1887 körül épült Vitéz György sertésnagykereskedő háza a Hölgy utca 32. alatt. Ő alakította át 1905-ben magyaros szecessziós stílusban. Utcai homlokzatát mind a nyolc ablak felett magyaros virágfüzér dízsíti, az ablakok között pedig kékszínű virágdíszes kerámialapok vannak a homlokzati síkba besüllyesztve.
A Hölgy utca másik neves városképi védettséget élvező háza a 16. szám alatt található, utcafrontjának díszítőelemei I. István király és Gizella királyné koronás mellszobra, valamint a kőbányai sertés- és terménykereskedelemre vonatkozó domborművek.
1903-ban épült fel egy másik figyelemre méltó épületegyüttes az Állomás utcában. Ez a 10. szám alatti eklektikus stílusú hát állatfigurás domborműveivel, a 12. számú klasszicista lakóház:: mindkettő szerepel a főváros városképi védettséget élvező péületeinek jegyzákában. Tervezőjük szintén Schöntel Richárd volt, de az épületet 1921-ben Sorg Antal tervei alapján kiegészítették.
Ugyancsak szecessziós stílusú az 1905 és 1906 között épült Állomás utc 18. szám alatti lakóház, amelynek első emeleti háromablakos, domborúan kiképzett zárt erkélye felett egy nagyméretű női fej dombormű látható. Az ablakpárkányok felett növény és levélfonat díszítés látható.
Ugyan a Kada utca-Óhegy utca sarkán álló lakóház nem szecessziós épület, de mindenképpen szólni kell róla. A XIX. század első felében épült klasszicista stílusú lakóház egykor vadászlak, majd szőlőprésház volt. A szabadon álló egyemeletes épület Hild József tervei alapján készült.