KÖD-DÖK tábor Arlón, július 5 - 9-ig.
Izgatottan készültünk az idén a KÖD vezetőképző táborába, Arlóra. Nem véletlenül, hiszen jubileumi táborozás volt ez: immáron 10. alkalommal rendezte meg a Kőbányai Diáktanács ezt a közismert tábort, amelyet a SICK Főosztály támogat. A táborban, szokás szerint a kerületi iskolák diákönkormányzatainak delegáltjai vettek részt. Érkezésünket kissé elszomorította, hogy nem fürödhettünk a tóban, mert a tó vize kiöntött a partra a sok esőzés miatt. Táborunk kiemelt szakmai programjai voltak: diákönkormányzati alapismeretek felelevenítése, a DÖK alapdokumentumai: kiemelten a DÖK SZMSZ, valamint a programtervezés és programszervezés. Ezeket az ismereteket a korábbi KÖD elnökök:Jandó Rara és Ritter Edina, a jelenlegi elnök: Laukó Zsófia, valamint a KÖD vezetősége: Mayer Anikó, Nemes Anna és Mallár Gyöngyvér segítették átadni a résztvevőknek, akik ezeket az ismereteket viszik tovább a tanév elején iskolájukba. Munkájukat az idén is segítette a már összeszokott profi szakemberekből álló csapat: Dr. Jásper András, a Diákközéletért Alapítvány elnöke, Edényi László, a CIKK Egyesület elnöke, a Zrínyi Miklós Gimnázium igazgatója, valamint Bódiné Gazdik Anikó, aki már egy éve segíti a KÖD munkáját.
Katt a képre a további fotók megtekintéséhez!
A program részeként sor került a résztvevő iskolák bemutatkozására, amire már előre felkészültek az előadók. Ezen részt vett Kovács Róbert, kerületünk alpolgármestere, és Radványi Gábor önkormányzati képviselő úr, bizottsági elnök is, akik meglátogatták táborunkat.
Lubickolás helyett elutaztunk Borsodnádasdra, ahol egy kerámia üzem munkájába nyertünk bepillantást, s nagyon szívesen fogadtak bennünket.
A hazautazásunk előtti napot a bűnmegelőzésre fordítottuk. Ebben a BRFK Bűnmegelőzési Osztály lelkes rendőrei, és Kovácsné Koós Judit r. őrnagy, kerületünk bűnmegelőzési előadója segítettek nekünk. Elméleti és gyakorlati bemutatókon át kukkanthattak bele a táborozók a rendőrség mindennapos munkájába. Ezúton is köszönjük Ács Péter r. ezredes, kapitányságvezető úrnak és Kerületünk Önkormányzatának, hogy ennek a programnak a megvalósulását lehetővé tették, mert ez maradandó élmény volt!
Táborunk esti programjainak lebonyolítása elképzelhetetlen lenne Ritter Edina, Laukó Zsófi és Jandó Rara nélkül, akik szakmailag segítették és persze vidám programokkal tűzdelték meg az estéket.
Akik velünk táboroztak, ezeket az élményeket nem felejtik el!
A táborban tanultakat és munkánk eredményeit szeptemberben eljuttatjuk az iskolák DÖK segítőinek.
Jandó Ágnes
KÖD
patronáló pedagógus