Kőbányai Közösségi Hírlap

A+ A A-

Tizenkét évet kapott a kőbányai rendőrt halálra gázoló ámokfutó

Rate this item
(2 votes)

Tizenkét év fegyházra ítélte jogerősen a Baross téri rendőrgázolót a Fővárosi Ítélőtábla. Az eljárás adatai szerint a vádlott 2010 nyarán Budapesten ittas, kábítószeres állapotban egy közlekedési szabálysértés után autóval Zuglótól Kőbányáig menekült a rendőrök elől, eközben számos ember testi épségét veszélyeztette, és a Keleti pályaudvarnál tolatás közben halálra gázolt egy őt üldöző Radovic Dusán zászlóst. A 30 éves Radovic Dusán Ózdon született, majd, amikor kijárta a Miskolci Rendészeti Szakközépiskolát, Budapestre került. Kőbányán alapított családot, az újhegyi lakótelepen boldogságban és szeretetben nevelte feleségével kislányát. Halála után posztumusz főhadnaggyá léptették elé. 

A vádlott az eljárás során elismerte, hogy hibázott, és sajnálkozott a halálos tragédia miatt, de részben a rendőri intézkedést is okolta a történtekért, és hangsúlyozta, hogy sem megölni, sem bántani nem akart senkit. Az ügyészség szerint hivatalos személy sérelmére elkövetett szándékos emberölés történt, melyért indokolt az életfogytiglan, a másodfokon eljáró ítélőtábla azonban az első fokú döntést helybenhagyva és jogerőre emelve a számos kisebb súlyú cselekmény - rongálás, ittas vezetés, hivatalos személy elleni erőszak - mellett a rendőr halála kapcsán csupán közúti veszélyeztetés minősített esetét látta bizonyítottnak, és az e minősítés mellett halmazatban kiszabható lehető legsúlyosabb, 12 éves fegyházbüntetést szabta ki.

Forrás: MTI, Kőbánya.info, Blikk.hu

Radovic Dusan főhadnagy emlékére létrehozott oldal EZEN a linken érhető el, míg a róla megemlékező videó ITT tekinthető meg.

 

A gázoló, és Radovic Dusán kislányával, a kép forrása: Blikk.hu

Last modified on Wednesday, 28 January 2015 16:58

Hírek

Régi képek, emlékek

Még nincs kész
Minden a helyére kerül
Lakótelep a világ végén
Régi újhegyi kép
Elkészült a lakótelep
Már állnak a házak
Régi kép
Részből egész
Folyik az építkezés
Áll a szobor

Közösségi Hírek

Lomtalanítás Kőbányán

Lomtalanítás Kőbányán

Lomtalanítás Kőbányán májusban! Kerületi körzetek és a lomkikészítés napjának listája Budapest közterületi...

Helytörténet

Budapesti hírek

Humor

Gazdaság és vállalkozás

Kék hírek

Esemény

Sport

Közösség

Édua Infomédia