Tisztelt Polgármester Úr, Tisztelt Képviselő Testület!
A Sibrik-telepi lakosok és mind magam nevében is - ezúton szeretnénk nyilvánosan köszönetünket kifejezni. Mint ismeretes, hosszas, több éve húzódó kitartó munka árán - Önöknek végre törvényesen sikerült a lakótelepünkről elköltöztetni azt a renitens családot, akik elviselhetelenül antiszociális életvitelük és brutálisan agresszív magatartásuk miatt éveken keresztül keserítették meg az itt élők életét, napjait és éjszakáit egyaránt.
Jómagam különösen sokat szevedtem miattuk, hiszen hosszú évekig (6 évig) kényszerültem velük szó szerint összezárva, közvetlen szomszédságukban élni, azokkal a személyekkel , akik az életemre törtek, állandó félelemben tartottak, nap mint nap zaklattak és ezáltal teljesen ellehetlenítették az otthoni tartózkodásomat.
Sajnos az elmúlt hosszú években, sem az egykori Polgármester, sem főként az akkori Vagyonkezelő vezérigazgatója, Fecske Károly úr részéről nem tapasztaltunk semmiféle szándékot, hogy ennek az embertelenül tarthatatlan helyzetnek a megnyugtató megoldására törekednének.
Az ügy elhúzódása miatt többször kerültünk teljesen reményveszett és kilátástalan élethelyzetbe, aminek a túléléséhez, átvészeléséhez éveken keresztül nagy segítséget nyújtott Agócs Zsolt , mint a terület képviselője és Weeber Tibor szociális alpogármester, akik az első pillanattól kezdve különösen a szívükön viselték a sorsunkat. A folyamatos kapcsolattartás velük, megnyugtató beszélgetések és az a tudat, hogy mindig volt valaki, aki tartotta bennünk a lelket adott erőt ennek az időszaknak az elviseléséhez. Sok esetben csak az általuk nyújtott lelki támogatás segített nekünk átbillenni a holtponton, hogy igenis bízzunk a Hivatalban, hogy az új önkormányzati vezetés meg fogja találni a módot, hogy végre mi is élhessünk félelem és rettegés nélkül a saját otthonainkban. Úgy érezzük, hogy kimondottan - Agócs Zsoltnak és Weeber Tibornak köszönhetjük, hogy egyáltalán - volt erőnk és hitünk túlélni ezt a rettenetes időszakot.
Mi magunk nem politizálunk, de számunkra is érezhető volt a választások elött, hogy nem volt meg a kellő politikai akarat az ügy megoldására. Szerencsére az új hivatali felállás , új szakmai vezetők szakmai tudásuk legjavát adva, mindannyiunk örömére - végre sikerült megoldaniuk ezt a már - az Önkormányzatot is rossz hírbe hozó problémát, ami kihatott az Önök eddigi előnytelen megítélésére is. Biztosan állíthatom, hogy a hír hallatára ez lényegesen megváltozott, a lakótársaim újból bizakodnak és bizalommal vannak az új önkormányzati vezetés iránt.
Itt külön szeretném kiemelni Szabó László úrnak a Vagyonkezelő új Vezérigazgatójának ez ügyben végzett kitűnő szakmai munkáját, ugyanis amire elődje - Fecske Károly úr 6 évig nem volt képes (?!) elfogadható szakmai megoldást találni, addig az új Vezérigazgató úrnak sikerült röviddel a kinevezését követően - kellő szakmai hozzáértés birtokában, mindezt törvényesen, szakmailag és jogilag is támadhatatlan módon.
Még egyszer szeretnénk megköszönni mindazok munkáját, kitartását, akik folyamatosan mellettünk álltak, segítették a Hivatalban az ügyünk holtpontról való elmozdítását, aminek eredménye, kimenetele mindannyiunk szemében pédaértékű!
Köszönjük! További sok sikert kívánok, tisztelettel:
Balázs Péterné, Sibrik telepi lakos