Krstulovic Alex, a Kőbánya SC és az MTK versenyzője nagy bravúrral, 8 ponttal (8 győzelem, 1 vereség) lett Európa-bajnok a bulgáriai Albenában rendezett Korcsoportos Sakk Európa-bajnokság 8 év alatti fiúk korcsoportjában. Hihetetlenül hősiesen küzdött, hiszen az utolsó mérkőzése előtt néhány órával ételmérgezéssel kórházba került. Alex szerette volna lejátszani a partit, ezért az utolsó pillanatban, félórával a meccs előtt döntöttek úgy szülei és edzője, hogy vállalják az utolsó játszmát.
Krizsány László nemzetközi mesterrel, Alex edzőjével beszélgettünk:
Gratulálunk Alexnek és természetesen neked is az Európa-bajnoki címhez. Hihetetlen teljesítmény végigküzdeni, ráadásul megnyerni egy döntő partit egy beteg gyereknek. Hogy van most Alex?
Alex éjjel lett rosszul, hajnalban került kórházba ételmérgezéssel. Antibiotikumos kezelést kapott a tünetek enyhítésére. Fél 11-kor döntöttünk úgy, hogy elvihetik a versenyre. Lejátszotta a partit (3 órás játszma volt - a szerk.), nyert, utána újra rosszul lett, és most megint kórházban van. Remélhetőleg holnap már hazautazhat.
Hogyan értékeled Alex fantasztikus teljesítményét?
Ez egy csoda. Egyedülálló, példa nélküli teljesítmény, nagyon kevesen képesek erre. Az idén két országos bajnokságon is indult: a hagyományos és a rapid versenyen, és mindkettőt megnyerte, és most kimelkedve a mezőnyből, egypontos fölénnyel az Európa-bajnokságot is. Hosszú távú terv pedig majd egyszer a világbajnoki cím lesz. Ehhez persze sok segítség kell.
Milyen háttere van Alexnak a versenyzéshez?
Kőbányán mostanában pozitív dolgok történtek a sakkéletben, ez reménykeltő. Ugyanakkor hiába indult Alex magyar színekben, hiába magyar versenyző, a Magyar Sakkszövetség nem támogatja a felkészülését, utazását, a szülők saját erejükből utaztatták Alexet Bulgáriába. De az idén megrendezésre kerülő világbajnokságra már nem tud elutazni. Megpróbáljuk megoldani, amit lehet, hogy minél több versenyre eljuthasson. Sok támogatásra van szükség. Nagyon sokan szurkoltak neki - Budapesten három egyesületben oktatok, ők is drukkoltak -, sok SMS, telefon érkezett. Ez nagy erőt, nagy lökést ad neki.
És bizonyára a vele együtt sakkozóknak is.
Igen, a hétfői edzésen is beszéltek róla - sejtjük, milyen élmény az úszóknak együtt úszni Cseh Lacival. Kőbánya, remélem, egyre szélesedő mag, és a sakkozni járók megérzik, hogy van benne lehetőség, van értelme sakkozni.
A kőbányai sakkozó gyerekek nevében, kérlek, add át Alexnek, hogy gratulálunk neki, és mihamarabbi gyógyulást kívánunk.
Köszönöm.
Az eredeti fénykép és a Kőbánya SC sakkoktatásáról bővebb információk itt találhatók: bagirasport.hu