Tanműhelyt nyitott a Contintental Kőbányán
Új elektronikai technikus tanműhelyt nyitott Kőbányán, szeptember 22-én a Contintental Automotive Hungary Kft. A gyorsan fejlődő és speciális technológia oktatását segítő beruházáshoz a kormány 123 millió forint támogatási keretet biztosított.
Az ünnepélyes átadón a Kőbányai Önkormányzat nevében Radványi Gábor alpolgármester köszöntötte a megjelenteket. Az eseményen részt vett dr. Pap Sándor alpolgármester is. Radványi Gábor bevezető szavai szerint úgy a Continental, mint Kőbánya is elkötelezte magát a fejlődés mellett. Igaz, a Continental 140 éves fejlesztési tapasztalattal rendelkezik, míg a jelenlegi kőbányai vezetés mindössze héttel és szerénytelenség nélkül kimondható, hogy Kőbánya jó úton halad. Aki Kőbányán jár, tapasztalhatja, megújultak a közterek, új intézmények épültek, megújultak, iskolák, óvodák, orvosi rendelők, járdák, játszóterek. A kerület vezetése elkötelezett a családok, gyermekek, idősek támogatásában.
Az autóipari beszállító 180 millió forint összköltségű új 50 fős tanműhelyének átadásán Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter beszédében hangsúlyozta, hogy a kormánynak, a vállalatoknak és a magyar embereknek együtt kell szembenézniük az ipari termelés átalakulásából fakadó feladatokkal, többek között a megfelelő szakképzettség megszerzésével. A tárcavezető felidézte, hogy a kormány évekkel ezelőtt megkezdte a magyar szakképzési rendszer átalakítását és átszervezte a gyakorlati képzést a duális képzés bevezetésével. Hozzátette, hogy az intézkedéseknek köszönhetően a diákok a középiskolákban és a felsőoktatásban is a szakmatanulással egyidőben szerezhetnek gyakorlati tapasztalatot is. Varga Mihály elmondta, hogy a magyar gazdaság kiegyensúlyozott és dinamikus növekedési pályán halad, helyreállt a pénzügyi és költségvetési egyensúly, létrejöttek a fenntartható gazdasági növekedés makrogazdasági feltételei.
A Continental a világ második legnagyobb autóipari beszállítója, 55 országban több mint 220 ezer alkalmazottat foglalkoztat. A német cégcsoport 2013 áprilisában stratégiai együttműködési megállapodást írt alá a magyar kormánnyal. Budapesti, veszprémi, szegedi, makói, váci és nyíregyházi üzemeiben csaknem 8 ezer főt foglalkoztat, Budaörsön pedig gumiabroncs-kereskedelmi központot üzemeltet.
Forrás és képek: Kőbánya.hu
Hírek
Mondja el Ön is véleményét a reptéri zajvédelmi intézkedési tervről!
Tisztelt Kőbányai Lakosok!A környezeti zaj értékeléséről és kezeléséről szóló 280/2004. (X. 20.…
Nyugdíjas? Pályázzon kedvezményes üdülésre!
A Kőbányai Önkormányzat pályázatot hirdet kőbányai nyugdíjasok 2024. évi üdültetésére.A pályáza…
Eredményesen zárult a Kékvirág Közösségi Tervezés lakossági fóruma
Eredményes volt a Kékvirág Közösségi Tervezés harmadik lakossági fóruma is, köszönjük a környék…
Adománygyűjtést szervez a kisgyermekes családoknak a NOE és a CBA
Idén is adománygyűjtést szervez a kisgyermekes családoknak a Nagycsaládosok Országos Egyesülete…
Január elsejétől Magyarországon is elindul a kötelező visszaváltási rendszer
Január elsejétől Magyarországon is elindul a kötelező visszaváltási rendszer - közölte az Energ…
Tudja, mikor jár le a vízórája?
Vízórája van? Hiteles még? Tudja, hogy ezt hogyan derítheti ki? És hogy mit tehet, ha lejár vag…
Közösségi Hírek
Szúnyoggyérítés Kőbánya-Kertvárosban
A Kőbányai Önkormányzat tájékoztatja a lakosságot, hogy Kőbánya-Kertváros térségében földi...
Az érettségi vizsgák miatt egy héttel később zúgnak fel a…
Az írásbeli érettségi vizsgák miatt egy héttel később, május 13-án lesz az …
Hogyan védekezzünk a csalások ellen az online vásárlás során?
OTP Mobil: az online vásárlók ötöde még mindig nem ellenőrzi a fizetési fel…
Lomtalanítás Kőbányán
Lomtalanítás Kőbányán május 8-16.! A kerületi körzetek és a lomkikészítés …
Szúnyoggyérítés Kőbánya teljes területén
A Kőbányai Önkormányzat intézkedett szúnyoggyérítés ügyben! - tájékoztatja …