Kőbányai Közösségi Hírlap

A+ A A-

Készül valami a Liget téren!

Rate this item
(0 votes)

Európai uniós forrásból készülhet megvalósíthatósági tanulmányterv a kőbányai Liget tér intermodális csomóponttá alakításáról. 

Budapest Főváros X. kerület Kőbánya Önkormányzata, a Fővárosi Önkormányzat és a BKK támogatásával európai uniós forrásra nyújtott be pályázatot a Közlekedési Operatív Program keretében a kerületi Liget tér és Mázsa tér intermodális csomóponttá alakításának vizsgálatára. A projekt 100%-os intenzitású, bruttó 271.800.000 forint összegű uniós támogatásban részült. A Budapest Főváros Önkormányzatával, illetve a Budapesti Közlekedési Központtal együttműködve megvalósuló projektet Dr. György István, városüzemeltetésért felelős főpolgármester-helyettes, Kovács Róbert, Kőbánya polgármestere és Vitézy Dávid, a Budapesti Közlekedési Központ vezérigazgatója mutatta be ma a Liget téri buszvégállomáson tartott sajtótájékoztatón.

 

A sajtótájékoztató

A közeljövőben „Budapest Főváros X. kerület Mázsa tér, Liget tér intermodális csomópont vizsgálata” címmel elkészülő részletes megvalósíthatósági tanulmányterv célja a fejlesztési tervek megalapozása, egységes stratégiába foglalása, a célok elérésének érdekében a legmegfelelőbb megoldások kiválasztása, illetve annak részletes kidolgozása lesz. Az így előkészített intermodális csomópont-beruházás megvalósulásától a Liget tér, illetve a Mázsa tér korszerűsödését, funkcióbővülését, a kerületközpontot érintő közúti forgalomterhelés, valamint a zaj- és károsanyag-kibocsátás csökkenését, illetve a közösségi közlekedést igénybe vevők számának növekedését várja a kerület, az összekapcsolt közlekedési módokat igénybe vevő utasok pedig utazási időt takaríthatnak majd meg. A csomópont akadálymentes és gyors átszállási kapcsolatot biztosítana a vasút, illetve az autóbusz és villamos járatok között. A beruházás a közlekedési forgalomterhelés – és ezáltal a környezeti ártalmak – csökkentésével javítani fogja a Kőbánya központjában élők életminőségét, az elérhetőség jelentős javulása által pedig növeli majd a kerület versenyképességét.

 

A Liget tér

Mivel az intermodális csomópont kialakításában közvetlenül is érintettek, a kerület a terv elkészítése során együttműködik majd a Budapesti Közlekedési Központtal, a Magyar Államvasutak Zrt. és a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. szakembereivel is. A csomópont kialakításának az elképzelése egyébként Budapest közlekedésfejlesztési terveivel összhangban van.

Dr. György István városüzemeltetésért felelős főpolgármester-helyettes, Kőbánya országgyűlési képviselője az eseményen elmondta: nem kétséges, hogy a Liget teret és környezetét minél előbb át kell építeni, hiszen az autóbusz-végállomás és a vasúti megállóhely állapota ma már nemcsak, hogy nem méltó Kőbánya városközpontjához, hanem műszakilag és városképi szempontból sem felel meg a XXI. századi elvárásoknak. A főpolgármester-helyettes kiemelte: bízik benne, hogy a Budapesti Közlekedési Központ szakmai támogatásával most útjára induló tervezés és közös gondolkozás egy olyan beruházás alapjait teremti meg, amelynek köszönhetően nemcsak egy modern, minden igényt kielégítő közlekedési csomóponttal, hanem élhetőbb, rendezettebb környezettel is gazdagodik majd Kőbánya.

Dr. György István főpolgármester-helyettes

A projektgazda, azaz Budapest Főváros X. kerület Kőbánya Önkormányzata mellett Budapest Főváros Önkormányzatának megbízásából a Budapesti Közlekedési Központ szakmai együttműködő partnerként vesz részt a koordinációban és konzultációs szinten is részt vállal a projekt céljainak megvalósításában. A különböző közlekedési módok elérhetőségének javulásával és az utazási idő csökkenésével általánosságban is növekedhet a közösségi közlekedés versenyképessége.

Az előzetes tervek szerint a projekt keretében megújulna a Kőbánya alsó vasútállomás, a váróterem, a pénztárral és az utastájékoztató rendszerrel együtt. A megállóhelyen valamennyi elővárosi személy- és zónázóvonat megáll, a jelenlegi szolgáltatási színvonal azonban alacsony, a vasút kapcsolódása más közlekedési eszközökhöz pedig jelenleg nem megoldott. 

Kovács Róbert, Kőbánya polgármestere a részletek ismertetése mellett elmondta: a végállomás területi kiterjedése jelentős, a tér átláthatóbbá és élhetőbbé tételére mindenképpen szükség van. A Liget tér átalakulásával a végállomás mellett nagyobb, közösségi célú térrész kerülhet az utasok és a lakosok használatába, a városrehabilitációs intézkedésekkel és sétáló utca kialakításával a Liget tér és környezete élhetőbbé válhat.

Kovács Róbert polgármester a mikrofonnál

A 3-as villamos vonalának felújítása is kapcsolódik a projekthez. Vitézy Dávid, a Budapesti Közlekedési Központ vezérigazgatója kiemelte: a villamos Kőbánya alsó vasútállomás (Liget tér) megállóhelye középperonosra épül át, valamint felcseréli a BKK a megállóhely nyugati oldalán a gyalogátkelőhelyet és a kerékpárutat. A villamosmegálló és a környező gyalogosfelületek süllyesztett szegélyekkel, akadálymentesen lesznek elérhetők, a kerékpáros kapcsolatok megmaradnak, a Kőrösi Csoma Sándor sétány felé akadálymentes összeköttetés és új kerékpárút létesül. A felújítás során az Ónodi utca és a Kápolna utca között füvesített vágány épül, amely megoldást nyújthat a porszennyezésre, javítva ezzel a környezet minőségét. Számos ponton kapcsolódik tehát a projekt a BKK fejlesztéseihez, ezért is volt szükség szoros szakmai együttműködésre. Ma a Liget tér – hivatalos nevén Kőbánya alsó vasútállomás – végállomáson 4 vonalcsoport buszjáratai végállomásoznak, amelyek a Belváros, Dél-Pest, Rákoskeresztúr, valamint az Újhegyi lakótelep felé biztosítanak eljutási lehetőséget. Az itt található MÁV megállóhely befelé a Nyugati pályaudvar, kifelé a repülőtér és az agglomeráció felé biztosít eljutást. A csomópontban ezen kívül három villamosvonal is áthalad. Az átalakítás során a végállomás szolgáltatási színvonalának emelése részben vagy teljesen fedett várakozóhelyekkel és gyalogos kapcsolatokkal, minden irányba akadálymentes eljutással, átlátható, világos és kulturált várakozást biztosító közösségi terekkel valósulhat meg.

Vitézy Dávid vezérigazgató beszél

Budapest Főváros Főpolgármesteri Hivatala
X. kerület Kőbányai Önkormányzat
Budapesti Közlekedési Központ

Last modified on Sunday, 25 November 2012 17:29

Hírek

Régi képek, emlékek

Dolgos kezek
Még nincs kész
Épül a lakótelep
Folyik az építkezés
Látkép
Régi kép
Zajlik az éptkezés
Árkok és házak
Régi újhegyi kép
Föld út

Közösségi Hírek

Hogyan védekezzünk a csalások ellen az online vásárlás során?

Hogyan védekezzünk a csalások ellen…

OTP Mobil: az online vásárlók ötöde még mindig nem ellenőrzi...

Helytörténet

Budapesti hírek

Humor

Gazdaság és vállalkozás

Kék hírek

Esemény

Sport

Közösség

Édua Infomédia