Kőbányai Közösségi Hírlap

A+ A A-

Kőbánya is támogatja a vasárnapi jótékonysági koncertet

Rate this item
(0 votes)

Nyolc budapesti kerület és a fővárosi önkormányzat is támogatja a fogyatékos emberek által szervezett november 13-ai, vasárnapi Jobb velünk a világ! jótékonysági koncertet, illetve az annak bevételéből felépülő lakóotthont. 

Óbuda és Újbuda önkormányzata után Kispest, Csepel, Ferencváros, Zugló és Kőbánya vezetése a kezdeményezést jegyvásárlással segíti, azt a kerületek nagycsaládos vagy hátrányos helyzetű lakosainak ajánlják fel. A Fővárosi Önkormányzat és Dabas pénzadománnyal támogatja a rendezvény célját, azaz a fogyatékkal élők számára épülő környezettudatos lakóotthon megépülését.

A vasárnapi koncerten Hobo és Bandája, az Ismerős Arcok, a Misztrál, Krizbai Teca és a Nemadomfel Együttes lép fel a Papp László Budapest Sportarénában. Az érdeklődők 14 órától megváltozott munkaképességű emberek által készített termékeket vásárolhatnak. A civil vásáron közel húsz szervezet árul egyebek mellett gyertyákat, képeslapokat, lakás-kiegészítőket és kézi csomózású szőnyeget.

A tavalyi év hagyományait követve a koncertre látogatók nem csak négy együttes koncertjét tekinthetik meg, hanem olyan különleges felállásokat is, melyeket csak most, 2011. november 13-án láthatnak. „Hobo ismert dalát a Ki vagyok én? című számot Hobo egy sérült fiatallal, Színai Tamásssal adja elő közösen” – ismertette a kulisszatitkokat Papp Szabolcs, a Nemadomfel Együttes szóvivője.

„A Nemadomfel Együttes frontemberének, Zakál Zoltánnak szerzeményét, a Mennyországot Hobo fogja a szerzővel közösen színpadra állítani, míg vendégfellépőnk Krizbai Teca a Nemadomfel egyik slágerét a Lelked másik oldalán című számát fogja többek között elénekelni. Igazi csemegének ígérkezik, hogy a Jobb velünk a világ! koncerteket záró, már-már az összefogás himnuszának számító Kiss Barna szerzeményt, a Soha nem adjuk fel! dalt a fellépő zenekarok saját, általuk írt strófával fogják kiegészíteni.

Természetesen a zenei különlegességek mellett egyéb színpadi kuriózumokat is ígérünk, hiszen Kiss Barna által megzenésített Falu végén kurta kocsma című vers zenei előadását, színházi játék is megeleveníti a színpadon. Hobo legújabb zenei albumának a Rock and roll mindenkié című számára pedig Györke Nóra vezette Nemadomfel tánckar készít izgalmas új koreográfiát. A tavalyi évhez hasonlóan színesítik a programot kerekesszékes tánccsoportok is, de ezen kívül még számos meglepetéssel készülünk a koncertre”– fűzte hozzá a szóvivő.


Forrás: MTI, jobbvelunkavilag.hu

Last modified on Wednesday, 09 November 2011 12:01

Hírek

Régi képek, emlékek

Építik a tavat
Áll a szobor
Átadó ünnepség
A Gergely-bánya
Dolgozik a daru
Még nincs kész
Látkép
Folyik az építkezés
Zajlik az éptkezés
Minden a helyére kerül

Közösségi Hírek

Lomtalanítás Kőbányán

Lomtalanítás Kőbányán

Lomtalanítás Kőbányán májusban! Kerületi körzetek és a lomkikészítés napjának listája Budapest közterületi...

Helytörténet

Budapesti hírek

Humor

Gazdaság és vállalkozás

Kék hírek

Esemény

Sport

Közösség

Édua Infomédia