Kedves Választók!
Ismét elérkeztünk életünk egyik legnagyobb állomásáig, felelősségteljes döntéséig, mely meghatározza újabb 4 évre szóló életkörülményeinket.
Eddigi munkásságom alatt minden igyekezetemmel a nehéz sorsban lévő embertársaim életkörülményeinek jobbá tételén tevékenyen vettem részt, szűkebb és tágabb köreimben. Néhány kiemelkedő tevékenységem: vörösiszap károsult család részére Ferencvárosi Torna Club labdarúgó (bronzérmet szerzett) csapatának – és korábbi játékosok – dedikált mezének licitálásból származó bevétellel segítettem, valamint árvízkárosult idős néni támogatása, stb. a teljesség igénye nélkül.
Mácsai Rozália
E széles társadalmi réteget érintő, humanitárius katasztrófával felérő, devizahitelezésből fakadó gondok hatására létrejött (hivatalosan bejegyzett) Bankcsapda Érdekvédelmi Civil Szervezet egyik elnökségi tagjaként, markánsan képviselve azt: oknyomozó, tényfeltáró, felvilágosító tevékenységet végzünk. Civil Szervezetünk céljai közé tartozik az okozati, eredeti tényezők feltárása, valamint az elkövetői kör, felelősségre vonása. E célok elérésében találtunk meghallgatásra a KTI Közösség a Társadalmi Igazságosságért Néppárt részéről, felkarolva részükről ezt a problémát. És amit nagyon fontosnak tartok, a KTI Közösség a Társadalmi Igazságosságért Néppárt civil szervezetekkel karöltve, a civil demokráciát képviseli.
Az előzőekben leírt Civil Szervezetnél betöltött tevékenységemet, napi munkám mellett látom el. Egy magyar multinacionális cégnél dolgozom, középvezetőként, alkalmazott minőségben. Pécsi Tudományegyetemen szereztem diplomát. A kerületi, helyi problémákat ismerem, úgy érzem ezek országos méretűek. A devizahitelesek helyzetének a végleges és megnyugtató rendezése álláspontom szerint Nemzetérdek.
Kérem, szavazataikkal támogassanak minket. Köszönöm megtisztelő bizalmukat.
Mácsai Rozália
Országgyűlési képviselő jelölt
KTI Párt