Felhívás rendelettervezet véleményezésére
A Kőbányai Önkormányzat Képviselő-testületének Szervezeti és Működési Szabályzatáról szóló rendelet alapján a polgármester társadalmi egyeztetésre bocsátja az állampolgárok széles körét érintő alábbi rendelettervezetet:
A rendelettervezettel kapcsolatos véleményt, észrevételt, vagy kérdést 2013. április 15-éig lehet megküldeni e-mailben a következő email címre: This email address is being protected from spambots. You need JavaScript enabled to view it. , illetve levélben a Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Polgármesteri Hivatal címére (1102 Bp. Szent László tér 29.).
A rendelet EZEN a linken vagy a képre kattintva nyitható meg pdf. formátumban!
Vásároljon hulladékért az áprilisi Közösségi Vásárban!
Mi, azaz a Kőbánya.info szerkesztőségéből és a Cselekedjünk Közhasznú Alapítvány tagjaiból álló csapat folytatjuk a tavaly megkezdett hagyományt, és április 13-án újra közösségi vásárt szervezünk (a vásárról EZEN a linken olvashat bővebben). A Közösségi Vásárban ismét lehet PET-palackért vásárolni! Ezért újra arra kérjük a résztevevőket, hogy gyűjtsék össze a háztartásukban keletkező PET palackokat, és hozzák el a vásárba.
Akik a vásárba tömörített és kiöblített, kupakkal rendelkező PET palackokkal érkeznek, azok minden egyes kiló hulladékért 50 Forint "Kőbányai Kőér" nevet viselő vásári "pénzt" kapnak, amiért valódi portékákat vásárolhatnak. A kupont a vásár végén természetesen visszaváltjuk valódi Forintra. Az akció célja a környezettudatos szemlélet terjesztése, az emberi tevékenységből eredő környezetterhelés csökkentése.
Az akcióval mindenki jól jár, hiszen a hulladékért kapott kuponnal nő a vásárlók vásárlóereje (azaz többet vásárolhatnak), míg az eladók több portékát adhatnak el (nő a bevételük).
Fel kell hívnom a figyelmet arra, hogy a szelektív hulladékgyűjtési akció kizárólag PET palackokra vonatkozik! A PET palackokat tömörítve és kiöblítve, kupakkal és címkével együtt kell gyűjteni.
Az első alkalommal összegyűjtött palackok és Kőbányai Kőér
Pályázati kiírás üzlet- és raktárhelyiség értékesítésére
A Kőbányai Önkormányzat értékesíteni kívánja a Budapest, X. kerület, Újhegyi sétány 12. szám alatti, 42309/42/A/1 hrsz. alatt felvett, 1/1 arányban önkormányzati tulajdonú, 450 m2 alapterületű, üzlet, raktár megnevezésű, nem lakás céljára szolgáló helyiségét, melynek pályázati lebonyolítására a Kőbányai Vagyonkezelő ZRt–t kérte fel. (Az ingatlan tulajdoni hányada: 346/1000)
Az ingatlan helyiségei: szintenként mosdó, WC helyiség, több iroda, közlekedő, kiszolgáló egyéb helyiség
Az ingatlan műszaki állapota: felújítandó
Jelenlegi közös költsége: 83.050,-Ft/hó (vízóra nélküli + felújítási alap)
A helyiségbe vízóra lett felszerelve, melynek hitelesítése folyamatban van. Vízórával felszerelt helyiség havi közös költsége: 52.256,-Ft/hó
Az ingatlan minimális eladási ára: 39.020.000,-Ft.
A pályázati feltételekkel kapcsolatosan érdeklődni lehet: A pályázati feltételeket és az eljárást tartalmazó tájékoztató anyag a Pályáztató székhelyén működő pénztárban vásárolható meg, bruttó 15.000 Ft vételáron a Kőbányai vagyonkezelő Zrt. (1107 Budapest, Ceglédi utca 30.) hivatalos nyitvatartási idejében: hétfő: 14:00-17:30; szerda: 8:00-16:00; péntek: 8:00-11:30
A pályázattal kapcsolatos kérdésekre Hermann Ernő (tel: 666-2792), vagy Nikodém Károlyné (tel.: 666-2721) ad felvilágosítást.
Az ingatlan megtekintése: 2013. március 25. - április 25. között lehetséges, telefonon egyeztetett időpontban.
A pályázat leadásának helye és időpontja: Kőbányai vagyonkezelő Zrt. 1107 Budapest, Ceglédi utca 30. főépület, I. emelet 103. iroda - Nikodém Károlyné 2013. április 29. (hétfő) 10:00 óráig.
A pályázatok elbírálásának helye és időpontja: Kőbányai vagyonkezelő Zrt. 1107 Budapest, Ceglédi utca 30. Főépület II. emelet Nagytárgyaló 2013. május 2. (csütörtök) 10:00 óra - közjegyző jelenlétében.
Nyári úszótábor gyerekeknek Kőbányán
A STÍLUS Kőbányai Úszóiskola és Sport Egyesület szeretettel vár minden 4 évet betöltött gyermeket nyári úszótáborába az alábbi időpontokban az Újhegyi Uszodába:
turnus VI.17.-21.-ig
turnus VI.24.-28.-ig
turnus VII.1.-5.-ig
turnus VII.8.-12.-ig
turnus VII.15.-19.-ig
turnus VII.22.-26.-ig
turnus VII.29.-VIII.2.-ig
Ára: 18.000.-Ft/fő/hét
Kőbányai lakosoknak: 17.000 Ft
Testvér kedvezmény: - 2.000 Ft
Az ár magában foglalja a napi két úszást,háromszori étkezést, mozgáskoordinációs torna – és játékos sport foglalkozásokat.
A tábor ideje alatt lehetőség van csak az úszófoglalkozásokon való részvételre is előzetes jelentkezés alapján, a létszám függvényében. Ára: 1.500 Ft/alkalom
Jelentkezés, a jelentkezési lap kitöltésével és 5.000 Ft előleg befizetésével. Érdeklődni lehet az alábbi telefonszámokon:
06 30 999 5120 Major Judit
06 30 443 7137 Török Irén
A jelentkezés folyamatos, a hely függvényében.
Áprilisi gyermekprogramok a Kőbányai Könyvtárban
Áprilisban a következő gyermekprogramok várják az érdeklődőket a Kőbányai Könyvtárban:
Április 12. péntek 17 óra: Ovi angol - mondókák, dalok, versek angolul – ovisoknak
Április 18. csütörtök 17 óra: Családi játszóház - a foglalkozásra ezúttal királylányokat és hercegnőket várunk! Kézműves asztal, kincskeresés, meseolvasás, limonádé-party. Pörgős szoknyákban gyertek!
Április 22. hétfő 17 óra: Stilton klub - Izgalmas és váratlan dolgokra számítsatok! Na, itt szép kis meglepetés lesz, mondhatom, vagy ne legyen a nevem Geronimo Stilton!!!
Április 25. csütörtök 17 óra: Béka Berci játszóháza - A Föld napja alkalmából rendezett játszóházban lesz tudáspróba, barkácsolás, játékkészítés újrahasznosítással és ültethetsz virágot is, hogy aztán otthon megfigyelhesd, hogyan fejlődik egy növény!
Április 30. kedd 17 óra: Ovi angol - mondókák, dalok, versek angolul – ovisoknak
A rendezvények ingyenesek!
Schiffer András, az LMP társelnöke Kőbányán április 11-én
A Kőbányai LMP Klubjának következő vendége Schiffer András, az LMP társelnöke lesz. Már csak egy év van hátra a választásokig, tájékozódjon első kézből az LMP programjáról, hogy ne csak a médiából értesüljön a hírekről. Tegye fel közvetlenül az Önt érdeklő kérdést, és vitatkozzon, ha nem ért egyet a válasszal!
Időpont: 2013. április 11. 18:00 óra.
Helyszín: Kőrösi Csoma Sándor Kőbányai Kulturális Központ, Szent László tér 7-14.
Schiffer András
Ismét lesz országos drogprevenciós kisfilm verseny
A IV. Országos drogprevenciós kisfilm-készítő verseny 35 éven aluli fiatalok részére írják ki. Kiemelt szempont a család, mint a drogprobléma esetleges megoldásának színtere, a probléma észlelés módjai, lehetőségei, korai jelek a tipikus válaszreakciók, a lehetséges problémakezelési módok. A filmeknek példát kell mutatniuk arra is, hogy hová lehet segítségért fordulni, továbbá pozitív üzeneteket kell megfogalmazniuk. Újdonság, hogy a pályázati program a kábítószereket kipróbálókat is megszólítja, de az internetfüggők, társfüggők szerencsejáték függők is készíthetnek filmeket tapasztalataikról, bemutathatják a lehetséges kiutakat. A kiírás minden eddiginél sokkal nyitottabban tágabb keretek között kezeli az egészségfejlesztés, drogprevenció témakörét.
További részletekért olvassa el kőbányai központú Életrevaló Egyesület anyagát:
Mi, az Életrevaló Egyesület csapata, nagyon fontosnak tartjuk, hogy mindenki ki tudja fejezni a tudatmódosítókhoz való viszonyát, amely annak is hasznos lehet, aki él ilyen szerrel, és annak is, aki nem próbálta ki.
A program lebonyolítója az Emberi Erőforrások Minisztériuma – Sportért és Ifjúságért Felelős Államtitkárság, a Nemzeti Család- és Szociálpolitikai Intézet, és a Nemzeti Drogmegelőzési Iroda megbízásából és szakmai felügyeletével az Életrevaló Karitatív Egyesület, egészségfejlesztéssel kapcsolatos prevenciós programban meghirdeti 2013. március 29-vel a IV. Országos drogprevenciós kisfilm-készítő versenyt, 35 éven aluli fiatalok részére.
A figyelmet a kábítószer-problémára irányítjuk és a megelőzésre olyan módon, mely a fiatalok aktivitására épül. Filmezni, kifejezni önmagunkat jó. Véleményt alkotni a film eszközével egy remek lehetőség.
Egy kategóriában maximum 15 perces filmek készítésével pályázhatnak a filmkészítők.
A kiírók fiataloknak szóló filmeket várnak, melyek hatásosan fogalmazzák meg hatásosan, hogyan lehet egészségesen élni. A drogoktól, az illegális kábítószerektől való, akár teljes függetlenség megtartásának igényével, és mutassák be ennek lehetséges módját. Hogyan lehet elkerülni a ma piacon levő kábítószerekkel való találkozást? Helyette milyen egészséges, értékes alternatívákat látnak, várnak, szeretnének a saját életükben? Mit vártnak a felnőttektől, a családotoktól, az iskolától, barátaitoktól és másoktól, hogy teljes biztonsággal egészséges életet tudjanak élni? Filmekben kritikával élhetnek a mozgásszegény életmóddal, a játékfüggőséggel, NET- és egyéb függőséggel, a dohányzással, a mértéktelen alkoholfogyasztással, drog és kábítószer használattal (dizájner dogok használatával) kapcsolatos életvitellel szemben.
Kiemelt szempont a család, mint a drogprobléma esetleges megoldásának színtere, a probléma észlelés módjai, lehetőségei, korai jelek a tipikus válaszreakciók, a lehetséges problémakezelési módok. Ki, és mit tehet a családban, ha a problémát észlelte? Mutassanak példát arra is, hogy hová lehet segítségért fordulni, továbbá fogalmazzanak meg pozitív üzeneteket a filmekben.
Legyenek kritikusak, az elutasítás mellett kreatív módon mutassátok be, hogy mi lehet célravezető. Milyen értelmes célokkal, tevékenységekkel kitöltött életet képzeltek el magatoknak és a következő generációknak.
A kiírásunk azoknak a fiataloknak is szól, akik valamikor kipróbáltak már valamilyen szert, vagy volt olyan időszakuk, amikor túl nagy szerepet játszott az életükben egy-egy függőséget okozó dolog (internet, játékok, alkohol, kábítószer… egyebek). Megfogalmazhatják filmjeikben, hogy mi volt, vagy lehet ennek az időszaknak a tapasztalata maguk és mások számára.
A beküldött filmekben műfaji megkötés nincs, a szervezők várnak animációt, bábfilmet, rajzfilmet, gyurmafilmet vagy dokumentumfilmet, amelyek készülhetnek akár mobiltelefonnal is.
Nevezési határidő: 2013. június 12.
A nevezési szándékot az This email address is being protected from spambots. You need JavaScript enabled to view it. címre küldött e-mailben kell jelezni, és a jelentkező a szervezők által küldött nevezési lap, továbbá a felhasználási szerződés kitöltésével és visszaküldésével válik hivatalosan is pályázóvá.
Az elkészült filmet a lehető legjobb minőségben DVD-n, postai úton kell beküldeni a nevezési lappal együtt az Életrevaló Egyesület címére: Életrevaló Egyesület (1101 Budapest, Vaskő u. 1. III. lépcsőház fszt. 14.)
A pályázati filmeket be lehet küldeni, még egy módon: Az alkotó feltöltheti a filmet egy video megosztó oldalra és a feltöltött film linkjét emailben elküldi, csatolva az aláírt, beszkennelt nevezési lapot és felhasználói szerződést az Egyesületnek. (Nevezési lapot és felhasználói szerződést emailben lehet kérni az Egyesülettől).
Az Életrevaló Egyesület a Facebook oldalain is hírt ad a pályázat aktuális állásáról, ahol a pályázók megoszthatják egymással tapasztalataikat. Minden este 20 órakor konzultációs lehetőséget biztosít az Életrevaló Egyesület a www.faacebook.hu oldalon.
A pályázatokat héttagú szakmai zsűri értékeli 2013. június 17-ig.
A zsűri által legjobbnak ítélt alkotások a további filmkészítést segítő tárgyi eszközöket (videó kamerákat), és lehetőségeket nyernek. A legjobb filmekből DVD összeállítás készül, melyek kiadására az Életrevaló Egyesület, szerződést köt az alkotókkal. „Nyereményként” 2013. szeptember 1. és december 31. között, a filmek alkotói saját településükön, saját iskoláikban, a szakemberek, és a Nemzeti Drogmegelőzési Iroda munkatársainak szakmai részvételével a pályázat legjobb filmjeit bemutathatják, és kapcsolódó egészségfejlesztési nap/program keretén belül a résztvevő csoporttal feldolgozzák a kiírásban szereplő kritériumok alapján a tapasztalatokat és az információkat.
A verseny záró rendezvénye és díjkiosztója várhatóan 2013. június 22-én lesz Budapesten. A program oldala eletrevaloegyesulet.jimdo.com és az Életrevaló Egyesület honlapján: eletrevaloegyesulet.gportal.hu az érdeklődők további információkat, tájékoztatást találnak.
Főtámogató: Emberi Erőforrások Minisztériuma
Együttműködő Partnereink:
Emberi Erőforrások Minisztériuma - Sportért és Ifjúságért Felelős Államtitkárság
Nemzeti Család- és Szociálpolitikai Intézet
Nemzeti Drogmegelőzési Iroda
További sajtóinformációk:
Életrevaló Egyesület
web: eletrevaloegyesulet.gportal.hu
email:
This email address is being protected from spambots. You need JavaScript enabled to view it.
Bosch alapkőletétel: harmincmilliárdos beruházás Kőbányán
Elindult a Bosch új központi bázis második ütemének építése, közel 850 mérnök a kőbányai innovációs centrumban. Április 5-én ünnepélyes alapkőletétellel megkezdődött a Bosch vállalatcsoport új központi bázis második ütemének építése Budapesten. A fejlesztés összértéke 2015-re eléri a 30 milliárd forintot. A beruházást 50 ezer négyzetméteres területen két ütemben valósítják meg. A 2011-ben kezdődött építkezés első épületét a tervek szerint 2013 nyarán adja át a Bosch, ahová a Robert Bosch Kft. és a Bosch Rexroth Kft. összesen több mint 350 fejlesztő, értékesítő és adminisztrációs területen dolgozó munkatársa költözik. A fejlesztés második részének építkezése várhatóan 2015-ben zárul és a jelenleg bérleményben működő, létszámban addig is folyamatosan bővülő, kutatás-fejlesztéssel foglalkozó többi osztálynak ad majd helyet. Javier González Pareja, a magyarországi Bosch csoport vezetője az ünnepségen elmondta: „A mára már közel 850 mérnököt foglalkoztató budapesti K+F központ megaberuházása stratégiai fontosságú és azt jelzi, hogy a Bosch hosszú távon, ismét elkötelezte magát a magyarországi jelenlét mellett.”
Az alapkőletételen Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter úgy fogalmazott: „A kormány számára a legfontosabb cél a kiszámítható gazdaságpolitika megteremtése, a foglalkoztatás és a beruházások növelése. A Bosch mindhárom területen segíti Magyarország megújítását, beruházási programjával pedig azt üzeni a tehetséges, nemzetközi élvonalbeli magyar mérnököknek, hogy nem kell külföldre menniük, a lehetőségek itthon is megtalálják őket”.
Oliver Schatz, a Robert Bosch Kft. műszaki területekért felelős elnöke, Javier González Pareja, a magyarországi Bosch csoport vezetője, Klaus Meder, Gépjármű-elektronika elnöke, Robert Bosch GmbH, Varga Mihály, nemzetgazdasági miniszter
A Bosch 1899 óta van jelen Magyarországon. Az 1991-ben újjáalapított regionális kereskedelmi kft.-ből mára jelentős vállalatcsoport, Magyarország egyik legnagyobb külföldi ipari munkaadója lett. A 2011-es üzleti évben a hazánkban 10 leányvállalattal rendelkező cég teljes forgalma 508 milliárd forint, magyarországi forgalma – amelybe nem tartoznak bele a saját vállalatai között folytatott kereskedelmi tevékenységek – 134 milliárd forint volt. A magyarországi Bosch csoport 2012 elején 8000 munkatársat foglalkoztatott. Az egyes gyártó, kereskedelmi és fejlesztési egységekhez kiterjedt kereskedő és szervizhálózat a teljes országot lefedi.
A Bosch csoport különböző technológiák és szolgáltatások, kiemelten a gépjármű-, az energia- és az épület-technológia, valamint az ipari technológia és a fogyasztási cikkek terén aktív, vezető nemzetközi szállítója. Az előzetes eredmények alapján több mint 306 000 munkatárssal 52,3 milliárd euró árbevételt ért el 2012-ben. A Bosch csoport magában foglalja a Robert Bosch GmbH-t, annak mintegy 60 országban működő több mint 350 leányvállalatával és regionális vállalataival együtt. Értékesítési és szolgáltatási partnereit is beleszámítva a Bosch körülbelül 150 országban van jelen. Ez az egész világra kiterjedő fejlesztési, gyártási és értékesítési hálózat a további növekedés alapfeltétele. A Bosch 2012-ben mintegy 4,5 milliárd eurót költött kutatásra és fejlesztésre, és világszerte több mint 4700 szabadalmi kérelmet nyújtott be. A Bosch csoport termékei és szolgáltatásai innovatív és hasznos megoldásokkal javítják az élet minőségét. Az "Életre tervezve” szlogen ezt a világszerte elérhető technológiát jelenti.
További információ: www.bosch.hu
Tartós élelmiszert gyűjtött a Demokratikus Koalíció Kőbánya-Kispesti csoportja
A Demokratikus Koalíció Kőbánya-Kispesti aktivistái folytatták a tartós élelmiszerek gyűjtését nehéz sorsú honfitársaink részére. A nagypénteki délutánt és a nagyszombati délelőttöt is az adománygyűjtésnek szentelték az önkéntesek. A párt ezúton is szeretne megköszönni mind az aktivisták álhatatos munkáját, mind a jószívű kőbányai polgárok adományait!
Íme a képek a gyűjtésről és a végeredményről:
Köszönjük!
DK Kőbánya-Kispest
Bringázz a csata emlékére! – Kerékpáros túra Isaszegre április 13-án
164 évvel ezelőtt zajlott le az 1848-49-es forradalom és szabadságharc egyik döntő ütközete, az isaszegi csata. Az ütközet emlékére, április 13-án, szombaton Kőbányáról induló kerékpáros túrán vehetnek részt a bringások.
A Kőbányai Önkormányzat hagyományaihoz híven idén is megrendezi az Isaszegi Kerékpáros Emléktúrát a Kőbányai Torna Club közreműködésével és szervezésében 2013. április 13-án. A Kőbányai Önkormányzat tisztségviselői, mint hosszú évek óta mindig, idén is letekerik a 60 km-es távot. A lebonyolítást a BRFK X. kerületi Rendőrkapitányság, a Kőbányai Wolf polgárőrség, a Kőbányai Alfa polgárőrség és Kőkert Kft. segíti.
A túrára korhatár nélkül várjuk a kedves résztvevőket, bárki csatakozhat, aki megfelelően felkészített kerékpárral érkezik – sőt akár út közben is lehet csatlakozni a várhatóan 2-300 fős csapathoz. A résztvevők koszorút helyeznek el Isaszegen, a Szoborhegyen a Honvéd-emlékműnél.
A bringás csapat 18-22 km/h-s átlagsebességgel halad, vagyis a távot bárki teljesíteni tudja a gyerekektől az idősebbekig. A maximális biztonságérzet érdekében a kerekeseket motoros és kerékpáros túravezetők kísérik. A szervezők frissítésről is gondoskodnak: Isaszegen zsíros kenyérrel és teával várják a bringásokat, hogy a visszaútra is legyen elég energia.
Gyülekező és helyszíni regisztráció április 13-án, szombaton 8:00 órától a Kőbányai Gyermek- és Ifjúsági Szabadidő Központ (KÖSZI) előtt (1105 Budapest, Előd utca 1., a Szent László térrel szemben). Az isaszegi túra 9:00 órakor indul, és várhatóan 15:00 órára ér vissza a KÖSZI elé.
Részletek és online regisztráció a www.kobanyabringa.hu oldalon.
Hírek
Mondja el Ön is véleményét a reptéri zajvédelmi intézkedési tervről!
Tisztelt Kőbányai Lakosok!A környezeti zaj értékeléséről és kezeléséről szóló 280/2004. (X. 20.…
Nyugdíjas? Pályázzon kedvezményes üdülésre!
A Kőbányai Önkormányzat pályázatot hirdet kőbányai nyugdíjasok 2024. évi üdültetésére.A pályáza…
Eredményesen zárult a Kékvirág Közösségi Tervezés lakossági fóruma
Eredményes volt a Kékvirág Közösségi Tervezés harmadik lakossági fóruma is, köszönjük a környék…
Adománygyűjtést szervez a kisgyermekes családoknak a NOE és a CBA
Idén is adománygyűjtést szervez a kisgyermekes családoknak a Nagycsaládosok Országos Egyesülete…
Január elsejétől Magyarországon is elindul a kötelező visszaváltási rendszer
Január elsejétől Magyarországon is elindul a kötelező visszaváltási rendszer - közölte az Energ…
Tudja, mikor jár le a vízórája?
Vízórája van? Hiteles még? Tudja, hogy ezt hogyan derítheti ki? És hogy mit tehet, ha lejár vag…
Közösségi Hírek
Szúnyoggyérítés Kőbánya-Kertvárosban
A Kőbányai Önkormányzat tájékoztatja a lakosságot, hogy Kőbánya-Kertváros térségében földi...
Az érettségi vizsgák miatt egy héttel később zúgnak fel a…
Az írásbeli érettségi vizsgák miatt egy héttel később, május 13-án lesz az …
Hogyan védekezzünk a csalások ellen az online vásárlás során?
OTP Mobil: az online vásárlók ötöde még mindig nem ellenőrzi a fizetési fel…
Lomtalanítás Kőbányán
Lomtalanítás Kőbányán május 8-16.! A kerületi körzetek és a lomkikészítés …
Szúnyoggyérítés Kőbánya teljes területén
A Kőbányai Önkormányzat intézkedett szúnyoggyérítés ügyben! - tájékoztatja …