Gálicz Józseftől, a Kőbányai Horizont Polgárőr Egyesület elnökétől kaptuk a tájékoztatást, hogy október 30-án, délután fél öt óra körül a Sibrik Miklós úti Interspar áruházban egy 35 év körüli férfi ruhaneműt és két pár cipőt próbált ellopni. Az eladó észlelte a kísérletet, és rászólt a férfire, aki ekkor menekülni kezdett, amely közben fellökte az eladót és a biztonsági őrt.
A Kőbányai Horizont Polgárőrség szolgálatvezetője azonban éppen ekkor vásárolt négy éves kisfiával az áruházban. Gyermekét rábízta az eladóra, majd a menekülő után eredt, és némi dulakodás után elfogta őt. Ezt követően a férfit átadta a biztonsági őrnek és értesítette a rendőrséget.
A Kőbányai Horizont Polgárőr Egyesület az elfogással folytatta az elmúlt 18 évben a közbiztonságért kifejtett tevékenységét.