Kőbányai Közösségi Hírlap

A+ A A-

Már nyomoz a rendőrség a BKV-nál Featured

Rate this item
(0 votes)

A Budapesti Rendőrfőkapitányság (BRFK) ma megkapta a BKV Zrt. 2003 óta megkötött valamennyi tanácsadói szerződését. Az Index birtokába került az a lista, amelyet a BKV a felügyelőbizottság kérésére összeállított a 2003. január 1. utáni, 10 millió forintot meghaladó juttatásokról. A lista több részből áll. Először azokat veszi sorra, akik menedzserszerződéssel rendelkeztek, de már nem dolgoznak (inaktívak) a BKV-nál. A következő részben a még a BKV-nál dolgozó, menedszerszerződéses vezetők következnek. A harmadik csoportba "a 10 millió forint feletti végkielégítésűek és egyéb kifizetésűek" tartoznak, a negyedikbe pedig a BKV kft.-inek vezetői. A letölthető pdf egy-egy vezetővel két egymást követő lapon foglalkozik. Az elsőn szerepel az érintett neve, életútja a BKV-nál, és az, hogy milyen igazgató ideje alatt dolgozott a cégnél. A rákövetkező lapon a pénzügyi adatok táblázata látható: az SAP elektronikus vállalatirányítási rendszerben rögzített eseti éves bérek, valamint a mellette levő táblán a munkaviszony megszüntetéséhez kapcsolódó adatok, juttatások.


A lista innen letölthető!


Last modified on Monday, 14 September 2009 20:30

Hírek

Régi képek, emlékek

Zajlik az éptkezés
Dolgozik a daru
Átadó ünnepség
Építési terv
Zajlik a munka
Árkok és házak
Minden a helyére kerül
Épül a Mély tó
Föld út
A Gergely-bánya

Közösségi Hírek

Lomtalanítás Kőbányán

Lomtalanítás Kőbányán

Lomtalanítás Kőbányán májusban! Kerületi körzetek és a lomkikészítés napjának listája Budapest közterületi...

Helytörténet

Budapesti hírek

Humor

Gazdaság és vállalkozás

Kék hírek

Esemény

Sport

Közösség

Édua Infomédia