A Magyar Hírlap cikke szerint a „Kőbányán születtem, ott is nőttem fel” – című dalt a X. kerületi MSZP elnöki posztjának várományosa, Élő Norbert nem énekelhetné saját magáról, ugyanis korábban a XII. kerületi, hegyvidéki MSZP frakcióvezetője volt. Az elmúlt években a tömeges, gyanús beléptetések miatt két tagrevízión is átesett kőbányai szocialisták azért választanak új elnököt, mert a kerületi pártszervezet korábbi vezetője több mint egy hónappal ezelőtt lemondott. A baloldali vezetők között újra komoly hatalmi harc dúl. Ennek tétje az, hogy jövőre mely érdekcsoport favoritja lesz a polgármesterjelölt. Verbai Lajos személyében Kőbányának amúgy most is szocialista polgármestere van, de az MSZP-sek egy része neheztel rá, mert már többször szembekerült egyes meghatározó lobbicsoportokkal. Nem véletlen, hogy a helyi erős ember, Andó Sándor fővárosi tanácsnok, Hagyó Miklós szövetségese vezetésével tavaly felkérték Élő Norbertet: lépjen át a X. kerületi MSZP-be.
A kormánypárt kőbányai szervezetének egyik alelnöke egyébként az a Szabó Tamás, aki rokona Kaszab Csabának, a korábban másodfokon nem jogerősen börtönbüntetésre ítélt volt szocialista alpolgármesternek. Révész Máriusz fideszes képviselő a Magyar Hírlapot emlékeztette arra, hogy Kaszabék gyanús beléptetési akciói nyomán a kilencvenes évek végétől a X. kerületi MSZP felduzzadt 1900 főre. Az így nagy szavazóerővel bíró kőbányai pártszervezet 2008 tavaszáig két tagrevízión esett át, amelyek nyomán csupán 450 tagja maradt. A szocialista párt helyi meghatározó szereplői azonban ugyanazok maradtak, mint régen, így megmaradt az MSZP fővárosi vezetésének is a stabil hátországa.
Forrás: Magyar Hírlap