Kőbányai Közösségi Hírlap

A+ A A-

Újabb öt innovatív ötlet valósulhat meg 4 millió forintból

Rate this item
(0 votes)

Idén is sokezer szavazó vett részt a közönségszavazáson, ahol a közönségdíj sorsáról dönthettek a voksolók.

Összesen 20 millió forinttal támogatjuk az öt nyertes csapatot, mely összeget a díjazottak a pályázataikban kidolgozott innovatív projektek megvalósítására fordítanak - olvasható a richterannadij.hu-n. A Richter Anna Díj öttagú zsűrije kategóriánként egy nyertest hirdetett.


Kép forrása: richterannadij.hu

Az ünnepélyes díjátadó gálán Orbán Gábor vezérigazgató is köszöntötte a döntősöket. Rúzsa Magdolna Máté Péter-díjas énekes három kisbabája miatt indokoltan maradt távol, ő videóüzenet formájában gratulált minden döntőbe jutott csapatnak. A közönségdíj így sem maradt gazdátlanul, az idei díjátadó gálán Polgár Judit sakk nagymester, minden idők legnagyobb női sakkozója adta át a közel háromezer szavazattal méltán díjazottá választott csapatnak.

A fiatalokhoz szóló innovatív kártyajáték ötlete prevenciós céllal született meg

Két fiatal orvosból és egy ápolónőből álló csapat, az orvos kategória győztesei kiemelkedően fontosnak tartják a prevenciót és az egészséges életmódra nevelést. Azt vallják, hogy a 21. században nem adatokkal és kiadványokkal lehet megszólítani az legújabb generációt, hanem interaktív, szórakoztató megoldásokra van szükség.  Erre az igényre reagál innovatív módon a Sine Morbo kártyajáték. Dr. Barna István belgyógyász, egyetemi docens, a MÁESZ Szakmai Bizottságának elnöke, a Richter Anna Díj zsűritagja a prevenció élharcosa, így az ötlet azonnal elnyerte tetszését „A kártyajáték azt az üzenetet közvetíti a jövő generációja számára, hogy nem kell megtapasztalniuk az egészségkárosodással járó viszontagságokat felnőttkorban, hanem tudnak tenni ellene. Egy egészségesebb generáció felnevelése pedig kisebb terhet ró majd az egészségügyi rendszerre, ami hosszú távon össztársadalmi szinten is kifejti pozitív hatását.”

Oktatókonyha épül a Semmelweis Egyetem I. számú Gyermekklinikáján

Számos olyan, ritka anyagcserebetegség létezik, amely gondoskodás híján hosszú távon szellemi és fizikai károsodást okozhat. Különösen nehéz az érintett családok számára, hogy a szigorú diéta betartása jelentős kreativitást igényel, ugyanakkor az étkezési szabályok megszegése nem mutatkozik meg azonnali tünetekben. Az egészégügyi szakdolgozó kategória elhivatott díjazottjai egy dietetikus és táplálkozástudományi szekértő vezetésével nem csak diabétesszel vagy cöliákiával, hanem veleszületett anyagcsere-betegséggel élő gyerekekkel és családjaikkal foglalkoznak. A többezer speciális diétával élő gyereket és felnőttet gyakran születésük pillanatától életük végéig kísérik különleges odafigyeléssel és törődéssel. „Nyugat-Európában szinte kivétel nélkül minden anyagcsere gondozóközpont saját oktatókonyhájában adja át a családoknak a szükséges gyakorlati ismereteket. Az, hogy a Richter Anna Díjnak köszönhetően a megálmodott Oktatókonyha megépülhet, és szervezett keretek között jó hangulatú közös főzések jöhetnek létre támogató közösségben, óriási segítség lesz többszáz család számára!” - nyilatkozta Szily Nóra újságíró, pszichológus zsűritag a díj átadásakor.

Hiteles információk hiteles forrásból a gyógyszerekkel és alkalmazásukkal kapcsolatban

Napjainkban meglehetősen sokféle, sőt újabbnál újabb, úgynevezett nem konvencionális gyógyszerformával találkozhatnak a betegek, különösen a gyermekgyógyászat területén. Az Egyetemi Gyógyszertár Gyógyszerügyi Szervezési Intézet szakemberei, a gyógyszerész kategória díjazottjai a különböző gyógyszerformákkal és a leggyakoribb betegségek kapcsán felmerülő gyógyszeres kezelésekkel ismertetik majd meg a szülőket rövid, látványos videókon keresztül. A Gyógyszer VloggerKids című projekt célja a megbízható, hiteles tájékoztatás. „A Richternek, mint felelősségteljes gyógyszergyártó cégnek rendkívül fontos a hiteles tájékoztatás. Mi magunk is tapasztaljuk, hogy az online térben keringő, praktikusnak tűnő, ám gyakran ártó információk a terápiás hatás csökkenéséhez vezethetnek, de rosszabb esetben a terápiás kockázatok növekedését is okozhatják. Jó szívvel támogatjuk, hogy korszerű, laikusok számára érthető, hiteles tartalmak készüljenek a különböző készítményekkel kapcsolatban” - mondta a díjátadón Beke Zsuzsa zsűritag, a Richter Gedeon Nyrt. kommunikációs vezetője.

Táborozási lehetőség terápiás kutyákkal halmozottan sérült gyerekek számára

A gyógypedagógus és kutyás terapeuta vezette csapat speciális nevelési igényű és halmozottan hátrányos helyzetű gyerekekkel foglalkozik segítő kedvenceivel, Hoppával és Ritmussal, a gyerekek körében nagy népszerűségnek örvendő terápiás kutyáival. A pedagógus kategória győztesei a Kutyajó móka projekt keretében nyári tábort szerveznek majd azoknak a gyerekeknek, akiknek nincs egyéb lehetőségük a szünidőben közösségben lenni. A megvalósuló program segítség azoknak a szülőknek, akik ebben az időszakban gyakran kénytelenek egy időre feladni a munkájukat, és elesnek állandó bevételüktől, hiszen nem tudják kire bízni a speciális ellátást igénylő csemetéjüket.  A Díjat Kertész Éva a 21 Nő az egészségügyért alapítvány ügyvezetője adta át a csapatnak e szavak kíséretében: „A nyári szünet minden gyerekes családnak nagy kihívást jelent.  Az állandó felügyeletet igénylő gyermekek és szüleik a szünetben teljesen magukra maradnak, sokszor rendkívül nehéz körülmények között, tele szorongással, hogy mit hoz a holnap. Örömmel tölt el, hogy a Richter Anna Díj segítségével némi terhet levehetünk a vállukról, és egyben felhívhatjuk a figyelmet arra, hogy mindegy, sérült, ép, vagy hátrányos helyzetű gyerekekről van szó, mindegyiküknek egyaránt fontos, hogy a tanévet minőségi vakáció keretében pihenhessék ki. Kívánom, hogy igazi kutyajó móka valósuljon meg idén nyáron!”

Különleges erőforrás gyűjtő hétvégéken vehetnek részt egy pszichonkológiai terápiás csoport daganatos betegséggel küzdő tagjai

Kategóriánként egy pályázat került díjazásra a zsűri döntése alapján, azonban a döntős csapatok a nagyközönség előtt is megmérették magukat, internetes szavazással dőlt el, hogy ki kapja a közönségdíjat.

A daganatos betegek száma hazánkban is folyamatosan nő. 2020-ban 68.426 új esetet regisztráltak. Miközben az onkológia terápiás lehetőségei a test gyógyítására az utóbbi időben jelentősen bővültek, a betegség a köztudatban még mindig sokak számára egyenlő a halállal. A közönségdíjas csapat élén egy pszichoonkológus, pszichoterapeuta áll, aki azt vallja, hogy a modern onkológiai módszerekkel ötvözött komplex pszichoonkológiai szemlélet segítségével sok élet megmenthető, vagy jelentősen meghosszabbítható. Az Összehangolva- Gyógyít a képzeleted! Alapítvány csapatának a célja elsöpörni a társadalmi tévhitet és egyben a megbélyegzést, hogy aki pszichológushoz fordul az bolond. Merj segítséget kérni! című projektjükkel a daganatos betegek figyelmét kívánják felhívni a pszichés segítségkérés fontosságára, instant segítséget terveznek nyújtani frissen diagnosztizált daganatos betegek számára online és személyes támogatást nyújtó programsorozattal. Az „Erőforrás gyűjtő hétvégékről” különleges szemszögből forgatott kisfilm is készül majd a nagyközönség számára. Az idei év vendégzsűritagja, Polgár Judit saját életében is meghatározónak tartja a mentális egészség fontosságát, az optimista hozzáállást: „Nem kérdés számomra, hogy pozitív jövőképpel, támogató sortársközösséggel, a túlélők példáival jelentős fogódzót kapnak majd a programban részvevők a gyógyulás felé vezető úton.”

A Richter Anna Díj öt nyertes csapata az ünneplést követően munkához lát, és terveik szerint elindítják projektjeiket. A díj honlapján és közösségi oldalán követhetitek majd figyelemmel a csapatok tevékenységét, 2022. őszén pedig bemutatják a folyamatot összefoglaló filmeket is.

Forrás: richterannadij.hu

Last modified on Monday, 04 April 2022 11:48

Hírek

Régi képek, emlékek

Árkok és házak
Épül a lego-ház
Dolgos kezek
Épül és szépül
A Mély tó
Részből egész
Lakótelep a világ végén
Átadó ünnepség
Zajlik az éptkezés
Már állnak a házak

Közösségi Hírek

Hogyan védekezzünk a csalások ellen az online vásárlás során?

Hogyan védekezzünk a csalások ellen…

OTP Mobil: az online vásárlók ötöde még mindig nem ellenőrzi...

Helytörténet

Budapesti hírek

Humor

Gazdaság és vállalkozás

Kék hírek

Esemény

Sport

Közösség

Édua Infomédia