Verbai Lajos polgármester kilépett az MSZP-ből, döntésével kapcsolatos megkeresésünkre az alábbi közleményt juttatta el hozzánk:
"Az utóbbi hetek eseményei világossá tették számomra - és szerintem mások számára is -, hogy az MSZP kerületi vezetői szavakban és tettekben elhatárolódtak tőlem, bár ilyen döntést semmilyen pártfórum nem hozott, sőt meggyőződésem, hogy a párttagok jelentős részének ilyen szándéka nem volt. Ennek ellenére az országgyűlési választásokon az MSZP-s jelölteket minden erőmmel segítettem, és győzelmüket akartam.
A kőbányai szervezetben egy jól körülhatárolható csoport a megújulásról szóló szólamok hangoztatása mögött a jelenlegi antidemokratikus viszonyok fenntartásán, az önkormányzatban pedig a 2006-os választások előtti gyakorlat visszaállításán dolgozik. Köztudott, hogy az ilyen irányú törekvéseknek én eddig is ellenálltam, ezért kellett engem félretolniuk. Tudomásul vettem, hogy egymás útjában állunk.
Polgármesterként Kőbánya fejlődésének és a képviselő-testület működésének biztosítása a feladatom, így természetesen a képviselő-testület MSZP frakciójával továbbra is együttműködésre törekszem."
Verbai Lajos
Verbai Lajos kőbányai polgármester