Kőbányai Közösségi Hírlap

A+ A A-

A Kőbánya TC kerekese, Buruczki Szilárd nyerte a maraton bajnokságot Visegrádon

Rate this item
(0 votes)

Ezernégyszázhat nevező közt a felnőttek mezőnyében a 2009-es bajnok Buruczki Szilárd győzelmével zárult július 3-án a tizenkettedik alkalommal kiírt Intersport Duna Maraton hegyikerékpár-verseny, egyben a maratoni szakág országos bajnoksága. A Top Maraton sorozat második állomásán nyolc ország részvételével nemzetközi mezőny gyűlt össze.

A hosszútávot – melyet a szokásoknak megfelelően csak a férfiaknak írták ki – 86, a közepet 63, a rövidet 26 kilométerre hirdette meg a Sportaktív SE. A pálya nyomvonala a visegrádi Duna-partról a Pilis hegység emelkedőin vezetett. A versenyt a magyarok mellett csehek, svájciak, szlovákok, osztrákok, oroszok, németek és románok is teljesítették. 
Az eseményt a verseny fővédnöke, Abonyi Géza, Visegrád polgármestere nyitotta meg.

Buruczki Szilárd a befutót követően terveiről is nyilatkozott: „Nagyon boldog vagyok, hogy 2009 után, idén ismét a maratoni szám bajnoka lettem. A közeljövőben az olimpiai számra fogok összpontosítani, két hét múlva a zalaegerszegi országos bajnokságon szeretnék bizonyítani, majd aktívan részt kívánok venni a londoni olimpiai kvótához szükséges pontgyűjtésben, időben ezekhez a versenyekhez fogom igazítani a maratoni viadalokat, talán a Mátra Maratonon ismét rajthoz tudok majd állni augusztus végén” – mondta az ország idei legjobb maratoni kerekese.

Fotó: Tirszin János, X-iont

A felnőtt női bajnoki címet a Vitalitás SE kerekese, Dósa Eszter nyerte, aki jövőre ismét Buruczkival együtt állhat címvédőként a maraton bajnokság rajtjánál.

A visegrádi verseny rajt-cél területén a 2011-es Határon Túra szervezői is jelen voltak. A Vuelta Sportiroda augusztus 13. és 20. között, Gyimesbükk és Budapest között rendezi az Erdélyt és Magyarországot összekötő kerékpáros túrát, melyet a szervezők sátorral és szórólapokkal népszerűsítettek.

Fotó: Tirszin János, X-iont

XII. Intersport Duna Maaraton, felnőtt férfi hosszútávú eredmények (86 km):
1. Buruczki Szilárd (Magellan Kőbánya TC) ideje 03:44:09,
2. Blazsó Márton (Bike Team Szeged), 03:46:35,
3. Szatmáry András (EuroOne-Cube Pro MTB Team), 03:53:23.

Teljes eredménylista erről a linkről tölthető le pdf. formátumban.
További információk találhatók itt: www.kobanyabringa.hu és www.buruczki.hu

Last modified on Monday, 04 July 2011 11:39

Hírek

Régi képek, emlékek

Az iskola
Zajlik az éptkezés
Zajlik a munka
Folyik az építkezés
Minden a helyére kerül
Épül a lakótelep
Régi kép
Részből egész
Épül a Mély tó
Lakótelep a világ végén

Közösségi Hírek

Hogyan védekezzünk a csalások ellen az online vásárlás során?

Hogyan védekezzünk a csalások ellen…

OTP Mobil: az online vásárlók ötöde még mindig nem ellenőrzi...

Helytörténet

Budapesti hírek

Humor

Gazdaság és vállalkozás

Kék hírek

Esemény

Sport

Közösség

Édua Infomédia