban is – utóbbival még az előző városvezetés kötött szerződést –, valamint felkerül a budapest.hu-ra, Tarlós István és György István honlapjára is. A könyv egyébként a Főpolgármesteri Hivatal saját nyomdájában készült, a kiadása egy fillérbe sem került.

Kérdésre válaszolva Tarlós István elmondta: a fővárosban már két évvel ezelőtt megkezdődött az elszámoltatás, másfél-kéttucat ügy „már ott van, ahol lennie kell”, nem várható, hogy újabb, látványos ügyekre bukkannak. Hozzátette, mintegy ezer peres ügy maradt az új városvezetésre, ahol a főváros felperesként érintett, ott a perérték 1,5 milliárd forint, viszont ahol alperes, ott a tízszerese.

Monday, 11 July 2011 13:49
Read more...

Dr. György István főpolgármester-helyettes, Kőbánya országgyűlési képviselőjének honlapján olvasható cikk szerint a Google a Budapesti Közlekedési Központtal együttműködésben Budapesten is elindítja tömegközlekedési útvonaltervezőjét, így az internetezők az eddigi autós és gyalogos útmutatás mellett mától a BKV járataira vonatkozó információkat is elérik a Google Térképen. A Google a világ számos országában, több mint 400 városban vezette már be Térképén a tömegközlekedési útvonaltervezést, a sorhoz most Budapest is csatlakozott. A Budapesti Közlekedési Központ megosztotta a keresőcéggel járatainak menetrendjét, így azok mostantól közvetlenül a Google Térképen is hozzáférhetőek.

„A tömegközlekedés réteg minél szélesebb körű bevezetésével az a célunk, hogy minden egyes alkalommal alternatívát ajánljunk, amikor valaki autóval tervezi útját a városban. Reményeink szerint a menetrendek és megállók megjelenítésével, vagy azáltal, hogy a felhasználó összeveti a tömegközlekedésre vonatkozó és az autós közlekedés rétegeket – ez utóbbin valós idejű adatokat láthat a forgalmi helyzetről – hosszú távon csökken a csak autóval közlekedők aránya. Így többen nyithatnak a környezetet jobban kímélő kerékpározás és gyaloglás mellett a tömegközlekedés felé is. Örömünkre szolgál, hogy a BKK-val együttműködve sikerült Budapesten is elindítanunk ezt a szolgáltatást” – beszélt a termék jelentőségéről Heal Edina, a Google Magyarország vezetője.


„A szolgáltatás bevezetése fontos előrelépés célkitűzéseink teljesítésére, hiszen ezzel javul a budapesti tömegközlekedés utastájékoztatása és korszerű, internetes és az okostelefonokról is elérhető megoldás áll a budapestiek és az ide látogatók szolgálatába. A célunk az, hogy az utas a lehető legegyszerűbben hozzáférhessen a számára szükséges közlekedési információkhoz. Ezen a területen Budapesten sok teendő van, a Google Térkép szolgáltatásának beindulása azonban egy jelentős mérföldkő. Már folynak a tárgyalások, hogy a jövőben a FUTÁR-projekt keretében megvalósuló műholdas helymeghatározási rendszerből kinyert valós idejű adatok is megjelenjenek a Google Térképen a tervezett menetrendeken túl. Az utazástervező igen széles körű elérhetősége nagyban segíti a BKK céljait a közösségi közlekedés népszerűsítésére, hiszen a szolgáltatás könnyen kezelhető és hozzáférhető, így mindenkinek egyszerűen teszi lehetővé utazásának megtervezését” – mondta Vitézy Dávid, a Budapesti Közlekedési Központ vezérigazgatója.

A Google Térképen az útvonaltervezés funkciót választva – vagy közvetlenül a terkep.google.hu/transit oldalra navigálva – elegendő megadni az indulási helyet és az úticélt, szükség esetén beállítani a tervezett indulási időt, majd az eddigi autós és gyalogos ábra mellett látható, tömegközlekedésre vonatkozó ikonra kattintani. Ezt követően megjelennek a tervezett útvonal ajánlatok, melyek közül könnyedén választhat a felhasználó, miközben a térkép nem csak a BKV útvonalainak és menetrendjének megjelenítésében, hanem az esetleg szükséges gyalogos tájékozódásban is segíti.

A Google Térképbe integrált tömegközlekedési információk különösen hasznosak az adott városba látogató turistáknak, akik vélhetően nem ismerik a helyi honlapokat és közlekedési viszonyokat, de a Google térképének használata nem okoz nehézséget számukra. Itt nem csak az utazás módjára, hanem akár annak potenciális céljára vonatkozó ajánlatokat is kaphatnak. Különböző szolgáltatók – például a magukat regisztrált hotelek, éttermek, színházak – jelennek meg a térképen, így az internetezők egyetlen felületen tájékozódhatnak a legfontosabb információkról, elérhetőségi adatokról, és az adott szolgáltatást már igénybe vevők észrevételeiről.

A szolgáltatás elérhető a Google Térkép mobiltelefonokra optimalizált változatában is.

Forrás: Dr. György István honlapja

Friday, 01 July 2011 13:47
Read more...

Hírek

Régi képek, emlékek

A Mély tó
Épül a Mély tó
Zajlik a munka
Lakótelep a világ végén
Átadó ünnepség
Építési terv
Építik a tavat
Még nincs kész
Dolgos kezek
Épül a lakótelep

Közösségi Hírek

Hogyan védekezzünk a csalások ellen az online vásárlás során?

Hogyan védekezzünk a csalások ellen…

OTP Mobil: az online vásárlók ötöde még mindig nem ellenőrzi...

Helytörténet

Budapesti hírek

Humor

Gazdaság és vállalkozás

Kék hírek

Esemény

Sport

Közösség

Édua Infomédia