Kőbányai Közösségi Hírlap

A+ A A-

Osztolykán Ágnes, az LMP jelöltje bemutatkozik Featured

Rate this item
(0 votes)

Az LMP bemutatja a kőbányai 14. választókörzet választóinak voksaiért versenybe szálló országgyűlési képviselőjelöltjét, Osztolykán  Ágnest. A képre vagy a bővebben feliratra kattintva megismerhetik Osztolykán  Ágnes életrajzát!

 

Osztolykán  Ágnes


1974-ben születtem Csengerben. Diplomámat a Miskolci Egyetem Bölcsészettudományi Karának Politológia szakán szereztem 1998-ban.

Már egyetemista koromban is tudtam, hogy tudásomat, ismereteimet a romák társadalmi integrációjához kötődő szakterületen kell kamatoztatnom, hiszen az akkori és jelenlegi adatok is azt mutatták, mutatják, hogy mi, roma értelmiségiek sajnos még most sem vagyunk elegen. Így tanárként, majd a Soros Alapítványnál munkálkodtam. 2002-ben kezdtem köztisztviselői pályámat, ahol 6 évet töltöttem el. 2003-ban nemzetközi együttműködésben megrendezésre került egy nagy szabású konferencia „Romák a bővülő Európában”, és a “A jövő kihívásai” címmel. Itt magas rangú közép-kelet európai miniszterelnökök illetve kormányzati tisztségviselők vettek részt, amikor is a 2005-2015 közötti időszakot a Roma Integráció Évtizedévé nyilvánították. Ezek után én kaptam meg az Évtized Program köré felálló Titkárság felállításának és operatív működtetésének feladatát.

Az Évtized Program egy olyan nemzetközi kezdeményezés, amelynek célja, hogy kormányok, kormányközi és civil szervezetek együtt a roma civil társadalommal siettessék a fejlődést abba az irányba, hogy a romák életminősége javuljon, és tegyék ezt olyan módon, hogy az elért fejlődés mérhető és mennyiségileg meghatározható legyen. A Titkárság azóta kivált az országok közigazgatási struktúrájából és független alapítványként működik Budapesten, ahol jelenleg program managerként tevékenykedem.

Számos alapítvány és civil szervezet alapításában és működtetésében vettem részt. Jelenleg aktívan közreműködöm az “Egyenlő Eséllyel a Rák Ellen” című programban, mely egy mellrák szűrő és felvilágosító kampány hátrányos helyzetű nőknek.

Szabadidőmet a 3 és fél éves kisfiammal töltöm. Nagyon szeretek olvasni, főként szépirodalmat.

Kopogtatócéduláját Budapest 10. kerületében:

- a Kada u. 136/A alatti Lottózóban, vagy

- az Örs vezér terén a metróbejárat melletti zöldségesnél

is leadhatja rám! További gyűjtőhelyekről a www.lehetmas.hu oldalon tájékozódhat!

 

Last modified on Friday, 29 January 2010 01:17

Hírek

Régi képek, emlékek

Építési terv
Épül a Mély tó
Lakótelep a világ végén
Épül és szépül
Folyik az építkezés
Elkészült a lakótelep
Átadó ünnepség
Részből egész
Az iskola
Építik a tavat

Közösségi Hírek

Hogyan védekezzünk a csalások ellen az online vásárlás során?

Hogyan védekezzünk a csalások ellen…

OTP Mobil: az online vásárlók ötöde még mindig nem ellenőrzi...

Helytörténet

Budapesti hírek

Humor

Gazdaság és vállalkozás

Kék hírek

Esemény

Sport

Közösség

Édua Infomédia