Számos régóta tervezett, de eddig meg nem valósult fejlesztés indult útjára Kőbányán abból a 12,5 milliárd forint fejlesztési pénzből, amely közreműködésemmel az elmúlt három évben érkezett a kerületbe – tudtuk meg dr. György István főpolgármester-helyettestől, Kőbánya országgyűlési képviselőjétől. A 3-as villamos felújításával jól haladnak, az Örs vezér tere és Mázsa tér között várhatóan nyár közepén megindulhat a forgalom, ezután a Bihari úti szakaszon kezdik meg a felújítást. De mint azt dr. György Istvántól megtudtuk, a munkálatok nem állnak meg a villamossíneknél.
Zajlik a munka az Éles saroknál
– Idén új útburkolatot kap az Éles sarok és az ide becsatlakozó Jászberényi út belső szakasza, illetve a Kőrösi Csoma Sándor út felújítása is megtörténik a Liget térig – mondta a főpolgármester-helyettes. Kiemelte még a Sibrik Miklós úti felüljáró rekonstrukcióját, amely április közepén indul. Megújul a teljes hídszerkezet, kerékpárutat is építenek a hídon. Szintén a közeljövőben épül meg a P+R parkoló az Örs Vezér terén és Pillangó utcánál is. Az elmúlt három évben 12.5 milliárd forintnyi fejlesztési pénz érkezett Kőbányára, a fentieken túl ebből történt meg Újköztemető előtti körforgalom megépítése, a Szabó Ervin Könyvtár felújítása, több útfelújítás és a rákoskeresztúri buszkorridor kialakítása is – említett néhány példát dr. György István, aki főpolgármester-helyettesként működött közre a fejlesztések elindításában. Előkészítés alatt áll az Újhegyi sétány átfogó megújítása is, erre félmilliárd forintot adott a Fővárosi Önkormányzat.
Dr. György István