Kihallgatás közben szökni próbált a X. kerületi rendőrkapitányság készenléti akció alosztályának nyomozójaként dolgozó rendőr, akit gyilkossággal gyanúsítanak. A Budapesti Nyomozó Ügyészség Belgrád rakparti épületének egyik második emeleti helyiségéből vetette ki magát, medencecsonttörést szenvedett. Csütörtök délelőtt, a XVIII. kerületi Csontváry Kosztka Tivadar utca egyik társasházában a rendőr és egyik társa a lépcsőházban támadott meg egy pénzváltással foglalkozó arab férfit. A zsebeiben jelentős összegű pénzzel munkába induló áldozat és a két, bukósisakot viselő támadó között kialakult dulakodás során az arab férfi bicskájával megsebesítette az egyik banditát, mire a másik lelőtte őt. A két bandita a zsákmányolt pénzzel egy robogón menekült el a helyszínről. Azt egyelőre nem tudni, hogy a gyilkos lövést a rendőr vagy társa adta le, az azonban bizonyos, hogy a kőbányai rendőrkapitányság nyomozója rendelkezett önvédelmi fegyverrel.
A gimnáziumi érettségivel és rendészeti szakközépiskolai végzettséggel rendelkező törzsőrmester 2006 nyarától a Rendészeti Biztonsági Szolgálat (REBISZ) állományában teljesített szolgálatot, onnan 2007 novemberében került a X. kerületi kapitányságra. Fegyelmi eljárás vele szemben nem indult, viszont elismerésben sem részesült. Életvitelével, életmódjával kapcsolatban a Rendvédelmi Szervek Védelmi Szolgálata részéről jelzés semmiféle nem érkezett. 2007-ben a magasabb beosztás betöltéséhez előírt orvosi alkalmassági vizsgálaton alkalmas minősítést kapott, s a legutóbbi 2009. június 9-én elvégzett időszakos pszichológiai vizsgálaton is megfelelt.
A nagy erőkkel megkezdett nyomozás során olyan adatok birtokába kerültek a nyomozók, hogy az egyik tettes egy hivatásos állományú rendőr, ezért az ügybe a Budapesti Nyomozó Ügyészség is azonnal bekapcsolódott a Nemzeti Nyomozó Iroda mellett. A két rablógyilkos elfogására pénteken délután került sor Budapesten. Az ügyészek és a rendőrök néhány óra múlva újabb két embert is elfogtak, akiknek köze lehet a bűncselekményhez, de a rablásnál nem voltak ott. A Budapesti Nyomozó Ügyészség a késő esti, illetve éjszakai órákban kihallgatta a négy gyanúsítottat, akik közül hárman vallomást tettek. Budapest rendőrfőkapitánya ezzel egy időben azonnali hatállyal megszüntette a 25 éves rendőrtörzsőrmester szolgálati jogviszonyát.
A Budapesti Nyomozó Ügyészség előre kitervelten, nyereségvágyból elkövetett emberöléssel gyanúsítja a rendőrt és három társát. Mind a négy gyanúsítottat őrizetbe vették, s kezdeményezték előzetes letartóztatásukat.