Kőbányai Közösségi Hírlap

A+ A A-

Futókörök Országos Versenye Kőbányán

Rate this item
(1 Vote)

Újabb 9 futókört alakítanak ki az Aktív Magyarország Programban

Idén is folytatódik az Aktív Magyarország Program, a projekt keretében többek között a lakókörnyezetben szeretnék bővíteni a rendszeres testmozgás lehetőségét. A program legfontosabb célja, hogy minden nagyobb városban legyen futókör, bringapark, görpark, mászóterem és műanyag sípálya. Az Aktív Magyarországért Felelős Kormánybiztosi Iroda 50 százalékos önrész mellett, idén 314 millió forint támogatást nyújt futókörök építésére. Ennek köszönhetően 2022 tavaszáig további 9 rekortán borítású futópálya épül az országban. Az elmúlt évekhez hasonlóan a jelentkezések elbírálását ezúttal is a Szabadidősport-eseményszervezők Országos Szövetsége (SZEOSZ) készítette elő.

Az Országos Futópálya-építési Program keretében idén újabb 9 pályázatot támogatnak. A sikeres pályázóknak 2022. március 31-éig kell kialakítaniuk a futóköröket. Ebből hét pálya legalább egy kilométer, két pálya pedig több mint 800 méter hosszúságú lesz. Az új rekortán borítású pályák Egerben, Gyömrőn, Kaposváron, Kazincbarcikán, Kiskőrösön, Miskolcon, Székesfehérváron, Veresegyházán és Veszprémben épülnek fel. Az 50 százalékos vissza nem térítendő támogatásnak köszönhetően így több mint 600 millió forint értékben létesülnek futókörök.

Az Aktív Magyarország Program keretében a kormány a futókörök mellett bringaparkok, vasalt utak, mászótermek és sziklamászó iskolák építésével bővíti a lakosság sportolási lehetőségeit. A Program indulása óta több mint 1,3 milliárd forint támogatást osztottak szét a jelentkezők között. Az elmúlt két évben 14 futópálya, 9 görpark, 23 bringapark, 6 vasalt út, 17 sziklamászó útvonal, valamint 15 mászóterem kapott támogatást.


Kép forrása: aktívmagyarország.hu

Futókörök Országos Versenye programsorozat

Az eddig átadott futókörökön az Aktív Magyarországért Felelős Kormánybiztosi Iroda és a SZEOSZ egy versenyt fog hirdetni, amelyen május végén a városok vetélkedhetnek majd egymással. A verseny elsődleges célkitűzése, hogy a résztvevők az adott napon minél több kilométert fussanak, gyalogoljanak a település új futópályáján. Az esemény különlegessége, hogy valamennyi helyszín egyben Ötpróba-pontszerző állomás is. A legtöbb kilométert összegyűjtő város 250.000 forint, a második 150.000 forint, a harmadik 100.000 forint értékű díjazásban részesül, melyet a futópálya fejlesztésére vagy azon tartandó rendezvény lebonyolítására használhatnak fel. A verseny helyszínei várhatóan Budapesten a kőbányai Sportligetben és Békásmegyeren, vidéken pedig Gödöllőn, Kaposváron, Hajdúböszörményben, Pápán, Szegeden, illetve Székesfehérváron lesznek.

Forrás: aktívmagyarország.hu

Last modified on Wednesday, 31 March 2021 10:50

Hírek

Régi képek, emlékek

Lakótelep a világ végén
Építik a tavat
Elkészült a lakótelep
Áll a szobor
Árkok és házak
Épül a lego-ház
Építési terv
Régi újhegyi kép
Már állnak a házak
Épül a Mély tó

Közösségi Hírek

Hogyan védekezzünk a csalások ellen az online vásárlás során?

Hogyan védekezzünk a csalások ellen…

OTP Mobil: az online vásárlók ötöde még mindig nem ellenőrzi...

Helytörténet

Budapesti hírek

Humor

Gazdaság és vállalkozás

Kék hírek

Esemény

Sport

Közösség

Édua Infomédia