Kőbányai Közösségi Hírlap

A+ A A-

Sport

Kőbányán rendezték meg január 10-én, vasárnap a cyclo-cross szakág legrangosabb idei versenyét, a Soudal Cyclo-Cross Magyar Bajnokságot. A versenyen tizenöt korosztályban avattak bajnokot, a felnőttek között Benkó Barbara és Búr Zsolt ölthette magára a magyar bajnoki mezt.

Napokig csak találgatni lehetett, milyen lesz a pálya az országos bajnokságon, végül a sáré lett a főszerep. A hét közben esett hó vasárnapra részben elolvadt, részben lefagyott, a latyakot az időjárás megtámogatta egy kis esővel, így a sártengert senki sem úszhatta meg. A rajt előtt több helyen át kellett építeni a nyomvonalat, mert néhol a kerékpárok tengelyéig ért a jeges víz. Az embert próbáló küzdelemre így is 162 versenyző vállalkozott.

 

A délelőtti gyerek futamok rövidített pályán zajlottak. A Női és a Master kategóriák már a nagy körön, azaz mesterséges akadályokkal tűzdelt, közel 50 méteres szintkülönbségű, 2,6 km hosszú pályán versenyeztek. A férfi felnőtt, a férfi U23 és Master1 kategóriák 13 órás rajtjára már elállt az eső, de a nyomvonal sok helyen szinte járhatatlanná vált – vagyis épp ideális körülmények teremtődtek egy vérbeli Cyclo-Cross versenyhez! A pálya mellett és a szánkó dombon komoly szurkolói tömeg gyűlt össze, óriási hangulatban, kolomppal, síppal és üvöltéssel próbálták újabb erőfeszítésekre ösztönözni nyakukig sáros versenyzőket.

 

Elit kategóriában nagy harcot vártak az esélylatolgatók a Magyar Kupa sorozat győztese Pelikán János és az idén nagyon meggyőzően versenyző Búr Zsolt között. De BuZsó nem bízott semmit a véletlenre: a rajt első pillanatától megmutatta, hogy ki az úr a gáton, illetve a sáros pályán. Magabiztos előnnyel vezetett a többszörös bajnok Buruczki Szilárd előtt, aki végül második helyen végzett. Pelikán János a dobogó harmadik fokára állhatott fel. Nőknél a bajnoki cím Benkó Barbaráé a második Kanti Dorottya a harmadik Szekeres Viktória pedig lett.

Az esemény elmaradhatatlan lezárása a kerékpáros magasugró verseny volt, ahol Fetter Eriknek sikerült megdönteni a nem hivatalos magyar csúcsot jelentő 45 centimétert. Az új rekordot 55 centiméter.

Eredmények:

Soudal Cyclo-Cross Magyar Bajnokság 2016. – Kőbánya, BringaPark

Felnőtt férfi
1. Búr Zsolt Pavé Bike&Cafe Superior: 1:00:16
2. Buruczki Szilárd Cube Csömör: 1:01:12
3. Pelikán János Team Amplatz BMC: 1:03:05

Felnőtt nő
1. Benkó Barbara PCCC - Focus XC Team: 0:46:16
2. Kanti Dorottya Dr. Bátorfi Agri KTK: 0:44:0
3. Szekeres Viktória KTM Test Team Gödöllő: 0:49:08

A részletes eredmények megtekinthetők a verseny honlapján, ahová az eseményről készült képek is felkerülnek: www.vuelta.hu/cxob

Forrás: Vuelta Sportiroda, fotó: Vanik Zoltán

Tuesday, 12 January 2016 10:40
Published in Sport
Written by
Read more...

Nemzetközi kosárlabda tornának ad otthont a kőbányai Zsíros Tibor Kosárlabda Akadémia január 22-24. között. Az U14 Central European Youth Basketball League (CEYBL) elnevezésű rendezvény 2. fordulójának mérkőzései ingyenesen megtekinthetőek a helyszínen, a Zsíros Tibor Kosárlabda Csarnokban, valamint videó-csatornán, ahol minden mérkőzést élőben közvetítenek.

Időpont: 2016. január 22. - január 24.
Helyszín: Zsíros Tibor Kosárlabda Csarnok, 1103 Budapest, Kőbánya Kada utca 27-29.
Az esemény Facebook oldala IDE kattintva érhető el.

A tornáról Hajdu Péter, a Kőbányai Darazsak elnöke a kezdo5.hu portálnak elmondta, hogy az U14-es CEYBL torna sok szempontból mérföldkő lesz a Zsíros Akadémia életében. Az elmúlt bajnoki évben az egyesületük életében lezárult a "tömegesítés" szakasza. A TAO bevezetésének köszönhetően több edzővel, megnövekedett edzéslehetőséggel, valamint megduplázódott gyermeklétszámmal dolgozhatnak. Mára széles alapokkal rendelkezik a klub, elérhetővé vált a nemzetközi szereplés.

Meg akarják mutatni, hogy képesek egy nemzetközi tornát színvonalasan, minden igényt kielégítve megrendezni és hogy érdemes az egyesületnél kosárlabdázni. Kőbányának is tartoznak azzal, hogy színvonalas rendezvény színhelye legyen a kerület.  A Zsíros Tibor Kosárlabda Csarnok pedig méltó körülményeket teremt az ilyen színvonalú mérkőzések lebonyolításához kényelmes és tágas öltözőivel, fürdőivel és egész infrastruktúrájával. Emeli a torna rangját, hogy dr. György István, Budapest kormánymegbízottja és Kovács Róbert, Kőbánya polgármestere elvállalta a fővédnökséget.

Hajdu Péter meglátása szerint az egyesületnél vannak olyan játékosok, akik - ha komolyan veszik a munkát, szép jövő előtt állnak. Ehhez az akadémia minden rendelkezésre álló segítséget meg fog adni. A legfontosabb, hogy ezekből a gyerekekből minél több kőbányai játékos férjen be azokba a válogatottakba, melyek Budapest néven indulnak a különböző korosztályokban. Reményei szerint a Zsíros Tibor Kosárlabda Akadémia - névadójához méltóan - több olyan játéktudású játékost fog nevelni, amilyen Zsizsi bácsi volt a maga idejében.

A riport teljes terjedelmében EZEN a linken olvasható el.

Forrás: kezdo5.hu, darazsak.hu, az esemény Facebook oldala

Sunday, 10 January 2016 21:20
Published in Sport
Written by
Read more...

A Kőbányai Önkormányzat által épített, ingyenes használható jégpálya január 8-ig várta a korcsolyázni vágyókat Szent László téren. Mint kiderült, a pálya nem zár be, hanem új helyre kerül! Kovács Róbert polgármester a Facebook oldalán tette közzé, hogy az Újhegyi Uszoda és Strandfürdő udvarára költözött a korcsolyapálya, ahol változatlan feltételekkel egész télen üzemeltetik majd. További részletek IDE kattintva olvashatóak el.

 

Tuesday, 05 January 2016 21:28
Published in Sport
Written by
Read more...

Kőbányán, az újhegyi Sportligetben rendezik meg a Soudal Cyclo-Cross Magyar Bajnokságot január 10-én, vasárnap. A látványos versenyre nézőket és szurkolókat is vár a szervező Kőbányai Torna Club. 

 

A cyclo-cross a kerékpárversenyzés téli formája, ahol versenyzőknek egy erdős, füves, dombokkal és sokszor mesterséges akadályokkal teletűzdelt 2,5-3 kilométeres körpályát kell teljesíteniük. Tökéletes helyszín erre a Kőbányai Bringapark, ahol az elmúlt három szezonban összesen nyolc cyclo-cross versenyt szervezett a helyi kerékpáros egyesület, a KTC.

 

Mitől izgalmas egy ilyen verseny? A Bringaparkban kijelölt közel 3 kilométeres nyomvonalon helyet kapott többek között egy gokart pálya, egy szánkó domb, két palánk és egy meredek töltés is, így izgalmas küzdelemből biztosan nem lesz hiány. A pálya rövid ugyan, de technikás, és a versenyzők gyakran a kerékpárjaikat a vállukra kapva tudnak csak haladni. Nem kíméli őket az időjárás sem: a hótól, esőtől latyakos pályán gyakoriak a látványos, de ártalmatlan esések, csúszások. 

 

A Cyclo-Cross Magyar Kupa sorozat összetettjében 4 arany és 1 ezüstérmet gyűjtöttek be a KTC versenyzői, így több korcsoportban bajnoki esélyesek a kőbányai versenyzők. A szervezők arra buzdítják a kőbányai lakosokat, hogy jöjjenek el január 10-én Soudal Cyclo-Cross Magyar Bajnokságra, és szurkoljanak a helyi egyesület bringásainak és a sportág legjobbjainak.

Gyere el Te is!

Az esemény kedvcsináló videója EZEN a linken, vagy a cikk alatt tekinthető meg.

Helyszín: Kőbánya, Sportliget (Hangár utca 10.)
Időpont: 2016. január 10.
További információk: www.vuelta.hu/cxob

Forrás: Vuelta, KTC

Friday, 01 January 2016 22:50
Published in Sport
Written by
Read more...

Késely Ajna, a Kőbánya SC úszója 400 méter gyorson teljesítette a riói olimpiai részvételhez előírt szintet - tudatta honlapján vasárnap a Magyar Olimpiai Bizottság, a sportoló edzőjére, Turi Györgyre hivatkozva. Az ötkarikás szintet teljesítő magyar sportolók száma így 63-ra nőtt, a győri nemzetközi kvalifikációs viadalon 4:07.90-es időt elért, 14 éves Késellyel együtt pedig összesen már 20 magyar úszó szerzett riói kvótát. Turi György bejegyzésében jelezte: Késely ideje ismét országos rekord a 14-15-16 évesek között, és korábbi csúcsán 2,9 másodpercet javított. 

Forrás: MTI

Késely Ajna Evelin, a kép forrása: kobanyaswimming.com

Sunday, 20 December 2015 20:42
Published in Sport
Written by
Read more...

Kőbányán zárult december 13-án a Cyclo-Cross Magyar Kupa, ahol Pelikán János futamgyőzelmével a Kupa összetett aranyát is bezsebelte. A Kőbányai Bringapark Kupát elit nők között a master Európa bajnok Cseh Veronika nyerte. 

 

Futamról futamra egyre többen vannak a hazai cyclo-cross versenyeken, és ez alól a hétvégi Kőbányai Bringapark Kupa sem volt kivétel. Húsz kategóriában közel kétszázan vállalkoztak a vacogós kihívásra, ami egyben a Cyclo-Cross Magyar Kupa lezárása is volt.

A sártenger ezúttal elmaradt, cserébe alig emelkedett fagypont fölé a hőmérséklet. A délelőtti gyerek futamok után besűrűsödött a köd, és a délutáni rajtok kategóriáinak is jutott a kellemes 2°C-ból. A hidegnek köszönhetően kellően kemény maradt a pálya ahhoz, hogy a novemberi sárfürdőt ezúttal ne kelljen élveznie a versenyzőknek. A latyakban már bizonyító pályát néhány apró változtatással sikerült tovább javítani a szervező Kőbányai Torna Clubn és a Vuelta Sportiroda csapatának.

 

Elit kategóriában Pelikán János (Utensilnord Continental Cycling Team) meggyőző, közel egy perces előnnyel ért célba Búr Zsolt (Pace Cafe and Bike) és Wouter Cleppe (Alpinbike Team) előtt. Az ózdi, veszprémi és kőbányai állomások után az utolsó fordulót jelentő 8. Kőbányai Bringapark Kupán hirdették ki az 2015/16-os szezon Cyclo-Cross Magyar Kupa összetett eredményeket is. A három futam után élen álló Pelikán kőbányai győzelmével megőrizte vezető helyét az összetettben, megelőzve Búr Zsoltot és Hacsi Ákost (Team3K). Nőknél a futamon és összesítés után is Cseh Veronika (Alpinbike Team Endura Giant High5), Tache Marike (Kőbányai Torna Club SE), Göltl-Zelenij Linda (PCCC) lett a sorrend.

A verseny egyik erőssége ez alkalommal is a helyszín egyre fejlődő infrastruktúrája volt: a versenyzőket még nagyobb, fűtött öltöző, zuhanyzó, meleg leves és sült gesztenye várta. A bringamosókra most kevésbé volt szükség, mint novemberben, de a tea talán még inkább fogyott. A jó hangulathoz – a Mikuláson túl - nagyban hozzájárult a szánkó dombon elhelyezett szurkolói bázis is, ami sokaknak segítettek az emelkedő leküzdésében.  Az eseményt most is kerékpáros magasugró verseny zárta, ahol ebben a fordulóban már tízen ugratták át a lécet. Végül 45 centiméterrel Soós Tamás (Cube-Csömör) nyert.

A szezon utolsó cyclo-cross versenye 2016. január 10-én a Soudal Cyclo-Cross Magyar Bajnokság lesz, amire a szervezők minden eddiginél több szurkolót várnak.

Eredmények:

Felnőtt férfi
1. Pelikán János - Utensilnord: 1:00:20
2. Búr Zsolt - Pavé Bike&Cafe: 1:01:1
3. Woulter Cleppe - Alpinbike Team: 1:02:50

Felnőtt nő
1. Cseh Veronika - Alpinbike Team Endura Giant High5: 0:51:43
2. Tache Marike - Kőbányai Torna Club: 0:44:00
3. Göltl-Zelenij Linda - PCCC: 0:45:33

A részletes eredmények megtekinthetők az esemény honlapján: vuelta.hu/bringapark-kupa

Vuelta Sportiroda

Tuesday, 15 December 2015 13:48
Published in Sport
Written by
Read more...

Mindenkit vár a Kőbányai Jégpálya, ahol korcsolyaoktatás és jogkorongedzés, bérletakció, büfé és sok minden más várja a sportolni vágyókat. További információért kattintson a képekre, vagy látogass meg a jégpálya honlapját: kobanyaijegpalya.hu

A White Sharks várja azon fiatalok jelentkezését, akik meg szeretnének ismerkedni a jégkorong sportággal. Előzetes korcsolyatudás nem feltétel! Bővebb felvilágosításért látogassa meg a klub honlapját: whitesharks.hu 

 

Tuesday, 15 December 2015 13:45
Published in Sport
Written by
Read more...

Hat futam után november 22-én, vasárnap újra elrajtol a Kőbányai Bringapark Kupa. A 2015-16-os szezonban ismét három versenyen mérhetik össze magukat a terep kerékpározás kedvelői cyclocross és mountain bike bringákkal egyaránt. 

 

Kőbányán, az Újhegyi lakótelep szomszédságában, az uszoda mögött található egy kellemes park, a Sportliget. Ez a fás, ligetes terület az otthont mountain bike és cyclocross bringások számára szervezett Kőbányai Bringapark Kupának, immár két éve. A 3 kilométeres körpályán amatőrök és profik egyaránt versenybe szállhatnak, hiszen a CX futamok mellett mountain bike verseny és rövidített pályán gyermekverseny is lesz. Aktív időtöltési lehetőség az egész családnak!

 

A novemberi és decemberi Bringapark Kupa a Cyclocross (CX) Magyar Kupa sorozat állomásai is egyben, míg a januárban megrendezésre kerülő verseny a CX szakág Országos Bajnoksága lesz.

Kőbányai Bringapark Kupa időpontjai:
- 2015. 11. 22. (vasárnap): 7. Kőbányai Bringapark Kupa - Cyclocross Magyar Kupa futam
- 2015. 12. 13. (vasárnap): 8. Kőbányai Bringapark Kupa - Cyclocross Magyar Kupa futam
- 2014. 01. 10. (vasárnap): 9. Kőbányai Bringapark Kupa - Cyclocross Országos Bajnokság

Helyszín (mindhárom futam esetén): Budapest, X. Sportliget, Hangár utca 10.

A novemberi versenyre már csak a helyszínen lehet regisztrálni, de a következő futamokra még él az online előnevezési lehetőség. 

Ingyenes nevezés kőbányai iskolásoknak! Szólj az osztálytársaidnak is! Minden általános iskolás vagy még fiatalabb gyermek számára, aki vagy kőbányai lakos, vagy Kőbányán jár általános iskolába, a nevezés díjtalan. Nevezni a helyszínen a verseny napján lehet diákigazolvány, vagy szülők lakcímkártyájának felmutatásával.

Pattanj nyeregbe, és tekerj velünk idén is!

További információk, nevezés: vuelta.hu/bringapark-kupa

Vuelta Sportiroda

Tuesday, 01 December 2015 11:41
Published in Sport
Written by
Read more...

Hírek

Régi képek, emlékek

Az iskola
A Mély tó
Már állnak a házak
Régi újhegyi kép
Régi kép
Föld út
Épül a Mély tó
Zajlik a munka
Folyik az építkezés
Építik a tavat

Közösségi Hírek

Hogyan védekezzünk a csalások ellen az online vásárlás során?

Hogyan védekezzünk a csalások ellen…

OTP Mobil: az online vásárlók ötöde még mindig nem ellenőrzi...

Helytörténet

Budapesti hírek

Humor

Gazdaság és vállalkozás

Kék hírek

Esemény

Sport

Közösség

Édua Infomédia