A Budapesti Rendőr-főkapitányság X. kerületi Rendőrkapitánysága csalás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást ismeretlen tettes ellen. A jelenleg rendelkezésre álló adatok szerint egy ismeretlen férfi, Szabó Zsolt és Balogh István nevet használva 2010 májusában jogtalan haszonszerzés céljából a 2010-es évben tartott Forma1-es autóversenyre hostes munkák elvégzésére kötött szerződést több sértettel, illetve erre a célra adott megbízást úgy, hogy a sértettektől munkaruha legyártására jogosulatlanul, a tényleges munkavégzés lehetősége nélkül 5000 forint készpénzt vett át.
A Budapesti Rendőr-főkapitányság X. kerületi Rendőrkapitánysága kéri, hogy akit ilyen ürüggyel tévedésbe ejtettek, valamint a fenti munkára toborzó tevékenységgel bíztak meg, illetve aki a hasonló bűncselekményeket a fenti álnevekkel elkövető férfi személyazonosságával vagy a bűncselekményekkel kapcsolatban érdemleges információval rendelkezik, hívja a 263-7200/115, 138, 110-es mellékű telefonszámot, illetve névtelensége megőrzése mellett tegyen bejelentést az ingyenesen hívható 06-80-555-111 „Telefontanú” zöld számán 107, vagy a 112 központi segélyhívó telefonszámok valamelyikén.