A Fővárosi Közgyűlés pályázatot hirdet "élen a tanulásban, élen a sportban 2013" címmel, kiemelkedő teljesítményt nyújtó fiatalok számára.
A kitüntető cím adományozásának célja:
- A fővárosi tanulóifjúság ösztönzése a szellemi és fizikai képességek folyamatos fejlesztésére, a tanulás és a sport helyes arányainak kialakítására.
- A köznevelési intézmények és a sportegyesületek kapcsolatának erősítése, továbbfejlesztése
- A tanulásban és a sportban kiemelkedő teljesítményt nyújtó fiatalok eredményeinek elismerése.
A kitüntető címet meghirdeti és a címeket odaítéli: a Fővárosi Közgyűlés.
A kitüntető cím elnyerésére az alábbi feltételekkel lehet a pályázatot benyújtani:
A./ Tanulmányi eredmények:
- A budapesti alapfokú köznevelési intézmények 5-8. évfolyamú tanulói, akiknek a tanulmányi átlaga 4,80 vagy annál magasabb.
- A budapesti középfokú köznevelési intézmények 9-14. évfolyamú tanulói, akiknek a tanulmányi átlaga 4,50 vagy annál magasabb.
- A budapesti székhelyű felsőfokú oktatási intézmények nappali tagozatának hallgatói, akiknek a tanulmányi átlaga 4,00 vagy annál magasabb.
Mindhárom kategóriában a sajátos nevelési igényű diákok és hallgatók jelentkezését is várják.
A tanulmányi átlagnál a 2012/2013-as tanév I. félévét, illetve felsőoktatási intézményeknél a 2012/2013. tanév első félév vizsgaidőszakában letett vizsgák eredményének átlagát kell figyelembe venni.
A tanulmányi eredmény tekintetében csak számszerűsített átlag fogadható el!!
B./ Sporteredmények:
Azok a pályázók jelentkezhetnek, akik eredményesen szerepeltek 2012. évben a következő dokumentált, elfogadott, hitelesített és ellenőrizhető egyéni és csapatversenyeken, melyek a sportági szakszövetségek, valamint sportszövetségek hivatalos versenynaptárában szerepeltek. Több fordulós versenyek, bajnokságok esetében a 2012. évben lezárultakat veszik figyelembe.
Olimpia, Paralimpia,
Felnőtt ill. korosztályos VB-EB, I-VI. hely
Középiskolai Világbajnokság (ISF), valamint
Világkupa (egyéni szám, vagy csapatverseny)
Hazai országos, vagy bp-i felnőtt bajnokságok
egyéni versenyszámban I-VI. hely
csapatversenyben I-III. hely
Országos, vagy budapesti korosztályos bajnokságok
országos egyéni versenyszámban I-VI. hely
országos csapatversenyben I-III. hely
budapesti egyéni versenyszámban I-III. hely
budapesti csapatversenyben I. hely
Magyar Egyetemi-Főiskolai Országos Bajnokság
egyéni versenyszámban: I-III. hely
csapatversenyben: I. hely
Diákolimpia országos döntő
egyéni versenyszámban: I-III. hely
csapatversenyben: I. hely
C./ Igazolások:
Tanulmányi eredmények: A 2012/2013-es tanév első félévi tanulmányi átlageredménye, melyről a köznevelési intézmény által a kitüntető címre jelentkező nevére kiállított félévi értesítő másolatát kell csatolni. A másolatot az intézmény vezetőjével hitelesíttetni kell (intézményvezető, vagy tanulmányi iroda aláírása, oktatási intézmény bélyegzője). Amennyiben a félévi értesítő vonatkozó oldala nem tartalmazza a tanuló nevét, úgy azt a másolatra a hitelesítés előtt rá kell vezetni.
Tanulmányi átlageredmény: a magatartás és szorgalom jegyek kivételével, az összes számmal meghatározott érdemjegy, vagy vizsgaeredmény számtani átlaga. A csak szöveges értékelést kapott tárgyak eredményét a számításnál figyelmen kívül kell hagyni. A tanulmányi átlageredményt az adatlapon fel kell tüntetni!
Sporteredmények:
I. esetén országos sportági szakszövetség, vagy országos sportági szövetség
II. esetén országos, illetve budapesti sportági szakszövetség, vagy sportszövetség
III. esetén országos, illetve budapesti sportági szakszövetség, vagy sportszövetség
IV. esetén Magyar, illetve BudapestiEgyetemi-FőiskolaiSportszövetség
V. esetén Magyar Diáksport Szövetség
Sajátos nevelési igényű tanulók/hallgatók esetén a sportszövetségi igazolást a verseny jellege szerinti szakszövetségnek kell igazolni.
A sporteredmények igazolását az adatlapon kell teljesíteni!
A bíráló bizottság javaslata meghozatalánál a tanuló/hallgató számára legkedvezőbb – egy sporteredményt –, (a B./ pont alatt meghatározott versenyek legjobb eredményét) és a tanulmányi átlagát veszi figyelembe.
A pályázat bírálatánál előnyt élveznek az olimpiai sportágakban elért eredmények.
A kitüntető cím adományozásáról a Fővárosi Közgyűlés dönt.
Figyelem! Az adatokat a mellékelt nyomtatványon 2 példányban (1 eredeti és 1 másolat) lehet benyújtani a Fővárosi Közgyűlés döntését követő 45. napig (2013. április 13.) a Budapesti Diáksport Szövetséghez (1053 Budapest Curia u 3 . III. ½. emelet 2.).
Egyéb mellékleteket (pl. díszoklevél fénymásolata, fotó, stb.) az értékelésnél nem veszik figyelembe.
Az adatlapok a Budapesti Diáksport Szövetségnél (1053 Budapest, Curia u. 3. III. ½. emelet 2.), valamint a tankerületi oktatási és sportigazgatási szervezeteknél és a felsőoktatási intézmények testnevelési tanszékein igényelhetők, vagy letölthetők a Városháza honlapjáról (www.budapest.hu) címen.
A kitüntető cím elnyerésével kapcsolatban információ kérhető: Thék Zsuzsa vezető főtanácsostól (telefon: 999-9468), vagy Németberta Sándor vezető főtanácsostól (telefon: 327-1289), illetve Pinnyey Richárd BDSZ főtitkártól (telefon: 266-7993).
Letölthető dokumentum: pályázati kiírás
A beadási határidő után, vagy postán határidőn túl feladott, illetve téves címre küldött, továbbá a formailag hibás, hiányos, vagy az elbírálásra alkalmatlan, valótlan adatokat tartalmazó kérelmeket a bíráló bizottság nem értékeli. Hiánypótlásra a kitüntető címre jelentkezőt nem szólítják fel.
Forrás: budapest.hu