Tisztelt Újhegyiek! Önkormányzati munkásságom ismertetésének első részében a nagyobb léptékű, sokmilliós újhegyi fejlesztéseket mutattam be. Mai beszámolómban viszont olyan intézkedésekről tájékoztatom Önöket, amelyeket nem kizárólag pénzzel, hanem odafigyeléssel oldunk, oldottunk meg.
- Az ősz egyik legnagyobb visszhangot kiváltó történése, a Tavas utcai parkolási bírságolások voltak. A témakörben lakossági fórumot is szerveztünk, amelyen a rendőrség képviselője is jelen volt, de akkori kérésünk ellenére eddig nem történt semmilyen intézkedés részükről. Az új kerületi rendőrkapitányt, Tóth Béla ezredes urat a november 25-én megtartott önkormányzati közmeghallgatáson tájékoztattam a kialakult helyzetről. Kérte, írásban is jelezzem neki a problémát és megteszik a szükséges lépéseket az ügy rendezése érdekében. A minden részletre kiterjedő levelet elküldtem, majd felvettem képviselőtársaimnak egy új, állandó parkoló létrehozását a Tavas utca 4. szám elé, melyet már a következő év tavaszán megépítünk.
Kattintson a képre a nagyobb méretért!
- Novemberben a Gazdasági Bizottság ülésén elfogadtuk a Kőbányai Közterület Felügyelet első féléves beszámolóját. Az ügy tárgyalása során szóvá tettem a szervezet vezetőjének, Hajnal Józsefnek, hogy a közterületen történő alkoholfogyasztás lakótelepünk egyik legsúlyosabb problémája. Kértem az osztályvezető urat, találjuk meg annak a módját, hogyan lehetne a leghamarabb véget vetni ennek az eddig megtűrt, de nagyon sok gondot okozó jelenségnek, különös figyelmet fordítva a Dombtető utcában, a Tóvirág utcában és az Újhegyi sétányon megtalálható kisközértek környékére. Továbbá, kértem a cég vezetőjét, dolgozzon ki egy munkatervet a közterületek rendjének javítása érdekében. Célom, hogy a lakótelepen a szervezet munkatársai folyamatosan jelen legyenek. Az ujhegy.hu oldalán felhívták a figyelmemet arra, hogy a Kőkert Kft. munkatársai a lakótelep mellékutcáiban nem megfelelően végzik a munkájukat, a felgyülemlett köztéri hulladékot nem takarítják el és az ősszel lehullott faleveleket nem gyűjtötték be megfelelően. A panaszt továbbítottam Hancz Sándornak, a Kőkert kft. ügyvezető igazgatójának, aki ígéretet tett az ügy azonnali kivizsgálására.
Arra bíztatnám minden újhegyi lakótársamat, ha elégedetlenek a kerületi fenntartású cégek szolgáltatásaival azt jelezzék nekem, hogy a lehető leghamarabb megtehessem a bejelentést.
- Nemrég a tó körül sétáltam és figyelmes lettem a számos elkorhadt és így fokozottan balesetveszélyes fára. Azonnal értesítettem a hivatal Környezetvédelmi Osztályát és kértem a terület balesetvédelmi felülvizsgálatát. Mint azt később a szóbeli tájékoztatásból megtudtam, félelmem nem volt alaptalan. A Környezetvédelmi Osztály munkatársa a tó Seni Hotel felöli oldalán hét, az újhegyi út oldalán egy fát balesetveszélyesnek minősített, ezeket ki fogják vágni és azok pótlásáról gondoskodni fognak.
- A december 16-i Gazdasági Bizottság ülésén Vermes Albán az Újhegyi uszoda igazgatója javaslatot tett a létesítmény jegyárainak emelésére a következő évtől. Az előterjesztés ismertetése után kértem a bizottságot ne fogadjuk el az emelést, ezt mind a bizottság mind a képviselő-testület méltányolta.
Kattintson a képre a nagyobb méretért!