Kislány koromban mindíg arról álmodta, hogy egyszer saját üzletem lesz. Azt nem tudtam hogyan, de azt igen, hogy lesz. Még akkor is, ha szerény körülmények között egy kőbányai panelben nevelkedtem. Itt nőttem fel, innen indultam a nagyvilágba. Sok mindenben kipróbáltam magamat, de a sors mégis vissza hozott a gyökereimhez. Sokáig nem értettem, hogy miért, de most 2 hónappal ezelőttig minden világossá vált számomra. Egy üzleti lehetőség!
Mivel mindíg szerettem jókat enni, arra gondoltam valami olyat adnék az embereknek, amit én is szeretek. Így jött az ötlet, hogy létre hozok egy fiatalos, kellemes légkörű kis kávézót. De mivel említettem, hogy szeretem a finomságokat, ezért azt találtam ki, hogy édes és sós óriáspalacsintával kedveskedek a vendégeimnek. Hisz magyarok vagyunk és a magyarok szeretik a palacsintát. Pár hete így megnyitottuk kávézónkat a húgommal a Gyömrői úti CBA-ban családi vállalkozás keretében.
Szeretettel várunk minden kedves kőbányai lakost és persze máshonnan érkezőket is. Garantáljuk, hogy palacsinta nem marad a tányéron!