Kőbányai Közösségi Hírlap

A+ A A-

Kanadai engedélyt szerzett a Richter egyik kiemelt gyógyszere

Rate this item
(1 Vote)

A Richter Gedeon Nyrt. partnercége, az AbbVie engedélyt szerzett a Kanadai Egészségügyi Hatóságtól (Health Canada) az amerikai piacon Vraylar néven kapható, a Richter egyik kiemelt készítményének (cariprazine) használatára az I. típusú bipoláris betegség és a skizofrénia felnőttekben történő kezelésére - közölte a Richter az MTI-vel.


 "Újabb fontos mérföldkő jelzi azt, hogy az I. típusú bipoláris betegségben és skizofréniában szenvedő betegek számára a cariprazine globális kezelési alternatívát nyújt" - fogalmazott Greiner István, a Richter K+F igazgatója a közleményben. Hozzátette: meggyőződésük szerint ez az innovatív terápia sikeresen elégíti ki mind a kanadai betegek, mind pedig az egészégügyi szakemberek igényeit.

A közlemény szerint mintegy 2,2 százalékra becsülik azon kanadai polgárok arányát, akik életük során tapasztalják az I. típusú bipoláris betegség tüneteit. Ez az állapot hasonló arányban léphet fel férfiaknál és nőknél is. A skizofrénia mintegy 300 ezer kanadai beteget érint.

A cariprazine hatóanyagú Vraylar a Richter és az AbbVie közös fejlesztése. Az AbbVie felelős a termék Egyesült Államokban, Kanadában, Japánban, Tajvanban és egyes latin-amerikai országokban (Argentína, Bolívia, Brazília, Chile, Kolumbia, Ecuador, Mexikó, Peru és Venezuela) történő értékesítésért.

A Richter Gedeon Nyrt. 2021-ben 141,180 milliárd forint adózott nyereséget ért el, ami 33,1 százalékkal nagyobb az előző évinél. A társaság éves árbevétele 630,595 milliárd forint volt, 11,3 százalékkal haladta meg az előző évit. A kiemelt készítmények között a Vraylar árbevétele jelentősen nőtt tavaly: az amerikai forgalom után elért royalty árbevétel 28,7 százalékkal 101,569 milliárd forintra nőtt (dollárban 30,2 százalékkal). A Richter részvényeivel a BÉT prémium kategóriájában kereskednek. Az elmúlt évben a papír legmagasabb árfolyama 9185 forint, a legalacsonyabb 6310 forint volt.

Forrás: MTI

Last modified on Monday, 02 May 2022 14:53

Hírek

Régi képek, emlékek

Épül és szépül
Zajlik az éptkezés
Régi újhegyi kép
Föld út
Épül a lego-ház
Áll a szobor
Építési terv
Árkok és házak
Dolgozik a daru
Lakótelep a világ végén

Közösségi Hírek

Lomtalanítás Kőbányán

Lomtalanítás Kőbányán

Lomtalanítás Kőbányán májusban! Kerületi körzetek és a lomkikészítés napjának listája Budapest közterületi...

!!! Szombatonként !!!

 

Zenebölcsi foglalkozás

Énekes központú, Kodályi elveken alapuló a magyar néphagyományokra épülő játékos foglalkozások.

10:00 – 10:45 
pár hónapos kortól – 3 éves korig

Részvételi díj : 700 Ft


    

Táncos mozgásfejlesztés óvodás korú gyermekek részére

• Magyar népi játékok, népdalok
• Mondókák, körjátékok, ügyességi játékok, memória -, szókincs -,  kommunikáció -, fejlesztése
• Táncos alapozás
• Mozgásos játékok, mozgás készség fejlesztése
• Énekes játékok, képesség fejlesztő feladatok

11 – 12 óráig
3-4 éves kortól

Részvételi díj : 700 Ft


Helyszín:
Széchenyi István Magyar-Német Két Tannyelvű Általános Iskola (Piros Iskola)Újhegyi sétány 1-3.

Mikóczi Eszter – email: This email address is being protected from spambots. You need JavaScript enabled to view it.

www.igyteddra.hu

Naptár

« May 2024 »
Mon Tue Wed Thu Fri Sat Sun
    1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31    

Helytörténet

Budapesti hírek

Humor

Gazdaság és vállalkozás

Kék hírek

Esemény

Sport

Közösség

Édua Infomédia